Az Egyesült Államok 2000-ig védte Radovan Karadzicot, ekkor azonban az amerikai központi hírszerző hivatal (CIA) rájött, hogy megszegi a Washingtonnal kötött megállapodást, amelynek révén elkerülte...
A nácizmus újraéledő eszméi ellen a politikai elit fellépését szorgalmazta a cigányság védelmében Makai István, a Fővárosi Cigány Önkormányzat (FCÖ) elnöke az önkormányzat cigány holokauszt...
Fölébredek. Éjszaka van és egyre sűrűbb a levegő. Nem érzek semmi mozgást. Nem áramlanak rám gázmolekulák, semmi sem változott, amit az érzékelés megmutathat. Az vagyok, aki elaludt. A levegő sűrűbb, nehezebb.
Nicolas Sarkozy francia elnök népszerűségi mutatója az elmúlt hónapban hirtelen megemelkedett - tűnt ki egy hét végén nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatás adataiból.
A jelek szerint megbocsájtása kész a TV2, a csatornától botrányos körülmények között távozó műsorvezetőt Árpa Attila visszahívná – ha megfelelően viselkedik és lefogy tíz kilót. Henrik egyelőre hallgat...A Bors információi szerint Árpa Attila, a producerek főnöke feltételeket szab, de nem zárkózik el a közös munka elõl.
Levette a napirendről Erdélyi Mónika és Mukli Gyula a pótesküvő tervét. A pár korábban úgy tervezte, ha hivatalos kézfogóra nem is kerül sor, meghívják barátaikat egy nagy összejövetelre, ahol megünneplik a szerelmüket, most azonban úgy tűnik, ez is elmarad.
Budapest legmagasabb pontján, az Erzsébet kilátón mondta ki másodjára a boldogító igent Ördögh Nóra és párja, Rubin Kristóf. Az RTL Klub műsorvezetőnőjének miniszterelnöknek kijáró biztonsági felügyelettel biztosították, hogy zavartalanul ünnepelhessen szerettei körében.
Gyakran előfordul, hogy nyári kánikulában délutánra gomolyfelhőkről számolnak be az időjárás-jelentések. A felhőképződés leggyakrabban nagyvárosok felett észlelhető, az azonban korántsem biztos, hogy ez csapadékot is jelent - mondta el az InfoRádiónak a Balatoni Viharjelző Obszervatórium meteorológusa.
Hihetetlen! Alig hogy megkezdték a csütörtökön lezuhant Eurocopter EC-135 mentőhelikopter maradványait vizsgálni, tegnap reggel kis híján tragédia történt azzal a helikopterrel, ami a csütörtön lezuhant helyére érkezett. Az Országos Mentőszolgálat Légimentő Kht. szerint csupán véletlenről van szó.
Ez év első felében 33 ezer esetben tiltotta le az APEH a köztartozással rendelkezők fizetésének egy részét. Ez az adat 343 százaléka az elmúlt esztendő azonos időszakában regisztráltnak, vagyis 2007 első fél évéhez viszonyítva három és félszer több alkalommal nyúlt ehhez az eszközhöz az adóhivatal - írta szombati számában a Magyar Nemzet.
A fiatalokat rendszerint tanulásra, diploma szerzésre, nyelvek elsajátítására buzdítják, noha mindezek nélkül is sikeresek, sőt, dúsgazdagok is lehet az ember. Nem koptatta agyon az iskolapadot a magyar milliárdosok némelyike sem. Stadler József, a börtönt is megjárt akasztói vállalkozó, vagy Matyi Dezső, az Alexandra könyvkiadó és bolthálózat tulajdonosa oklevél híján is mesés vagyon fölött…
Nem világos a helybéliek számára az egyik kínai városban kihelyezett szimbólumok 60 százaléka. Van olyan étterem, ahol banán és körte jelképezi a férfiakat és a nőket a toalett ajtaján, de még elvontabb volt az a hely, hol a vízesés és az eső szimbolizálja a két nemet.
Meghalt egy fiatal nő, amikor vasárnap hajnalban két személykocsi frontálisan ütközött a 6-os főúton Szekszárdnál - tájékoztatta az MTI-t a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság. A 6-os főút 146....
Megérkezett a daru a szombati vasúti baleset helyszínére, és megkezdődött a vasúti kocsik elszállítása - közölte az MTI érdeklődésére a dombóvári vasútállomás villamos vonalfőnökségének diszpécsere...
Két súlyosabb és tíz könnyű sérültje van a tegnapi tolnai vonatbalesetnek. Feltehetően nem a masiniszta figyelmetlensége, hanem a pálya hibája miatt siklott ki a szerelvény. Két utast boka és kéztöréssel szállítottak a dombóvári kórházba.
Egy friss angol felmérés szerint az emberek egyötöde rosszul veszi be gyógyszerét. A legrosszabbul azok az idősek állnak, akiknek egyszerre több gyógyszert kell szedniük.
Az ideális nő tapintatosan okos, hogy még véletlenül se hozza zavarba a teremtés koronáit - vélik az orosz férfiak. A SuperJob című orosz hírportál ezer férfit faggatott ki arról, hogy milyen...
Tizenkét év óta a legalacsonyabb szintre, 4,3 százalékra csökkent a munkanélküliség Csehországban az év második negyedében. A statisztikai hivatal adatai szerint egy évvel korábban 5,4 százalékos...
Negyven mezőgazdasági dolgozó vesztette életét India északi részében, amikor egy folyóba zuhant az őket szállító busz. A rendőrség tájékoztatása szerint a szombat késő este történt balesetben...
Két amerikai katonát azzal vádoltak meg, hogy meggyilkoltak egy iraki hadifoglyot - közölte az Irakban állomásozó amerikai haderő szombaton nyilvánosságra hozott közleménye. Michael Behenna hadnagy...
A röszkei határátkelőhelyen mindkét irányban jelentős torlódás alakult ki a gépkocsiforgalomban, a kilépő oldalon kettő, a belépőn három órát kell várakozni - tájékoztatta vasárnap reggel a rendőrség az MTI-t.
A Művészetek Palotája idén negyedik alkalommal rendezi meg a New Orleans Swingfesztivált. A koncertsorozat a rangos amerikai és európai fellépőknek köszönhetően a régió egyik legfontosabb zenei eseményévé nőtte ki magát.
Megdézsmálta nagymamája bakszámláját egy hétéves kisfiú a németországi Aachenban. Az esetre akkor derült fény, amikor a fiúcska barátaival együtt felvásárolta egy helyi bolt édességkészletét. A...
Nicolas Sarkozy francia elnök népszerűségi mutatója az elmúlt hónapban hirtelen megemelkedett - tűnt ki egy hét végén nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatás adataiból. Azonban még így is...
Már a látogatóknak is megmutatta magát a kéthónapos gibbon bébi, amely a Nyíregyházi Állatparkban született. A szülőpár az európai fajmegmentési program keretében érkezett 2007-ben a Sóstói Állatparkba, s a találkozásuk első látásra szerelem volt.
A Forma–1-es pilótákat a technikai sportok jófiúinak tartják, aminek az oka, hogy a ralisokkal vagy a motorversenyzőkkel ellentétben rájuk sokkal nagyobb figyelem irányul, egyaránt meg kell felelniük a csapatuk, a Nemzetközi Automobil Szövetség, a szponzorok és a közönség szigorú elvárásainak. Igaz, a száguldó cirkusz mezőnyében is akad egy-két renitens, aki fittyet hány a jólfésült imázsra
Előkerült a tévésztárrá vált kövér macska gazdája. Kiderült, hogy azért kellett elzavarnia a húszkilós állatot, mert jelzáloggal terhelt otthonát a bank lefoglalta.
Barack Obama, a Demokrata Párt várható elnökjelöltje három nyílt vitára vállalkozik a republikánusok ugyancsak várható elnökjelöltjével, John McCainnel - közölte az illinois-i szenátor...
Művészeti napokat rendeznek a Somogy megyei Andocson augusztus 8-a és 10-e között; az érdeklődő közönséget kézcirkusz, színházi- és táncelőadások mellett koncertek, Paprika Jancsi csúzlizdája és kézműves tevékenységek is szórakoztatják.