2008. augusztus 20. szerda

aug. 20
9:27
Mozgáskorlátozottakat segítő berendezéseket vesz a MÁV (Alternatív Energia)
A MÁV Zrt. 26 darab, mozgáskorlátozottak közlekedését segítő berendezés felszerelésére és engedélyeztetésére írt ki közbeszerzést, a készülékeket a tervek szerint 2011-ig három ütemben szerelik fel a vasúti kocsikra.
aug. 20
9:29
Mire lehet számítani augusztus 20-án? (Alternatív Energia)
A legfőbb közjogi méltóságok jelenlétében katonai tiszteletadás mellett vonják fel a Magyar Köztársaság lobogóját ma reggel a budapesti Kossuth téren, ezzel kezdetét veszi az augusztus 20-i programsorozat államalapító Szent István ünnepén.
aug. 20
9:31
Schmidt Mária: Hruscsov sokkal jelentősebb politikus volt, mint amilyennek tartani szokás (Alternatív Energia)
A szovjet vezetés súlyos politikai hibájának nevezte a Csehszlovákia elleni inváziót Schmidt Mária történész. A Terror Háza Múzeum főigazgatója mindazonáltal hangsúlyozta: nem biztos, hogy a szovjet birodalom azért dőlt össze 1990-ben, mert Leonyid Brezsnyev rosszul politizált 1968-ban.
aug. 20
9:33
Elhunyt Gidai Erzsébet (Alternatív Energia)
Hosszan tartó betegség után, életének 69. évében kedden elhunyt Gidai Erzsébet, a közgazdaságtudomány professzora, a Nyugat-Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karának alapító dékánja, egykori országgyűlési képviselő.
aug. 20
9:45
A zászlófelvonással megkezdődött az állami ünnep (Infostart)
Közjogi méltóságok jelenlétében, a Magyar Köztársaság lobogójának ünnepélyes felvonásával megkezdődött a Kossuth téren az augusztus 20-i központi állami ünnepség.
aug. 20
10:21
Fütyülnek, skandálnak a Kossuth téren (Alternatív Energia)
Ünnepélyes zászlófelvonással kezdődött a fővárosban az augusztus 20-i ünnep. A legfőbb közjogi méltóságok mellett a parlamenti pártok egy része képviseltette magát a Parlament előtti Kossuth téren. A Fidesz és KDNP viszont - ahogy korábban - ezúttal sem vesz részt azokon a rendezvényeken, ahol Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is jelen van.
aug. 20
10:39
"Gyurcsány takarodj! Vesszen a kormány!" - Megkezdődött az ünnep (Alternatív Energia)
Közjogi méltóságok jelenlétében, a Magyar Köztársaság lobogójának ünnepélyes felvonásával megkezdődött szerdán Budapesten, a Kossuth téren az augusztus 20-i központi állami ünnepség. A katonai tiszteletadással rendezett ünnepségen részt vett Sólyom László köztársasági elnök, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, valamint Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság és…
aug. 20
11:33
Az Egyesült Államokba utazik Orbán Viktor (Infostart)
Kéthetes munkalátogatásra az Egyesült Államokba utazik a Fidesz elnöke szerdán. Orbán Viktor részt vesz a Republikánus Párt elnökjelölő konvencióján is Minneapolisban.
aug. 20
11:33
Szekeres köszönetet mondott (Alternatív Energia)
A mai ünnepi alkalom lehetőség arra, hogy megköszönjük a honvédségnek a szolgálatot, a helytállást. A nemzet nevében köszönöm az önök és katonáik szolgálatát, amit a hazáért, Európáért és az észak-atlanti szövetségért tettek és tesznek - mondta ünnepi beszédében Szekeres Imre honvédelmi miniszter szerdán Budapesten, a Hősök terén rendezett tisztavatáson.
aug. 20
11:51
Felborult egy mentőautó - képekkel (Infostart)
Felborult egy gyerekmentő Budapesten - közölte a rendőrség sajtóügyeletese.
aug. 20
12:09
"Hazaárulók! Tönkeretettétek az országot!" - Folytatódott az ünnepség... (Alternatív Energia)
Ma nem lehet korszerű az a politika, amely csak szűk hatalmi érdekek alapján fogalmazza meg tennivalóit, legyen az bármely oldalé - jelentette ki Szili Katalin szerdán a Pest megyei Isaszeg városavató, augusztus 20-i ünnepségén.
aug. 20
13:03
Szekeres: A fejlesztés időszaka jött el (Infostart)
Megköszönte a honvédség szolgálatát és helytállását a honvédelmi miniszter a fővárosban, a Hősök terén rendezett tisztavatáson. Szekeres Imre hangsúlyozta: a következő időszakban erőteljesen fejlesztik a haderőt.
aug. 20
13:21
Derült, de szeles idő lesz este (Infostart)
Szeles idő várható este Budapesten az ünnepi tűzijáték idején az Országos Meteorológiai Szolgálat legfrissebb előrejelzése szerint; eső nem valószínű.
aug. 20
13:23
Rokkant motoros kerekesszékét lopták el (Infostart)
A keszthelyi motoros találkozón ellopták egy motorbalesetet szenvedett fiatalember kerekesszékét. Az idei rendezvényen eredetileg a meglopott férfi műtétére gyűjtöttek, de most úgy tűnik: egy új kerekesszékre kell költeni a pénzt.
aug. 20
13:39
Nincs elég hely a Lánchíd alatt a repülők számára (Infostart)
Nem repülnek át a Lánchíd alatt délután a Nemzetközi Akadályrepülő Világsorozat budapesti versenyének gépei, annak ellenére, hogy az ünnep rendezvényeit koordináló operatív törzs vezetője a szakhatósági vélemény alapján ehhez hozzájárult.
aug. 20
13:41
Fodor: Olyan kormány kell, amelyről mindenki tudja, mit akar csinálni (Infostart)
Az SZDSZ elnöke az erős, toleráns befogadó ország megteremtéséről beszélt. Fodor Gábor ünnepi nyilatkozatában közölte: az Európai Unió tagjaként sem szabad megfeledkezni a határon túli magyarokról, különösen a Vajdaságban és a Kárpátalján élőkről, akik nem tagjai az uniónak.
aug. 20
14:15
Sólyom: Ma is Szent István mutat példát (Infostart)
Állami kitüntetéseket adott át augusztus 20. alkalmából a köztársasági elnök a Parlamentben.
aug. 20
14:17
Navracsics: Csak az őszinte beszéd teszi hitelessé a politikust (Infostart)
Az államnak a közösség szolgálatában kell állnia - jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője a balatonfüredi augusztus 20-i ünnepségen. Navracsics Tibor úgy vélte: csak az őszinte, egyenes beszéd teszi hitelessé a politikai vezetőket.
aug. 20
15:09
Navracsics: az államnak a közösség szolgálatában kell állnia (Alternatív Energia)
Az államnak a közösség szolgálatában kell állnia - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője szerdán Balatonfüreden, a Szent István téren rendezett augusztus 20-i ünnepségen.
aug. 20
15:11
Fodor: az erős ország toleráns és befogadó (Alternatív Energia)
Az erős ország toleráns és befogadó - mondta augusztus 20-a kapcsán Fodor Gábor szerdán. Az SZDSZ elnöke emlékeztetett rá, hogy Szent István is erre hívta fel fia, Imre herceg figyelmét neki írt intelmeiben.
aug. 20
15:27
Sólyom László állami kitüntetéseket adott át (Alternatív Energia)
A kitüntetések átadásakor azt demonstrálhatjuk, hogy vannak értékeink, amelyekkel a magyar állam azonosul, és kifejezi elismerését az értékek létrehozóinak - mondta Sólyom László köztársasági elnök, aki szerdán állami kitüntetéseket adott át augusztus 20-a alkalmából a Parlamentben.
aug. 20
15:29
"Amíg Magyarországon iskola lesz, addig Szent Istvánt tanítják" (Alternatív Energia)
Méltó főhajtás Szent István ünnepén a magyar kultúra, művészet és oktatás legkiválóbbjaival találkozni, és megköszönni nekik áldozatos munkájukat - hangsúlyozta Hiller István oktatási és kulturális miniszter szerdán, amikor államalapító Szent István király ünnepe alkalmából Sólyom László köztársasági elnök megbízásából a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti és lovagkeresztjeit, a Magyar…
aug. 20
15:31
Szili: a nemzet sikerének kulcsa csak összefogás (Alternatív Energia)
Az összefogás fontosságát hangsúlyozta Szili Katalin az Országgyűlés elnöke, aki szerdán kitüntetéseket adott augusztus 20-a alkalmából a Parlamentben.
aug. 20
15:45
Semjén szónokolt (Alternatív Energia)
Szent István műve egyfajta hármas oltár, a kereszténység, az európaiság és a magyarságnak a hármas oltára, mely együtt biztosítja a nemzet fennmaradását - mondta Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke szerdán Kalocsán. "Ez a három nem egymással szemben álló valóság, hanem egymásra mutató valóság" - mondta az augusztus 20-ai ünnep szónoka az érseki székhelyen.
aug. 20
15:47
Gyurcsány már a torta felvágására készül (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc szerda este ünnepi fogadást tart a Parlamentben; a miniszterelnök mások mellett tanárokkal, gyári munkásokkal és ápolónőkkel együtt nézi meg az ünnepi tűzijátékot - közölte a kormányszóvivő. Daróczi Dávid elmondta, a miniszterelnöki kabinet szerte az országból 250 olyan személyt hívott meg az esti ünnepségre, akik településeiken vagy városaikban sokat tettek a helyi közösségekért,…
aug. 20
16:21
Kósa: a magyar állam is lehet az ellenségünk (Alternatív Energia)
Összefogásra és az állam megerősítésére szólított fel Kósa Lajos (Fidesz), Debrecen polgármestere augusztus 20-án. "Mindenkivel össze kell fogni, akivel lehet, hogy újrateremtsük azt az államot, amit Szent István alapított" - mondta a politikus a debreceni Szent István domborműnél rendezett szerdai ünnepségen.
aug. 20
16:57
Leállhat az ország első mentőrobogója (Alternatív Energia)
Veszélybe került az ország első mentőrobogójának működése: nincs, aki állja a személyzet fizetését - közölte a járművet működtető Siklósi Gábor mentőápoló szerdán.
aug. 20
17:51
Hír TV-ügy: a MÚOSZ csak az eljárások lezárulta után nyilatkozik (Alternatív Energia)
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) tartja magát korábbi közléséhez, és csak a vizsgálatok lezárulta után foglal állást a Hír TV-s drogüggyel kapcsolatban - nyilatkozta szerdán Eötvös Pál elnök, akit előző nap nyílt levélben kért Helmeczy László, a történet egyik szereplője, hogy lépjen fel az ügyben.
aug. 20
18:27
Gyurcsány szórványtanácsot hoz létre (Alternatív Energia)
A felelős, a megegyezést kereső patriotizmus mellett foglalt állást a nemzetpolitika tekintetében Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerdán Budapesten a Kisebbségekért Díj Külhoni Magyarságért Tagozata kitüntetései átadóján. A díjat idén tízen, köztük több szervezet kapta meg.
aug. 20
19:03
Kovács László: minden kudarc fő oka a széthúzás volt (Alternatív Energia)
Szent István államalapítása óta minden eredményt együtt értünk el, minden kudarc fő oka a széthúzás volt, nincs ez másképp napjainkban sem, a nemzeti ünnep a nemzeté kell, hogy legyen, és ezért is legyen augusztus 20-a az egység ünnepe - hangoztatta Kovács László, az Európai Bizottság biztosa a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szikszón megtartott augusztus 20-i ünnepségen.
aug. 20
19:05
A "gyűlöletbeszéd" lesz napirenden csütörtökön (Alternatív Energia)
Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a frakcióvezetőkkel egyeztet csütörtökön - tudta meg szerdán az MTI. Sajtóinformációi szerint a gyülekezési törvény és a "gyűlöletbeszéd" lesz napirenden a megbeszélésen.
aug. 20
19:21
Távozik a politikából az SZDSZ-es képviselő (Infostart)
Lemondott fővárosi képviselő-testületi mandátumáról Dancs Gábor. A szabad demokrata politikus azzal indokolta döntését, hogy ajánlatot kapott a versenyszférából, és szakmai vonalon kívánja folytatni pályáját.
aug. 20
20:15
Herényi: a jövő érdekében össze kell fogni (Alternatív Energia)
Az összefogás fontosságát hangsúlyozta ünnepi beszédében Herényi Károly, az MDF parlamenti frakcióvezetője szerdán Makón, a párt helyi szervezetének augusztus 20-i ünnepségén.
aug. 20
20:33
Gyurcsány: Az önmegvalósítás segítésében van a nemzet ereje (Infostart)
Felelős, a megegyezést kereső patriotizmusra van szükség a nemzetpolitikában - mondta a miniszterelnök a Külhoni Művészeti Fesztiválon.
aug. 20
20:51
Nem volt gond a tűzijátéknál (Alternatív Energia)
A vártnál is kisebb volt a szél várható szerda este Budapest térségében, így megtartották az ünnepi tűzijátékot. Este 9 óra körül a fővárosban legfeljebb 30-50 kilométer/órás széllökések voltak, eső sem esett, és kevéssé volt felhős az égen.
aug. 20
21:09
Visszatért a kuruc.info! (Alternatív Energia)
Újraindult a szélsőséges, gyakran úszító nézeteknek teret adó kuruc.infó portál. Az oldal, amelyet július kozepén "kapcsolt" le a világhálóról a számára tárhelyet biztosító amerikai szolgáltató, azóta többször próbálkozott más cégnél, sőt más országban is az újraindulással - sikertelenül. Kedd óta viszont - nem tudni, milyen szerveren -, de ismét elérhető, s ahogy a szerkesztők megígérték: nem…

Keresés