2007. szeptember 14. péntek

szept. 14
13:52
Lendvai: számunkra az őszödi korszak véget ért (Gondola)
Számunkra az őszödi korszak véget ért - jelentette ki Lendvai Ildikó pénteken Balatonszemesen a Baloldali Önkormányzati Közösség (BÖK) tanácskozásán. Új kormányzati korszaknak, új politikai...
szept. 14
13:52
Lehet tüntetni a Kossuth téren este 11-ig? (HírTV)
Mégis lehet tüntetni a Kossuth téren az őszödi hazugságbeszéd kiszivárgásának évfordulóján. Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány szerint a Miniszterelnöki Hivatal elállt korábbi szándékától, és mégsem tartja meg rendezvényét a Parlament előtt.
szept. 14
13:52
Nem lesz a Magyar Gárdának rendezvénye a miskolci református gimnáziumban (Alternatív Energia)
Mégsem tart rendezvényt vasárnap a miskolci Lévay József Református Gimnáziumban a Jobbik miskolci szervezete, új helyszínt választottak - közölte Ábrám Tibor, az intézmény igazgatója pénteken az MTI-vel. A Magyar Gárda honlapján csütörtökön még azt közölte: országjáró körútjuk miskolci állomásának helyszíne a Lévay József Református Gimnázium kollégiumának díszterme lesz.
szept. 14
13:54
Védett madarak tetemeire bukkantak egy kisbuszban (HírTV)
Fokozattan védett madarak tetemeire bukkantak a szombathelyi fővámhivatal munkatársai pénteken, egy olasz kisbuszban. Az autót a 8-as főút vasvári szakaszán ellenőrizték.
szept. 14
13:57
A legjobban és legrosszabbul öltözött sztárok (Gondola)
A People amerikai magazin pénteki számában közzétette az év legjobban és legsiralmasabbul öltözött sztárjainak listáját. A hölgyek közül Beyoncé Knowles, Jennifer Lopez, Gwen Stefani vezeti a tíz...
szept. 14
13:57
Trafó - tévhitoszlatás arculatváltással (Kreatív Online)
Logó- és arculatváltáson esett át a kortárs művészeteknek otthont adó Trafó, amely tendert írt ki a frissítés feladataira. Az intézmény a váltással egyidőben imázskampányt indított, amelynek célja, hogy eloszlassa a Trafóval kapcsolatos tévhiteket. Horváth Brigitta reklámszervezőtől megtudtuk, hogy egy kutatás szerint a célcsoport elvontnak tartja a Trafót és a táncszínházzal azonosítják, pedig az…
szept. 14
13:57
Délelötti kommentár (HírTV)
A dollár sorsa ma változóan alakult. A GBP-USD nyomás alá került egy brit ingatlanfinanszírozó gondjai miatt. A dollár a 2,5 éves minimum elérése után némiképp összeszedte magát a frankkal szemben, míg az EUR-USD keskeny sávban mozgott, 1,39 alatt. Az EU-s fogyasztói árak augusztusban a várt 1,8% helyett csupán 1,7%-kal emelkedtek. Az USD-JPY alig reagált rá, hogy a PBoC ma 27 bázisponttal…
szept. 14
14:03
Lemondott Kis Zoltán, SZDSZ-es politikus (HírTV)
Lemondott országgyűlési képviselői mandátumáról Kis Zoltán szabaddemokrata politikus. Úgy látja: több fontos ügyről, például a Vásárhelyi-tervről, vagy a Homokhátság-programról is csak a kampányban esett szó, később elsikkadtak.
szept. 14
14:03
Házkutatás közben érkeztek a vevők a drogkereskedőhöz (Gondola)
Éppen házkutatást tartottak Dunaújvárosban egy drogdíler lakásán a rendőrök, amikor négy fiatal érkezett az áruért - közölte a rendőrség pénteken az MTI-vel. A 20 éves férfi hazafelé tartott,...
szept. 14
14:03
Bélmegyeri buszbaleset: szabadlábon védekezhet a sofőr (Blikk)
szept. 14
14:03
Francia bizottság vizsgálja a bolgár ápolónők kiszabadítását (Kripto Akadémia)
Az ellenzék kezdeményezésére a francia nemzetgyűlés vizsgálóbizottságot állít fel annak kivizsgálására, milyen esetleges ellenszolgáltatásért cserébe engedte szabadon Líbia az életfogytiglanra ítélt bolgár ápolónőket - adta hírül pénteken a Le Figaro című francia napilap.
szept. 14
14:09
Magángépek parkolnak egy NASA-repülőtéren (Gondola)
Larry Page és Sergey Brin, a Google két alapítója Kaliforniában az irodája közelében parkolja le repülőgépeit a NASA tulajdonában lévő területen: az amerikai űrkutatási hivatal 1,3 millió dollár...
szept. 14
14:09
Paul Lendvai új könyve Ausztriáról (Kripto Akadémia)
"Az én Ausztriám. 50 év a hatalom sáncai mögött" címmel kerül piacra a neves ausztriai publicista, a magyar származású Paul Lendvai új könyve, amely személyes élményein és tapasztalatain keresztül széles körű tablót nyújt az alpesi ország sikertörténetéről, félévszázados politikai fejlődéséről.
szept. 14
14:11
Tévedésből megszegte a Ramadán alatti böjtöt az új török államfő (Kripto Akadémia)
Egy vizespohár felé tett meggondolatlan mozdulattal megszegte a Ramadán alatti böjtöt Abdullah Gül új török államfő. Az iszlamista irányzat képviselőjeként ismert egykori külügyminiszter már az első korty víz után rájött megdöbbentő hibájára. "Miért nem figyelmeztettek, miért tették ide ezt a vizet?" - idézte az államfő szemrehányó szavait a Radikal című török újság pénteken. Szulejman Ates…
szept. 14
14:13
Nem untunk még rá a Volkswagenre (Privátbankár)
Európában augusztusban 952.205 új személyautó kapott rendszámot, 2,5 százalékkal több a tavaly augusztusi 929.269-nél. A Volkswagen csoport márkái megőrizték piaci részesedésüket.
szept. 14
14:14
Békés megyei buszbaleset: a kórházakban fekvő sérültek állapota stabil (Gondola)
A szerdai bélmegyeri buszbaleset sérültjei közül többeket már hazaengedtek a Békés megyei kórházakból, s azok állapota is kielégítő, akik még kórházi kezelésre szorulnak - tájékoztatta az MTI-t a...
szept. 14
14:20
Francia bizottság vizsgálja a bolgár ápolónők kiszabadításának körülményeit (Gondola)
Az ellenzék kezdeményezésére a francia nemzetgyűlés vizsgálóbizottságot állít fel annak kivizsgálására, milyen esetleges ellenszolgáltatásért cserébe engedte szabadon Líbia az életfogytiglanra...
szept. 14
14:20
GBP-USD Az amerikai alapok eladásai (HírTV)
Továbbra is sterlinget adnak el, és 2,0095-re esett vissza a GBP-USD árfolyama. mióta közzétették, hogy a brit Northern Rock problémákkal küszködik, 2 centet veszteségröl számoltak be. Támogatás 2,0094-nél és 2,0043-nál található. A GBP-USD-t 2,0118-on jegyzik, miközben az EUR-GBP árfolyama valamivel 0,69 alatt, 0,6890-en áll. in-GFX
szept. 14
14:22
Elfogadták a nemzetpolitikai stratégiát a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán (Gondola)
A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) elfogadta a Szili Katalin által előterjesztett nemzetpolitikai stratégiát. Ezt az Országgyűlés elnöke jelentette be a megbeszélés szünetében...
szept. 14
14:25
Tanítási és tanulási receptkönyv (HírTV)
Paul Ginnis új tanulást segítő módszertani könyvet készített, hogy egy új oktatási technikára hívja fel a figyelmet. A szerző huszonkét éves tapasztalatát összegezte, melyet a tanítás terén szerezett. Paul Ginnis szerint: "belezsúfolt mindent a kézikönyvbe, amit a tanításról és a tanulásról tud."
szept. 14
14:25
Rajtaütöttek a dél-koreaiakat túszul ejtő tálib fegyvereseken (Gondola)
Támadást intéztek a dél-koreai segélymunkások túszejtői ellen a koalíciós erők pénteken Afganisztán déli részén, s a rajtaütésben több feltételezett iszlamista fegyverest megöltek, illetve elfogtak...
szept. 14
14:25
Öngyilkos lett egy életfogytiglanra ítélt Szegeden (Blikk)
szept. 14
14:31
A GKM is áramdrágulásra számít (HírTV)
Az éves villamosenergia jegyzésárainak emelkedésére számít jövőre a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium. A tárca pénteken kiadott közleményében az áll, hogy az európai átlagár idén 48-55 euró megawattóránként, ami a jelenlegi információk szerint jövőre 56-62 euróra emelkedik. A havi árak alakulása is ezt a tendenciát követi: ebben a hónapban 32-40, novemberi jegyzésre már 47-55 euróra…
szept. 14
14:31
Békés megyei buszbaleset: szabadlábon védekezhet a sofőr (Gondola)
Nem helyezte előzetes letartóztatásba a bélmegyeri buszbalesetet okozó sofőrt az ügyben eljáró Békéscsabai Városi Bíróság - tájékoztatta az MTI-t a rendőrség. A bíróság döntése szerint a...
szept. 14
14:33
Rally: visszavonul Marcus Gronholm (HírTV)
Bejelentette visszavonulását a kétszeres rally-világbajnok, Marcus Gronholm. A 39 éves finn férfi pénteken azt mondta: a szezon végén fölhagy a versenyzéssel.
szept. 14
14:35
Nem emel szót az MSZP a cseh radar ellen (HírTV)
Nem csatlakozott az MSZP ahhoz a prágai nyilatkozathoz, amelyben a Csehországba tervezett amerikai radarállomás telepítése ellen tiltakozik hat közép-európai ország szociáldemokrata és szocialista pártja.
szept. 14
14:35
Tömény erotika a könyvtárban (Privátbankár)
Meglepően erotikus, már-már obszcén képek is láthatók a XVIII. századi francia erotikus irodalmat bemutató kiállításon az Országos Széchényi Könyvtárban.
szept. 14
14:36
Tévedésből megszegte a Ramadán alatti böjtöt az új török államfő (Gondola)
Egy vizespohár felé tett meggondolatlan mozdulattal megszegte a Ramadán alatti böjtöt Abdullah Gül új török államfő. Az iszlamista irányzat képviselőjeként ismert egykori külügyminiszter már az...
szept. 14
14:36
Belgrád választási bojkottra szólítja fel a koszovói szerbeket (Kripto Akadémia)
A szerb kormány a november 17-re kitűzött koszovói parlamenti választások bojkottjára szólította fel a tartományban élő szerbeket - közölte pénteken a szerb sajtó. A felhívása Boris Tadic államfővel történt alapos egyeztetés után született, s a kormánykoalíciót alkotó valamennyi párt a nevét adta hozzá. Koszovóban november 17-én rendezik a parlamenti választásokat.
szept. 14
14:41
Elfogadták a nemzetpolitikai stratégiát (Infostart)
Elfogadta az Országgyűlés elnöke által előterjesztett nemzetpolitikai stratégiát a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma. Szili Katalin elmondta: a tervezet alapján a határon túli magyar közösségek brüsszeli lobbiirodája is létrejön.
szept. 14
14:42
A munkavállalói oldal elutasította a korkedvezményre vonatkozó módosítást (Gondola)
A munkavállaló oldal nem fogadta el, a munkáltatói oldal viszont támogatta az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki ülésén a korkedvezmény-biztosítási külön járulék alóli mentességre...
szept. 14
14:42
Prince beperli az ingyenes videótárakat (Blikk)
szept. 14
14:42
arkozy: a reformok tehetik versenyképessé Európát (Kripto Akadémia)
A reformok tehetik versenyképessé az Európai Uniót - mondta Nicolas Sarkozy francia elnök pénteken Budapesten az MTI kérdésére, a magyar kormányfővel tartott közös sajtóértekezletén. A reformok szükségessége mellett érvelt Gyurcsány Ferenc is. Földrajzi helyzeténél fogva kiemelkedő szerepe van Magyarországnak Európában, Franciaország is stratégia partnerséget szeretne kialakítani a magyarokkal -…
szept. 14
14:46
Szabadlábon védekezhet a balesetet okozó buszsofőr (Infostart)
Nem helyezte előzetes letartóztatásba a szerda reggel Békés megyében árokba borult busz vezetőjét a Békéscsabai Városi Bíróság. A Vésztő és Bélmegyer között történt balesetben hárman meghaltak és harmincegyen megsérültek.
szept. 14
14:47
Halálra gázoltak egy 15 éves kerékpározó lányt (Blikk)
szept. 14
14:47
Nyári terepgyakorlat környezetmérnököknek (HírTV)
2007 nyarán - mind a Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar életében, mind a környezetmérnök képzés során először - a Környezetmérnöki Intézet az iskolán kívüli szakmai gyakorlat részeként ökológiai-természettudományi terepgyakorlatot szervezett a hallgatók számára.
szept. 14
14:47
Nem tudnak zavargás előkészületéről (Alternatív Energia)
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és társszervei, elsősorban a Nemzetbiztonsági Hivatal hírszerző forrásai szerint jelenleg nincs olyan információ, hogy szélsőséges csoportok a bejelentett demonstrációkon kívül törvénysértő cselekményeket terveznének Budapesten az elkövetkező napokban - jelentette be Tóth Gábor, budapesti rendőrfőkapitány pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Hozzátette:…
szept. 14
14:49
Zsarolásért vettek őrizetbe egy főszerkesztő-helyettest (Blikk)
szept. 14
14:49
Amerikai fizetési mérleg: -190,8 Mrd USD- elörejelzés: -190,0 Mrd USD (HírTV)
2. negyedévi amerikai fizetési mérleg: -190,8 Mrd USD- elörejelzés: -190,0 Mrd USD- elözö negyedévi érték: -193,0 Mrd USD. részletek következnek… in-GFX
szept. 14
14:51
Amerikai importárak: -0,3%- elörejelzés: +0,4% (HírTV)
Augusztusi amerikai importárak: -0,3%- elörejelzés: +0,4%- elözö havi érték: +1,3%. Részletek következnek… in-GFX
szept. 14
14:52
Előzetes értesítés nélkül csaptak le a pékekre (Piac és Profit)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2007. szeptember 12-én előzetes értesítés nélküli helyszíni szemlét tartott négy sütőipari vállalkozásnál: a Zalaco Zrt., a Nyírség-Hasso Kft. és a Szolnoki Sütőipari Zrt. székhelyén, illetve a Kurdy Family Kft. andornaktályai telephelyén.
szept. 14
14:52
A szükség nagy úr: újabb kínai kamatemelés (Privátbankár)
A kínai központi bank pénteken 0,27 százalékponttal emelte irányadó kamatát, idén ötödször szigorított, miután az eddigi intézkedések nem bizonyultak elegendőnek az i...
szept. 14
14:52
Új törvényt sürget a legfőbb ügyész (Infostart)
A nemzeti jelleg megőrzése mellett az európai jogi együttműködés fontosságát sürgette a legfőbb ügyész a szervezet jövőjéről tartott előadásában egy szakmai konferencián.
szept. 14
14:52
Nagy erőkkel készül a rendőrség a Diósgyőr-Nyíregyháza összecsapásra (HírTV)
Nagy erőkkel készül a rendőrség a szombati Diósgyőr-Nyíregyháza NB I-es mérkőzésre. Miskolcon több száz rendőr biztosítja majd a két csapat találkozóját. A miskolciak mellett Borsod-Abaúj-Zemplén megye szinte valamennyi kapitányságáról érkeznek majd egyenruhások a mérkőzés biztosítására.
szept. 14
14:53
Amerikai kiskereskedelmi forgalmak: +0,3%- elörejelzés: +0,6% (HírTV)
Augusztusi amerikai kiskereskedelmi forgalmak: +0,3%- elörejelzés: +0,6%- elözö havi érték: +0,5%. Részletek következnek… in-GFX
szept. 14
14:58
Becsődölhet jó néhány patika (Privátbankár)
Az idei évben a gyógyszertárak forgalma mintegy 14 százalékkal csökken, a lakossági terhek nőnek, s körülbelül 21 milliárd forinttal fizetnek majd többet az emberek idén, mint egy évvel korábban.
szept. 14
14:58
Janet Jackson estélyije a legocsmányabb (Blikk)
A People amerikai magazin pénteki számában közzétette az év legjobban és legsiralmasabbul öltözött sztárjainak listáját.
szept. 14
14:58
EUR-USD Gyenge amerikai kiskereskedelmi forgalmak (HírTV)
Augusztusban +0,3%-kal emelkedtek az amerikai kiskereskedelmi forgalmak, miközben 0,5%-os plusszal számoltak a legutóbbi +0,5%-os érték után. Az adatok ezzel csalódást okoztak. A fizetési mérleg deficitje a 2. negyedévben 192,6 milliárdról 190,8 milliárdra csökkent, meghaladva ezzel a 190,0 milliárdos elörejelzést. A deficit tehát magas maradt. Az exportárak 0,1%-os emelkedést mutattak a…
szept. 14
14:58
Sarkozy szerint a reformok tehetik versenyképessé Európát (Gondola)
A reformok tehetik versenyképessé az Európai Uniót - mondta Nicolas Sarkozy francia elnök pénteken Budapesten az MTI kérdésére, a magyar kormányfővel tartott közös sajtóértekezletén. A reformok...
szept. 14
14:58
"Bush elnököt egy napon még elítélik iraki bűnei miatt" (Kripto Akadémia)
Irán vallási és politikai vezetője szerint George Bush amerikai elnököt egy napon még felelősségre vonják iraki "bűnei" miatt. Szajed Ali Hamenei ajatollah erről a muzulmán böjti hónap, a ramadán első pénteki imáján beszélt. Hamenei azt hangoztatta: mélységes meggyőződése, hogy Bush elnököt és más amerikai vezetőket egy napon még elítéli egy független nemzetközi bíróság, amely az Irakban…

Keresés