Angelina Jolie lett a 61.Cannes-i Filmfesztivál fénypontja, amikor bejelentette, hogy valóban ikreket vár. Az egyik legrangosabb filmes seregszemlét szerda este nyitották meg, a díszbemutatón pedig felvonult Hollywood színe-java.
Cipősdobozokban akart cigarettát becsempészni az országba egy román férfi Ártándnál. Miután rajtakapták, 1 millió forint bírság kifizetésére kötelezték.
Áprilisban - váratlanul - erősen nőtt a megkezdett lakóingatlan építések száma az Egyesült Államokban márciushoz képest: a pénteken nyilvánosságra hozott mutató 8,2 százalékos emelkedést jelzett, éves...
Egy szlovák-cseh pénzügyi csoport, a J&T szerezte meg a moszkvai Kempinski hotel 75 százalékát. A vételárat nem hozták nyilvánosságra. A csoport 20 millió eurót fektet a szálloda átépítésébe - nyil...
A kedvezőtlen piaci környezet számlájára írja elsősorban a Mol-csoporthoz tartozó Tiszai Vegyi Kombinát (TVK) Nyrt. vezetése az első negyedév jelentős eredményromlását, a tendencia a második negyedévb...
Megkezdte a segélyek kiosztását a Baptista Szeretetszolgálat Mianmarban tartózkodó két magyar munkatársa - közölte a szervezet. A tájékoztatás szerint a 14-15 ezer fős táborban ivóvizet, rizst, sót, étolajat és takarót biztosítanak a bajbajutottaknak.
Meglepően kedvezően alakultak az áprilisi amerikai ingatlanpiaci adatok. A megkezdett építkezések száma havi szinten 8,2%-kal 1,032 millióra emelkedett, meghaladva ezzel a 937.000-es előrejelzést. Ez a 2 éve tapasztalt legnagyobb mértékű emelkedés. Az előző havi értéket közben 947.000-ről 954.000-re módosították. Az építési engedélyek száma 978.000-re emelkedett, miközben az elemzők csupán…
Nem lehet a négyéves ciklusra kitűzött terveket félidőben, két hét alatt eldobni, és "bársonyosnak nevezett, valójában a gyanúnk szerint semmittevésről szóló programokkal" helyettesíteni...
Nem lehet a négyéves ciklusra kitűzött terveket félidőben, két hét alatt eldobni, és "bársonyosnak nevezett, valójában a gyanúnk szerint semmittevésről szóló programokkal" helyettesíteni - mondta Kóka János, az SZDSZ elnöke sajtótájékoztatóján pénteken Veszprémben. Hozzátette a szabad demokraták a kormány törvényjavaslatai közül csak azokat tudják támogatni, amelyek adócsökkentésről (20 százalékos…
Szaúd-Arábiába érkezett pénteken George Bush amerikai elnök, aki várhatóan a rekordmagasságban járó kőolajárak megfékezéséhez kér segítséget a sivatagi királyságtól, és az arab országok támogatását...
Második alkalommal, közös kezdeményezésre rendezik meg május 17-én Veszprémben a Veszprémi Civil Napot, amelynek szervezésébe nemcsak a város, hanem a Pannon Egyetem is bekapcsolódik.
Magyarország felkészült arra, hogy az idei második félévben, amikor Csehországtól átveszi a Salzburgi Fórum soros elnöki tisztségét, az általános európai uniós témák mellett néhány olyan kérdést is...
Új baloldali politika, új gazdaságpolitika szükségességét szorgalmazta két szocialista politikus, Szili Katalin és Szanyi Tibor azon a pénteki budapesti tanácskozáson, melyet az MSZP Európa-politikai tagozata rendezett.
A közlekedési tárcától megérkezett a MÁV-START Zrt.-hez a 12 mellékvonal közszolgáltatási menetrendjének meghosszabbítására vonatkozó megrendelés, a menetrendi időszak végéig - közölte a vasúttársasá....
Pert nyert pénteken az a műlábú dél-afrikai futó, akit a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) eltiltott attól, hogy az olimpián induljon. Az IAAF szerint ugyanis a speciális, szénszálas művégtagokkal tisztességtelen előnyre tesz szert Oscar Pistorius.
A liberális pártvezető szerint a kormánynak őszig be kell látnia, hogy az SZDSZ csak egy olyan büdzsét fog támogatni, mely alacsonyabb adóbevételeket tartalmaz
Várhatóan ősszel kerül a parlament elé a Magyar Tudományos Akadémiára vonatkozó törvény módosítása - közölte az Országgyűlés elnöke. Szili Katalin azután beszélt erről, hogy fogadta Pálinkás Józsefet, az akadémia új elnökét.
Több mint 4,8 millió ember maradt hajlék nélkül Kína Szecsuán tartományában a hétfői 7,9-es erősségű földrengés után. Erről a helyi hatóságok számoltak be pénteken.
A monetáris tanács 7 tagja, köztük Simor András elnök megszavazta az alapkamat 8 százalékról 8,25 százalékra történő emelését, négy tag ellenezte a szigorítást a testület legutóbbi, kamatdöntő...
Pénteken a New York-i tőzsde és a Nasdaq technológiai piac is hosszú percekig kereste az irányzatát: előbb néhány pont pluszban, majd néhány pont mínuszban állt. A technológiai papírokkal telített ...
A közlekedési tárcától megérkezett a MÁV-START Zrt.-hez a 12 mellékvonal közszolgáltatási menetrendjének meghosszabbítására vonatkozó megrendelés, a menetrendi időszak végéig - közölte a...
Ma rendezik hazánk első szarvasgomba majálisát Üllőn. Az ízletes csemegét bárki megkóstolhatja a délelőtti rendezvényen. A különleges fűszerként használt finomság kilója elérheti a 80 ezer forintot, míg a perigordié a 200 ezret is. Gyűjtésük egyáltalán nem veszélytelen, ha nem vigyázunk, akkor akár az ujjaink is bánhtaják a disznóval való szarvasgomba vadászatot.
Szálanként rejtett el 25 ezer cigarettát egy csempész az ártándi határőrök elől. A férfi nemcsak alapos volt, de tájékozott is: miután lebukott, helyben, készpénzben kifizette az egymillió forintos bírságot.
Rendőr élesztett újra egy autóst csütörtökön délután Pécsett. Egy férfi ismeretlen körülmények között kiesett autójából és eszméletét vesztette a kertvárosban. Az esetet több mint ötvenen nézték, amikor éppen arra járt egy szolgálaton kívüli rendőr – nyilatkozta Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Új baloldali politika, új gazdaságpolitika szükségességét szorgalmazta két szocialista politikus, Szili Katalin és Szanyi Tibor azon a budapesti tanácskozáson, melyet az MSZP Európa-politikai...
Dennis Lockhart ma azt nyilatkozta, hogy úgy tűnik: a konjunktúra gyengesége mérsékli az inflációt. Ennek ellenére még mindig túl magas a drágulás mértéke, mondta Lockhart. 2008 első felében gyenge gazdasági növekedésre kell számítani, ami a 2. félévben azonban fokozódhat. A kommentárok hatására 105 alá esett az USD/JPY árfolyama, és 104,81-en jegyzik. In-GFX
Több járőrrel és szigorúbb ellenőrzésekkel készül a rendőrség a turistaszezon kezdetére - közölte Bozsó Zoltán, a Budapesti Rendőr-főkapitányság rendészeti helyettese. Bozsó elmondta: háromszázzal...
Konzultációt kezdeményezett a Fidesz a fuvarozók szakmai szervezeteivel arról, hogy milyen lehetőségek vannak az üzemanyagárak drasztikus emelkedésével járó „szociális katasztrófahelyzet” elkerülésére - mondta Fónagy János, a Fidesz szakpolitikusa pénteki sajtótájékoztatóján.
Robbantásos merényletet követtek el pénteken a Gázai övezetben egy keresztény iskola ellen, de áldozatok nincsenek, csak károk. Egyelőre senki sem vállalta a felelősséget a robbantásért, amely...
Kóka Jánost jelölte pártelnöknek az SZDSZ Somogy megyei választmánya - tudatta a Szabad Demokraták Szövetsége megyei szervezete pénteken. Mint közleményükben írták: a párt Somogy megyei választmányának május 15-én megtartott ülésén csaknem egyhangúlag támogatták Kóka János pártelnökként való jelölését.
A kanadai dollár ma összeszedte magát a zöldhasúval szemben. Az USD/CAD árfolyama visszaesett a paritás alá, és minimumot ért el 0,9951-nél. A magas olajár is jól jön a devizának, míg a dollár eladási nyomását csökkentik a kedvező ingatlanpiaci adatok. A devizapárt 0,9974-en jegyzik. In-GFX