Vasárnap az ország nagy részén időnként, délutántól nyugaton többször megnövekszik a felhőzet, legfeljebb a nyugati határ mentén lehet néhol gyenge zápor. Estig többfelé megélénkül, helyenként...
Egy felmérés szerint Magyarországon a klímaváltozással kapcsolatos kérdések sürgős napirendre tűzését a megkérdezettek 88 százaléka, sürgős intézkedések meghozását pedig 92 százaléka támogatja. Láng István akadémikus az InfoRádióban azt mondta: a számokban megmutatkozik az utóbbi évek szélsőséges időjárása is.
Hatvan feltételezett tálib harcost öltek meg Afganisztánban a pakisztáni határ közelében, valamint Gázni tartományban, ahol a héten kiszabadult dél-koreai túszokat tartották fogva. Az amerikai...
Két jelölés érkezett a Nemzetközi Valutaalap (IMF) főigazgatói posztjára a pénteki határidőig: az igazgatótanácsnak Dominique Strauss-Kahn volt francia pénzügyminiszter és Josef Tosovsky volt cseh jegybankelnök között kell majd választania.
Már csak három pedagógus van állás nélkül a szakiskolák összevonása miatt munka nélkül maradt tanárok közül - mondta Demszky Gábor a 2007-2008-as tanév szombati ünnepélyes megnyitóján.
Rengeteg és a Dealer rendezőjének, Fliegauf Benedeknek a Tejút című új filmjét - melyet nem csak rendezőként, hanem forgatókönyvíróként, zeneszerzőként és jelmeztervezőként is jegyez -, a locarnói filmfesztivál "Napjaink filmművészei" elnevezésű szekciójában mutatták be. A zsűri 19 film közül választotta legjobbnak az újszerű alkotást.
A 125 kcm-esek között versenyző Talmácsi Gábor a negyedik helyről rajtol vasárnap a gyorsaságimotoros-világbajnokság San Marinó-i Nagydíján, Misanóban.
Pénteken megkezdődött Dabason a Kárpátfeszt, amely három nap alatt két színpadon 25 koncert és egy tucat kiegészítő programmal várja látogatóit. A fesztivál határokon átívelő szakmai fórumot kíván teremteni a magyar zenei élet valamennyi szereplőjének.
A Baszkföld Haza és Szabadság (ETA) szakadár szervezet négy állítólagos tagját, köztük egy nőt vették őrizetbe szombaton reggel Franciaország délnyugati részén - közölték francia igazságügyi illetékesek és a spanyol belügyminisztérium. Az akciót a toulouse-i és bayonne-i rendőrség hajtotta végre közösen a spanyol csendőrséggel Cahors városában, ahol még jelenleg is tart a házkutatás. Az őrizetbe…
Újra járható az M5-ös autópálya, miután a szombaton délután egy óra előtt történt baleset egyik sérültjét mentőhelikopterrel elszállították. Három autó ütközött össze szombaton kora délután az M5-ös autópályán, Gyál közelében.
Élesen bírálta az amerikai hadvezetést és személyesen Donald Rumsfeld volt amerikai védelmi minisztert a brit hadsereg nemrég nyugállományba vonult vezérkari főnöke.
A libanoni hadsereg helikopterei csapásokat mértek Nahr el-Bared palesztin menekülttáborra, ahol a Fatah al-Iszlám radikális szunnita szervezet fegyveresei még tartják állásaikat.
Módosítaná az egyesülési jogról szóló törvényt az MSZP. A szocialisták azt javasolják, hogy a bírónak legyen mérlegelési joga, vagyis tagadhassa meg a szervezetek bejegyzését, ha úgy ítéli meg, fennáll a veszélye, a létrejövő szervezet mások jogainak és szabadságának sérelmét okozhatja.
Három külföldi személygépkocsi ütközött az M5-ös Budapest felé vezető szakaszán Gyálnál szombaton; két sérültet kórházba szállítottak, a mentőhelikopter leszállása idejére útzár volt a sztrádán. A...
A Dráva-mentén végez közös szénhidrogén-kutatásokat a MOL és az INA; az erről szóló megállapodást szombaton a Zala megyei Bázakerettyén írták alá a két cég vezetői. Mirko Zelic, a horvát INA...
Gyurcsány Ferenc Kínába utazik szombat délután, ahol négynapos látogatása során megnyitja a kínai magyar évadot, majd tárgyal magas rangú politikai és gazdasági vezetőkkel a két ország együttműködéséről. A miniszterelnökkel utazik Kóka János gazdasági- és közlekedési valamint Veres János pénzügyminiszter is.
Lady Diana halálának 10. évfordulóján ismét megszaporodott azoknak a száma, akik elzarándokoltak a párizsi Alma-alagúthoz, a végzetes baleset színhelyéhez. A "gyászturizmus" egyre jobban virágzik....
Központilag nem rendelnek el iskolaszünetet keddre a fővárosi önkormányzathoz tartozó több mint 100 budapesti tanintézetben - mondta Demszky Gábor szombaton. A főpolgármester megjegyezte: bízik abban, hogy hétfő éjfélig megállapodik a BKV vezetése a szakszervezetekkel, és mégsem lesz kedden sztrájk.
Összeütközött szombaton délelőtt két helyi vonatszerelvény Dél-Csehországban. A balesetnek 13 sérültje van, közülük egy nő sérülése közepesen súlyos. A Ceské Dráhy vasúttársaság szerint a Cícenice...
A nyári hónapokban születő gyermekek sokkal nagyobb eséllyel lesznek rövidlátók későbbi életükben, mint a más évszakokban világra jövők - erősítette meg egy izraeli kutatás. A tudósok azt tanácsolják a szülőknek, hogy a születés után vagy adjanak napszemüveget a csecsemőkre, vagy óvják őket az erős fénytől.
Egy afganisztáni tálib vezető szerint a dél-koreai kormány 20 millió dollárt fizetett a csütörtökön szabadon engedett 19 túszért. Szöul ismét cáfolta a váltságdíjról szóló bejelentést.
Haraggal vegyes gyásszal emlékeztek meg szombaton az észak-oszétiai Beszlan városában az egykori iskola romjainál a három évvel ezelőtti túszszedésről, amely 332 ember, köztük 186 gyermek halálával...
Közösen kutat szénhidrogének után a Dráva mentén a MOL és az INA. A magyar és a horvát olajtársaság vezetői erről a Zala megyei Bázakerettyén írtak alá megállapodást.
Oroszország decemberben újabb interkontinentális ballisztikus rakétákat állít rendszerbe Vlagyimir Putyin államfőnek a nukleáris védelemre vonatkozó modernizációs terve keretében. Feszült a légkör...
A Gyurcsány-kormány bármire képes, hogy megtartsa hatalmát - jelentette ki Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke Szegeden, a "kékcédulás választás" 60. évfordulóján rendezett Bálint Sándor emlékülésen.
Lassan fény derül arra, amit már eddig is sokan sejtettek: a teniszipar csillogó felszíne alatt a teniszezők bundáznak, az edzők fogadásokon adják-veszik a meccseket, és világhírű profi játékosoknak alvilági alakok sok tízezer dollárt ajánlanak fel, hogy egészségügyi indokkal visszalépjenek, vagy szándékosan kikapjanak.
Haraggal vegyes gyásszal emlékeztek meg szombaton az észak-oszétiai Beszlan városában az egykori iskola romjainál a három évvel ezelőtti túszszedésről, amely 332 ember, köztük 186 gyermek halálával végződött.
Több mint 40 ezer darab hamisított márkajelzésű parfümöt találtak a vámosok Nagylaknál egy angol kamionban, az 510 millió forint értékű illatszert lefoglalták - közölte a vám- és pénzügyőrség szombaton. Pénteken jelentkezett belépésre a nagylaki határátkelőhelyen egy angol kamion, amely a török gépjárművezető által bemutatott fuvarokmányok szerint 20 ezer kilogramm textilárut szállított…
Három külföldi személygépkocsi ütközött az M5-ös Budapest felé vezető szakaszán Gyálnál szombaton; két sérültet kórházba szállítottak, a mentőhelikopter leszállása idejére útzár volt a sztrádán. A Rebisz munkatársa elmondta: két osztrák és egy olasz rendszámú autó ütközött a 22-21-es kilométerszelvénynél. A mentőhelikopter leszállása idejére a főváros felé állt a forgalom. A mentők azt közölték,…
Egy eddig ismeretlen Munkácsy-kép került elő Svájcból. A képet a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumnak ajánlották fel eladásra 100 ezer euróért, azaz 27 millió forintért. A szakértők szerint a kép eredeti.
Összeütközött szombaton délelőtt két helyi vonatszerelvény Dél-Csehországban. A balesetnek 13 sérültje van, közülük egy nő sérülése közepesen súlyos - közölte a cseh közszolgálati média. A Ceské Dráhy vasúttársaság szerint a Cícenice és Volary települések között közlekedő szerelvényeken mindössze 25-30 személy utazott, s a két vonat mintegy 20-25 kilométeres sebességgel ütközött össze. A sérültek…
Hatszázmillió forintos beruházással, döntően címzett állami támogatásból épült fel az a 21 tantermes általános iskola, amelyet szombaton Baja Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára avatott fel a Vas megyei Csepregen. "Ez az épület és ez az intézmény Magyarország egyik legmodernebb iskolája, őszinte tisztelet Csepreg városának ezért a teljesítményért" - mondta avatóbeszédében Baja Ferenc.
Nemzetpolitikai törvény benyújtását tervezi Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) szeptemberi plenáris ülése után, az ott elfogadott koncepció alapján - tudta meg az MTI.
Héják védik a jövőben Moszkvát a galamboktól és varjaktól. A szárnyas őrség felállítását az tette indokolttá, hogy Moszkvában igencsak elszaporodtak a galambok és varjak, amelyek nemcsak...
Elfogták az ETA baszk terrorszervezet egyik fő bombagyártóját Franciaországban szombat reggel. A Cahors városában végrehajtott közös spanyol-francia akcióban, három másik fegyverest is elfogtak.
Haraggal vegyes gyásszal emlékeztek meg szombaton az észak-oszétiai Beszlan városában az egykori iskola romjainál a három évvel ezelőtti túszszedésről, amely 332 ember, köztük 186 gyermek halálával végződött. A Kreml a történtek alapos kivizsgálására tett ígéretet. Ez volt a történelem legvéresebb túszdrámája. 2004. szeptember 1-én egy, az orosz csapatok Csecsenföldről való távozását követelő…
Kokain hatása alatt állt egy ausztrál macska, amikor állatkórházba került írja szombati számában a Sydney Morning Herald című újság. A nyolc hónapos állat jól van, gazdái ellen nem indult eljárás, mert az intézmény dolgozói nem értesítették a rendőrséget.