Az őszi politikai szezonnyitány kezdetén gyakorlatilag ugyanúgy állnak a pártok, mint ahogy az év elején is álltak, bár az SZDSZ kiválása a kormánykoalícióból kissé megbolygatta a pártok...
Kemény Dénes formálta meg ezekből a fiúkból a CSAPATOT. Műhelye a magyar sport legszebb és legjobb hagyományait tovább építve juttatta el tanítványait a világ tetejére. A „Margitsziget SC” – ahogy a válogatottat becézi – a teljesítmény, az összetartozás, a minőség terepe: a győzelem iskolája.
Az elmúlt évek védekezésének köszönhetően csökkent a parlagfű pollenjének koncentrációja az országban - mondta a Parlagfűmentes Magyarországért tárcaközi bizottság elnöke a kormányszóvivői...
Az Alstom AG ellen korrupciós és pénzmosási ügyben megkezdett nyomozás nem érinti a magyarországi ügyleteket - közölte a cég magyarországi PR irodája az MTI kérdésére. A svájci hatóságok pénteken...
Megkezdődött a Nemzeti Tehetség Program szakmapolitikai egyeztetése, a dokumentumot szeptember 30-ig kell benyújtani az Országgyűlésnek - mondta Kormos Dénes, az MSZP országgyűlési képviselője. A...
A jövőben négy kiemelt gyógyfürdő-beruházás valósulhat meg Magyarországon, több mint 6,5 milliárd forintos állami támogatással: Hajdúszoboszlón és Szegeden új élményfürdő épül, Bükön és Zalakaroson...
Oroszország soha nem egyezett bele, hogy a Dél-Oszétiában lévő orosz békefenntartókat az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) békefenntartóival váltsák fel - mondta a vezérkari...
Az Állami Duma - az orosz parlament alsóháza - is a Grúziától elszakadt Dél-Oszétia és Abházia függetlenségének elismerése mellett foglalt állást hétfői rendkívüli ülésén. Emellett felhívással...
Mahmúd Abbász palesztin elnök hétfőn kijelentette: nem ír alá olyan békeszerződést Izraellel, amely nem köti ki a zsidó állam által bebörtönzött összes palesztin elengedését. Az elnök erről...
Több szempontból is példaértékűek azok a fejlesztések, amelyek a jászberényi Szent Erzsébet Kórházban valósultak meg az elmúlt másfél évben mondta Székely Tamás egészségügyi miniszter a beruházások ünnepélyes átadásán.
Folyamatos bújocskázásra és menekülésre kényszerítik a kuruc.info nevű szélsőséges portált az Egyesült Államokban értesült lapunk. Júliusban másfél hónapon keresztül a magyar és amerikai kormányzati szervek együttműködése miatt szünetelt az oldal elérése, most azonban úgy tűnik, magánemberek is beszálltak a harcba. A honlap múlt hét kedden tért vissza, de azóta már újabb szerverváltásra…
Harri Puttar címmel mutatnak be egy indiai filmet szeptemberben. A Warner Brothers, a Harry Potter-filmet forgalmazója beperelte a gyártó indiai céget, mivel úgy vélik, annak címe túlságosan is hasonlít a J. K. Rowling műveiből készült alkotások címeire. A mumbai vállalat igazgatója azonban semmilyen hasonlóságot nem fedezett fel Hari Puttar és Harry Potter neve között.
A lassan beinduló őszi politikai szezon előtt Gyurcsány Ferencnek és pártjának a jövő évi költségvetés elfogadása, illetve az SZDSZ-szel való további együttműködés szempontjából fontos adó- és járulékcsökkentési kérdésekben kell döntést hoznia. A kormányfő a következő hetekben regionális frakcióüléseken készíti fel a kihívásokra a pártot. Szeptember közepén pedig nemcsak a törvényhozási munka,…
A közlekedésben az egyik legkomolyabb balesetveszélyt a gyorshajtás jelenti. Ezt a rendőrség technikai eszközökkel traffipaxokkal, videokamerákkal igyekszik megelőzni, illetve büntetni. Ugyanakkor nem kevésbé veszélyes a forgalom tempójához nem igazodó sebesség megválasztása. Elég csak az autópályán 90-100 kilométeres sebességgel előző kamionokra gondolni, melyek a náluk csak pár kilométerrel…
Amint véget ért a XXIX. nyári olimpia Pekingben, nyomban újabb verseny vette kezdetét világszerte: újságok, televíziók, internetes portálok készítik el összegzéseiket a játékokról. Habár az események alapos értékelése hosszabb időt kívánna, azt már most le kell szögezni: Kína és Michael Phelps bebizonyította, nem létezik lehetetlen. Kiderült, nincsenek biztonságban a világcsúcsok, még ha a mostani…
Alig ért véget az előző valóságshow, amiben új barátokat keresett Paris Hilton, a hölgy újabb szériát indítana, ráadásul nem az általa imádott Los Angelesben, hanem Londonban. Elsősorban hölgyek jelentkezését várja, de férfiak is benevezhetnek, habár a hírességnek van kedvese.
Egy nap késéssel, csak ma dönt a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) a 4-es metró Gellért téri állomásán tapasztalt, engedély nélküli munkavégzés szankciójáról közölte érdeklődésünkre a hatóság. A döntés legfeljebb egymillió forintos pénzbírság lehet, melyet nem a szabálytalanságot elkövető alagútfúró Bamco konzorciumnak kell kifizetni, hanem az alvállalkozó hibájára a hatóság figyelmét felhívó…
A német neonácik nem elégszenek meg azzal, hogy fiatalokat és felnőtteket nyerjenek meg idegengyűlölő, militarista eszméiknek. Mint kiderült, gyerekeket is megpróbálnak ilyen szellemben nevelni. Erről tanúskodik az a hír, amely szerint a volt NDK északi területén a rendőrség kiürített egy ifjúsági tábort, ahol neonácik nyolc és 14 év közötti gyerekeket oltottak be saját ideológiájukkal. S mint…
Denverbe érkezett a súlyos betegséggel küzdő Ted Kennedy, a Demokrata Párt nagy öregje, hogy személyes jelenlétével is kiálljon Barack Obama mellett. A coloradói nagyvárosban tegnap lapzártánk után nyílt meg a demokrata elnökjelölő konvenció. A nyitónapot az afrikai-amerikai jelölt bemutatásának szánták, jórészt Obama családtagjait várták a pódiumra.
Megkezdődött tehát az almablokád. Az agrárbombák hatástalanítása már a múlté, mára a blokád vette át a szerepét. Bármilyen furcsa is talán, de ez mégis valamiféle előrelépés, elmozdulás a korábbi időszakhoz képest. Végre, mintha a gazdák is rájöttek volna, hogy különösen az unióban már nem lehet az államra számítani a piaci gondok orvoslásakor, de ezekért a folyamatokért nem is lehet mindent…
Egy ausztrál bíróság azzal vádolja Francis Lorraine Marshallt, hogy hat évvel ezelőtt megütötte, leszúrta, majd ötször lövéssel kivégezte korábbi leszbikus partnerét.
Az oktatás közügy! szlogen jegyében kezdte meg munkáját tegnap a VII. Nevelésügyi Kongresszus. Megrendezését másfél évvel ezelőtt a Magyar Pedagógiai Társaság (MPT) és az MTA Pedagógiai Bizottsága kezdeményezte. A szervezők nem kisebb célt tűztek maguk elé, mint hogy alkotó párbeszédre késztessék a társadalom legkülönbözőbb tagjait, hogy elmondassák velük, mit várnak ők az iskolától, illetve…
A Budapesti Fesztiválzenekar visszatérő vendégnek számít az Edinburghi Nemzetközi Fesztiválon, most negyedszer lépnek fel a skót fesztiválvárosban, de először fordul elő, hogy egymást követően négy koncertet is adhatnak az igazán rangos rendezvénysorozaton. A Usher Hallban elsőként Liszt, Brahms és Sarasate műveit adták elő, majd Dvorák és Bartók darabjai következtek. A két kamarazenekari koncert…
A nők izgalmi állapotba kerülése és orgazmusa sokkal összetettebb, mint a férfiaké és bár az izgalmi állapot elérése, valamint a konkrét kielégülés mindkét nem esetében az ingerléstől és a lelki tényezőktől egyaránt függhet, a nők nagy százalékánál az orgazmus megélése tanulási folyamat eredménye.
Akár kedden is megtörténhet az egyre feszültebben várt kormányfői bejelentés arról, vajon mit tartalmaz a Gyurcsány-kormány gazdaságélénkítő csomagja, azon belül is az adó- és járulékcsökkentési javaslatok. A kormányfő korábban világossá tette: az egyensúly megtartása mellett a gazdaság dinamizálása, a növekedés a fő cél. Ennek fontos eszközeként a foglalkoztatás növelését jelölte meg, amellyel…
Fejér megyében az állástalanok 23,7 százaléka tartósan munkanélküli, azaz 13 hónapnál hosszabb ideje szerepel a munkaügyi központok regisztrációjában - közölte Jankóné Szépe Mónika, a Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ PR-referense.
Kedden kora reggel hazaérkezett Pekingből az "aranygép", vagyis a magyar olimpikonokat, köztük a kajak-kenu válogatottat és a vízilabdásokat is szállító járat. Mintegy ezer rajongó, rokonok, barátok várták a hazaérkező magyar sportolókat.
Merényletet terveztek Barack Obama, az amerikai Demokrata Párt várható elnökjelöltje meggyilkolására a denveri CBS4 televízió hétfő esti beszámolója szerint.
Zárt frakcióülésen ismerteti a következő időszakra vonatkozó stratégiai elképzeléseit Gyurcsány Ferenc - írja a Népszabadság. A Magyar Nemzet arról számol be, hogy szeptembertől újabb olyan intézkedést léptet életbe az oktatási tárca, amely igyekszik megfojtani a kis iskolákat. Lapszemle.