Az európai nyitáskor 1,59 körül mozog az EUR/USD kurzusa, miután tegnap este a csökkenő olajár hatására visszaesett 1,5865-re. A revízió megerősítette, hogy a német fogyasztói árak júniusban havi szinten 0,3%-kal, éves szinten pedig 3,3%-kal emelkedtek. Továbbra is az 1,6037-es történelmi csúcs áll a középpontban. Ellenállások 1,5920-nál, 1,5950-nél és 1,6020-nál, míg támogatások 1,5845/40-nél és…
Májusban már beharangoztuk, hogy visszatér a Bár a Viasatra, azóta megvolt a műsorvezetők castingja is. Egyes hírek szerint a castingon a fiúk közül Kembe Sorel tetszett leginkább a zsűrinek, és az esélyesek között volt Szani Roland is. De annyi azért biztos volt a július eleji válogatás után is, hogy a hét jelentkezőből hárman maradtak bent. Végül is meglepetés, hogy sem Kembe Sorel, sem Szani…
Már közel kétezer aláírást gyűjtött össze a pécsi Komáromi István azért, hogy mielőbb összehívják az MSZP tisztújító kongresszusát. A pécsi szocialisták egyik vezetője most abbahagyja az aláírásgyűjtést, mert szerinte okafogyottá vált az akció.
Kunovics Katinka Gáspár Győző zenekarának, a Romanticnak az egykori énekese annyit fogyott az utóbbi időben, hogy úgy döntött, muszáj plasztikáztatnia magát - tudtuk meg a Blikkből.
Beigazolódtak a szervezők várakozásai: a kilencedik Hegyalja Fesztiválra hatvanezren látogattak el július 9-e és 12-e között. A nagyrendezvényen olyan világhírű művészek léptek fel, mint a Juliette & The Licks, a The 69 Eyes, a N. O. H. A., Phill Hartnoll, a Caliban és a Katatonia.
Az Európai Bizottság javaslatot tesz arra, hogy ne terheljék többletdíjakkal azt aki, külföldi útján SMS-üzeneteket küld. Az NHH szerint a díjak maximumának 0,11 és 0,15 euró között kellene lennie.
Mennyit keres a magyar kormányszóvivő? Nos, a Bors megtudta: tisztán több, mint 420. 000 forintot visz haza havonta Budai Bernadett és Daróczi Dávid. A Meh-ben egyébként sem sajnálják a pénzt a tájékoztatásra, hiszen minden egyes magyar állampolgárnak 260 forintjába kerül mindez.
Budapest – Félház előtt, félórás késéssel, ám óriási őrjöngéssel kezdte meg a koncertjét tegnap este Seal (45) a Syma Csarnokban. A koncert vélhetően azért is késett 30 percet, hogy legyen ideje átérni azoknak, akik a korábban meghirdetett koncerthelyszínre, a Petőfi Csarnokba mentek először
Szerencsére nem nézett hátra az a két szörfös, aki nyugodtan lovagolt a hullámokon a floridai New Smyrna partjainál; mögöttük ugyanis éppen egy szürkecápa vadászott, és meg is mutatta magát, amikor magasra kiugrott a habokból.
Jár a 13. fizetés és a ruhapénz a Prémium évek programban részt vevő és nyugdíjazás előtt álló közszolgák - mondta ki három megyei bíróság ítélete. Igaz, ezt is csak per útján sikerült kiharcolniuk. A kormány eredeti ígérete szerint alanyi jogon járt volna az illetmény 70 százaléka, ám ezt a munkáltatók többsége másként értelmezte. Januárban újabb meglepetéssel szembesültek a Prémium évesek:…
Az európai gépjárműértékesítés a múlt hónap során 7.9 százalékkal csökkent a meglehetősen gyenge francia és német igények miatt, valamint az összeomló spanyol és olasz piac miatt. Az autógyártók közül a visszaesést a Toyota Motor vezette. (ProfitLine.hu)
Az ICEG Európai Központ szerint a magyar gazdaság az idén 2,1 százalékkal, jövőre várhatóan 3,2 százalékkal bővülhet, miközben az infláció az idén 6,4 százalék lehet.
Tavaly 3721 pincér tett említést adóbevallásában arról, hogy magánszemélytől közvetlenül borravalót kapott az APEH adatai szerint - írja a Napi Gazdaság. Ez felszolgálónként havonta 24 500 forintot tett ki. A bevallók zöme vélhetően a jövőbeli nyugdíjára gondolt, amikor az adóbevallást kitöltötte.
Az adatlopás volumenének emelkedése árcsökkenést eredményezett a lopott banki adatok piacán - áll a Finjan internetbiztonsági cég legutóbbi elemzésében.
Az USD/CHF megközelítette a paritást. A devizapár mélypontot ért el 1,0009-nél, majd 1,01-re emelkedett. A biztos pontnak számító frank profitált a bizonytalan nemzetközi piaci helyzet, de más devizák is követték. Szintén nyereségeket könyvelt el a jen. Nagy jelentőséggel bírnak a deviza sorsának szempontjából a 09.15 órai májusi svájci kiskereskedelmi forgalmak (előrejelzés: +3,8%, előző:…
Szerdán várhatóan nyomás alatt marad a forint is, a világméretekben rossz befektetői hangulat miatt - írta elemzők véleményét idézve reggel a Dow Jones hírügynökség. Ennek ellenére, ha az értékpapírp...
Ismét nyílhatnak uránbányák a Mecsekben, mert egy ausztrál cég fantáziát lát a kitermelésben. A fémurán világpiaci ára rendkívül magas, ezért kutatásokat kezdtek a korábban bezárt bányák területén. Az eddigi vizsgálati eredmények kedvezőek, nem kizárt, hogy Bátaszék környékén már 2010-ben újra lesz kitermelés.
Egyre több a kéregető Pécsett, és 2010-re várhatóan még több lesz. A rendőrség szerint szigorítani kellene: akár börtönnel büntetni az agresszív koldulást
A Fővárosi Bíróságon támadja meg a XII. kerület a közigazgatási hivatal határozatát a turulszobor lebontásáról, - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Váczi János, Pokorni Zoltán polgármester sajtófőnöke.
Az édenkert.hu fűnyírót tesztel: összeraktuk, kipróbáltuk és teszteltük az egyik legjobb hírű, kiskerti elektromos fűnyírót. Nézd meg az eredményt videón!
Úgy tűnik, a befektetők megijedtek Ben Bernanke Fed-elnök figyelmeztetésétől: a magas olajár is az amerikai gazdaságot fenyegető veszélyek között van. Így a kőolaj ára zuhant - az amerikai referenciaf...
Egyre több céltudatos kéregető érkezik Pécsre. A rendőrök tapasztalatai szerint havonta bukkannak fel újabb koldusok, akik gyarapítják az erőszakosan kéregetők táborát.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 217,18 pontos emelkedéssel, 20.499,38 ponton nyitott szerdán. Az előző napi záróértékhez képest ez 1,07 százalékos növekedés. A mai napon egyébként megn...
A Központi Statisztikai Hivatal gyorsjelentése szerint májusban a magyarországi feldolgozóipar termelése jelentősen lelassult. Az áprilisi kiugró, 11,8 százalékos növekedéssel szemben csupán 2 és fél százalékkal nőtt az ágazat kibocsátása az egy évvel ezelőttihez képest.
Nemcsak a jegesmedvéket veszélyezteti az északi-sarki jégtakaró zsugorodása: a sarki rókák is nehezebben élik túl a teleket, ha nem tudnak élelmet keresni a befagyott tengeren.
Kis mennyiségű, alacsony sugárzású radioaktív anyagot, vegyipari termékeket és nehézfémeket találtak a londoni Olimpiai Park építési területén - közölte kedden Tessa Jowell brit olimpiai miniszter.
Újabb két amerikai katona vesztette életét Irakban - jelentette be szerdán az amerikai hadsereg. Az egyik katona életét egy házban elrejtett pokolgép oltotta ki kedden a Bagdadtól északkeletre...
Az év első hat hónapjában a három-, a négy- és az ötcsillagos szállodák 54%-os szobakihasználtsággal működtek. A folyó áron számított bruttó szobaárbevétel 2%-kal nőtt, miközben a vendégéjszakák száma összességében az egy évvel korábbi szinten maradt - olvasható a KSH jelentésében. (ProfitLine.hu)
A dollár ma tegnapi veszteségeit konszolidálja, melyek hatására az EUR/USD új történelmi csúcsot ért el 1,6037-nél, majd visszaesett 1,5865-re. A visszaesés hátterében a jelentősen csökkenő olajár állt, mely a NYMEX-en átmenetileg több mint 4,0%-ot vesztett, és 140 dollár alá süllyedt. Ráadásul a Dow Jones Index a Fed-elnök, pesszimistának tartott beszédje ellenére jelentősen csökkentette…