2008. augusztus 5. kedd

aug. 5
5:33
Levette a kezét a Fidesz az egri kórházvédőkről? (Alternatív Energia)
Benyújtotta egy helyi közjegyzőnek s hitelesíttette a nála lévő munkaszerződések számát a HospInvest Zrt., amely az erről szóló okiratot ma hozza nyilvánosságra; összesen 721 dolgozó jelezte együttműködési szándékát. Az egri Markhot Ferenc Kórház működtetésbe adása ellen küzdők korábban szintén azt mondták, hogy fel tudnak mutatni legalább 700 embert, aki biztosan elutasítja a megállapodást. A…
aug. 5
5:51
A foglalkoztatás akkor ér valamit, ha hasznos, és valódi értéket állít elő (Alternatív Energia)
A romák helyzetének javítása érdekében két fontos lépést kell tenni: a szociális reformok megkezdése előtt egyeztetni kell a civil szervezetekkel, és a hátrányos helyzetűeket átképzés után közalkalmazotti státusba kell venni – véli az Országos Cigány Önkormányzat a szlovák szociális intézkedések tanulmányozása után. A lapunk által megkérdezett szakértő szerint az egyeztetés mindenképp szükséges,…
aug. 5
6:09
MDF-SZDSZ: paktum volt, paktum lesz? (Infostart)
Az InfoRádió értesülései szerint az SZDSZ-ben felmerült annak lehetősége, hogy stratégiai-politikai együttműködést alakítsanak ki az MDF-fel. A szabad demokraták szerint ugyanis a két nagy párt - általuk populistának nevezett - megnyilvánulásaival szemben alternatívát nyújthatna az SZDSZ-MDF összefogás. A Medián kutatási igazgatója szerint a két kis párt szavazóbázisa közel áll egymáshoz, míg a…
aug. 5
6:09
Helmeczy László szerint az általa közzétett felvétel őt igazolja a Hír Tv-vel szemben (Alternatív Energia)
Újabb felvétel került nyilvánosságra abban az ügyben, amelyben a Hír Tv állítása szerint kábítószert akartak két riporterük autójába csempészni. Az ATV-ben tegnap lejátszott hangfelvételen a magát drogdílernek nevező Barát Miklós beszélget Helmeczy László ügyvéddel, akit egyesek bűncselekményre felbujtással hoztak összefüggésbe. Az ügyvéd a Népszavának kijelentette, hogy a tegnap általa közzétett…
aug. 5
6:27
Délelőtt indulhat meg a vonatforgalom Tolna megyében a baleset után (Infostart)
Tolna megyében a kedd délelőtti órákban indulhat meg a vonatforgalom azon a szakaszon, ahol szombaton kisiklott egy személyvonat.
aug. 5
6:27
Még egy feljelentést sem tettek a melegtüntetésen történt tojásdobálások miatt (Alternatív Energia)
Noha a lehetőség meglenne rá, eddig még egy feljelentést sem tettek a melegtüntetésen történt tojásdobálások miatt – tájékoztatta lapunkat a rendőrség. A tettleges becsületsértés magánvádat kíván, ám a rendőrség elvben továbbra is indíthat eljárást garázdaság miatt.
aug. 5
6:45
Demonstrációra készülnek a vámosok (Infostart)
Demonstrációra készül a Vám-és Pénzügyőrség Független Szakszervezete a pótlékok rendezése, és az azokat szabályozó - szerintük diszkriminatív - törvény módosítása érdekében.
aug. 5
7:21
Folytatódik a számháború és a kórházcsata Egerben - lapszemle (Infostart)
A Népszabadság arról ír, hogy a közjegyző hétfői kiszállása után sem vált világossá, ki kit győz le az egri kórházcsatában. A Magyar Nemzet információ szerint elképzelhető, hogy a jövőben nem lesz kötelező matematikából érettségizni. Lapszemle.
aug. 5
7:21
MSZP frakcióülés az energiapolitika jegyében (Alternatív Energia)
Az energiapolitikáról és a közlekedéssel kapcsolatos kérdésekről tart informális frakcióülést ma az MSZP Budapesten.
aug. 5
7:39
Jöjjenek a japánok! (Infostart)
Nőtt a szálláshelyek forgalma az év első öt hónapjában a tavalyi év azonos időszakához képest - számolt be az eredményekről a Magyar Turizmus Zrt. vezetője. Róna Iván elmondta: a jövő évi költségvetés tárgyalásakor szeretnének adókedvezményt kiharcolni a turizmussal foglalkozó cégek számára. A társaság vezérigazgatója elmondta azt is: bár egyre több a vendég Nagy-Britanniából, a japán turistákat a…
aug. 5
7:41
Nem elég a gátak megerősítése, tározó is kell (Infostart)
A Vásárhelyi-terv keretében több tiszai település védőgátjainak megerősítéséről és víztározók építéséről döntött a kormányzat 2003-ban. Vásárosnaménynál a megerősített gátaknak köszönhetően már nincs veszélyben a lakosság, Tarpánál azonban árvízi tározót kell építeni.
aug. 5
7:57
Demonstrációra készülnek a vám- és pénzügyőrök (Alternatív Energia)
Demonstrációra készül a Vám-és Pénzügyőrség Független Szakszervezete, amely azt szeretné elérni, hogy rendezzék a pótlékok ügyét és változtassák meg a vonatkozó törvény általa diszkriminatívnak tartott rendelkezéseit - közölte Holecz Gábor, a szakszervezet vezetője az MTI-vel.
aug. 5
8:15
A reptéren felejtették gyermeküket (Infostart)
Egy gyermekeivel európai vakációra induló jeruzsálemi házaspár a nagy rohanásban véletlenül a Ben-Gurion repülőtéren felejtette hároméves kislányát.
aug. 5
9:09
A Krasznán is megszűnt a készültség (Infostart)
A Krasznán is megszűnt az árvízvédelmi készültség, így a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei területén már sehol sincs készenlét - közölte a nyíregyházi szervezet vezetője.
aug. 5
9:27
A Békés megyei cigány önkormányzat feloszlatását javasolta az elnöke (Alternatív Energia)
Az elmúlt esztendő eredménytelenségére hivatkozva oszlassák fel közösen a megyei cigány önkormányzatot - javasolta a Békés Megyei Hírlap keddi számában a Békés Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat (BMCKÖ) elnöke.
aug. 5
11:51
KDNP: elhibázott a kamionstop szabályainak módosítása (Infostart)
Elhibázottnak tartja a hétvégi kamionstop szabályainak módosítását a KDNP.
aug. 5
12:09
Fidesz: csődközeli helyzetben vannak az önkormányzatok (Infostart)
Csődközeli helyzetben vannak az önkormányzatok, ezért a finanszírozás felülvizsgálatára van szükség - mondta Gyimesi Endre fideszes országgyűlési képviselő, Zalaegerszeg polgármestere.
aug. 5
12:09
Kiadó a pestújhelyi volt szovjet kórház (Alternatív Energia)
Újra meghirdeti a pestújhelyi volt szovjet katonai kórházat a XV. kerület, az önkormányzat azt szeretné, ha a jövőben a héthektáros területen ápolási kórház, szakrendelő valamint nyitott park működne - mondta Hajdu László (MSZP) polgármester az MTI-nek.
aug. 5
12:11
Fidesz: csődközeli helyzetben az önkormányzatok (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint csődközeli helyzetben vannak az önkormányzatok, ezért a finanszírozás felülvizsgálatára van szükség - mondta Gyimesi Endre fideszes országgyűlési képviselő, Zalaegerszeg polgármestere keddi sajtótájékoztatóján.
aug. 5
12:27
Hárommilliárd jutott az olimpiai részvételre (Infostart)
Soha nem segítette annyi költségvetési forrás az olimpiai felkészülést, mint most, amikor összesen hárommilliárd forintot fordított a kormány az olimpián és a paralimpián való részvételre és a versenysport finanszírozására - mondta Daróczi Dávid.
aug. 5
13:03
Kormányszóvivő: a HírTV eredeti állítása nem állja meg a helyét (Alternatív Energia)
Két egymással ellentétes állítás hangzott el a HírTV, egy ügyvéd és egy állítólagos drogkereskedő vitájában, hétfőn azonban napvilágot látott egy újabb hangfelvétel, amelyből az derül ki, hogy a HírTV eredeti állítása abban a formában "egészen bizonyosan nem állja meg a helyét" - közölte a Kormányszóvivői Irodához érkező kérdésekre reagálva Daróczi Dávid, keddi on-line sajtótájékoztatóján.
aug. 5
13:39
Ellentmondások a brüsszeli birtokpörben: 9 milliárd a tét (Infostart)
A nyilvánosság továbbra sem tudhat meg részleteket arról a 35 millió eurós büntetésről, amit az Európai Unió azért helyezett kilátásba, mert a magyar gazdák 2005-ben és 2006-ban a jogosnál több agrártámogatást igényeltek Brüsszeltől. A gazdák a kormányt okolják, a kormány pedig nem nyilatkozik. A parlament mezőgazdasági bizottsága múlthéten zárt ülésen tárgyalt az ügyről, így ők sem mondanak…
aug. 5
14:51
A kormány nem akarja privatizálni a Volán társaságokat (Alternatív Energia)
Az MSZP-frakció egyetért a kormánnyal abban, hogy 2010 végig ne zárjanak be újabb vasúti szárnyvonalakat - jelentette be Tóbiás József frakcióvezető-helyettes, frakcióigazgató kedden Budapesten, a képviselőcsoport informális ülése után.
aug. 5
15:09
MSZP-frakció: nem zárnak be vasúti szárnyvonalakat 2010-ig (Infostart)
Az MSZP-frakció egyetért a kormánnyal abban, hogy 2010 végig ne zárjanak be újabb vasúti szárnyvonalakat - jelentette be Tóbiás József frakcióvezető-helyettes, frakcióigazgató kedden Budapesten, a képviselőcsoport informális ülése után.
aug. 5
15:09
"A nyilvánosságban zajló számháborút a HospInvest Zrt. ezennel lezárja" (Alternatív Energia)
A munkaszerződések számának hitelesítésére felkért közjegyző kedden tanúsítványt állított ki arról, hogy 721 kórházi dolgozó által aláírt munkaszerződéssel rendelkezik a HospInvest Zrt. - az egri, megyei kórház üzemeltetését elnyert HospInvest Zrt. erről sajtóközleményben tájékoztatta az MTI-t kedden. Azóta még 11-en írtak alá munkaszerződést.
aug. 5
15:27
A Magosz elutasítja az SPS mezőgazdasági támogatási rendszert (Alternatív Energia)
A Magyar Gazdakörök Országos Szövetsége (Magosz) elutasítja az Egységes mezőgazdasági támogatási rendszer (SPS) 2009. évi bevezetését - közölte Örvendi László, a Magosz elnökségi tagja, hajdú-bihari elnöke kedden sajtótájékoztatón Debrecenben.
aug. 5
16:21
Nem valószínű a szoros együttműködés az SZDSZ és az MDF között (Infostart)
Az MDF parlamenti frakcióvezetője szerint az adótörvények őszi tárgyalásánál derülhet ki, hogy melyik párttal tudnak együttműködni. Herényi Károly az InfoRádió értesüléseire reagálva azt mondta: miután pártja korszerű konzervatívnak, az SZDSZ pedig liberálisnak vallja magát, ezért programjaik távol esnek egymástól, így nem valószínű az együttműködés.
aug. 5
16:21
"Előkészítetlen túlbuzgóságot mutat" - kamionstop (Alternatív Energia)
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint elhibázott a kormánynak az az intézkedése, amellyel szeptembertől módosítja a hétvégi kamionstop szabályait - mondta Rétvári Bence, a KDNP országgyűlési képviselője kedden, Budapesten. A kormányszóvivő szerint a Közlekedéstudományi Intézet hatásvizsgálatai a módosítás szükségességét igazolják.
aug. 5
16:39
Lenyilaztak négy gólyát - elrettentő képekkel (Infostart)
Nyílvesszovel lőttek le négy gólyát a Borsod megyei Tiszabábolna mellett. A fehér gólya fokozottan védett, természetvédelmi értéke százezer forint - mondta az InfoRádiónak a Magyar Madártani Egyesület munkatársa.
aug. 5
16:57
A HospInvest lezárta a "számháborút" (Infostart)
Az egri kórház működtetési jogát elnyert HospInvest bejelentette: a maga részéről lezárta a "számháborút", miután közjegyzővel hitelesíttette, hogy 721 dolgozó aláírta velük munkaszerződését. A kórházvédők fenntartják, hogy ugyanennyien megtagadták az aláírást. Az igazság akkor derül ki, amikor az ÁNTSZ megvizsgálja a működési engedély feltételeinek meglétét.
aug. 5
16:57
"Csődközeli helyzetben az önkormányzatok" (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint csődközeli helyzetben vannak az önkormányzatok, ezért a finanszírozás felülvizsgálatára van szükség - mondta Gyimesi Endre fideszes országgyűlési képviselő, Zalaegerszeg polgármestere keddi sajtótájékoztatóján. A kormányszóvivő szerint éppen a Fidesz nem támogatja az önkormányzati törvény módosítását.
aug. 5
17:15
Bankjeggyel akar fűteni? (Metropol)
Bankjegybrikettel fűthetnek azok a szervezetek, amelyek sikerrel pályáznak a Magyar Nemzeti Banknál. A pályázat célja, hogy a használt bankjegyekből préselt, nagy fűtőértékű brikettek csökkentsék a jótékonysági, nonprofit szervezetek fűtési költségeit - tájékoztatott a bank sajtóosztálya.
aug. 5
17:51
Megszólalt Hír TV-s kábítószerügy "dílere": mindkét fél "kavart" (Infostart)
Veres János pénzügyminiszter volt kampányfőnökét és a Hír TV újságíróit is megvádolta az MTI-nek adott keddi nyilatkozatában a kábítószerügy "dílere". Baráth Miklós azt mondta: Tóth Viktor kereste meg azzal, hogy valamilyen "kellemetlen" ügyben kellene keverni a tévéseket, az állítólagos drogügyletet viszont a televízió munkatársai találták ki.
aug. 5
17:51
A NET szerint a egészségügyi program jó szándékú, szakmailag átgondolt (Alternatív Energia)
A Nemzeti Egészségügyi Tanács (NET) magáénak vallja a kormány által meghirdetett Biztonság és partnerség egészségügyi programot - közölte Papp Zoltán, a tanács elnöke kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.
aug. 5
17:53
"Az utasok ne rosszabb, hanem jobb minőségű szolgáltatást kapjanak" (Alternatív Energia)
Az MSZP-frakció egyetért a kormánnyal abban, hogy 2010 végig ne zárjanak be újabb vasúti szárnyvonalakat - jelentette be Tóbiás József frakcióvezető-helyettes, frakcióigazgató kedden Budapesten, a képviselőcsoport informális ülése után. A Fidesz elfogadhatatlannak tartja, hogy a szocialisták úgy tesznek, mintha az eddigi szárnyvonal- megszüntetésekben nem Gyurcsány Ferenc lenne a hibás.
aug. 5
18:27
Elfogták a drogdílereket (Metropol)
Elfogott a rendőrség két férfit, feltehetően ők adták el a kábítószert annak a négy fiatalnak, akik a hétvégén - vélhetően kábítószer-túladagolásban - haltak meg a fővárosban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kedden.
aug. 5
18:27
Már a vám- és pénzügyőrök is demonstrálnak (Alternatív Energia)
Demonstrációra készül a Vám-és Pénzügyőrség Független Szakszervezete, amely azt szeretné elérni, hogy rendezzék a pótlékok ügyét és változtassák meg a vonatkozó törvény általa diszkriminatívnak tartott rendelkezéseit - mondta Holecz Gábor, a szakszervezet vezetője az MTI-nek. A Pénzügyminisztérium keddi közleményében elismerte, hogy a pótlékokat rendezni kell, de a tárca szerint ezt nem segíti elő…
aug. 5
18:45
"A magyarok az ukrán határon nem ellenőriznek kellő komolysággal" (Alternatív Energia)
Nem "ereszt" a magyar határ, a magyar rendőrség cáfolja Norbert Darabos osztrák védelmi miniszter állításait - jelentette ki Samu István vezérőrnagy, az országos rendőrfőkapitány rendészeti helyettese az MTI-nek kedden adott nyilatkozatában.
aug. 5
19:03
Vajon mennyibe fog kerülni? Hibrid autók a zöldtárcánál (Alternatív Energia)
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumnál (KVM) akár már az idén üzembe állhat az a 9-12 hibrid meghajtású autó, amelyre várhatóan a napokban írnak ki közbeszerzést - közölte a zöldtárca kedden az MTI-vel.
aug. 5
19:39
ÁSZ: nehezen áttekinthető a büdzsé - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Nehezen áttekinthetőnek tartja a büdzsé struktúráját az Állami Számvevőszék. A 2005 és 2007 közötti időszakot vizsgáló jelentés szerint a költségvetési fejezetek szerkezete több minisztérium - így a gazdasági, az önkormányzati és az oktatási tárca - esetében túlbonyolított volt, az átláthatóságot az egyes feladatokat érintő átfedések és párhuzamosságok nehezítették.

Keresés