Avram Grant, a Bajnokok Ligája-döntős Chelsea labdarúgócsapatának menesztett vezetőedzője sértve érzi magát és nagyon dühös, amiért elküldték a klubtól. Brit szakértők szerint utódja valószínűleg a holland Guus Hiddink, az orosz válogatott kapitánya lesz. Emlegetik még többek között Marcello Lippi, Frank Rijkaard, Luis Felipe Scolari és Sven-Göran Eriksson nevét.
A Pénzügyminisztérium kész bizonyos mértékig engedni a fuvarozóknak azokon a tárgyalásokon, amelyeket a fuvarosok képviselői a magas üzemanyagár miatt kezdeményeztek - tudta meg a Napi Gazdaság....
Online kommunikációs tender zajlik a Raiffeisen Banknál – erősítette meg a pénzintézet a Kreatív Online értesülését. A bank zárt meghívásos pályázatán öt ügynökség vesz részt, eredmény június közepén várható.
A legfrissebb adatok szerint már hat halottja és több mint 280 sebesültje van a vasárnapi, nagy erejű kínai utórengésnek - közölte a kínai állami média hétfőn.
Ma kezdődik az Együtt Egymásért alapítvány pere, amelyről a Népszabadság számol be, a Magyar Nemzet Kéri Lászlót idézi a múlt héten kiszivárgott lehallgatás kapcsán. A Napi Gazdaság szerint a PM és a fuvarozók az utóbbiakat sújtó adóterhek mérsékléséről tárgyal, a Világgazdaság beszámol arról, hogy Bajnai Gordon a gazdasági növekedés érdekében érdekképviseleti szervezetekkel és kamarákkal…
Állami umbuldának tartja a beruházások nagy részét Orbán Viktor. A Fidesz elnöke a Blikknek adott interjújában kijelentette, nem szabad belenyugodni abba, hogy az állami beruházások fele-harmada korrupcióra megy el, és megerősítette: ha kormányra kerülnek, felülvizsgálják az építkezéseket. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök erre úgy reagált: el a kezekkel Magyarország építésétől, az országot…
A teljesítménybér (angolul: Pay for Performance) sok vállalatnál a korszerű vállalatvezetési módszerek megtestesülésének számít. A tapasztalatok szerint azonban ezek a módszerek tiszavirág-életűek, gyakran pusztán mítoszok, amelyek hamarosan eltűnnek a divat következő hullámával.
Az orosz Gyima Bilan nyerte az 53. Eurovíziós Dalfesztivál szombati döntõjét. Az énekes Edvin Marton hegedûkísérete és Jevgenyij Pljuscsenko olimpiai bajnok mûkorcsolyázó közremûködésével hódította meg az európai közönséget.
Negyedmillió fontos (78 millió forintos) fájdalomdíjat kapott az az egykori brit katona, aki nővé operáltatta magát, azonban férfi egyenruhát kellett viselnie a seregben.
Juhász Ferenc, az MSZP elnökhelyettese szerint az SZDSZ-en múlik mikor lesznek a választások. A szocialista politikus arról is beszélt, hogy az MSZP nem akarja félreállítani Gyurcsány Ferencet. Juhász Ferenc szerint néhány kérdésben a Fidesz támogatását is szívesen megszereznék.
Ma kezdődik az elmúlt évek egyik legmegdöbbentőbb bűnesetének pere. A belgiumi Liege-ben a 2 évvel ezelőtt elkövetett pedofil kettős gyilkosság marokkói szülőktől származó vádlottja áll a bíróság elé.
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálódik tovább abban a hűtlen kezelés gyanúját felvető ügyben, amelyben Gyenesei István önkormányzati miniszter is érintett lehet - írta hétfői számában a Magyar...
Új főszerkesztőt nevezett ki az In-store Marketing élére a Professional Publishing Hungary (PPH). A Kreatív Csoportot érintő további változás, hogy a Kreatív Online szakmai vezetését megbízott főszerkesztő látja el, és a kiadó főszerkesztő-helyettesi pozíciót hozott létre a Kreatív magazinnál.
Egy szörfös meghalt, egy másik éppen hogy megmenekült, két cápatámadásban a hétvégén Mexikó csendes-óceáni partjainak közelében - közölték helyi illetékesek vasárnap.
A "mérsékelt balt" szimbolizálhatná a Fidesz mellett a KDNP egy kormánykoalícióban, a kereszténydemokraták egyházi és a szociális ügyek terén számíthatnának kormányzati funkcióra - írta egy meg nem nevezett KDNP-s politikusra hivatkozva hétfői számában a Népszabadság.
"Nehéz időszakban vettem át a munka irányítását, de a szezon végére közel kerültünk a sikerhez, éppen ezért fáj, hogy nem számítanak rám a továbbiakban"
Az országban 700-800 ezer fogyatékkal élő, megváltozott munkaképességű ember él, akiknek mindössze 10 százalékát foglalkoztatják - mondta Simon Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára szombaton Pápán.
Ma ünnepli 60. születésnapját Gálvölgyi János. A Kossuth-díjas színművész, aki egykor álmodni sem merte volna, hogy ilyen gazdag pályafutásban lesz része, a Borsnak elárulta: egy villamos baleset kis híján meghiúsította karrierjét.
Lehet, hogy Cristiano Ronaldo jelenleg a legjobb focista a világon, de igyekeznie kell, ha meg akarja tartani barátnőjét, Nereida Gallardót, mert különleges igényei vannak - vélekedik a spanyol modell korábbi partnere.
Ma megkezdődik a nyomozás végét sejtető iratismertetés az Egymásért Egy-másért Alapítvány 1,25 milliárdos csempészettel és adócsalással gyanúsított vezetője és társai ügyében. A vámnyomozók várhatóan vádemelést javasolnak.
A növekedés felgyorsításához szükséges intézkedésekről egyeztet a gazdaság szereplőivel kedden Bajnai Gordon fejlesztési miniszter - írja hétfői számában a Világgazdaság. A megbeszélésen napirenden...
BALOGUNYOM – Csak a csattanást hallottam,semmire sem emlékszem. De úgy érzem, nem fáj semmim – mondta a mentőknek egy véres fejű fiatalember, akit éppen hordágyra fektettek a 86-os út jáki elágazójánál. Így azt sem tudhatta, mekkora szerencséje van, hogy élve megúszta a balesetet.
Sikeresen leszállt a Marson az amerikai Phoenix-szonda - jelentette be az Amerikai Űrkutatási Hivatal. A NASA űreszköze az eddigieknél részletesebben fogja kutatni a bolygó talaját: a víz és az élet jelenlétére utaló nyomokat fog keresni.
Hétfőn megkezdődik az iratismertetés az Együtt Egymásért, Egy-másért Alapítvány 1,25 milliárd forintos csempészettel és adócsalással gyanúsított vezetője és társai ügyében, a vámnyomozók várhatóan vádemelést javasolnak - értesült a Népszabadság.
A Magánvállalkozók Nemzetközi Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) addig nem szervez közúti demonstrációt, amíg van remény arra, hogy a kormányzati döntéshozókkal a fuvarozók helyzetének könnyítéséről folytatott tárgyalások eredményesek lesznek - mondta Dittel Gábor, a NiT ügyvezető főtitkára szombaton a szervezet idei beszámoló közgyűlésén Budapesten.
Új személyazonosságot kap Josef Fritzl horrorrisztikus körülmények között, 24 évig fogva tartott családja. A famíliának csak így van esélye arra, hogy normális életet éljen. A hírek szerint a 24 évig fogva tartott Elizabeth új nevével egy Ausztria közeli országba kíván költözni. Az sem kizárt, hogy hazánkat választja.
Nem kapott behajózási engedélyt a mianmari hatóságoktól a Mistral francia hadihajó, így Thaiföldre szállítja és az ENSZ Világélelmezési Programjának adja át ezertonnás humanitárius rakományát -...
Az EUR/CHF árfolyama vasárnap 1,6148-ról 15 pippel 1,6163-ra emelkedett. A kereskedők szerint, amíg 1,6109 fölött marad az árfolyam, emelkedő potenciál nyílhat. Támogatás 1,6074-nél, míg ellenállás 1,6202-nél és 1,6260-nál található. Az EUR/USD árfolyama 37 pipes sávban , 1,5792 és 1,5755 között mozgott. Támogatás 1,5709-nél, míg ellenállás 1,5804-nél található. A CAD/CHF árfolyama 1,0353 és…
A növekedés felgyorsításához szükséges intézkedésekről egyeztet a gazdaság szereplőivel kedden Bajnai Gordon fejlesztési miniszter - írja hétfői számában a Világgazdaság. A megbeszélésen napirenden lesz a bürokrácia csökkentésének kérdése, az adórendszer átalakítása és a foglalkoztatásbővítés - írta a lap.
Dr. Pellioniszné dr. Paróczai Margit húsz éves kutatói munka után állt a Richter Gedeon Zrt. emberi erőforrás igazgatóságának élére, hogy a vállalat HR-tevékenységétének különböző területeit (toborzás-kiválasztás, képzés-fejlesztés, juttatások-kompenzáció, munkaügyi kapcsolatok) igazgassa.
Három csapat helye már biztos a csehországi U19-es futball Európa-bajnokság nyolcas döntőjében. A rendező csehek mellett a bolgároké, és szombaton az is eldőlt, hogy a mieink is ott lesznek a július 14-én kezdődő tornán.
A Legfelsőbb Bíróság elnökéről, valamint az adatvédelmi és a jövő nemzedékek országgyűlési biztosáról szavaz az Országgyűlés ma. A Legfelsőbb Bíróság elnökének Baka Andrást, a strasbourgi emberi...