Megkezdte működését a teljesen környezetbarát elektronikus luxusautók gyártásával foglalkozó vállalat, amely 250 embernek ad munkát - adja hírül a BBC News.
Elszállították a tűzszerészek azt a második világháborús aknagránátot, amelyet kedden kora délután találtak Gyulán, a strand melletti építkezésen. A bomba miatt a rendőrség teljesen lezárta a környéket, az embereket kiterelték a strandról és a környező szállodákból is. A kiürítés több száz embert érintett. A gyulai fürdő 15 óra után nyitott ki újra - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Kunos…
Átmenetileg visszaesés várható az EUR/CHF-nél 1,6019-68-ig, amíg nem lépi át az 1,6231-es értéket. Hosszútávon azonban 1,6347 felé emelkedhet az árfolyam. a devizapárt 1,6175-ön jegyzik. In-GFX
Csökkenteni kell a munkát terhelő adókat, változtatni kell a gazdaságpolitikán - ebben egyetértés van, sőt, abban is, hogy komoly lépéseket kell tenni, de kérdéses, hogy sikerül-e. A gazdasági miniszter a kérdésről a munkaadói érdekképviseletekkel egyeztetett.
Bulgária, elsősorban földrajzi elhelyezkedésének és javuló gazdasági mutatóinak köszönhetően komoly alternatívát jelenthet a külföldi befektetési lehetőséget kereső magyar cégek számára.
A Mol partnereket keres a Közel-Keleten, hogy egyesült erővel több befektetést eszközölhessen a térségben, mondta Farkas Ferenc, a Mol portfóliófejlesztési alelnöke egy Dubajban rendezett energiakonfe...
Úgy tűnik David Beckham feleségének elege van már abból, hogy férje leplezetlenül bámulja a csinos nőket, ahogy az LA Lakers meccsén is történt, ahol szemérmetlenül David orra elé tolták gömbölyű testrészeiket a vezérszurkoló lányok.
Demszky Gábor arra szólítja fel Orbán Viktort, a Fidesz elnökét, hogy vagy azonnal tegyen feljelentést korrupció gyanúja miatt, vagy azonnal kérjen bocsánatot a 4-es metrón dolgozó sok száz szakembertől, mert harmadik lehetősége nincs - ezt a budapesti főpolgármester jelentette ki kedd délutáni tájékoztatóján.
Valószínűleg emelkedni fognak a tejárak, a mértékét azonban egyelőre nem lehet kiszámítani - mondta az FVM szakállamtitkára a Tej Világnapja alkalmából Érden rendezett szakmai tanácskozáson. Máhr ...
A kis- és középvállalkozások a GDP 45-50 százalékát állítják elő, a gazdaságban betöltött szerepükhöz képest azonban csekély a szektorba áramló tőke mennyisége, és a forráshiány a fejlődni képes válla...
Próbapert indított a közgyógyellátási keret felülvizsgálata kapcsán Seres István nagyatádi rokkantnyugdíjas; a kedden Kaposváron, a Somogy Megyei Bíróságon elkezdődött polgári peres eljárásban a férfi azt szeretné elérni, hogy megemeljék a közgyógyellátottként kapott 6.900 forintos havi gyógyszervásárlási keretét a ténylegesen gyógyszerre fordított összegre, amely meghaladja a 10 ezer forintot.
Trianon emlékparkot avatnak Dunavarsányban június 4-én. A rendezvényen többek között Tőkés László református püspök, európai parlamenti képviselő tart ünnepi beszédet.
Ma erősödést mutatott a forint. A kereskedők szerint korlátozott az emelkedő potenciál. 243,20-30-nál erős ellenállás helyezkedik el, mely tarthatja magát. A 240-es érték megközelítéséhez nyomós okra lenne szükség. Az EUR/HUF-ot 244,06-on jegyzik. In-GFX
Demszky Gábor arra szólítja fel Orbán Viktort, a Fidesz elnökét, hogy vagy azonnal tegyen feljelentést korrupció gyanúja miatt, vagy azonnal kérjen bocsánatot a 4-es metrón dolgozó sok száz szakembertől, mert harmadik lehetősége nincs - ezt Demszky Gábor jelentette ki kedd délutáni tájékoztatóján.
Demszky Gábor arra szólítja fel Orbán Viktort, a Fidesz elnökét, hogy vagy azonnal tegyen feljelentést korrupció gyanúja miatt, vagy azonnal kérjen bocsánatot a 4-es metrón dolgozó sok száz szakembertől, mert harmadik lehetősége nincs - ezt Demszky Gábor jelentette ki kedd délutáni tájékoztatóján.
Az Országgyűlés Költségvetési Bizottsága napirendjére tűzte az ökoszociális államháztartási reformról szóló javaslatot: május 28-án, szerdán tárgyalják meg a képviselők.
Újabb 80 ezer embert kell kitelepíteni Kínában, a földrengés sújtotta Szecsuan tartományban. Az állami hírügynökség keddi jelentése szerint a kitelepítésre azért van szükség, mert félő, hogy a rengések és földcsuszamlások miatt kialakult tavak elárasztják a környéket.
A legnagyobb európai energiavállalat gázrészlege, az E.ON Ruhrgas - a legnagyobb gázimportőr Németországban - megerősítette, hogy tovább emeli a gáz árát, de nem annyira, ahogy a sajtóban híresztelik....
Sikerült megegyeznie a BKV vezetőségének és a sztrájkbizottságnak a keddi tárgyaláson, így elmarad a csütörtökre kilátásba helyezett kétnapos munkabeszüntetés - jelentette be Nemes Gábor, a sztrájkbiz...
Nemrégiben ismételten új világsztár született. Szépen lassan már mindenki fogja tudni ki is az a Leona, azaz polgári nevén Leona Lewis. Tavaszi sajtótájékoztatón menedzsmentje azt szajkózta, új világsztárral ülnek szemben és hónapokon belül mindenki tudni és zengeni fogja a hölgyemény nevét. Sikerült, ez bejött Lewiséknek!
Los Angeles – Eddig se volt jellemző ra (40), hogy túl konszolidált külsővel jelenik meg a partikon, ilyen szuper miniben azonban még egyszer sem látták.
Az élelmiszerárak továbbra is emelkednek majd, a növekedés üteme azonban lassul a közeljövőben - mondta az InfoRádiónak a Világgazdasági Kutatóintézet főmunkatársa egy, a témáról tartott előadása után. Kiss Judit hozzátette: Magyarország számára kedvezőek lehetnek a magasan stabilizálódó világpiaci élelmiszerárak, de mindenképpen fejleszteni kell a mezőgazdaságot.
Az EU szeretné újjáépíteni Oroszországgal a viszonyt - így is értékelik a nyugati sajtóban azt, hogy a klub külügyminiszterei zöld utat adtak az EU-orosz alapszerződésről szóló tárgyalásoknak. Korábban a folyamatot Lengyelország és a balti államok potenciális vétója fékezte. A felek már júniusban találkoznak egy újabb csúcstalálkozón.
Az univerzummal kapcsolatos kérdésekre keresi a válaszokat a világ legnagyobb tudományos vállalkozása, a CERN - Nukleáris Kutatás Európai Szervezete. Rolf-Dieter Heuer a CERN megválasztott főigazgatója május 29-én, 10.15 órakor magyarországi szakmai látogatása során Debrecenben ismerteti a CERN legfrissebbkutatásait. A vizsgálatokban hazai tudósok, így a Debreceni Egyetem Kísérleti Fizika Tans...
Sikerült megegyeznie a BKV vezetőségének és a sztrájkbizottságnak a keddi tárgyaláson, így elmarad a csütörtökre és péntekre tervezett munkabeszüntetés.
A férfi jelenleg ideiglenes kényszer-gyógykezelés alatt áll, ha kiderül, hogy beszámíthatatlan, akkor nem börtönbüntetésre, hanem gyógykezelésre ítélhetik
Az MSZP szeretné megtudni Kósa Lajos debreceni polgármestertől, a Fidesz alelnökétől, hogy esetleges kormányra kerülésük esetén leállítják-e a cívis város számára létfontosságú 2-es villamos beruházását - mondta Zsíros Zsolt, az MSZP helyi elnöke kedden az 1-es villamos egyik megállójánál tartott sajtótájékoztatóján.