A szakszervezeti sztrájk és a kormányellenes tüntetés miatt szerdán járatok törlésére fog kényszerülni a bejrúti nemzetközi repülőtér - közölték libanoni tisztségviselők.
Egy nagy volumenű tanulmány szerint többnyire indokolatlan az amalgámtömések eltávolítása például fejfájás vagy aluszékonyság esetén. Ugyanis ez a kettő és számtalan más tünet megszűnik, ha...
A hosszú távú gazdasági növekedést és a foglalkoztatás javítását szolgálja elsősorban a jövő évi európai uniós költségvetés az "uniós kormány" tervei szerint: a 116,7 milliárd eurónyi kifizetésekkel számoló büdzsének 45 százaléka jut ezekre a célokra.
DÉLEGYHÁZA–BUDAPEST – Geszti Péter (44) reklámügynöksége is szerepel az APEH feketelistáján. A reklámguru cége több mint százmillió forinttal tartozik az adóhatóságnak. Geszti másik társasága szervezi a kétnapos Nemzeti Vágta hagyományőrző fesztivált is. Vajon befuccsol az agyonreklámozott lovasverseny?
Két országos francia napilap sem jelent meg kedden: a szerkesztőség negyedének tervezett elbocsátása elleni tiltakozásul három hét alatt harmadszor hirdettek sztrájkot a Le Monde újságírói, míg a La Tribune munkatársai a szerkesztőség belső átszervezése ellen tiltakoztak.
A foglalkoztatás bővítésének fontosságát, valamint az ezt segítő hosszú távú, átfogó kormányzati programok mielőbbi kidolgozásának szükségességét hangoztatta az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének (ASZSZ) elnöke kedden Pécsett.
Egy óbudai panelházat, illetve abban egy lakást akart felgyújtani szerda reggel egy zavart elmeállapotú férfi, aki még a kivonuló tűzoltókra is rátámadt. A gyújtogatót a mentők vitték el. Molnár...
Ma reggel két olyan adatot is közzétesznek, mely fontos az EUR/USD számára. 11.00-kor jelennek meg a márciusi EU-s kiskereskedelmi forgalmak (előrejelzés: -0,7%, előző: -0,2%). 12.00-kor hozzák nyilvánosságra a márciusi német ipari megrendeléseket (előrejelzés: +6,0%, előző: +9,0%). Az EUR/USD ma 1,55-ön nyitott, majd visszaesett. Támogatás 1,5467-nél és 1,5453-nál található. In-GFX
Hárommillió euró értékben kíván beruházni a műanyag-fröccsöntéssel foglalkozó Weiss Hungária Kft. Győrben; ennek érdekében már egy tízezer négyzetméteres telket is vásárolt a Győri Ipari Parkban - jelenti a Világgazdaság.
Hillary Clinton két százalékos szavazattöbblettel nyerte a demokrata előválasztást Indiana államban - jelentette a Fox és az MSNBC tévé szerdán. A szavazatok száz százalékos feldolgozása után a középnyugati államban Clinton 51 százalékot kapott, míg Barack Omaba 49-et.
Mérsékelten erősödhetnek a részvények szerdán a Budapesti Értéktőzsdén. Sarkadi Szabó Kornél, a Cashline Értékpapír elemzője szerint kisebb-nagyobb ingadozással, de folytatódhat az előző napok erősödé...
A holland Aegon biztosító és pénzügyi szolgáltató szerdán 153 millió eurós adózott eredményt jelentett az első negyedévről, 78 százalékkal kevesebbet a tavalyi első negyedévi 707 milliónál. Az elemzők...
Rekordáron, 41,4 millió dollárért kelt el egy árverésen Claude Monet egyik festménye. A 6,7 milliárd forintnak megfelelő összeget a licitáló a Vasúti híd Argenteuil-nél című, 1873-ban készült alkotásáért fizette.
A kommandósok Londonban agyonlőtték azt a fegyverest, aki a brit főváros központjában lövöldözött kedden. A délnyugat-londoni Chelsea elegáns bevásárlóutcájában, a King's Roadon a fegyveres egy lakásban barikádozta el magát, de túszokat nem ejtett, a tárgyalások során nem követelt semmit.
Úttorlaszokat emeltek Bejrútban a síita Hezbollah vezette libanoni ellenzék hívei. Így akarják kikényszeríteni, hogy a kormány ellen tiltakozó munkabeszüntetés kezdődjön.
Európa legnagyobb presztízsű rangadóját, a híres El Clásicót játsszák ma este tíztől a Santiago Bernabéu Stadionban. Az elmúlt években a két csapat találkozója meghatározó volt a bajnoki cím kimenetele szempontjából - most nem. A Madrid már ünnepelni készül.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 81,86 pontos emelkedéssel 23.177,54 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 0,35 százalékkal erősödött.
10.30-kor teszik közzé a márciusi brit ipari termelést (előrejelzés: +0,8%, előző: +1,3%), valamint a feldolgozóipari termelést (előrejelzés: +1,2%, előző: +1,9%). 11.00-kor hozzák nyilvánosságra a márciusi EU-s kiskereskedelmi forgalmakat (előrejelzés: -0,7%, előző: -0,2%). 12.00-kor várhatók a német ipari megrendelések is (+6,0%, előző: +9,0%). 11.30-kor jelennek meg az áprilisi brit…
A kereskedelmi szálláshelyek 2008. január-márciusban összesen 45 milliárd forint bruttó árbevételt értek el, ez folyó áron 3,2 százalékos növekedés a megelőző év azonos időszakához képest - közölte...
Márciusban 2,8 milliárdról 4,8 milliárdra emelkedett a francia kereskedelmi mérleg deficitje, meghaladva ezzel a 3,0 milliárdos előrejelzést. Az EUR/GBP-t 0,7881-en jegyzik. Ellenállások 0,7891-nél és 0,7950-nél található. Középtávon megközelíthetik a 0,8100-es értéket. A devizapár korrekciós potenciálját maximálisan kihasználták, ezért emelkedés várható. In-GFX
Nem tesz jót senkinek, ha a jövőben bárhol, bárki összemosná, amit a Deutsch, és amit a Für név képvisel - írta Für Lajos vejének, Deutsch-Für Tamásnak írt válaszlevelében, amelyet több napilap is...
Gyurcsány Ferenc bizalmasa kerülhet az MVM élére. Egy kormányközeli napilap információi szerint az SZDSZ-hez közel álló Vásárhelyi István lemondása után Lengyel Gyula lehet a Magyar Villamos Művek elnöke.
A magyarországi antiszemitizmusról írt cikket szerdai számában a The New York Times című amerikai napilap, felidézve a budapesti Hollán Ernő utcai jegyirodát ért atrocitásokat és az ezekkel...
A magyarországi antiszemitizmusról írt cikket szerdai számában a The New York Times című amerikai napilap, felidézve a budapesti Hollán Ernő utcai jegyirodát ért atrocitásokat és az ezekkel kapcsolatos tüntetéseket.
Nem tesz jót senkinek, ha a jövőben bárhol, bárki összemosná, amit a Deutsch, és amit a Für név képvisel - írta Für Lajos vejének, Deutsch-Für Tamásnak írt válaszlevelében, amelyet több napilap is idézett szerdán.
„Zöld” elismerésben részesült a Lánchíd Rádió. A Zöldgömb című műsort a Magyar Biogáz Egyesület pályázatán jutalmazták. A díjat környezetvédelmi témákkal foglalkozó műsor szerkesztő-műsorvezetője, Haraszti Gyula vehette át.
A nemzetközi vöröskereszt felhívást tett közzé szerdán, amelyben közel 4 millió euró támogatást kér a világ országaitól a Mianmarban végigsöpört ciklon áldozatainak megsegítésére.
Az EU-tagországok kormányai még mindig tartózkodással fogadják az Európai Bizottság tervét, hogy a kamionokra a szennyezésük, a közlekedési dugó okozás és a zajszint arányában mérjenek ki úthasználati díjat, de az ötlet "érik".
Nem tesz jót senkinek, ha a jövőben bárhol, bárki összemosná, amit a Deutsch, és amit a Für név képvisel - írta Für Lajos vejének, Deutsch-Für Tamásnak írt válaszlevelében, amelyet több napilap is idé...
Újabb rekordot döntött a kőolajár a nemzetközi piacokon. A Goldman Sachs globális pénzügyi szolgáltató azt valószínűsíti, hogy 2 éven belül elérheti a 150-200 dollárt az olajár. Szakértők szerint a dráguláshoz hozzájárult a gyenge dollár is.
A Heves megyei önkormányzathoz és Gyöngyös városához fordul az asztmás és allergiás betegek országos szövetsége. Attól tartanak, hogy a svábhegyi klinikához hasonlóan a mátraházi és a kékestetői szanatóriumot is jogutód nélkül megszünteti az állam.
A kereskedelmi szálláshelyek 2008. január-márciusban összesen 45 milliárd forint bruttó árbevételt értek el, ez folyó áron 3,2 százalékos növekedés a megelőző év azonos időszakához képest - közölte a ...
A történelemvizsgákkal folytatódik az érettségi időszak. A magyar nyelv és irodalom, valamint a matematika után ebből a tárgyból is kevesen választották az emelt szintű vizsgát.
Padlón az SZDSZ, ráadásul tovább zuhan az eddig sem kedvelt Kóka János népszerűsége – ez a legérdekesebb momentuma a legfrisebb Szonda Ipsos-felmérésnek. A politológus szerint az MSZP szavazók büntetik a liberális pártelnököt.
Ma dönt a cseh Jegybank a májusi alapkamatról. Azzal számolnak az elemzők, hogy a bank változatlanul 3,75%-on hagyja kamatát. Valószínűtlen a kamatcsökkentés. Az emelés sokkal valószínűbb, mégis meglepetést okozna. Legutóbb februárban 0,25%-kal emelték az alapkamatot. A CZK/JPY-t 6,44-en jegyzik. Nagyobb ellenállás csak 6,51-nél található. Középtávon tesztelhetik a 6,58-as értéket, ahol a…
A nemzetközi vöröskereszt felhívást tett közzé, amelyben közel 4 millió euró támogatást kér a világ országaitól a Mianmarban végigsöpört ciklon áldozatainak megsegítésére. A segélyszervezet a...
2008. második felében már számítani lehet az EKB és a svájci jegybank kamatvágására, de a kockázati felár miatt a hazai lakossági hitelkamatok mérséklődése az idén még nem várható
A nők nagy részénél szívroham után láthatatlan az érelzáródás. Ez az oka annak, hogy a nők infarktus után sokkal kevesebb kezelést kapnak, mint a férfiak - derítette ki egy új amerikai kutatás.
Elutasította a zadari bíróság első fokon a napokban a Baracuda cég keresetét, amely beperelte a horvát államot a 2006-os Vir szigeti házrombolások ügyében - írta szerdán az Új Dunántúli Napló. A lap i...
A kardiovaszkuláris betegség (CVD) világszerte a vezető halálok, ami évente több mint 17,5 millió életet követel. Minden esztendőben mintegy 7,6 millió ember hal meg szívrohamban, és 5,7 millióan agyi érkeringési zavarban (stroke).