Az utóbbi években nemcsak a gyógyszertárak, hanem a gyártók is nehéz helyzetbe kerültek. A piac egyre kisebb, az átlagárak viszont - a megbukott egészségügyi miniszter korábbi kijelentései ellenére - folyamatosan emelkedtek.
A dalai láma megbízottjai vasárnap kezdik meg konzultációikat a tibeti helyzetről a kínai kormány képviselőivel, a dél-kínai Kujcsou (Guizhou) tartományban, Sencsenben (Shenzhen). Az észak-indiai Dharamszalában működő tibeti emigráns kormány szombaton jelentette be, hogy megbízottjai a tervezethez képest egy nappal később, vasárnap találkoznak a kínai kormány képviselőivel. A dalai lámának két…
XVI. Benedek pápa P. Kocsis Péter Fülöpöt, dámóci görög katolikus szerzetest a Hajdúdorogi Egyházmegye megyéspüspökévé és a Miskolci Apostoli Exarchátus ad nutum Sanctae Sedis apostoli kormányzójává nevezte ki.
A lakáshitel állomány egy év alatt 16 százalékkal nőtt, tavaly év végére elérte a GDP 12 százalékát, ezen belül a devizaalapú állomány 59 százalékkal bővült – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) összeállításából.
Április végén csaknem nyolcmilliárd koronás, vagyis nagyjából 241 millió eurós többletet mutat az öt és fél millió lakosú Szlovákia állami költségvetése. Északi szomszédunk az elmúlt egy év leforgása alatt kilenc milliárd koronát (288 millió eurót) meghaladó javulást ért el.
Bőrfeszesítés, hidratálás, ránctalanítás. Kozmetikai készítmények klinikai tesztje a Szegedi Tudományegyetemen. Másik témánk a depresszió korszerű kezelése: minden kezeletlen epizód növeli egy következő depressziós időszak esélyét.
Olimpiai és világbajnok sportolók, színészek, előadóművészek, volt rendőrtisztek, politikusok sőt még az egészségügyi minisztérium egyik főosztályvezetője is szerepel azon a listán, amelyet a Drogmentes Magyarországért Maraton szervezői tettek közzé internetes oldalukon.
Idén a díjazott filmek listájából hiányoznak az animációs filmek, ugyanakkor a magyar kisjáték és játékfilmek taroltak, de a pálmát ezúttal is a kelet-európai dokumentumfilmek vitték el.
Részegen ült sportkocsijának volánja mögé egy férfi és egy villamosmegállóba hajtott a kelet-ukrajnai Harkiv városában, szombat délelőtt. Az elgázoltak közül hatan a helyszínen életüket vesztették.
Egy afgán lövészzászlóalj kiképzését vállalta el a magyar hadsereg jövő évtől. Erről a honvédelmi miniszter állapodott meg Afganisztánban. A feladat előreláthatólag több évig is eltart, a 20-25 magyar kiképzőtiszt a tervek szerint fél éves váltásban végzi a munkát, bár ehhez Szekeres Imre szerint sincs elég infrastrukturális feltétel.
Irak fővárosában 14 síita harcost öltek meg az amerikai hadsereg egységei; Bagdad legnagyobb síita negyedében, Szadrvárosban egy járőröző amerikai katonával aknarobbanás végzett.
Aknarobbanásban meghalt egy brit NATO-katona, további négy pedig megsebesült a dél-afganisztáni Hilmend tartományban - jelentette be szombaton a londoni védelmi minisztérium.
Almavirág Fesztivál kezdődött szombat délelőtt Kozárdon és a szabolcs-szatmári-beregi Csengeren. A Nógrád megyei településen az immár ötödször jelentkező rendezvényt egyrészt agrárszakemberek találkozójának, másrészt a megújuló vidék tavaszköszöntőjének szánják a szervezők.
Nem tervezi a frakciószabályzat szigorítását az esetleges parlamenti hiányzások miatt az MSZP - mondta a párt képviselőcsoportjának vezető-helyettese. Varju László ugyanakkor hozzátette: a kisebbségi kormányzásban nagyobb fegyelemre lesz szükség a szavazásokon.
Május elsejei vérengzésről írnak a brit lapok a csütörtökön tartott helyhatósági választások kapcsán, amelyek a kormányzó Munkáspárt súlyos vereségével végződtek. A konzervatív ellenzék azzal tette fel az i-re a pontot, hogy megszerezte Londont is. Elemzők máris arról beszélnek, hogy megkezdődött az európai politikára is forradalmi módon ható brit Munkáspárt lassú hanyatlása és borítékolható a…
Az ország 49 településén majdnem ezer rendezvényt tartanak a 6. Születés Hetén, amely vasárnap kezdődik. Az idei fesztivál mottója: "Családdá születünk". A vendégek ezúttal is tájékozódhatnak a választási lehetőségeikről, így érveket hallhatnak például otthonszülés mellett és ellen is, hogy megfelelően dönthessenek.
Az amerikai hadsereg egységei 14 síita harcost öltek meg az iraki főváros legnagyobb síita negyedében, Szadrvárosban folyó harcokban péntek este és szombatra virradóra, miközben egy járőröző...
A brit sajtó már temeti Gordon Brown kormányát, miután a kormányzó brit Munkáspárt Londonban is leveszítette a helyhatósági választást. A 7 és fél milliós brit fővárosban a konzervatív Boris Johnson legyőzte Ken Livingston eddigi polgármestert.
Elhagyták Minszket a kiutasított amerikai diplomaták: szombaton tíz nemkívánatos személynek minősített amerikai állampolgár utazott el a fehérorosz fővárosból. Fehéroroszország még szerdán 72 órát...
Magyarország a jövő évtől vállalja egy lövészzászlóalj kiképzését Észak-Afganisztánban - jelentette be Szekeres Imre honvédelmi miniszter szombaton Afganisztánban. A tárcavezető reggel érkezett kétnapos látogatásra a közép-ázsiai országba. Útjára elkísérte többek között Havril András vezérezredes, a honvéd vezérkar főnöke és April H. Foley budapesti amerikai nagykövet, aki az MTI-nek elmondta:…
A nyolcadik 24 órás nemzetközi programozó verseny döntőjét rendezik a hétvégén, május 3-án és 4-én, szombaton és vasárnap a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. A Challenge24-en az idén 30 országból 900 programozó indul.
Elutaztak Fehéroroszországból a kiutasított amerikai állampolgárok; Minszk még szerdán 72 órát adott az amerikai nagykövetség tíz munkatársának, öt diplomatának és öt tengerészgyalogosnak az ország elhagyására.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint szombaton a napsütés mellett többször megnövekszik a felhőzet, és szórványosan várható zápor, zivatar. Éjszaka északkeleten elszórtan...
Már George Bush amerikai elnök is hajlik Guantanamo bezárására. Sajtóhírek szerint hamarosan felszámolhatják az állítólagos kínzások miatt sokat bírált börtönt. Az erről szóló viták az elmúlt hónapokban a kormányzaton belül is fölerősödtek, és maga Bush is elismeri, hogy Guantanamo sokat ártott az Egyesült Államok imázsának.
Kényszerpályának nevezte a kisebbségi kormányzást Gyurcsány Ferenc belső ellenzékének egyik vezetője. Baja Ferenc - más MSZP-s vezetőkhöz hasonlóan - abban bízik, az SZDSZ új vezetésével írásos megállapodás köthető a kormány külső támogatásáról, vagy egy új koalícióról.
A Köztársasági Őrezred parancsnok-helyettese szerint helyesen jártak el a biztonságiak május elsején, amikor egy férfi játékpisztolyt fogott a kormányfőre Gyurcsány Ferenc beszéde közben az MSZP...
A Miniszterelnöki Hivatal kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára szerint a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemnek 2011-re saját forrásból kellene előteremtenie kiadásainak 25 százalékát.
Az óvodákban és a bölcsődékben lassan megy a játékok cseréje. Pedig év végéig minden udvari eszközt le kell cserélni az uniós szabványnak megfelelően. Az önkormányzatok nehéz helyzete miatt nem minden település tud segíteni az intézményeknek a felújításokban. A beruházás udvaronként legalább egymillió forintba kerül.
Idén sem nyitott ki egyelőre az orfűi strand, amely egyébként Európa legnagyobb medencéjével rendelkezik. A pécsi tó vizének nagy részét leengedték, mert az önkormányzat a tó köré egy sétányt építtetett. Abban bíztak, hogy a csapadék majd feltölti a tavat, de nem így történt. A strandot is ezért nem lehetett kinyitni.
Az ember legközelebbi rokonainak mentális képességeit veszi sorra egy új természetfilm, amely szerint a főemlősök értelmi színvonalát egy nagy ugrás választja el az emberétől.
Megtalálták annak az ötéves kisfiúnak a holttestét, aki délután tűnt el a balatonszemesi vitorláskikötő mólójáról - mondta el az InfoRádiónak a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának szóvivője.
Magyarország idén is 500 millió forintot fordít az afganisztáni Baglán tartomány fejlesztésére civil szervezeteken keresztül - jelentette ki a honvédelmi miniszter, miután a magyar vezetésű Tartományi Újjáépítési Csoport táborában megbeszélést folytatott a bagláni kormányzóval és a tartomány rendőrfőnökével.
Elhagyták Minszket a kiutasított amerikai diplomaták: szombaton tíz nemkívánatos személynek minősített amerikai állampolgár utazott el a fehérorosz fővárosból. Fehéroroszország még szerdán 72 órát adott a minszki amerikai nagykövetség tíz munkatársának, köztük öt diplomatának és öt tengerészgyalogosnak az ország elhagyására. Azután utasították ki az országból az amerikaiakat, hogy Washington…
Eltűnt egy 5 éves kisfiú szombaton, nem sokkal délután három óra előtt a Balatoni Hajózási Zrt. balatonszemesi kikötőjének közelében, egy tóparti mólóról - tájékoztatta Tarr Mihály, a Vízimentők...
Az amerikai hadsereg egységei 14 síita harcost öltek meg az iraki főváros legnagyobb síita negyedében, Szadrvárosban folyó harcokban péntek este és szombatra virradóra, miközben egy járőröző amerikai katonával aknarobbanás végzett.