2008. augusztus 11. hétfő

aug. 11
5:15
A Fidesz nem engedheti meg magának, hogy csöndben maradjon (Alternatív Energia)
Panelprogram és egészségügy - a hét végén e két témával támadta a kormányt a Fidesz, illetve ifjúsági szervezete, a Fidelitas. Az előbbinél azt rótták fel, hogy a kormány "ígéretei ellenére, radikálisan lassítja a panelprogramot", míg az egészségügy esetében a kórházbezárásokért és az ágazat rossz állapotáért Gyurcsány Ferencet okolták.
aug. 11
5:17
A Fidesz nem akar beleszólni... (Alternatív Energia)
Kevésbé a kiújult együttműködési problémák, inkább a rendszerint nyáron jelentkező "értékelési kényszer" sarkallhatja a fővárosi MSZP-SZDSZ koalíciót arra, hogy megvizsgálja szövetségének szilárdságát. Míg alapvető gondjuk nincs egymással, partnerségük színvonalát a városházi ellenzék folyamatosan bírálja. Érdekes, hogy a Fidesz most kevéssé, inkább az MDF érzi "szánalmasnak" a koalíciós…
aug. 11
5:33
A képzetlenség és szegénység generációról generációra öröklődik (Alternatív Energia)
Az utóbbi hónapokban a rendszeres szociális segélyezettek támogatásáról alakult ki a legparázsabb társadalmi vita, önkormányzati vezetők követelték, és követelik ma is, hogy a segélyt csak munkáért lehessen adni. A kormány elkészített egy tervezetet, egyetértenek abban, hogy aki tud dolgozzon, de határozttan leszögezték: munkáért bér, és nem segély jár. Bár a vita új, a szegények lecsúszása a…
aug. 11
5:35
Gyilkos Celsius-fokok (Alternatív Energia)
Úgy tűnik, mégiscsak beteljesedik a jóslat: a természet megelégeli a zaklatást és visszavág. Az elmúlt 100 év alatt 0,74 századdal nőtt a Föld évi átlaghőmérséklete. Ez a nem egészen egy Celsius-fok képes megrengetni a világot: idő előtt kivirágzanak a bokrok és felélednek téli álmukból az állatok, világszerte olvadnak a gleccserek és a hómezők, nő az óceánok szintje. Elmozdulnak a sarkvidéki…
aug. 11
7:21
Hároméves programot porol le a kormány - lapszemle (Infostart)
A Népszabadság azt írja, hogy újraindul a gyermekek egészségügyi helyzetét javító kormányprogram. A 2005-ben meghirdetett átfogó koncepció céljai többségének határideje lejárt, a tervezett hétmilliárd forint töredéke jutott csak a programra, lényeges változás pedig nem történt.
aug. 11
7:39
Lebontják a játszótereket? (Alternatív Energia)
A magyar játszóterek csaknem 4/5-e nem felel meg az uniós előírásoknak. Így az önkormányzatoknak két választása van, vagy felújítják a régit, vagy újat építenek. Amennyiben erre nincs anyagi lehetőségük, akkor az év végéig le kell bontani a játszóteret.
aug. 11
7:57
Orbán Viktor és Gazsó Ferenc is előadást tart (Alternatív Energia)
Orbán Viktor is előadást tart majd azon a ma kezdődő konferencián, amelyet Válaszutak metszéspontján címmel rendez a Soli Deo Gloria Balatonszárszón, saját konferenciaközpontjában. A meghívó szerint a református értelmiség egyik meghatározó szervezete napjaink nemzetstratégiájának legfontosabb kérdéseit kívánja sorra venni vezető politikusok és jeles kutatók segítségével.
aug. 11
7:59
"A magyar jogrendszer nagyon elnéző, amit az újfasiszta alvilág kihasznál" (Alternatív Energia)
Felháborító, hogy az egykori náci propagandaminiszter 1940-ben készült förmedvényét, a Jud Süss című uszító és gyalázkodó filmet a mi hazánkban a XXI. század elején törvényellenesen vetíthetik, ami példátlan az EU-ban.
aug. 11
8:15
A kilencedik áldozat (Alternatív Energia)
Egy fővárosi lépcsőházban találták meg tegnap azt a férfit, aki a kilencedik áldozata az utóbbi hetekben a drogoknak.
aug. 11
8:33
Nézeteltérések a Legfelsőbb Bíróság élére szánt Baka András jelölésekor (Alternatív Energia)
Komoly nézeteltérések kerültek elő a Legfelsőbb Bíróság élére szánt Baka András jelölésekor is. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács ugyanis – amelynek bíró tagjai többségében megyei elnökök – május elején nem támogatta a volt strasbourgi bíró megválasztását.
aug. 11
8:51
Módosítják a gyógyszer-gazdaságossági törvényt (Infostart)
Ősszel módosítják a gyógyszer-gazdaságossági törvényt - értesült a Napi Gazdaság.
aug. 11
9:45
Tartásdíjat fizet? Változások jönnek! (Alternatív Energia)
Összegszerűen és nem a tartásra kötelezett (szülő) jövedelmének százalékában határozhatják meg csak a jövőben a bíróságok a tartásdíjat – derül ki az új polgári törvénykönyv tervezetéből. A parlament elé ősszel kerülő javaslat szerint a jövőben nem hat hónapig, hanem öt évig visszamenőleg lehet érvényesíteni a tartás iránti igényt. A tartásnak, legyen szó gyermek vagy szülő tartásáról, nem a…
aug. 11
10:39
Gyurcsány a hibás elnevezésű kampány (Alternatív Energia)
A Fidelitas szerint a kórházbezárásokért és az egészségügy rossz állapotáért is Gyurcsány Ferenc a hibás.
aug. 11
11:15
Kigyulladt egy kamion az M7-esen (Infostart)
Egy sávban halad a forgalom az M7-esen a Balaton felé az autópálya 36-es kilométerszelvényénél, mert egyelőre ismeretlen okokból kigyulladt egy kamion vezetőfülkéje - közölte R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
aug. 11
11:33
Nem jönnek haza a Grúziában tartózkodó magyarok (Alternatív Energia)
A Külügyminisztérium nem tervezi a Grúziában tartózkodó tíz magyar állampolgár kimenekítését, mert ők az ENSZ és az EBESZ ottani misszióiban teljesítenek szolgálatot - mondta az MTI kérdésére Kohári Lajos, a tárca helyettes szóvivője hétfőn.
aug. 11
11:35
A tervezettnél 10%-kal túlteljesítette a létszámcsökkentést a kormány (Alternatív Energia)
A tervezettnél mintegy tíz százalékkal túlteljesítette a kormány a központi közigazgatásban végrehajtott létszámcsökkentést – derül ki Veres János pénzügyminiszternek (képünkön) a központi igazgatás átalakításáról szóló beszámolójából.
aug. 11
12:09
A kábítószerügyi eseti bizottság összehívását kezdeményezi az MDF (Infostart)
Az Országgyűlés kábítószerügyi eseti bizottságának azonnali összehívását kezdeményezi a bizottság elnökénél az MDF - jelentette be Pettkó András, a párt politikusa.
aug. 11
12:09
Mi a terve a kormánynak a Sportkórházzal? (Alternatív Energia)
A Fidesz aggódik az Országos Sportegészségügyi Intézet jövőéért, mert nem lehet tudni, hogy mi a terve a kormánynak a Sportkórházzal az olimpia után - mondta Bánki Erik, a sport- és turisztikai bizottság fideszes elnöke hétfői sajtótájékoztatóján.
aug. 11
12:11
A Fidesz aggódik a Sportkórház jövője miatt (Infostart)
Ismét aggodalmának adott hangot a Fidesz az Országos Sportegészségügyi Intézet jövője miatt.
aug. 11
12:45
"Nem igaz a Fidesz állítása" (Alternatív Energia)
Az MSZP képzéssel, átképzéssel és már 2009-től havi 20-30 ezer forintos szakmunkástanulói ösztöndíjjal javítaná a foglalkoztatási mutatókat. Erről Filló Pál, a párt országgyűlési képviselője beszélt hétfői budapesti sajtótájékoztatóján, hangsúlyozva, hogy nem igaz a Fidesz állítása, amely szerint válságos a magyarországi foglalkoztatási helyzet.
aug. 11
13:03
A szervezetben kábítószerré alakuló anyagot is fogyasztottak a keceli diszkóban (Infostart)
A szakértők szerint a keceli diszkóban szombaton eszméletlenül talált fiatalok olyan anyagot fogyasztottak, amely a szervezetbe kerülve kábítószerré alakul át.
aug. 11
13:21
Szakmunkás-tanulói ösztöndíjat vezetne be az MSZP (Infostart)
Szakmunkás-tanulói ösztöndíjat vezetne be az MSZP. Filló Pál, a párt országgyűlési képviselője közölte: a tervek szerint havi 20-30 ezer forinttal támogatnák a szakmunkás-képzést Magyarországon.
aug. 11
13:39
Gyurcsány Ferenc elítél minden fizikai fenyegetést (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc kormányfő elítél minden fizikai fenyegetést - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő a miniszterelnök álláspontját azzal kapcsolatban, hogy egy internetes oldalon Bayer Zsolt újságírót megfenyegették.
aug. 11
13:41
Már a BKV is aggódik a rossz műszaki állapot miatt (Alternatív Energia)
A műszaki állapotok és az egyre romló, az utasok biztonságát is veszélyeztethető helyzet kialakulása ellen tiltakozott a BKV Zrt. több szakszervezete is az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményben.
aug. 11
14:33
Kezdődik a parlagfű-allergiások szenvedése (Infostart)
Jelenleg Budapesten magas a parlagfű és a csalán pollenkoncentrációja, de a pázsitfűfélék, az üröm és a libatop virágzása is megkezdődött már. Az allergiások számára legkedvezőtlenebb időszak augusztus 20-a körül várható, de akár október végéig is maradhatnak pollenek a levegőben - mondta az InfoRádiónak Magyar Donát biológus.
aug. 11
14:36
"Ne büntessék a drogfogyasztást!" (Alternatív Energia)
Az Új Generáció azt szeretné, hogy ne büntessék a drogfogyasztókat, ugyanakkor hatékony drogprevenciós programok elindítását sürget - jelentette ki Léderer András, az SZDSZ ifjúsági tagozatának elnöke hétfőn, budapesti sajtótájékoztatóján.
aug. 11
15:45
Olimpia Budapesten - ábránd vagy valóság? (Infostart)
A Budapesti Olimpia Mozgalom reálisnak tartja azt, hogy Budapest egy távolabbi időpontban olimpiát rendezzen, de ez még nem jelenti azt, hogy pályázunk a 2020-as olimpia megrendezésére. Az InfoRádió által megkérdezett sportközgazdász viszont úgy véli: egy kisebb ország ma már gyakorlatilag nem képes olimpiát rendezni.
aug. 11
16:21
Jelentősen késnek a vonatok Budapest és Hegyeshalom között (Infostart)
A győri vasútállomáson nem működik a biztosítóberendezés, mert tűz keletkezett egy áramelosztó helyiségben. Emiatt jelentősen késnek a vonatok.
aug. 11
16:23
Az APEH a Szigeten is lecsap (Infostart)
Folyamatosak a fogyasztóvédelmi ellenőrzések a fővárosi Hajógyári-szigeten, a hétfőn kezdődött Sziget fesztiválon - közölte a kormányszóvivő.
aug. 11
16:25
Tiltakoznak a BKV-szakszervezetek (Infostart)
A járművek rossz műszaki állapota és a biztonságos utazás egyre romló feltételei miatt tiltakozik a BKV több szakszervezete.
aug. 11
16:57
Futurisztikus tervek: zebra a Ferenciek terén, villamos a Kossuth Lajos utcában (Infostart)
Hamarosan sétálóutcává alakulhat a fővárosi Kecskeméti utca egy része; a Budapest Szíve program kivitelezését decemberben kezdi el a főváros. A Ferenciek tere és a Kossuth Lajos utca átalakításáról 2010-re készülnek el a tervek. Utóbbinál akár a villamosközlekedés is visszaállhat.
aug. 11
17:03
Decemberre felépülhet a szentesi légimentő-bázis (Alternatív Energia)
Sikeresen lezárult a szentesi légimentő-bázis megépítésével kapcsolatos közbeszerzési eljárás és aláírták a szerződést a nyertes pályázóval; a szentesi bázis decemberig épül fel - közölte az Egészségügyi Minisztérium (EüM) hétfőn az MTI-vel.
aug. 11
17:15
Rosszul állnak az előkészületek Pécsen (Infostart)
Lényegesen lassabbnak tartja a tervezettnél a Pécs Európa Kulturális Fővárosa 2010 program beruházásainak előkészítését a legtöbb kulcsprojekt esetében az Állami Számvevőszék.
aug. 11
17:39
Winkfein összehívja a bizottságot (Alternatív Energia)
Az MDF az Országgyűlés kábítószerügyi eseti bizottságának azonnali összehívását kezdeményezi a bizottság elnökénél - jelentette be Pettkó András, az MDF országgyűlési képviselője hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón. Winkfein Csaba (MSZP) augusztus 20-a után a lehető legrövidebb időn belül összehívja a bizottságot.
aug. 11
17:51
Október után januárban is jelentős gázáremelés lehet (Infostart)
Az októbertől várható 11 százalék körüli átlagos gázáremelést követően januárban ismét kétszámjegyű drágulásra számít az E.ON Földgáz a magas olajárak és a dollár erősödése miatt - mondta a cég szóvivője az InfoRádiónak.
aug. 11
19:03
Újabb közeledés az MDF és az SZDSZ között (Infostart)
Újabb közeledés érzékelhető a két kis ellenzéki párt, az SZDSZ és az MDF között. A demokrata fórum elnöke elmondta: egy-két héten belül tárgyalóasztalhoz ül a szabad demokraták elnökével, ahol Dávid Ibolya a többi mellett egy általa kezdeményezett ellenzéki adócsomagról tárgyalna. Az SZDSZ elnöke pedig úgy fogalmazott: sok kérdésben együtt tudnának működni a demokrata fórummal.
aug. 11
19:05
Árvíz után takarítás (Infostart)
Több mint 10 millió forintot költött eddig a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium az árvizek utómunkálataira, az árterületek megtisztítására. A tárca közölte: mintegy 350 köbméter uszadékot már elszállítottak a Tisza kiskörei és Felső-Tisza menti, 200 kilométeres szakaszáról.
aug. 11
19:09
Új határátkelőt szeretne Csongrád megye (Alternatív Energia)
Óriási dugók alakultak ki az elmúlt hétvégén is a röszkei határátkelőhelyen, török és szerb vendégmunkások ezrei igyekeznek átlépni az országhatárt, az ásotthalmi átkelő létrehozása enyhíthetne a gondokon - közölte Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés fideszes elnöke hétfőn az MTI-vel.
aug. 11
19:57
Hétfőn nem szereztünk érmet - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Érem nélkül zárták a magyar sportolók a pekingi olimpia harmadik versenynapját. A legjobb eredményt Knapek Edina érte el, a tőrvívó ötödik lett. Mohamed Aida a 10., Varga Gabriella a 12. helyen végzett. Győzött - sorozatban harmadjára - az olasz Valentina Vezzali.
aug. 11
20:57
MSZP-taggyűlés Debrecenben (Alternatív Energia)
Városi összevont taggyűlést hívott össze az MSZP debreceni elnöksége szeptember 4-re - tájékoztatta Zsiros Zsolt városi pártelnök a hétfői elnökségi ülés után az MTI-t.

Keresés