Tóth Krisztinát és Póta Georgina is sikerrel vette a második fordulót egyesben a pekingi olimpia női asztalitenisz tornáján, s ezzel bejutott a legjobb 32 közé. A férfiaknál Jakab János búcsúzott.
Átlagosan 15,6 millió forintot ér egy tégla társasházi lakás az országban, panelt pedig átlagban 10,15 millió forintért vehetünk. A családi házak átlagára országosan 22,1 millió, de itt a legnagyobb a szóródás: Budán 68,5 millió a középár. Egy átlagos budai családi ház áráért több mint 8 panellakást vehetünk megyeszékhelyeken
Az iskolai énekórák legtöbbször többet ártanak, mint amennyi hasznot hoznak - summázza lesújtó véleményét az oktatásról Sebestyén Márta énekművész. Emellett azt mondja: zene nélkül senki sem élhet teljes életet.
Azon gondolkodik a szingapúri vezetés, hogy engedélyezi a politikai tartalmú filmek és videók készítését és forgalmazását a városállamban. Persze az alkotásoknak így is át kellene esniük egy engedélyező eljáráson.
Megbénulhat ma Budapest, tegnap már az ünnepi előkészületek és az általános korlátozások is komoly közlekedési fennakadásokat okoztak. 19-e és 21-e között 88 rendezvényt tartanak a fővárosban, emiatt számos helyen kell lezárásokra számítani.
Ünnepélyes zászlófelvonással kezdődött a fővárosban az augusztus 20-i ünnep. A legfőbb közjogi méltóságok mellett a parlamenti pártok egy része képviseltette magát a Parlament előtti Kossuth téren. A Fidesz és KDNP viszont - ahogy korábban - ezúttal sem vesz részt azokon a rendezvényeken, ahol Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is jelen van.
"Mindenki úgy hazudik, ahogy csak tud, a CNN és a BBC állít valamit, a mi médiánk az ellenkezőjét mondja, már nem tudjuk, mi igaz és mi nem. Szamira, sok embert öltek meg Potiban?" A kommentár és a kérdés a Poti grúz városban élő Szamira Kuznyecova blogján (pepsikolka.livejournal.com) volt olvasható egy Szentpéterváron élő, magát Tánya néven azonosító orosz internetező részéről.
Hat értékes, lopott festményt találtak nála, ezért akár tíz év börtönre is ítélhetnek egy 74 éves massachusettsi jogászt. Robert Mardirosian azzal védekezik: ő csak jogos tulajdonosának szerette volna visszajuttatni a képeket, a megtalálónak járó jutalom fejében. Egy hetedik lopott képet, Paul Cezanne egy csendéletét már 1999-ben visszaadta a jogász.
Szerdától ismét vihetnek magukkal folyadékokat a horvát repülőterekről azok az utasok, akik az Európai Unió tagállamaiba vagy Svájcba utaznak, közölte a horvát Közlekedési, Tengerészeti és...
Kiadható Magyarországnak a háborús bűnökkel vádolt Zentai Károly: így határozott egy perthi bíróság szerdán - írja internetes kiadásában a The Australian című napilap. Zentait a bírósági döntés után őrizetbe is helyezték.
Közjogi méltóságok jelenlétében, a Magyar Köztársaság lobogójának ünnepélyes felvonásával megkezdődött szerdán Budapesten, a Kossuth téren az augusztus 20-i központi állami ünnepség. A katonai tiszteletadással rendezett ünnepségen részt vett Sólyom László köztársasági elnök, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, valamint Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság és…
Diktátorok lehetünk, civilizációkat építhetünk fel és rombolhatunk le, a rasszok kérdésköreivel foglalkozhatunk – és így tovább. A gerillamarketing és az alternatív politikai reklámok szorosan kapcsolódhatnak ezekhez a játékokhoz (pl. a Youtube-on elérhető, átlinkelt propagandavideók), illetve alkalmazhatják azok eszközeit (pl. az amerikai hadsereg oldalán többmillióan játszottak már háborút).
Orbán Viktor, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség elnöke munkalátogatást tesz az Egyesült Államokban, ahol részt vesz a Republikánus Párt elnökjelölő konvencióján.
A Kossuth teret a rendőrség teljesen lezárta az állami zászló felvonásának idejére, az augusztus 20-i ünnepi rendezvényre érkezők csak fémdetektoros kapun, szigorú átvizsgálás után léphettek a Földművelésügyi Minisztérium épülete előtti kordonokkal elzárt területre.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Iustitia et Pax Bizottsága közleményben tiltakozik a dél-oszétiai fegyveres konfliktus „esztelen és felelőtlen” vérontása miatt.
Kettős kordon mögött vonták fel a Magyar Köztársaság lobogóját. A Hősök terén a Szent Korona másolata nélkül avatták a rendőr- és honvédtiszteket. A pártállam volt miniszterelnök-helyettese, Csehák Judit is magas állami kitüntetést kapott.
Kettős merényletet követtek el Algériában, a fővárostól 120 kilométerre délkeletre fekvő Buira városban szerdán. Az első jelentések szerint tizenegy ember vesztette életét, harmincegy megsebesült....
Hosszan tartó betegség után, életének 69. évében kedden elhunyt Gidai Erzsébet, a közgazdaságtudomány professzora, a Nyugat-Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karának alapító dékánja, a...
A hivatalos statisztikára épülő magyar információrendszer az árnyékgazdaság folyamatos erősödését jelzi. Másrészt a társadalom a teljes tájékozatlanságot mutatja, illetve hogy az információs eszközkezeléshez, az információtartalom-eléréshez, -kezeléshez, -feldolgozáshoz szükséges műveltség nem javul, sőt.
Már szóvá tettük, hogy a biotechnológiák elleni fellépés nem a valóságos gondokról szól. Az olajipar és az olaj:dollár tőzsde érdeksérelmeit illető, a biológiai technológiák elleni támadásuk kifulladása után az élelmiszerválság-kampány a legújabb szemfényvesztés. Magyarország, mint mindig, most is több évtizedes késésben van.
Egyszerűen felfoghatatlan, hogyan kell és lehet pillanatok alatt divatot teremteni egy ócska ruhadarabból, egy olyan ruhaneműből, amelyet soha fel sem vennénk. Most muszáj volt felvenni, mert hálóinget viselni mégis csak illik egy kórházban, főleg egy magánklinikán és nem utolsó sorban, ha Angelina Jolie-ről van szó, aki divatot teremtett és mára már hiánycikk a piacon. Viszont annál nagyon az…
"Mi közöm nekem 68-hoz!" címmel cseh és szlovák összművészeti fesztivál lesz a Gödör Klubban. A programban divatbemutató, filmvetítés, koncertek is szerepelnek.
Még nem jött el az ideje annak, hogy a csehek megbocsássanak az oroszoknak Csehszlovákia 1968. augusztus 21-i megszállásáért - vélte a megkérdezettek kétharmada abban a felmérésben, amelyet a...
Többnapos fokozott ellenőrzést tartott a rendőrség Budapest belvárosában és az idegenforgalmilag jelentős közterületeken; a demonstratív akcióban részt vettek a közterület-felügyelet, a...
Kiadható Magyarországnak a háborús bűnökkel vádolt Zentai Károly – így döntött az ausztráliai Perth bírósága. Egy internetes lap szerint őrizetbe vették a 86 éves férfit, aki várhatóan fellebbezni fog a döntés ellen.
Kéthetes munkalátogatásra az Egyesült Államokba utazik a Fidesz elnöke szerdán. Orbán Viktor részt vesz a Republikánus Párt elnökjelölő konvencióján is Minneapolisban.
Karambolozott, és felborult egy gyermekmentő autó a fővárosban - értesült a HavariaPress. A XIII. kerületi Dráva utcában történt a baleset, szerdán délelőtt negyed 11 körül.
Felborult egy gyerekmentő szerdán Budapesten - közölte a rendőrség. A mentőautó - amely nem szállított beteget, és az első információk szerint használta a megkülönböztető jelzést - a XIII....
A mai ünnepi alkalom lehetőség arra, hogy megköszönjük a honvédségnek a szolgálatot, a helytállást. A nemzet nevében köszönöm az önök és katonáik szolgálatát, amit a hazáért, Európáért és az észak-atlanti szövetségért tettek és tesznek - mondta ünnepi beszédében Szekeres Imre honvédelmi miniszter szerdán Budapesten, a Hősök terén rendezett tisztavatáson.
A kutatók mostantól állati segítséget is igénybe vesznek, hogy felmérjék az éghajlatváltozás hatásait az Antarktisz jégtakarója alatt. Olyan szenzorokat szereltek fel elefántfókákra, amelyek a...
A brazil labdarúgó-válogatott pekingi bukása után csalódott és felháborodott hackerek feltörték a dél-amerikai ország olimpiai bizottságának internetes honlapját, és trágár üzenetekkel írták tele az oldalt.
A "csináld magad" atomerőmű valamiféle utópiának tűnhet, de nem Frank Sanns pittsburghi amatőr tudós számára, aki saját garázsában állított össze egy hűtőszekrény méretűt. A görgőkből,...