Hogyan támadt vajon az európai embernek az a gondolata, hogy sertést tartson istállójában háziállatként? Jelek szerint a Közép-Keletről érkezett bevándorlók voltak a kezdeményezők. A magukkal hozott házi sertések azonban rövid idő alatt kipusztultak. Úgy tűnik, hogy - ki tudja, milyen okból - az európai fajta nagyobb népszerűségnek örvendett.
Az USD-CHF árfolyama visszaesett jóval 1,21 alá. A következö ellenállások 1,2108-nál és 1,2180-nál, míg támogatások 1,1993-nál és 1,1950-nél találhatók. A figyelmet egyelöre az 1,1960-50-es érték vonja magára. Ha tartósan az érték alá megy az árfolyam, visszaesés várható az 1,1811-es éves minimumig. In-GFX
Az előző naphoz hasonlóan iránykeresés jellemezheti a csütörtöki kereskedést a Budapesti Értéktőzsdén. Illés László, a QUAESTOR Zrt. elemzője minimális emelkedésre számít a nyitásban ...
Evés közben jön meg az étvágy, és én éhes maradtam - írja internetes naplójában Szávay Ágnes, azt követően, hogy kiesett egyesben az amerikai nyílt teniszbajnokságon, mivel a legjobb nyolc között 6:1, 6:4-re kikapott a negyedik kiemelt orosz Szvetlana Kuznyecovától. A 19 éves magyar versenyző elismerte, hogy nem játszott jól a negyeddöntőben. Árvay Sándor teniszszakíró szerint párosban…
Jókora kavarodás lehetne abból, ha a Fidesz és Kálmán László kérdéseiről is népszavazást tartanának - írta a csütörtöki Népszabadság, a lap megbízásából készült Medián-felmérés eredményeit közölve, melyek szerint jelenleg mind a kilenc kérdésben az igennel szavazók vannak többségben.
Lou Diaz 20 évig volt DEA maffiaellenes szervezet beépített embere a szervezett bűnözésben. Amikor nyugdíjba ment, először színészeknek adott tanácsokat arról, hogy miként alakítsanak hitelesen alvilági figurákat, majd maga is színész lett, aki csak maffiózókat személyesít meg.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 3,75 pontos csökkenéssel, 27.312,85 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,01 százalékkal gyengült.
Júliusban havi szinten 1,4%-kal, éves szinten pedig 9,4%-kal emelkedett a magyar ipari termelés, miközben csupán +8,3%-os értékkel számoltak a legutóbbi +8,9%-os érték után. A termelés jelentös emelkedése arra utal, hogy tartósan jó formában van a magyar gazdaság, ezért nem valószínü, hogy az MNB csökkenti alapkamatát. In-GFX
Nem kizárták, hanem már több héttel ezelőtt kilépett a Fideszből Cs. Kovács Gabriella leányfalui képviselő - írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet, saját értesülésére hivatkozva.
Háromezren keresték meg a januárban megalakult Egészségbiztosítási Felügyeletet az elmúlt hónapokban. Az érdeklődők többsége az ellátásokról tudakozódott, ám ezer alkalommal tettek panaszt az egészségügyi szolgáltatók eljárása miatt - olvasható a Világgazdaságban.
Továbbra sem találják azt a két éves kislányt, aki még kedden tűnt el a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Emődön, felkutatását az elmúlt éjjel is folytatták - közölte az MTI-vel a megyei főkapitányság ügyelete.
Két közlekedési dolgozó a munkaügyi bírósághoz fordult, mert állításuk szerint írásos nyilatkozatot kértek tőlük arról, hogy nem vesznek részt a sztrájkban - közölte a Magyar Hírlap csütörtökön.
Nem szabad belenyugodni, hogy bolhacirkuszt csináltak a demokráciából - mondta Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke a Heti Válasznak. Ennek a kormánynak minél hamarabb mennie...
A dél-kaliforniai hőhullám eddig 27 ember halálát követelte - közölte a CNN szerda este. A helyi hatóságok képviselői a hírtelevízióban elmondták, hogy a legtöbb esetben olyan idős emberek esnek a szélsőséges hőség áldozatául, akik takarékosságból nem kapcsolják be a lakásukban levő klímaberendezést.
Az ipari termelés az idén júliusban az előző év azonos időszakához képest 12,1 százalékkal nőtt, munkanaphatástól megtisztítva és korrekciók nélkül pedig 9,4 százalékkal emelkedett - közölte a...
Az elmúlt napokban 7,2000 és 7,3000 között rekedt az USD-ZAR árfolyama. Tegnap a Wall Street-i veszteségek ellenére sem sikerült kitörni a sávból. Az újabb rémhírek ismét megterhelték az amerikai részvénypiacokat. Emiatt magas megmaradt a befektetök kockázatkerülése, ami megterhelheti a randot. Ráadásul a deviza szorosan kapcsolódik a Wall Street-hez, ami azt jelenti, hogy ha emelkednek a…
Harmincnyolcra emelkedett a Közép-Amerikában tomboló Félix hurrikán halálos áldozatainak a száma Nicaraguában, közel száz embert eltűntként tartanak nyilván - közölte szerdán a managuai kormány. A vihar mintegy kilencezer viskót rombolt le a közép-amerikai ország északi vidékén.
Harminc centis hó hullott Ausztria több tartományában, helyenként egyméteres hótorlaszok vannak. Kaliforniában 27 ember halt meg a rendkívüli hőség miatt, valószínűleg a légkondícionálón spóroltak.
Magyarország - Ugyanaz a szakértő homlokegyenest más szakvéleményt formált Tasnádi Péter elmeállapotáról: egyszer beszámíthatónak, másszor pedig közepesen korlátozottnak minősítette - írja a HVG.
Az Európai Unió jövő év januárjától bevezeti az engedélyezett gazdálkodói státuszt a cégek számára. Ennek megszerzésével a vállalatoknak kevesebb ellenőrzéssel kell számolniuk a vámhatárokon, emellett hosszú távon költségeiket is jelentősen le tudják faragni. A Deloitte adótanácsadó cég együttműködő vámszakértője szerint a státusz bevezetésére a globális kereskedelem felgyorsulása miatt van…
Az év első hét hónapjában erősödött a belföldi turizmus, míg a külföldiek által Magyarországon eltöltött vendégéjszakák száma 3 százalékkal csökkent. A kereskedelmi szálláshelyek 131 milliárd forintos árbevételt értek el, az infláció gyorsulása miatt ez reálértéken számítva csökkenést jelent az előző év hasonló időszakához képest. Az érdeklődés elsősorban a magas kategóriájú szálláshelyek iránt…
Rád - Perverz SMS-sel zaklatott a helyi plébános, pénzt ajánlott, hogy szájába vehesse a nemi szervem - állítja a Rádon élő Marosvölgyi Zoltán (19). A megvádolt lelkipásztor, M. Ferenc nem tagadta, hogy az ominózus üzenet az ő telefonjáról származik, de mint mondja: nem ő írta, az SMS akkor keletkezhetett, amikor elvesztette a telefonját
Az első tégla a berlini falból címmel ünnepi konferenciát szervez a határnyitás és a berlini fal leomlásának 18. évfordulójára a Miniszterelnöki Hivatal akkori neves politikusok, közéleti szereplők és újságírók részvételével - tájékoztatta Rózsa Gyöngyi, a Miniszterelnöki Hivatal PR-igazgatója az MTI-t.
A Mol szerdán 33.377 darab Mol részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén 26.309 forintos átlagáron - közölte az olajipari társaság a tőzsde honlapján csütörtökön. A tranzakciót követően a...
Egy év alatt megduplázódott a költségvetési intézmények adóssága, idén a második negyedévben már 23,4 milliárd forintra rúgott a lejárt határidejű tartozás - derül ki az Állami Számvevőszék jelentéséből.
Az olaj ára várhatóan csökkenni fog a közeljövőben, ha a hurrikánok nem rongálják meg a Mexikói-öböl olajfinomítóit és kútjait – véli a Hamilton tőzsdeügynökség elemzője. Hont András szerint a jegyzést most elsősorban a finomított olajkészletek alakulása, illetve az OPEC kitermelési kvótáinak esetleges emelése befolyásolhatja. A közeljövőben várható hurrikánok miatt a kávé drágulhat, míg a kakaó…
A Cashline vezető elemzője szerint várható volt, hogy a Moody’s az állami részvénypakett eladása után rontja az FHB devizabetéti besorolásait. Sarkadi Szabó Kornél ennek ellenére nem számít jelentősebb részvénypiaci hatásra, hiszen a hitelminősítő a fő tevékenységet jelentő kibocsátott jelzáloglevelek osztályzataihoz nem nyúlt hozzá. A betétek az FHB finanszírozásában jelenleg elenyésző,…
A jelzálogpiaci válság miatt sok amerikai bank szigorította a hitelfelvételt, és 3 százalékban határozta meg a minimálisan szükséges önerő mértékét – mondta a Gazdasági Rádió Seattle-ből jelentkező munkatársa. Krupanics Dóra szerint a problémák miatt az ingatlanpiac telítetté vált, jelenleg Seattle-ben 5-5,5 hónapra elegendő a lakáskínálat. A jelzálogpiaci válság azonban eltérően érintette az…
Tengeralattjáró-vadászoknak nevezik magukat – olyan férfiak és nők, akiket arra képeztek ki, hogy felderítsék az óceánok mélyére merülő ellenséges búvárhajókat. A hidegháború letűnt ugyan, ám e ritka szakma művelőire ma éppen olyan nagy szüksége van e titokzatos világba a sajtó számára a minap először - óvatos - bepillantást engedő Nagy-Britanniának és más országoknak, mint évtizedekkel ezelőtt.
Amerikai helikopterek nyitottak tüzet csütörtök hajnalban 5 bagdadi lakóházra, miközben ellenállók után kutattak. A bagdadi magyar nagykövetség épületének is otthont adó Manszúr-negyedben nem volt fegyveres összetűzés az akció ideje alatt, a 14 halott és 10 sebesült között nők is vannak - közölték iraki belügyminisztériumi források az AFP francia hírügynökséggel.
Magyarországon augusztusban minden eddiginél nagyobb tőkekivonást hajtottak végre a külföldi befektetők – derül ki a portfolio.hu elemzéséből. Bár a piacon több száz milliárd forint értékben adtak el forintot, a külföldiek állampapír állománya történelmi csúcsra emelkedett. A hírportál elemzője szerint ez azt jelzi, hogy a nemzetközi pesszimizmus ellenére a befektetők bizalma nem ingott meg. Ezt…
Ha a kenyér árát emelik, biztosra vehetjük, az országban mindenkit érint. A kenyér árának emelésére mindent "rákenhetnek". Emeltünk, mert rossz volt a búzatermés, emelkedtek az energia árak, nőtt az infláció. A sütőipari dolgozók dühösek, alacsonyak a bérek. Dékán Jenő, a Sütőipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke tájékoztatott bennünket a gondokról, lehetőségekről.
Kiszivárogtak a jövő évi adótervek. Az Index hírportál információi alapján a kormány elsősorban a személyi jövedelemadózást, a lakáseladásokra és a befektetési jegyekre vonatkozó szabályozást változtatná meg. A Deloitte elnök-vezérigazgatója úgy véli, hogy elsősorban egyszerűsítéseket jelentene a tervezett adóreform, nem a rendszer átfogó átalakítását. Oszkó Péter szerint az elképzeléseknek…
Évente akár 1 milliárd forint is összegyűlhet a bortermelők által létrehozott marketing alapban, amelyet főként a bor belföldi piaci pozíciójának megerősítésére fordítanak majd – mondta a Gazdasági Rádió Nap vendége című műsorában a Borfesztivál főszervezője. A literenként 8 forintos hozzájárulást a borászoknak az augusztust követően értékesített borok után kell befizetniük az alapba. Zilai Zoltán…
Ha bekapcsoljuk a tévét, ömlenek belőle a felcímben szereplő és hasonló szavak. A politikusok beszédét néha nehéz megérteni, holott elvileg hozzánk, a néphez szólnak. A politika nyelvezete, mint a nyelv maga, folyamatosan változik: új szavak, kifejezések születnek, régiek halnak el.
Az emberek többsége továbbra is igennel voksolna a Fidesz népszavazási kérdéseire, sőt a tandíj, a kórházprivatizáció és a családi gazdaságok ügyében tavaly november óta jelentősen nőtt az egyetértők aránya.
Immár Európában is megjelent az a trópusi vírus, amely nagyon komoly megbetegedéseket és széleskörű pánikot okozott több Indiai-óceáni szigeten. A sikungunyát Olaszországban, Ravenna mellett fedezték fel. A "meggörnyesztő láznak" már halálos áldozata is van.
Azonos napirenddel, de egy héttel később kezdi meg őszi munkáját az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) - írta csütörtökön a Napi gazdaság. A péntekre tervezett ülést a munkavállalói oldal kérésére halasztották el, mivel szerinte további egyeztetésre van szükség a korkedvezmény-biztosítási járulékfizetés alóli mentességről szóló jogszabállyal kapcsolatban.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök megpróbálta elmagyarázni a kínaiaknak is a Gömböcöt, de nem sikerült neki, jórészt nyelvi-fordítási problémák miatt. Kínai látogatását záró, szerda este egy 35....
Kissé erősödött a forint, az euró csütörtök reggel 254,94/255,27 forint volt, az előző nap délutáni 255,85/95 forint után. A kereskedők szerint "nagy a csend" a piacon,
Azáltal, hogy hegedülünk, vagy bármely más hangszeren játsszunk, új idegkapcsolódások jönnek létre, amelyek lassanként finom hálót képeznek agyunkban. Soha nem késő elkezdeni a muzsikálást: húsz perces gyakorlás után már kimutathatók új idegkapcsolódások az újdonsült zongoristánál.
Szeptember 1-i hatállyal Szelestey Lajost nevezte ki a Külügyminisztérium új szóvivőjének Göncz Kinga külügyminiszter. A Szóvivői Iroda eddigi, megbízott vezetője, Odze György a továbbiakban a kommunikációs stratégia felelőse lesz.
A Világbank figyelmeztetett, hogy a klímaváltozás katasztrofális következményekkel járhat Egyiptomra nézve. A Földközi-tenger vízszintjének emelkedése következtében a termékeny Nílus deltájának nagy részét veszély fenyegeti. Hosszú távon még azok a homokos strandok is eltűnhetnek, amelyek évről évre turisták ezreit csalogatják az országba.