A német Lufthansa légitársaság és a ver.di szakszervezeti szövetség pénteken megállapodásra jutott, amelynek eredményeképp szombaton befejeződhet a több napja tartó sztrájk. A ver.di felhívására a...
Legyünk optimisták. Lehet még a Gyurcsány fiúból is akadémikus, elvégre a mai Magyarországon elengedhetetlen előföltételekkel rendelkezik, és egy igazán nagyratörő apa méltó fiának is csak a csillagos ég szabhat határt. Az érettségi példának okáért már meg is van.
Nemzetközi bizottság alakult a Közlekedésbiztonsági Szervezet (KBSZ) vezetésével annak szakmai vizsgálatára, hogy mi okozhatta a helikopterbalesetet - közölte Bajkó Erika, a KBSZ szóvivője az...
Az MDF határozott lépések megtételére szólítja fel a magyar kormányt az ukrajnai magyar iskolák ügyében - mondta Almássy Kornél, az MDF alelnöke, országgyűlési képviselő pénteken Budapesten. Az új...
Egy héttel az olimpia előtt Kínában átadták a Peking és Tiencsin között közlekedő gyorsvasutat. A fővárostól 120 kilométerre fekvő Tiencsin kikötővárosban az olimpia idején a...
A Szabad Demokraták Szövetsége ellenzi, hogy szeptembertől megváltozzanak a nehézgépjárművek hétvégi forgalomkorlátozását meghatározó szabályok - közölte a párt pénteken az MTI-vel. Az SZDSZ...
Az Európai Bizottság lezárja a Dunaferr magyar acélipari vállalkozásnak nyújtott adókedvezmények vizsgálatát, közölték a bizottság brüsszeli székhelyén hivatalosan pénteken. Miután a magyar...
Orbán Viktor megoszt és uralkodik jegyezte meg lapunknak az egyik ellenzéki politikus. Szerinte nem véletlen, hogy immár szinte követhetetlen a Fidesz felépítése, mindenki mindenkit ellenőrizhet, a posztokra pedig a pártelnök jóváhagyása nélkül senkit nem lehet kinevezni, megválasztani. Egy másik fideszes arról beszélt, hogy a pártvezető hatalma addig igazán stabil, amíg az emberei egymást…
A mentőszolgálatnak az emelkedő üzemanyagárak kompenzációjára, a kistelepülésen dolgozó háziorvosoknak az ügyeleti díj növelésére, a súlyponti kórházaknak pedig a várólisták csökkentésére jut abból az 5,7 milliárd forintból, amelyet az Egészségbiztosítási Alap év végére várható maradványából csoportosít át a szaktárca. Az egészségügyi miniszter szerint az érintettek szeptembertől kaphatják meg a…
A tojásdobálás nem szabálysértés, hanem személyekkel szembeni erőszakos magatartás, ami kihívóan közösségellenes és joggal háborít fel sokakat állítja a Fővárosi Bíróság büntető kollégiumának vezetője. Frech Ágnes szerint a nyomozó hatóságok mellett a bíróságok is felelősek azért, hogy nem sikerült megfelelően kezelni a 2006. őszi rendzavarásokat, hiszen, mint mondja, az eddig alkalmazott…
Egyelőre nem várható jelentős fellendülés a hazai munkaerőpiacon, legalábbis a lapunk által megkérdezett szakértők szerint hiányoznak a bővülést segítő támogatások. A héten megjelent statisztikai jelentésből kiderült, alig változtak a foglalkoztatási és munkanélküliségi mutatók. Egyesek szerint a kedvezményes vállalkozói hitelek és a fejlesztések belátható időn belüli megtérülése, mások szerint a…
BUDAPEST – Ma utazik Pekingbe a második nagy létszámú – versenyzőkből, edzőkből és vezetőkből álló – magyar olimpiai csapat. A Blikk ott volt tegnap a SYMA rendezvénycsarnokba kihelyezett csomagátvételen, és belekukkantott az aranyesélyesek táskáiba. Majd minden klasszisunk vitt magával valamilyen kabalát, s azt remélik, hogy majd a szerencsetárgyak is segítik őket.
Az ország születésnapja, azaz a közelgő augusztus 20. alkalmával a Miniszterelnöki Hivatal idén is felkérte a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületét, hogy alkossanak meg egy tortaújdonságot. A győztes egy szatmári szilvával készült recept lett
Három embert megölt, egy megsebesített az a fegyveres férfi, aki minden látható ok és előzmény nélkül tüzet nyitott fiatalok egy csoportjára az Egyesült Államokban.
MOGYORÓD – Már az első versenynapon a várt nagy csatát hozta az idei Forma–1es Magyar Nagydíj, hiszen 1-1-re áll eddig a Ferrari és a McLaren-Mercedes csapat párharca a Hungaroringen.
Pataky Bea nem kíváncsi többé csalfa férjére, és kiadta az útját. Közös gyermekük, Acsa az édesanyjával marad abban a házban, ahol eddig együtt élt a család. A hírek szerint Attila két bõrönddel a kezében kezd új életet fiatal szeretõje oldalán.
Megmérgezték, majd megfojtották egy éves kisfiukat, Márkot a szombathelyi szülők. P. Szabolcs és felesége, Mónika kimerítő vallomást tettek, amelyben beismerték, hogy előre eltervezték a gyilkosságot. Márk halála utána saját életüket is ki akarták oltani. A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte őket.
Egy éves gyermeke és nyolc hónapos terhes felesége gyászolja S. Milost, azt a mentő ápolót, aki a lezuhant helikopter roncsai között halt meg. A kollégái szomorú szívvel búcsúznak tőle. A helikopter egy égési sérülést szenvedett kisfiút, Szilvesztert szállította a fővárosba, miközben lezuhant. A gép fekete dobozát vizsgálják, egyelőre érthetetlen mi történt. A pilóta, Hatala János mielőtt…
Szebeni István távozik az Aktívtól. Információink szerint augusztus végétől nem csak Gombos Edina, de Szebeni István is elhagyja a műsorvezetői széket.
Berényi Nikolett kétségbeesetten várja haza párját, vagy legalább egy hírt, hogy mi történt a 27 éves Horváth Róberttel. A férfit, két gyermekének apját, április elején látta utoljára, az eltűnéséről csak annyit tudni: vér, üres töltényhüvelyek és egy kiégett autó maradt utána.
Közel 17 ezer fős leépítésre készül a Siemens, amely a cég magyarországi érdekeltségeit is érinti, de nálunk összességében várhatóan 100-150 fővel fog emelkedni a dolgozói létszám - írja a Világgazdaság.
Az alig egy éve hivatalba lépett új francia kormányzat által meghirdetett köztehercsökkentés számára máris elfogyott a mozgástér. A nyugdíjbiztosítás hiánya miatt szerdán meg kellett hirdetni az ilyen célú járulékok emelését.
Ebben az évben az a különleges helyzet állt elő, hogy a pótfelvételin mesterszakokra államilag finanszírozott helyeket is meghirdették - tudta meg lapunk.
A foglalkoztatásban és az oktatásban is jelentős változásokat hozhat Kecskemétnek az autógyári beruházás. A Mercedes már fejleszti a magyarországi üzemben 2011-től sorozatgyártásra váró modelljeit, és ezzel egyidejűleg keresi a szakembergárdát.
Lemondott posztjáról a brazil kulturális miniszter, Gilberto Gil - adta hírül az AFP. A nem csak Brazíliában ismert egykori énekes és dalszerző visszatér eredeti szakmájához.
Egy állásinterjún általában mindenki a szakmai kérdésektől fél, pedig van annál félelmetesebb is: egy kellemetlen személyiséggel rendelkező interjúztató sokkal jobban képes megkeseríteni a pályázó dolgát. Van olyan toborzó, aki mindenről beszél, csak az állásról nem, valamelyik gyorsan lezavarja az interjút, nehogy konfrontálódjon a jelölttel, más mély hallgatásba burkolózik, és akad olyan, aki…