2007. szeptember 6. csütörtök

szept. 6
5:11
Főszerepben a szokatlan és a különleges (Infostart)
A dzsessz kedvelői által ismert, de nem a mainstream irányzatba tartozó európai előadókat hívtak meg a szervezők a 3. Újbuda Jazz Fesztiválra, amely szeptember 6. és 9. között három helyszínen zajlik: az A38 állóhajón, a Fonó Budai Zeneházban és a MU Színházban.
szept. 6
5:12
Felrobbantottak egy 19 milliárdot érő repülőgépet (Infostart)
Egy túl keményre sikerült leszállás után a brit hadsereg különleges egységének tagjai megsemmisítettek egy körülbelül 50 millió fontot (19 milliárd forint) érő C-130 Hercules szállítógépet Afganisztán déli részén.
szept. 6
5:14
Hatósági közöny ellen tüntettek (Kripto Akadémia)
Tegnap délelőtt 11 órakor az Emberek a rasszizmus ellen (L'udia proti rasizmu) elnevezésű szlovákiai civil szervezet tizenöt tagja tüntetett a pozsonyi belügyminisztérium előtt. A demonstrálók nehezményezték, hogy a tárca nem lép fel keményen a szélsőjobboldali szervezetek ellen és a neonáci bűncselekmények hatósági felgöngyölítése többnyire sikertelen, de legalábbis meglehetősen akadozó.
szept. 6
5:25
Megbüntetik a rosszul öltözött maláj taxisokat (Infostart)
Ezentúl jelentős összegű bírsággal kell szembenézniük a rosszul öltözött taxisoknak Malajziában. A rendelet az ingtől a cipőig előírja, mit kell hordaniuk a sofőröknek.
szept. 6
5:36
Szanyi Tibor azt ajánlja... (Grill Receptek)
Sustainable Development - az ENSZ égisze alatt született meg ez a kifejezés és fogalom, amely gyakorlatilag semelyik földi nyelvben nem talált igazi otthont, magyarul pedig a német változat tükörfordításaként használjuk: fenntartható fejlődés.
szept. 6
5:43
Nem ismerte az FBI igazgatója a brit titkosszolgálat címét (Infostart)
J. Edgar Hoover, az amerikai szövetségi nyomozóiroda (FBI) igazgatója az Egyesült Államok egyik legbefolyásosabb és legjobban informált embere volt majd ötven éven keresztül, de egy levél sorsa bizonyítja, hogy fogalma sem volt arról, milyen címre írjon a brit titkosszolgálatnak.
szept. 6
5:52
Hol újítanak utat ősztől? (Piac és Profit)
A költségvetési céloktól nagyobb matricabevételekből mintegy 5,8 milliárd forintot fordítanak a fő- és mellékút-hálózat burkolatának felújítására az idén - közölte Garamhegyi Ábel, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium államtitkára.
szept. 6
6:02
Termékenységi kölcsönt vesznek fel a brit párok (Infostart)
A párok valamivel több mint harmadának gyermekvállalását akadályozza a meddőség Nagy-Britanniában - derült ki egy felmérésből. Ennek ellenére az állami egészségbiztosítás csak hellyel-közzel támogatja a mesterséges megtermékenyítést.
szept. 6
6:08
Meztelenséggel békítik az ellenséges szurkolókat (Infostart)
Egy fotós arra kéri az ősellenségnek számító Celtic és Rangers skót focicsapatok szurkolóit, hogy egy kép erejéig közösen, meztelenül pózoljanak a nemzeti stadionban.
szept. 6
6:17
Lista készül a rendszerváltás előtti titkosszolgálati iratokról (Alternatív Energia)
Az állambiztonsági iratok átadását vizsgáló szakértői testület ma tartja alakuló ülését, az úgynevezett Kenedi-bizottság feladata, hogy listát készítsen azokról a rendszerváltás előtti titkosszolgálati iratokról, amelyeket még nem adtak át az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának.
szept. 6
6:18
Ami a magyaroknak nem megy... (Piac és Profit)
A tíz éve zajló osztrák közigazgatási reform eredményeit látva kiderült, hogy amiről mi még csak álmodunk, náluk már valóság: sógoraink már interneten keresztül tudják intézni az egészségügyi, közigazgatási vagy éppen az adóügyeiket. Mindemellett évente majd harmincmillió eurót, azaz nyolcmilliárd forintot spórol az osztrák költségvetés.
szept. 6
6:27
Kioktatták Gyurcsányt (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök megpróbálta elmagyarázni a kínaiaknak is a Gömböcöt, de nem sikerült neki, jórészt nyelvi-fordítási problémák miatt.
szept. 6
6:30
Egy évig élt együtt bécsi nénikéje holttestével (Infostart)
Egy bécsi nő egy évig élt együtt nagynénjének mumifikálódott holttestével - közölte az osztrák rendőrség.
szept. 6
6:36
Holtan találták a képviselőt (Infostart)
Az Egyesült Államokban holtan találták Paul Gillmor, ohiói kongresszusi képviselőt.
szept. 6
6:37
Rántotta lesz az aranytojásból (Infostart)
Minimális átrendeződést hozott a megtakarítások piacán, hogy a kamatadó egy évvel ezelőtti bevezetése miatt a legtöbb befektetés augusztusban lejárt - mondta el az InfoRádiónak a Budapest Alapkezelő vezérigazgatója. Fatér Gyula szerint az átcsoportosítás nyertesei a bankbetétekkel szemben a befektetési alapok voltak. Hozzátette: kormányzati megszorító intézkedések hatása érezhető volt, a lakosság…
szept. 6
6:40
Újabb sztár szeretne politizálni (Kripto Akadémia)
A népszerű Law and Order című tévésorozatból ismert Fred Thompson színész, volt szenátor hollywoodi lendülettel szerda este, a hatmilliós nézettségű Jay Leno show-ban jelentette be, hogy indul a republikánus jelöltségért a 2008-as amerikai elnökválasztáson.
szept. 6
6:47
Ragályi Elemér alkotása verseng az Európai Filmakadémia díjaiért (Infostart)
Az ártatlanul elítélt Pusoma Dénes tragédiájáról forgatott "Nincs kegyelem" című film képviseli Magyarországot az Európai Filmakadémia díjaiért versengő 42 alkotás között. Az Európa Filmdíjra nevezett játékfilmekből novemberig választják ki azokat, amelyeket végül a december 1-jeii gálán, Berlinben díjaz a Filmakadémia - közölte Ragályi Elemér, a "Nincs kegyelem" című film rendezője.
szept. 6
6:47
Népszavazás: a magyarok mindenre igent mondanának (Infostart)
A Medián felmérésében megkérdezettek 16 százaléka az összes, népszavazásra feltett kérdésre igennel szavazna, még akkor is, ha azok ellentmondanak egymásnak. A válaszadók három százaléka szavazott igennel a Fidesz valamennyi kérdésére és egy százalék adott a kormány álláspontjának megfelelő válaszokat.
szept. 6
6:51
Játékosok kellenek! Van rá néhány milliárdunk! (Piac és Profit)
Az angol labdarúgó klubok a nyári átigazolási szezonban több mint 500 millió fontot költöttek játékosvásárlásra, ez 2/3-al magasabb összeg, mint az előző csúcs,amikor 2006 nyarán 300 millió fontot költöttek el a csapatok - derül ki a Deloitte elemzéséből.
szept. 6
6:58
Elhunyt Luciano Pavarotti (Infostart)
Elhunyt Luciano Pavarotti olasz operaénekes - jelentette be a művész menedzsere. A korábban hasnyálmirigyrákkal kezelt 71 éves világsztár egy éve nem jelent meg a nyilvánosság előtt.
szept. 6
6:58
Húsz embert bír el a magyar narancs - képek (Infostart)
Léghajót készít egy magyar fejlesztő, aki saját tervezésű légi járművét már szabadalmaztatta is.
szept. 6
7:03
Megdőlt az országos hidegrekord (Privátbankár)
Hét Celsius-fokos országos hidegrekordot mértek szerdán a Bakony északi részén fekvő Désen, s a fővárosban ugyancsak rekordnak számít a délutáni 9,5 fok - tájékoztatta az MTI-t az Ors...
szept. 6
7:09
A karmestergyilkos igazgató és a boldogsághormon (Infostart)
Ma este mutatják be a Zürichi Operaházban Paisiello Il Barbiere di Siviglia című operáját Hamar Zsolt vezényletével. A Pécsi Pannon Filharmonikusok zeneigazgatója azt mondja: bár sokszor őrült tempót diktál, a munkából nyeri az energiát. Most két évadra szerződött a svájci teátrumhoz, közben itthon, és még számos helyen vezényel, ingázik, ám azt mondja: megéri.
szept. 6
7:09
Életveszélyben a magyar borok (HírExtra)
Ha a jövő heti európai parlamenti meghallgatáson elfogadják azt a javaslatot, hogy ne lehessen cukrot tenni a mustba, akkor akár egész Közép-Európában csődöt jelenthetnek a borászok - számolt be az RTL Klub Híradója.
szept. 6
7:09
38-ra emelkedett a Félix hurrikán áldozatainak száma (HírTV)
Nicaraguában 38-ra emelkedett a Félix hurrikán halálos áldozatainak száma. A hatóságok pedig további 200 személyt eltűntként tartanak nyilván.
szept. 6
7:10
Elhunyt Luciano Pavarotti (Blikk)
szept. 6
7:14
Elhunyt Luciano Pavarotti (Privátbankár)
Elhunyt Luciano Pavarotti - jelentette be csütörtökön menedzsere. Pavarotti szinte az utolsó percéig dolgozott: tanítványaival szenténekeket vett lemezre, amelynek megjelenését 2008 tavaszára tervezte
szept. 6
7:16
Továbbra sem találják az eltűnt emődi kislányt (Blikk)
szept. 6
7:18
Bordélyházat vezetett Michelle Pfeiffer (Infostart)
Bordélyt csinált otthonából, ezért megbüntették Michelle Pfeiffert. Nem a színésznőt, hanem egy hatgyermekes anyukát, aki a rendőrség szerint a legősibb mesterséget űzi.
szept. 6
7:20
Tiltakoznak a taxisok a kötelező műholdas helyzetjelzők ellen (HírExtra)
Kétnapos sztrájkba kezdett szerdán több ezer New York-i taxis, jelentősen csökkentve a város egyik jelképének számító sárga autók számát a nagyvárosban. A taxisok szövetsége az ellen tiltakozik, hogy a város illetékes szabályozó testülete kötelezővé tenné a műholdas helyzetjelzők alkalmazását, és a bankkártyával való fizetést a taxikban.
szept. 6
7:20
Meghalt Luciano Pavarotti (HírTV)
Az AP amerikai hírügynökség az olasz tenor menedzserére hivatkozva közölte a gyászhírt. A 71 éves énekes tegnap veszítette el eszméletét és leállt veseműködése is.
szept. 6
7:26
Nem találják az Emődről eltűnt kislányt (Gondola)
Továbbra sem találják azt a két éves kislányt, aki még kedden tűnt el a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Emődön. Felkutatását az elmúlt éjjel is folytatták - közölte az MTI-vel a megyei főkapitányság...
szept. 6
7:26
Pár hete még melegrekord volt, most hidegrekord (HírExtra)
Szeptember 5-én még sohasem volt ilyen alacsony a nappali maximum hőmérséklet Budapesten, mint szerdán - mondta a Független Hírügynökségnek az Országos Meteorológiai Szolgálat ügyeletese. Pestszentlőrincen a "legmelegebb" délutáni órákban sem mértek 9,5 foknál többet. Az eddigi rekordot - 11 fokot - 1976-ban mérték a fővárosban.
szept. 6
7:28
Nem találják a kétéves emődi kislányt: "lecsökkentek a túlélési esélyei" (Infostart)
Továbbra sem találják azt a kétéves kislányt, aki kedden tűnt el a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Emődön - mondta a kutatócsoport vezetője az InfoRádiónak.
szept. 6
7:30
Műlábakat talált a padló alatt (Infostart)
Egy halom műlábat talált új otthona padlója alatt egy brit férfi. A lecsatolható végtagokat minden bizonnyal az előző tulajdonos hagyta hátra.
szept. 6
7:30
Menekülnek a befektetők Magyarországról? (Privátbankár)
A gazdasági tárca évközi adatai szerint az idén kevesebb működő tőke beáramlása várható, mint tavaly, illetve a 2005-ös évben. Legfeljebb hárommilliárd euró érkezhet, ez pontosan a fele az elmúlt két év átlagának. A GKM szerint az elmúlt években egy-egy nagy értékű tranzakció torzította a képet
szept. 6
7:31
Takács: A társadalmi nyomásgyakorlás nem elégséges (Infostart)
Azért van szükség a gyűlöletbeszéd elleni Polgári Törvénykönyv-módosításra, mert a társadalmi nyomásgyakorlás nem elégséges - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Takács Albert. Az igazságügyi és rendészeti miniszter kiemelte, hogy tájékozódni fog a tavaly őszi események miatt a Papp-jelentésben elmarasztalt rendőrök előléptetése ügyében. Hozzátette: csak akkor tartaná hibának a döntést, ha az…
szept. 6
7:31
Forma-1: gondban a McLaren, új bizonyítékok kerültek elő (HírExtra)
Új bizonyítékok birtokába jutott a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA), amely szeptember 13-ra Párizsba rendelte meghallgatásra a Forma-1-es McLaren-Mercedes teljes csapatát.
szept. 6
7:31
Hétfőn kezdődik az Országgyűlés őszi ülésszaka (HírTV)
Jövő hét hétfőn kezdődik és december 21-ig tart az Országgyűlés őszi ülésszaka; a 2008-as költségvetés zárószavazása december 17-én várható - mondta Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, az öt parlamenti párt farkcióvezetőjével folytatott informális egyeztetés után.
szept. 6
7:31
Szedi áldozatait a dél-kaliforniai hőhullám, már 27 halott (Gondola)
A dél-kaliforniai hőhullám eddig 27 ember halálát követelte - közölte a CNN szerda este. A helyi hatóságok képviselői a hírtelevízióban elmondták, hogy a legtöbb esetben olyan idős emberek esnek a...
szept. 6
7:32
Bush sokszor titokban sír (Kripto Akadémia)
George Bush titokban sírni szokott, nem is keveset - olvasható az amerikai elnökről szóló új könyvben, amely szokatlan közelségű portrét fest a Fehér Ház vezetőjéről.
szept. 6
7:33
Kóka ötmilliárdos kínai beruházással jön haza (Piac és Profit)
Egy kínai vállalat 5 milliárd forintos beruházással 800 munkahelyet létesít a Borsod megyei Miskolc-Alsózsolcán környezetbarát csomagolóanyagok gyártására - az első magyarországi kínai nagybefektetésről Kóka János kínai látogatása alkalmával született megállapodás.
szept. 6
7:38
Sok guantánamói foglyot kínzás fenyeget hazájában (Kripto Akadémia)
A Kuba szigeti guantánamói amerikai támaszponton berendezett börtöntábor több tucatnyi foglya retteg attól a Human Rights Watch (HRW) emberi jogi szervezet szerdai jelentése szerint, hogy hazaszállítás után kínzásnak vetik alá. A 355 guantánamói fogolyból mintegy félszáz - kínai, algériai, líbiai, tunéziai és üzbég - rab beszélt ügyvédjének arról, hogy nem akar hazatérni, mert fél attól, hogy…
szept. 6
7:41
9 igen: botrányt hozhat a népszavazás (Privátbankár)
Jókora kavarodás lehetne abból, ha a Fidesz és Kálmán László kérdéseiről is népszavazást tartanának - írta a Népszabadság. Mind a 9 kérdésben az igennel szavazók vannak többségben
szept. 6
7:41
A felfedezés, amely emberek százmillióinak ad reményt (Infostart)
A korábban a muslicáknál azonosított gén az egerekben is szabályozza az elhízás mértékét - állapították meg amerikai kutatók. Ez az eredmény azért lényeges, mert ha a gén ekkora evolúciós szakadékot "ugrott át", akkor jó esély van arra, hogy az emberben is betölti ezt a szerepet, szabályozásával pedig megelőzhető lehet az elhízás és a cukorbetegség.
szept. 6
7:42
Az MLSZ újabb sikere (HírExtra)
Hét felsőoktatási intézmény irányítójával írt alá együttműködési megállapodást szerdán Kisteleki István, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke. Az MLSZ hivatalos honlapja szerint a megállapodás akár sportdiplomáciai sikernek is felfogható, hiszen Magyarországon egyetlen sportági szakszövetség sem rendelkezik önálló, államilag elismert, akkreditált edző-, és sportszakember-képzéssel.
szept. 6
7:42
38-ra emelkedett a Félix hurrikán áldozatainak száma (Gondola)
Harmincnyolcra emelkedett a Közép-Amerikában tomboló Félix hurrikán halálos áldozatainak a száma Nicaraguában, közel száz embert eltűntként tartanak nyilván - közölte szerdán a managuai kormány. A...
szept. 6
7:47
Elkezdődött Berezovszkij pere (HírExtra)
A vádlott távollétében megkezdődött szerdán Moszkvában Borisz Berezovszkij, a száműzetésben élő orosz milliárdos sikkasztási pere. A Londonba menekült vállalkozót azzal vádolják, hogy csalással 214 millió rubelnyi összeget (6,1 millió eurót) tulajdonított el az Aeroflot orosz légitársaságtól.
szept. 6
7:47
A vérmérgezéses betegek alulfinanszírozottak a kórházaknak (HírTV)
A vérmérgezéses betegek finanszírozásának felülvizsgálatát kéri az egészségügyi tárcától a Magyar Szepszis Fórum. Évente kétezren halnak meg ebben a kórban.
szept. 6
7:51
A gyerekek Freddy Kruegerrel bújhatnak ágyba (Infostart)
Egy felmérés szerint az ijesztő televíziós és mozifilmek tehetők felelőssé a gyermekek esti félelmeinek legalább egyharmadáért.

Keresés