2008. május 1. csütörtök

máj. 1
12:23
A csehek szerint a kíméletlen emberek a legsikeresebbek (HR Portál)
A csehek többsége (72 százaléka) szerint a könyörtelen, szánalmat nem ismerő emberek futják be a legfényesebb karriert - derült ki a Median közvélemény-kutató intézet felméréséből.
máj. 1
12:24
Kóka János: nem a koalíció újjáépítésében gondolkozunk (Alternatív Energia)
Az SZDSZ nem a koalíció újraépítésében gondolkozik, még kevésbé személyi kérdésekben, mert hibás az a paradigma, ami személyekhez kötné, hogy egy koalíció lehet-e sikeres vagy sem - mondta Kóka János az MTI-nek adott interjúban. A pártelnök hangsúlyozta, hogy az SZDSZ a közeljövőben konstruktív ellenzéki pártként fog politizálni. Kóka szerint most támogatható programokra van szükség az ország…
máj. 1
12:26
Torlódás a fővárosban és az M1-M7-es közös szakaszán - fotókkal (Infostart)
Sokan indultak útnak autóval a négynapos, hosszú hétvégén a Balaton irányába, emiatt torlódásokra, lassú haladásra kell számítaniuk azoknak, akik az M1-es és az M7-es autópálya közös, a fővárosból kivezető szakaszán autóznak - közölte az Autópályakezelő Zrt. központi diszpécsere csütörtökön az MTI-vel.
máj. 1
12:33
Gyurcsány nem hirdet programot az MSZP-majálisán (Gondola)
Majálissal ünnepli a kisebbségi kormány első napját az MSZP. A Városligeti Nagyrétre több ezer embert várnak. Bár a rendezvényen beszédet mond Gyurcsány Ferenc is, az előzetes hírekkel ellentétben várhatóan nem itt hirdeti meg programjának új elemeit.
máj. 1
12:33
Arcok a liftben - Krüzsely Gábor, festőművész (videó) (HírTV)
Krüzsely Gábor hisz a tiszta vonalakban, a keleti filozófiában és a magányos alkotásban. Festőművész. Elszántsága Ukrajnából egyenesen Egerbe sodorta. A város feletti szőlődombokon épített házat a saját kezével, ahol a természettel összhangban, „ökomódon” él. Esővízzel mosdik és főz, fával fűt. Munkásszállón kezdte napi negyvenhat forintból. Ma már képeit sok helyen ismerik a nagyvilág...
máj. 1
12:34
Szakszervezeti május elseje a Városligetben (HR Portál)
A tisztességes bérért való küzdelem ma ugyanúgy aktuális, mint több mint száz éve az első május elsejéken - hangsúlyozták szakszervezeti vezetők a budapesti városligeti majálison.
máj. 1
12:36
A Soá Napjára emlékeztek Izraelben (Infostart)
A nácik által végrehajtott népirtásra emlékeztek csütörtökön Izraelben a Soá Napján; a holokauszt nemzetközi emléknapján.
máj. 1
12:37
Szili Katalin kulturális központ avatott Törtelen (Infostart)
Felelősséggel tartozunk azért, hogy, aki dolgozni akar, annak munkát tudjunk biztosítani - erről Szili Katalin beszélt csütörtökön a Pest megyei Törtelen, az ottani kulturális központ avatásán.
máj. 1
12:39
"Ezt a kormányt lélegeztető készülékkel tartják életben" (+videó) (HírTV)
Hagyományosan a Kodály Köröndről indult a Magyar Kommunista Munkáspárt május elsejei felvonulása. A száz szimpatizáns és a párt vezetése vörös zászlókkal és transzparensekkel vonult végig az Andrássy úton, hogy a Ligetben megtartsák a munkások majálisát.
máj. 1
12:39
Kóka: Az SZDSZ nem gondol a koalíció újjáépítésére (Gondola)
Az SZDSZ nem a koalíció újraépítésében gondolkozik, még kevésbé személyi kérdésekben, mert hibás az a paradigma, ami személyekhez kötné, hogy egy koalíció lehet-e sikeres vagy sem - mondta Kóka János az MTI-nek adott interjúban.
máj. 1
12:43
Gyurcsány Ferenc is szalagot kötött (Infostart)
Gyurcsány Ferenc és felesége is szalagot kötött az ország májusfájára csütörtökön Budapesten a Hősök terén rendezett uniós majálison.
máj. 1
12:44
Újragondolt Hangszerészet (Gondola)
Május 3-4. között kerül megrendezésre Újragondolt Hangszerészet címmel a hazai hangszerész társadalom idei legjelentősebb rendezvénye, ahol jelentős számú egyedi mesterhangszerrel és készítőivel találkozhatnak az érdeklődők. A rendezvény célja, hogy újra pozícionálja a hangszerészetet társművészetként, a zene integráns részeként, az anyagba rejtett hangként.
máj. 1
12:45
Szakszervezeti tömörülések - a munka még mindig érték (HR Portál)
A szakszervezeti tömörülések szerint a munka és így a munka ünnepe is egyértelműen érték még a jelenlegi társadalmi körülmények között is. A Liga Szakszervezetek viszont nem ünnepli május elsejét az idén, mert szerintük nincs ok ünneplésre.
máj. 1
12:49
„Bumm-bummal” ijesztgették Gyurcsányt (HírTV)
Valószínűleg fegyvert fogtak Gyurcsány Ferenc miniszterelnökre az MSZP május 1-jei gyűlésén a Városligetben. A miniszterelnök beszéde alatt - fél egy előtt nem sokkal - egy férfi a nézők soraiból egy fegyvernek látszó tárgyat emelt Gyurcsány Ferencre.
máj. 1
12:52
Moszkvában összeverték Murat Zjazikovot (Kripto Akadémia)
Az egyik moszkvai szállodában összeverték Murat Zjazikov ingusföldi elnököt - jelentette csütörtökön az Eho Moszkvi rádióállomás az ingusetyija.ru független internet-újságra hivatkozva. Zjazikov a hírek szerint Musza Keligov dúsgazdag üzletemberrel verekedett össze, akit az ingusföldi hatóságok szélsőségességgel vádolnak. A politikust testőrei eszméletlen állapotban, szétvert arccal találták meg.…
máj. 1
12:58
A jó karrierista kíméletlen ember (Infostart)
A csehek többsége, pontosan 72 százaléka szerint a könyörtelen, szánalmat nem ismerő emberek futják be a legfényesebb karriert - derült ki a Median közvélemény-kutató intézet felméréséből.
máj. 1
13:01
Halálos baleset az M30-ason (Blikk)
máj. 1
13:01
Magyar doppingbotrány fenyeget (Blikk)
Éremesélyes olimpikonokat tilthatnak el
máj. 1
13:03
Egy küzdelem, ami soha nem veszti érvényét (Alternatív Energia)
A tisztességes bérért való küzdelem ma ugyanúgy aktuális, mint több mint száz éve az első május elsejéken - hangsúlyozták szakszervezeti vezetők a budapesti városligeti majálison.
máj. 1
13:03
Beszédes Mátyás kiállítás (Spa Trend Online)
Tárlatvezetéssel is megtekinthetik a látogatók szombaton a Mátyás király öröksége című kiállítást a Magyar Nemzeti Galériában; a kiállításra megváltott belépőjeggyel a részvétel ingyenes. A tárlatvezetések 11.00 és 15.00 órakor indulnak, a Mátyás király öröksége című kiállítás nyitva tartása alatt további négy szombaton hirdet a galéria ingyenes tárlatvezetéseket, május 17-én, 24-én, június 7-én…
máj. 1
13:05
Szili Katalin: aki dolgozni akar, annak munkát kell biztosítani (Alternatív Energia)
Felelősséggel tartozunk azért, hogy, aki dolgozni akar, annak munkát tudjunk biztosítani - erről Szili Katalin beszélt csütörtökön a Pest megyei Törtelen, az ottani kulturális központ avatásán. A parlament elnöke kifejtette: május 1-je egyúttal a munkás Szent József ünnepe is, amikor fel kell hívni a figyelmet az ország egyes régióiban, kistérségeiben meglévő magas arányú munkanélküliségre is. Az…
máj. 1
13:05
Szabadság a paplan alatt a Terror Házában (Infostart)
Szabadság a paplan alatt címmel az 1968-as évhez kötődő "nagy generáció" hétköznapjait, és az ellenkultúra magyarországi megnyilvánulásait mutatja be a Terror Háza Múzeum legújabb kiállítása.
máj. 1
13:08
Fegyvert fogtak Gyurcsányra (Alternatív Energia)
Műanyag fegyvert fogott a kormányfőre egy férfi annak beszéde közben az MSZP majálisán csütörtökön a Városligetben; a férfit az MTI információja szerint civil ruhás rendőrök azonnal elvezették.
máj. 1
13:13
Műanyag fegyvert fogtak Gyurcsányra (Blikk)
máj. 1
13:14
Május 1-je a cigányok számára a munka követelésének napja Horváth Aladár szerint (Alternatív Energia)
Május 1-je a cigányok esetében a munka követelésének napját jelenti, mert a rendszerváltással megszűnt számukra a biztonságos megélhetés, a teljes foglalkoztatás teljes munkanélküliséggé változott - jelentette ki Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke csütörtökön Budapesten.
máj. 1
13:17
Gyurcsány-beszéd: itt a pisztoly, hol a pisztoly?! (Infostart)
Műanyag fegyvert fogott a beszédét mondó kormányfőre egy férfi az MSZP majálisán a Városligetben. A férfit civil ruhás rendőrök azonnal elvezették. A miniszterelnök beszéde előtt három fiatalnál hatástalanított géppisztolyt találtak. Gyurcsány Ferenc elmondta: sem őt, sem a magyar baloldalt nem lehet megfélemlíteni.
máj. 1
13:18
Nő a feszültség az MVM körül (HírTV)
Nincs változás a kormány elképzeléseiben, a Magyar Villamos Művekről leválasztják a rendszerirányító Mavirt, és a tervek szerint mindkettőt a tőzsdére viszik - ismételte meg csütörtökön Daróczi Dávid kormányszóvivő a Független Hírügynökségnek.
máj. 1
13:20
Kedvencek a takaró alatt: veszélyes az összebújás (Privátbankár)
A kutyák gazdáik közelében, gyakran ugyanabban a hálószobában, néha ugyanabban az ágyban alszanak. Fred Landeg brit főállatorvos szerint ez nagyon veszélyes is lehet.
máj. 1
13:23
Műanyag fegyvert fogtak a kormányfőre a Városligetben (Gondola)
Műanyag fegyvert fogott a kormányfőre egy férfi, miközben Gyurcsány Ferenc a színpadon beszélt az MSZP majálisán csütörtökön a Városligetben; a férfit civil ruhás rendőrök azonnal elvezették. A...
máj. 1
13:23
Kalasnyikovos fiatalt fogtak a Gyurcsány-beszéd előtt (Blikk)
máj. 1
13:29
Nem tudni mit akar az MSZP a pénztártörvény helyett (HírTV)
Valószínűleg csak május végére készül el az MSZP egészségbiztosítási átalakítási terve. Addig folyik az egyeztetés, szakértőkkel konzultálnak, és valószínűleg utána a parlamenti pártokkal is. A szocialisták szakpolitikusa azt mondja, elképzelhető, hogy ősztől kezdődne az új pénztári rendszer bevezetése.
máj. 1
13:31
Hogyan lesz a kismamából vállalkozó? (Piac és Profit)
VANDA (VállAlkozó Nők, Dolgozó Anyák) nevű, kisgyerekes szülőknek szóló programjának nyitókonferenciáját tartotta a Tempus Közalapítvány. A "kismama-generáció" elhelyezkedési gondjait a családi és munkahelyi szerepkonfliktusok megvizsgálása után a vállalkozó nők szemszögéből is megvitatták a résztvevők, többek között D. Tóth Kriszta újságíró és Csapó Ida gender szakértő közreműködésével.
máj. 1
13:31
Csak a klónozás mentheti meg az északi fehér orrszarvút (Privátbankár)
Az északi fehér orrszarvút próbálják megmenteni a kihalástól egy új klónozási módszerrel a Skót Királyi Zoológiai Társaság és az Edinburghi Egyetem kutatói. Ebből a vastagbőrűből szabadon csak egy tuc...
máj. 1
13:34
Megvadult lóval ütközött a BKV-busz (Blikk)
máj. 1
13:34
170 milliárd dolláros a hitelválság kára (HírTV)
A vártnál kisebb a nemzetközi jelzáloghitel válság okozta veszteség - állapítja meg összefoglaló jelentésében a Bank of England. A brit jegybank 170 milliárd dollárra becsüli a károkat, ami lényeges kisebb, mint a Nemzetközi Valutalap által emlegetett 1000 milliárd.
máj. 1
13:34
Négy százalékkal drágul a távfűtés (Gondola)
Eddig sem volt olcsó, és most megint drágul a távfűtés díja a fővárosban: mától négy százalékkal emelkedik, és úgy tűnik, nem ez a díj lesz a végső. Egy átlaglakás éves távfűtési költsége 240 ezer forint lesz áfával együtt.
máj. 1
13:40
Autója alá szorult a sofőr az M30-ason (HírTV)
Az autója alá szorult és meghalt egy felborult kocsi sofőrje csütörtökön délelőtt az M30-as út Miskolc felé tartó oldalán. A terepjáró Emőd közelében borult fel, a rendőrség szerint még ismeretlen okból.
máj. 1
13:40
Gyurcsány: engem nem lehet megfélemlíteni (Gondola)
Téved az, aki azt gondolja, hogy bármilyen eszközzel engem, vagy a magyar baloldalt meg lehet félemlíteni - reagált Gyurcsány Ferenc miniszterelnök arra, hogy a szocialista városligeti majálison a...
máj. 1
13:42
Robbanás Bagdadban: kilenc halott, 23 sebesült (Kripto Akadémia)
Kilenc iraki halottja és 23 sebesültje volt annak a robbanásnak, amely csütörtökön következett be Bagdadban egy amerikai katonai járőr közelében - közölte az iraki rendőrség. A helyi hatóságok szerint elképzelhető, hogy a sebesültek között vannak amerikaiak is.
máj. 1
13:42
McCain indulhat az elnökválasztáson (HírTV)
Az amerikai felsőház egyhangú döntése szerint John McCain republikánus jelölt indulhat az idei elnökválasztáson, annak ellenére, hogy külföldön született. A szenátus szerdai határozatára azért volt szükség, mert az amerikai alkotmány értelmében csak az lehet az Egyesült Államok elnöke, aki amerikai földön született.
máj. 1
13:42
Szekeres: Auschwitz borzalma mindent kiüresít (Gondola)
Auschwitzra nekünk, túlélőknek, az utókornak nincs szavunk; a megrendülés, a döbbenet, a rémület üressé tesz minden kijelentést - mondta az egykori auschwitzi koncentrációs táborban csütörtökön, a...
máj. 1
13:45
Palesztin parancsnokot ölt meg az izraeli légicsapás (HírTV)
Az izraeli légierő célzott csapással megölte a Hamász palesztin szélsőséges szervezet egyik katonai vezetőjét a Gázai-övezetben. Izraeli közlés szerint a csütörtöki akció célpontja Nafiz Manszur volt, aki "több terrorakcióban vett már részt".
máj. 1
13:51
A Soá Napjára emlékeztek Izraelben (Gondola)
A nácik által végrehajtott népirtásra emlékeztek csütörtökön Izraelben a Soá Napján (a holokauszt nemzetközi emléknapján).Helyi idő szerint reggel 10 órakor két percre megállt az élet a zsidó...
máj. 1
13:51
Megdőlt a levegő-visszatartási rekord (HírTV)
Megdöntötte szerdán a levegő visszatartásának világrekordját az amerikai David Blaine előadóművész. A férfi az Egyesült Államokban népszerű Oprah Winfrey televíziós műsorában egy vízzel telített gömbtartályba merülve, 17 perc négy másodpercen át nem vett levegőt. A korábbi rekord 32 másodperccel volt rövidebb.
máj. 1
14:07
Gyurcsány: "A felemelkedés időszaka következik" (Infostart)
Két olyan év következik, amikor a szocialisták megmutathatják a szegényeknek, hogy a felemelkedés időszaka következik - jelentette ki Gyurcsány Ferenc az MSZP városligeti majálisán. A beszéd közben kisebb rendbontások voltak a nézők között, egy férfit pedig a kormányőrség tagjai vittek el, mert előrántott egy játékfegyvert.
máj. 1
14:07
Lóval ütközött egy BKV-busz a XVIII. kerületben (Gondola)
Egy megvadult ló összeütközött egy BKV-busszal a fővárosban, személyi sérülés nem történt, de a ló elpusztult - közölte a rendőrség, a tűzoltóság és a BKV. A szokatlan baleset a XVIII. kerületi...
máj. 1
14:13
Megbénult a tömegközlekedés Görögországban (Gondola)
Görögországban csütörtökön megbénult a tömegközlekedés, mivel a szakszervezetek sztrájkot hirdettek május 1-je alkalmából.A nemzetközi vonatok nem járnak, a helyi városközi vonatok pedig...
máj. 1
14:18
Ötszáz gyermekről gondoskodnak nevelőszülők Csongrádban (HírTV)
Félezer gyermekről gondoskodnak Csongrádban nevelőszülők. Az esetek többségében saját gyermekeik mellett vállalják az újabb gyermekeket, akik igen nehéz körülmények közül érkeznek új családjukba. A nevelőszülők azt mondják: az igazi kötődés az első betegség leküzdése után alakul ki közöttük. Anyák napja előtt most őket köszöntötték Csongrád megyében.
máj. 1
14:21
Képzési program a Nyugat-Dunántúlon (HR Portál)
Az alacsony iskolai végzettségűek, pályakezdők, ötven évesnél idősebb munkanélküliek és GYES-ről, GYED-ről visszatérők elhelyezkedésének segítése érdekében képzési programot indított a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ - jelentették be a projektnyitó tájékoztatón szerdán Szombathelyen.
máj. 1
14:21
Mariah Carey-t eljegyezték (Blikk)
Március végén jött össze párjával

Keresés