2008. május 27. kedd

máj. 27
7:38
Ismét szakutcák hódítják a vevőket (Piac és Profit)
A vállalkozók is, vevőik, ügyfeleik, vendégeik is gyakran megtalálják számításukat, ha jellegzetes szakmák képviselői egy-egy utcába költözve kereskednek, kínálják szolgáltatásaikat. A spontán "elfoglalt" utcák mellett arra is van példa, hogy az önkormányzat ad többet az "egynemű" vállalkozóknak, hogy vonzóbb, élhetőbb utcáit szívesen keressék fel a helybéliek, a külföldiek.
máj. 27
7:38
Recesszió: csak egy hajszállal javultak az esélyek (Privátbankár)
Az utóbbi hetekben mutatkozó stabilizáció ellenére még mindig nagyobb az esély az amerikai recesszióra, mint annak elkerülésére - mondta Alan Greenspan. Legalább már kétségek vannak
máj. 27
7:38
Párban járhatnak csak vécére a diákok (Blikk)
máj. 27
7:48
Ki ismeri fel így Gáspár Lacit? (Blikk)
Az énekes a lehető legkevesebb időt tölti jelmezben
máj. 27
7:50
Ketten is pályáznak Antal Imre hagyatékára (Blikk)
Melyik végrendelet alapján döntenek az ingóságról?
máj. 27
7:51
Balaton: átlagon felüli a víz tisztasága (Infostart)
Átlagon felülien tiszta volt a Balaton vize májusban - ezt állapította meg a Magyar Tudományos Akadémia Balatoni Limnológiai Kutatóintézete. Ez jó hír, mert szakemberek szerint a Balaton mentén az idén is folytatódik a minőségi turizmus térnyerése, a magyar vendégek arányának növekedése.
máj. 27
7:52
Jáksóék összecsaptak (Blikk)
BUDAPEST – Ismét összecsapott a Danubius Rádió két műsorvezetője, Jáksó László (39) és Rákóczi Ferenc.
máj. 27
7:52
A szabadság kiterjedései, avagy 1968 emlékezete (HírTV)
Nekünk magyaroknak a félresikerült új mechanizmuson és a csehszlovák megszállás szégyenén kívül nincs mire emlékeznünk, amennyiben eltekintünk az önmagát nagy generációnak nevező társadalmi csoport önreflexiójától, amelyik 1968-ban véli felfedezni a gyökereit.
máj. 27
7:52
Magyar Nemzet: SZDSZ-mentes EP, 17 fideszes taggal (Gondola)
Elveszítené az SZDSZ brüsszeli képviseletét, ha most vasárnap lennének az európai parlamenti választások - idézte a Nézőpont Intézet felmérését a keddi Magyar Nemzet. Amennyiben most vasárnap...
máj. 27
7:52
Civil nyomozók és milicisták tucatjai Aung Szan Szú Kjit háza körül (Kripto Akadémia)
Megerősítették a biztonsági őrizetet a mianmari ellenzék vezetőjének házánál, illetve a párt székhelyénél kedden.
máj. 27
7:54
Vízbe fulladt öt illegális bevándorló (HírTV)
Eltűnt öt illegális bevándorló Máltánál, miután a csónakjuk felborult - jelentette kedden az AFP helyi forrásokra hivatkozva. A hatóságok szerint vízbe fulladtak.
máj. 27
7:54
Obama és Clinton is az iraki háború befejezése mellett áll (Gondola)
John McCain amerikai republikánus szenátor az iraki háború folytatása mellett érvelt, Hillary Clinton és Barack Obama demokrata elnökjelölt-aspiránsok pedig annak mielőbbi lezárását sürgették...
máj. 27
7:56
A magyarországi multiknak már nincs hova fejlődni (Infostart)
A legfeljebb 8 általánost végzettek, a 40 év feletti férfiak, valamint a 25-35 év közötti nők között találunk a legtöbb munkanélkülit. Az Oriens vezető közgazdásza szerint ez nemcsak a képzetlenségüknek köszönhető, hanem annak is, hogy nincsenek munkára ösztönző intézkedések sem. Vojnits Tamás arra is rámutatott: a magyarországi multinacionális cégek elérték fejlődési határaikat.
máj. 27
7:56
Népszava: Nem lesz nyáron áramhiány (Gondola)
Elegendő áram áll majd rendelkezésére a fogyasztóknak az idei nyári légkondicionáló szezonban, a rendszerirányító társaság gondoskodik a megfelelő kapacitásokról - írta a keddi számában a Népszava....
máj. 27
7:58
Az osztrákok az orvosi és ápolói hivatást becsülik a legtöbbre (HR Portál)
Az osztrákok toronymagasan az orvosi és ápolói hivatást tartják a legtöbbre, ami megmutatkozik az egyetemi jelentkezésekben is: több, mint ötször annyian adták be pályázatukat a három ausztriai orvostudományi egyetemre, mint ahány férőhely van.
máj. 27
7:58
Lemondott a kanadai külügyminiszter (Gondola)
Lemondott hétfőn a kanadai külügyminiszter, miután beismerte, hogy bizalmas anyagokat hagyott nem biztonságos helyeken. A Maxime Bernier távozásáról szóló hírt Stephen Harper miniszterelnök...
máj. 27
8:00
20 ezer üres állás Horvátországban (HR Portál)
Damir Bajs idegenforgalmi miniszter szerint elsősorban szakácsokat és pincéreket várnak külföldről, írta hétfői számában a Rijekában megjelenő "Novi List".
máj. 27
8:02
Ivádon is közmunkához kötik a szociális segélyt (HR Portál)
Közérdekű munkavégzéshez köti a szociális segély folyósítását a Heves megyei Ivád önkormányzata - erről hétfői ülésén döntött a község képviselő-testülete.
máj. 27
8:04
Munkáltatói hozzájárulás visszamenőleges befizetése (HR Portál)
Az APEH tájékoztatót tett közzé arról, mi a teendő, ha a foglalkoztató utólag utalja át a munkáltatói hozzájárulást az önkéntes kölcsönös egészségpénztárba vagy az önsegélyező pénztárba.
máj. 27
8:05
1945-ben született az igazi Casper (Blikk)
A szellemes rajzfilm kis hőse Steven Spielberget is megihlette
máj. 27
8:09
"Ő a tökéletes alkalmazott - soha nem panaszkodik, hiába fogdossák" (Infostart)
Tökéletes megoldást talált az utasok visszacsalogatására egy japán vasúti társaság: egy macskát alkalmaznak. Tama olyan jól végzi a dolgát, hogy a minap már elő is léptették.
máj. 27
8:09
A bírósági végrehajtásról szóló törvényjavaslat vitája is napirenden (Infostart)
A mozgóképről szóló törvény módosításáról is vitáznak ma a képviselők az Országgyűlésben. A jogszabályt az uniós szabályoknak megfelelően alakítják át, hogy az állami támogatások bizonyíthatóan kulturális célokat szolgáljanak. Napirenden lesz a Nemzeti Tehetség Program, a bírósági végrehajtásról szóló törvényjavaslat, és a személyi jövedelemadó meghatározott részének felhasználásáról szóló törvény…
máj. 27
8:10
Folytatódnak a tárgyalások a BKV-sztrájkról (Gondola)
Miután hétfőn sem sikerült megegyezniük a feleknek, kedden folytatódnak a tárgyalások a BKV vezetése és a szakszervezetek között. Az érdekvédelmi szervezetek éjfélig adtak haladékot a munkáltatónak...
máj. 27
8:10
Megkísérli a lehetetlent a francia nyugdíjas katona (HírTV)
A hétfői halasztás után kedden másodszor is megkísérli a hangsebességet átlépő ejtőernyős ugrást Kanadában Michel Fournier francia nyugdíjas katona. Ha a kísérlete sikerül, akkor négy világrekordot is beállít, és tapasztalatát hasznosíthatják űrhajósok mentésére.
máj. 27
8:10
Tíz év túl sok egy ítélethez (Blikk)
Tíz évig húzódott Aupek Gábor büntetőpere
máj. 27
8:11
MH: az MSZP inkább Kiss Pétert látná a miniszterelnöki székben (Alternatív Energia)
A szocialisták teljes gőzzel készülnek az őszi kormányfőváltásra, az MSZP meghatározó érdekcsoportjai Kiss Péter kancelláriaminisztert tudnák elképzelni a kisebbségi kormány élén - írta keddi számában a Magyar Hírlap.
máj. 27
8:12
Az erős UV-B sugárzás mellett ma már jégeső is várható (Gondola)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden Magyarországon, az ország északkeleti részén pedig jégeső is lehet. A szolgálat jelentése szerint...
máj. 27
8:12
Overdose, a veretlen magyar csodaló (Blikk)
Minden versenyét hatalmas fölénnyel nyerte meg
máj. 27
8:14
Kulccsal kapart 200 ezret (Blikk)
Soha nem nyertünk még semmit, el sem hiszem, hogy most sikerült. Végre elmehet együtt a családunk nyaralni a Blikk-nyereményből – mondta boldogan tegnap Bergerné Kusztor Zita (34), aki 200 ezer forintot nyert a Blikk Bummon.
máj. 27
8:14
Részvényessé tenné ügyfeleit az új biztosító (Privátbankár)
A Pannónia Befektetési Életbiztosítás elnevezésű termékkel indul a hazai piacon a CIG Közép-európai Biztosító Zrt.
máj. 27
8:16
Egyelőre megállíthatatlan az olajár (Privátbankár)
Kedden reggel tovább erősödött a kőolaj ára - a hétfői drágulást követően - részben az ellátás biztonságával kapcsolatos aggodalmakra. Az áremelkedésben szerepet játszott, hogy az OPEC tag Nigériában ...
máj. 27
8:27
Fokozza az ellenálló képességet az eper (Blikk)
A piros gyümölcs igazi vitaminbomba
máj. 27
8:27
Letartóztatták - pedig a betegsége miatt nem tudott egyenesen járni (Infostart)
Egy háromgyerekes antialkoholista anyát azért zártak börtönbe, mert a rendőrök azt hitték, hogy részegen vezetett, pedig nem az alkohol, hanem a betegsége miatt nem tudta koordinálni mozgását.
máj. 27
8:27
Kétszáz csúcscsók csatázik a kamufilmek versenyén (Infostart)
Kétszázötven fiatal, 30 év körüli művész mutatta be 2-5 perces munkáit az elmúlt hetekben a tizedik alkalommal megrendezett madridi, párizsi, berlini nemzetközi találkozókon. Az alkotások közös jellemzője, hogy mindenki által ismert filmek jeleneteiből állították őket össze.
máj. 27
8:29
Szerelmes telefonbetyár (Gondola)
Beleszeretett egy élelmiszeripari cég telefonautomatájába, pontosabban a szöveget rámondó hölgy hangjába egy férfi Japánban, és ötszázszor felhívta az ingyenes számot. Volt, hogy órákon át...
máj. 27
8:29
Ázsiai záró kommentár (HírTV)
A GBP/USD árfolyama ma reggel 27 pipes sávban mozgott, 1,9807 és 1,9834 között. Ellenállás 1,9848-nál, míg támogatás 1,9774-nél található. Az EUR/CHF árfolyama 1,6168 és 1,6158 között alakult. Ellenállás legközelebb 1,6186-nál, míg támogatás 1,6147-nél helyezkedik el. Az NZD/JPY az ázsiai nyitáskor erősnek mutatkozott, és 81,34-ről 52 pippel 81,86-ra emelkedett. 15.00-kor teszik közzé a márciusi…
máj. 27
8:29
Alkotmányellenes ha a thai miniszterelnök főzőcskézik (Kripto Akadémia)
Egy főzőcskeműsor alkalmazásában állt a thai miniszterelnök, ellenfelei szerint ez alkotmányellenes.
máj. 27
8:31
Ingatlanpanama Szegeden? (HírTV)
Alig másfél milliárd forintért közel 7 és fél milliárdos vagyonhoz juthat az MSZP-hez közeli Leisztinger Tamás érdekeltségi körébe tartozó Hunguest Hotels Rt. - jelentette ki a Fidesz szegedi elnöke.
máj. 27
8:31
Vitát szít a közalkalmazotti törvény módosítása (HR Portál)
A pedagógusokat és az egészségügyi dolgozókat képviselő szakszervezetek elfogadhatatlannak tartják azt a törvényjavaslatot, amely szerintük a közalkalmazotti létszám radikális csökkentését eredményezheti és a módosítás lehetőséget ad az alapfeladatot ellátó munkavállalók - könyvtárosok, pedagógusok, gyermekvédelmi intézményben nevelők - kiszervezésére.
máj. 27
8:32
Új befektetési életbiztosítás az OTP-től (Piac és Profit)
Az OTP Garancia Biztosító 2008. május 13. és június 22. között két új befektetési lehetőséget kínál ügyfelei részére. A konstrukciók olyan, a magánbefektetők számára egyébként nem hozzáférhető innovatív befektetési megoldások elérését teszik lehetővé, amelyek a pénzügyi piacok visszaesései esetén is pozitív hozamot biztosíthatnak.
máj. 27
8:32
Még csak halkan szabad mondani: túl vagyunk a mélyponton (Privátbankár)
Kimozdult a magyar gazdaság a mélypontról, ezt jelzi a Gazdasági- és Vállalkozáselemző Intézet (GVI) áprilisban készült konjunktúravizsgálata - írta keddi számában a Világgazdaság. Tóth István János, ...
máj. 27
8:34
Áttörés küszöbén az euró/dollár-árfolyam (Privátbankár)
Kedden reggel erősödött az euró a dollárhoz képest, és a szakértők szerint tovább drágulhat: amennyiben áttöri az ellenállási pontnak számító 1,5820 dolláros szintet, akkor akár 1,60 dollárig is emelk...
máj. 27
8:45
Clinton és Obama hallgat az egészségi állapotáról (Infostart)
Miközben az Egyesült Államok az elnökjelölt-választás lángjában ég, és szinte minden tud az aspiránsokról, arról a szavazóknak fogalmuk sincsen, milyen a Fehér házért csatázó politikusok egészségi állapota. A mindenkori elnök éves orvosi felülvizsgálatát nyilvánosságra hozzák - az elnökjelölt-aspiránsok ilyen adatait szigorúan védi a törvény.
máj. 27
8:45
Várkonyi is feladta a csúcstámadást (Infostart)
Várkonyi Lászlónak sem sikerül oxigénpalack nélkül feljutnia a Mount Everest csúcsára. A hegymászó eljutott a 8000 méter magasságban lévő Déli Nyereghez, az időjárás azonban nem teszi lehetővé, hogy tovább haladjon, így Klein Dávid után kedd reggel ő is kénytelen volt feladni az expedíciót.
máj. 27
8:48
Nagyon erős UV-B sugárzás várható (HírTV)
Hétfő után kedden is nagyon erős UV-B sugárzásra lehet számítani országszerte. Ez azt jelenti, hogyha valakinek normál bőrtípusa van, akár negyedórás napon tartózkodás után is leéghet.
máj. 27
8:48
Egyre kevesebbet havazik a Svájci Alpokban (Gondola)
Az elmúlt húsz évben kevesebb hó hullott, mint valaha is amióta száz évvel ezelőtt elkezdték rendszeresen mérni a lehullott hó mennyiségét - jelentette a New Scientist című brit tudományos lap. A...
máj. 27
8:48
Ide dobtuk Jocót (Blikk)
Mindent előkészítettek a brutális tettükhöz a tinigyilkosok
máj. 27
8:48
Harcolnának az ausztrál katonák (Kripto Akadémia)
Az Irakba és Afganisztánba vezényelt ausztrál gyalogsági egységek "szégyellik", hogy másodrangú szerepre kárhoztatják őket és szívesen vennének részt harci feladatokban, nemcsak védelmi és újjáépítési küldetésben - állítja egy korábban Irakban szolgáló ausztrál tiszt.
máj. 27
8:49
Hamis filmeket versenyeztetnek (Blikk)
máj. 27
8:50
EUR/USD Veszteségek (HírTV)
Az EUR/USD 1 hónapos csúcsot ért el 1,5816-nál. A német GfK-fogyasztói hangulat mutatója júniusban 5,6 pontról 4,9 pontra csökkent, elmaradva ezzel az 5,9 pontos előrejelzéstől. A devizapár az adatok hatására elvesztette nyereségeinek egy részét, és 1,5768-on jegyzik. Ellenállás 1,5816-nál, míg támogatás 1,5739-nél és 1,5700-nél található. In-GFX

Keresés