Két játszmában, 6:4, 7:6-ra nyert Szávay Ágnes az amerikai nyílt teniszbajnokság nyolcaddöntőjében az ukrán Julia Vakulenko ellen és ezzel bejutott a legjobb nyolc közé.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) berkein belül elkezdték egy kisebb részleg szervezését, amely a közpénzügyi törvénycsomag elfogadása esetén felálló költségvetési hivatal vagy költségvetési tanács munkáját segítené - jelentette be Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke.
Gyurcsány Ferenc szerint Magyarország vonzó befektetési célpont, logisztikai bázis - vagyis európai ugródeszka - Kína, a hatalmas és feltörekvő világgazdasági óriás számára.
Jövő év szeptemberétől a a Hungária körúton, egyetlen kampuszban fog működni a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE), amely jelentős szervezeti és képzési struktúraváltáson megy keresztül; a változások egyik eleme, hogy értékesíteni fogják az intézmény Üllői úti kampuszát, az abból befolyó pénzt pedig a Hungária körúti objektum fejlesztésére fordítják.
Fejlettebb technológiákat alkalmazó és igényesebb termékeket előállító kínai cégeknek is lehetőséget ad a magyarországi és térségbeli bemutatkozásra a Márkás Kínai Áruk Központja (China Brand Trade Center), amelynek budapesti létrehozásáról Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kínai látogatása idején írták alá a szerződést hétfőn Pekingben.
Az Európai Bizottság nyerészkedik a kukoricán, miközben az állattartók nem tudnak mivel etetni - mondta Tabajdi Csaba szocialista európai parlamenti (EP) képviselő hétfőn a testület strasbourgi plenáris ülésén. Az MSZP EP-delegációjának vezetője napirend előtti felszólalásában, az aszály következtében a kukoricapiacon kialakult helyzet kapcsán kiemelte: az élet gyorsan igazolta azokat a szakmailag…
Szávay Ágnes legyőzte az ukrán Julija Vakulenkót, ezzel pályafutása eddigi legnagyobb sikerét aratva bejutott a legjobb nyolc közé az amerikai nyílt teniszbajnokságon. A magyar játékos 6:4, 7:6-ra nyert a nyolcaddöntőben.
Gyurcsány Ferenc szerint Magyarország egyebek közt azért lehet vonzó befektetési célpont, logisztikai bázis - vagyis európai ugródeszka - Kína, a hatalmas és feltörekvő világgazdasági óriás...
Felborult hétfő este egy távolsági autóbusz Londontól északra; a balesetnek több tucat sérültje van. A National Express - a legnagyobb brit busztársaság - járműve a Buckinghamshire grófságbeli Newport Pagnell mellett, egy pihenőhelyről készült ráhajtani az M1-es autópálya délre, London felé vezető sávjára, amikor - még a pihenő területén - ismeretlen okból az oldalára borult.
Malina Hedvig az ügyvédje közvetítésével még a múlt héten arra kérte az ügyében vizsgálódó nyomozótisztet, hogy idézze be, és tanúként hallgassa ki Robert Fico miniszterelnököt, aki a médiában olyan nyilatkozatokat tett, amelyek azt sugallják, hogy Hedvig ügyéről "többet tud annál, mint ami a nyomozás aktájából megtudható".
Az MDF elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormány a történeti értékek megóvása címén szállodák építésére, vendéglátóipari, turisztikai beruházásokra ad támogatást - mondta Vaskor László, az Magyar Demokrata Fórum budapesti frakcióvezető-helyettes.
Ehud Olmert izraeli miniszterelnök hétfőn reményének adott hangot, hogy sikerül megállapodnia Mahmúd Abbász palesztin elnökkel a palesztin államiság alapelveiről, de nem tartotta valószínűnek, hogy...
Uszoda épül Ózdon, az észak-borsodi város új létesítménye úgynevezett PPP konstrukció keretében valósul meg, és 610 millió forintba kerül, az alapkövet Újhelyi István, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára tette le hétfőn.
Malina Hedvig, az ügyvédje közvetítésével, arra kérte hétfőn az ügyét vizsgáló nyomozótisztet, hogy idézze be és tanúként hallgassa ki Robert Fico miniszterelnököt, aki a médiában olyan...
Bejutott az amerikai nyílt teniszbajnokság negyeddöntőjébe Szávay Ágnes. A magyar játékos két játszmában vert az ukrán Julija Vakulenkót. Következő ellenfele a negyedik helyen kiemelt Szvetlana Kuznyecova lesz.
Súlyos buszbaleset történt az angliai Buckinghamshire-ben, amikor az M1-es autópályán összeütközött egy távolsági busz és egy teherautó. A buszon 33 ember utazott.
A jövő évi költségvetés biztosítani fogja, hogy a Magyar Honvédség aktívan részt vegyen a közös NATO-feladatok ellátásában, és maradéktalanul eleget tegyen más irányú vállalásainak is - közölte Bocskai István, a honvédelmi tárca szóvivője hétfői lapinformációra reagálva az MTI-vel.
Lemondott posztjáról Nemes Gábor, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VTDSZSZ) alelnöke, mert nem ért egyet a BKV-val kötött bérmegállapodással. Ezt maga Nemes Gábor...
A labdarúgás történetében az egyik legdrágább válás lehet a francia válogatott Thierry Henryé, akinek házasságát hétfőn bontotta fel végleg a londoni központi bíróság.
Vörös festékkel leöntötték Winston Churchill volt brit miniszterelnök városligeti mellszobrát - tájékoztatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletese hétfőn az MTI-t. Ismeretlenek vörös...
"Az MDF azt kezdeményezi, hogy az Európai Unión kívülről érkezők közül csak azok kapjanak hosszútávú tartózkodási vízumot Magyarországon, akiknek van negatív HIV-tesztjük - mondta Pettkó András, az MDF országgyűlési képviselője." (MTI)
Egy szlovák és egy román néppárti képviselő tette szóvá hétfőn az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén a Magyar Gárda ügyét. Napirend előtti felszólalásában a szlovák Anna Záborská felszólította a magyar kormányt, hogy oszlassa fel a félkatonai jellegű gárdát. A képviselőnő szerint Magyarországon radikalizálódás tapasztalható, és kitért arra, hogy a Magyar Gárda egyenruhás szervezet,…
Az Állami Számvevőszék - számos kifogást megfogalmazva - benyújtotta a parlamentnek az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. 2006. évi működésének ellenőrzéséről készült jelentést. A szervezet főigazgatója elmondta: egy szakmai hiba ötmilliárddal csökkentette a MOL-részvények eladásából származó bevételt, míg a Bábolna Zrt.-nél felesleges kifizetések történtek.
Kiszámíthatatlanná teszi a gyógyszerfelírást, ha az Országos Egészségbiztosítási Pénztár havonta megváltoztatja a fix összegű állami támogatásban részesülő készítmények listáját - állítja két szakmai szervezet. A Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége és az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete már múlt héten közleményben tiltakozott az OEP-nél, a szakminisztériumnál és az…
Keddtől a nagykörúti 4-es 6-os villamosokon is fokozott ellenőrzést tartanak a bliccelők kiszűrésére - tájékoztatta az MTI-t a fővárosi közlekedési társaság.
Egy szlovák és egy román néppárti képviselő tette szóvá hétfőn az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén a Magyar Gárda ügyét. Napirend előtti felszólalásában a szlovák Anna Záborská...
Huszonegy ötletpályázat érkezett a győr-szigeti városrész északnyugati negyedének, a kekszgyár területének rehabilitálására; az Europan elnevezésű nemzetközi tervpályázati rendszerbe ezúttal első alkalommal került be Magyarországról vidéki helyszín.
XVI. Benedek pápa, a katolikus egyház első környezetbarát ifjúsági találkozójának élére állva, vasárnap sürgette a világ vezetőit, hogy bátor intézkedéseket tegyenek a bolygó megmentésére, mielőtt - mint mondta - túl késő lenne.
Hat sziréna nem szólt a lakossági tájékoztató és riasztórendszer teljes körű, hangos üzempróbáján, amelyet hétfőn tartottak a paksi atomerőmű 30 kilométeres körzetében, a borsodi vegyipari cégek térségében pedig öt maradt néma - tájékoztatta az MTI-t az országos katasztrófavédelem szóvivője.
George Bush amerikai elnök váratlan iraki látogatása során hétfőn közölte: elképzelhető az amerikai csapatok létszámának csökkentése. Bush 44 Celsius fokos hőségben lépett ki az elnöki...
Megdöntötte a tavalyi év látogatottsági csúcsát az idei Moziünnep. A négy nap alatt több mint 545 ezren váltottak jegyet az ország filmszínházaiba, ez a tavalyi évhez képest 25 százalékkal több nézőt jelent. Budapesten több mint 300 ezren, vidéken pedig csaknem 140 ezren mentek moziba augusztus 30-és szeptember 2-a között - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Tamás Dorka, a rendezvény…
Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere örömét fejezte ki, hogy rendeződtek a bértárgyalások a BKV Zrt. vezetése és a szakszervezetek között. Ezt a főpolgármester közleményben tudatta hétfőn az MTI-vel.
Már az első csók meghatározza, lesz-e egy kapcsolatból valami - állítják kutatók, akik szerint a nők gyakran kizárólag annak alapján ítélnek meg egy férfit, hogy az hogyan csókol.
Franciaországban az egészségügyi kiadások tavaly egy lakosra számítva átlagosan 3318 eurót tettek ki, ezzel az ország a legjobban költekezők között van a fejlett világban, pontosabban a nemzetközi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) harminc tagországa közül, jelentették hétfőn a francia foglalkoztatási és egészségügyi minisztériumban.
Nyílt levélben kérik az országgyűlési képviselőket közéleti személyiségek, hogy ne támogassák az állami vagyonról szóló törvényjavaslatot, mert szerintük az alkotmányellenes, és súlyos veszélyt jelent a nemzet számára; az ügyben tüntetést is szerveznek szombaton - erről Náray-Szabó Gábor, a Professzorok Batthyányi Körének elnöke beszélt hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.
Nagyon kemény hétre készülnek a nyilvánosházak Sydney-ben, ahol vasárnap kezdődött meg az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) csúcstalálkozója. A fórumra 21 ország vezetőjét várják - akiket több ezer tisztségviselő kísér.
Már a második romantikus randevún van túl Renee Zellweger és Paul McCartney; néhány napja egy rock koncerten simultak össze, most pedig egy gyertyafényes vacsorát költöttek el együtt.
George Bush hétfőn köszönetet mondott Irakban az ott szolgáló amerikai katonáknak az általuk hozott áldozatért, bátorságukért és kiállásukért, hangsúlyozva, hogy szerepük életbevágóan fontos az Egyesült Államok biztonsága szempontjából. "Az amerikai nép minden nap hálás azért, amit Önök itt tesznek" - mondta Bush tengerészgyalogosoknak, akik kitörő lelkesedéssel fogadták az amerikai elnököt. Bush…
Nem maradnak el kiállítások az Iparművészeti Múzeumban a vezetőváltás miatt - közölte Pálfi Ferenc, az intézmény miniszteri megbízottja hétfőn az MTI-vel.