Az Afganisztánban szolgálatot teljesítő NATO-erők tíz francia katonáját ölték meg tálibok, akik lesből támadtak a nemzetközi biztonsági erők katonáira hétfőn és kedden Kabultól mintegy ötven...
Első tömegkommunikációs pillantásra nem is halad rosszul a kisajátítók, a "késő-marsalai ezrek" szekere. A tegnapi sopronpusztai emlékezést és koszorúzást követő egy óra múlva az M1-es híradója 17.45-kor már irányzatos szöveggel vezeti be sopronpusztai filmtudósítás képeit. Ebben azt hangsúlyozza, hogy a 19 évvel ezelőtti Páneurópai Piknik szervezői "ellenzéki politikusok" voltak.
Dinoszauruszok maradványainak ezrei bukkantak elő Kelet-Spanyolországban egy vasúti alagút építése közben. Az "El Mundo" című lap tudósítása szerint a szakértők több mint 8000 kövületet...
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Janez Jansa szlovén kormányfő vágta át a nemzeti színű szalagot a két ország közlekedési minisztereinek jelenlétében, amikor kedden ünnepélyesen összekapcsolták...
Napos idő várható augusztus 20-án, szerdán délelőtt országszerte a szakemberek szerint, legfeljebb kevés fátyolfelhőre és gomolyfelhőre kell számítani. A késő délutáni, esti óráktól azonban főként...
Ovis diszkót halkíttatott le a hatósággal egy túl jó fülű vagy túl rossz idegzetű szomszéd Új-Zélandon. Az óvodások szüleikkel és az óvónénikkel együtt ropták a kacsatáncot és ugrándoztak egyéb,...
Izrael csütörtökig lezárva tartja a gázai határátkelőit amiatt, hogy a Hamász iszlamista szervezet uralma alatt álló övezetből rakétákat lőttek ki Izrael déli részére. Az izraeli hadsereg egyik...
A Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Ügynökségnél már 40 város jelezte: örömmel látnák az indiai gumiipari vállalat, az Apollo Tyres 200 millió eurós zöldmezős beruházását.
A perthi bíróság úgy határozott szerdán, hogy kiadható Magyarországnak a háborús bűnökkel vádolt Zentai Károly. A The Australian című ausztrál lap internetes kiadásában azt írja, hogy a bírósági...
Közepes erejű földrengés rázta meg szerdán Kína délnyugati részét, a földmozgásban házak dőltek össze, de sérülésekről nem érkeztek hírek. A Richter-skála szerint ötös fokozatú földrengés központja...
Ha egy tűzijáték kárt okoz, akkor legtöbbször a károsultak lakás-, baleset-, casco vagy vállalati vagyonbiztosításuk alapján kapnak kártérítést a biztosítótól, de manapság már elengedhetetlen, hogy a tűzijáték szervezője felelősségbiztosítással rendelkezzen - mondta a K and H biztosító üzletág-igazgatója.
Vízen járni tanítja társait egy delfin a nyugat-ausztrál partoknál. Billie, a nőstény még húsz éve töltött rövid időt egy delfináriumban, ahol betegségeit kezelték, ott tanulhatta el a többiektől, hogyan kell farokkal a vízen járni. A tudósok szerint a Port River-i partoknál kialakulóban van egy "vízen járó kultúra" a delfinek közt.
Egy ausztrál bíróság szerint kiadható Magyarországnak a háborús bűnökkel vádolt Zentai Károly. Az Australian című lap internetes kiadásában azt írja: a döntés után őrizetbe helyezték a II. világháború után kivándorolt, 86 éves férfit.
Olaszország, Európa egyik nagy gabonavásárlója az idén valószínűleg kevesebb francia búzát importál - mivel hazai búzatermése is jó lett - viszont az olcsóbb kelet-európai búzából vásárlásai valószínűleg nőnek - vélekedik a milánói gabonatőzsde vezetője.
Nagy megtiszteltetés érte a magyar labdarúgást a pekingi olimpián. A Magyar Labdarúgó Szövetség tájékoztatása szerint Kassai Viktor vezeti az olimpia férfi labdarúgótornájának szombati döntőjét, az Argentína-Nigéria összecsapást.
Tanácsok arra, hogy maradjon a kutya az ember leghűségesebb társa, ha közben állami ünnep van, és maszek tűzijátékok durrognak mindenütt. Az ebek is tudnak pánikolni.
Mindkét mellét leoperálták Christina Applegate-nek, az amerikai színésznek, akinél egy hónapja fedezték fel, hogy mellrákban szenved. A színész jól van, a következő hónapokban utókezelésen vesz részt.
Kabulba érkezett szerdán Nicolas Sarkozy francia államfő, hogy tisztelegjen a tálibok elleni ütközetben elesett francia katonák emléke előtt, majd megbeszélést folytasson Hamid Karzai afgán...
Nem szükséges, hogy ismerjék a számok neveit a gyerekek ahhoz, hogy számolni tudjanak - állítja egy tanulmány, hozzátéve: az alapvető matematikai képességek a génekben vannak kódolva.
Megköszönik az utcai szemétkosarak Helsinkiben, ha valaki hulladékkal tiszteli meg őket - de nem is akárhogyan, hanem valamelyik finn híresség hangján. A kezdeményezés keretében négy, különben...
Egyre több a negyvenes éveiben is gyermektelen nő az Egyesült Államokban, akiknek mégis van gyerekük, kevesebb, mint eddig bármikor - közölte hétfőn az Egyesült Államok Népszámlálási Hivatala.
Közjogi méltóságok jelenlétében, a Magyar Köztársaság lobogójának ünnepélyes felvonásával megkezdődött szerdán Budapesten, a Kossuth téren az augusztus 20-i központi állami ünnepség. A katonai...
A MÁV Zrt. 26 darab, mozgáskorlátozottak közlekedését segítő berendezés felszerelésére és engedélyeztetésére írt ki közbeszerzést, a készülékeket a tervek szerint 2011-ig három ütemben szerelik fel a vasúti kocsikra.
A legfőbb közjogi méltóságok jelenlétében katonai tiszteletadás mellett vonják fel a Magyar Köztársaság lobogóját ma reggel a budapesti Kossuth téren, ezzel kezdetét veszi az augusztus 20-i programsorozat államalapító Szent István ünnepén.
A szovjet vezetés súlyos politikai hibájának nevezte a Csehszlovákia elleni inváziót Schmidt Mária történész. A Terror Háza Múzeum főigazgatója mindazonáltal hangsúlyozta: nem biztos, hogy a szovjet birodalom azért dőlt össze 1990-ben, mert Leonyid Brezsnyev rosszul politizált 1968-ban.
Hosszan tartó betegség után, életének 69. évében kedden elhunyt Gidai Erzsébet, a közgazdaságtudomány professzora, a Nyugat-Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karának alapító dékánja, egykori országgyűlési képviselő.
Október 20-án jelenik meg az ausztrál rockegyüttes, az AC/DC új albuma, a Black Ice. A banda nyolc éve nem adott ki lemezt, de hamarosan egy DVD-jük is megjelenik, és világkörüli turnéra is elindulnak Angus Youngék.
Közjogi méltóságok jelenlétében, a Magyar Köztársaság lobogójának ünnepélyes felvonásával megkezdődött a Kossuth téren az augusztus 20-i központi állami ünnepség.
Megfelel a nemzetközi előírásoknak a pekingi levegő minősége a kínai meteorológusok szerint. A BBC saját mérései egybevágnak a kijelentéssel, és az olimpiára kilátogatók, valamint a helyi lakosok is érzékelik a javulást. Az eredmények a városvezetés intézkedéseinek és a kedvező időjárásnak köszönhetőek.
A Budapesti Értéktőzsde módosítja szabályzatát, a tőzsdei cégeknek nem lesz kötelezető közzétenni például az éves auditálatlan gyorsjelentést, amelyet eddig az adott évet követő február végéig...
Sokak számára kezdődik a napi rutin egy csésze diétás tejeskávéval vagy egy erős duplaeszpresszóval. Számtalan tanulmány taglalta már a kávé negatív hatásait, például azt, hogy szívbetegségekhez vezet, vagy, hogy felborítja a szervezet vízháztartását. A kávézók megnyugtatására egy brit lap most mindezeket cáfolta.
Mindenki ismeri azokat a hiedelmeket, melyek a szüzesség elvesztése köré épültek, vagyis, hogy mindenképpen vérzéssel és fájdalomérzettel kell társulnia, mert ha ezek a kísérő jelenségek elmaradnak, biztos, hogy a lány már korábban elveszítette a szüzességét.
Tóth Krisztinát és Póta Georgina is sikerrel vette a második fordulót egyesben a pekingi olimpia női asztalitenisz tornáján, s ezzel bejutott a legjobb 32 közé. A férfiaknál Jakab János búcsúzott.
Átlagosan 15,6 millió forintot ér egy tégla társasházi lakás az országban, panelt pedig átlagban 10,15 millió forintért vehetünk. A családi házak átlagára országosan 22,1 millió, de itt a legnagyobb a szóródás: Budán 68,5 millió a középár. Egy átlagos budai családi ház áráért több mint 8 panellakást vehetünk megyeszékhelyeken
Az iskolai énekórák legtöbbször többet ártanak, mint amennyi hasznot hoznak - summázza lesújtó véleményét az oktatásról Sebestyén Márta énekművész. Emellett azt mondja: zene nélkül senki sem élhet teljes életet.
Azon gondolkodik a szingapúri vezetés, hogy engedélyezi a politikai tartalmú filmek és videók készítését és forgalmazását a városállamban. Persze az alkotásoknak így is át kellene esniük egy engedélyező eljáráson.