2008. augusztus 13. szerda

aug. 13
5:39
Közösség elleni izgatás miatt feljelentik a gyülöletkeltő képregényt közlő vicclapot (Alternatív Energia)
Angyalkommandó látogatott el a Móricka című vicclap szerkesztőségéhez, hogy jelképesen megtisztítsa a lap főszerkesztőjének fejét a rasszista gondolatoktól. Közösség elleni izgatás miatt több szervezet és magánszemély is feljelenti a gyülöletkeltő képregényt közlő újságot. Egy videomegosztó szexoldalán pedig még lapzártánkkor is látható volt egy holokauszttagadó film.
aug. 13
5:41
Egy roma nagycsalád útja Ferencvárosból Csepelre - Tizenheten költöztek be egy 52 négyzetméteres bérlakásba (Alternatív Energia)
Tizenhét fős roma nagycsalád költözött a IX. kerületből egy csepeli társasházba. A ferencvárosi önkormányzat itt ajánlott föl nekik lakást. A társasház lakói úgy gondolják, hogy mindez felbolygatta az életüket, lehetetlenség ugyanis temérdek embert összezsúfolni egy kis lakásban. Tóth Mihály Csepel polgármestere úgy véli, nem egyedi esetről van szó, a ferencvárosi önkormányzat exportálja a…
aug. 13
5:57
Bencze: van még mit tenni a közlekedésbiztonságért (Interjú) (Alternatív Energia)
Csökkenő számú halálos, illetve ittasan okozott balesetről tanúskodnak a legújabb közlekedési statisztikák. Az év elején elindított szigorítások, úgy tűnik, lassan célba érnek. A rendőrség - az országos rendőrfőkapitány, Bencze József ígérete szerint - azonban továbbra is fejleszt.
aug. 13
5:59
Négyes metró: tarthatónak tűnik 2011 (Alternatív Energia)
Miközben az épülő 4-es metró csaknem harmada elkészült, még hónapokat kell várni arra, hogy kiderüljön: lesz-e pénz a befejezésre. A beruházás támogatási pályázata ugyan már Brüsszelben van, az Európai Bizottság várhatóan leghamarabb az ősszel dönt a várt 900 millió euró odaítéléséről. Addig megoldódnak az beruházónak jelenleg legnagyobb gondot okozó problémák, így a Fővám és a Gellért téri…
aug. 13
7:27
Balog: A vidék nyomora ballaszt az ország gazdasági életén (Infostart)
Nincs szükség a gyülekezési törvény módosítására az országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának fideszes elnöke szerint. Balog Zoltán úgy véli: az elmúlt két év sorozatosan botrányba és konfliktusba fulladt tüntetéseinek felelőseit nem a törvényi háttér hiányossága miatt nem találták meg. A fideszes politikus azt is elmondta, nem engedhetné meg magának az ország, hogy…
aug. 13
8:21
Az SZDSZ távolmaradásával számolnak a szocialisták - lapszemle (Infostart)
A szabaddemokraták távolmaradása esetén átvihető a törvényhozáson a költségvetés és a kormányzati adóelképzelés - írja a Népszabadság. A lap információi szerint az MSZP vezetésében és a miniszterelnöki kabinetben jelenleg ezt tartják a legvalószínűbb forgatókönyvnek.
aug. 13
8:39
Épülnek kerékpárutak, de még mindig nagyon kevés van belőlük (Infostart)
A közlekedési minisztérium jelentése szerint ma Magyarországon mintegy 2000 kilométernyi bicikliút és kijelölt kerékpárút található, amely szeptemberig összesen 100 kilométerrel, az elkövetkezendő években pedig - az európai uniós források révén - hat régióban további 300 kilométernyi bicikliúttal egészülhet ki - mondta online tájékoztatóján Daróczi Dávid kormányszóvivő.
aug. 13
9:51
Balog Zoltán: nem engedhetné meg magának az ország, hogy milliók nyomorogjanak (Alternatív Energia)
Nem a törvények hiányossága okozta a botrányba fulladt tüntetéseket - mondta el Balog Zoltán, az országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának fideszes elnöke, az InfoRádió Aréna című műsorában.
aug. 13
11:21
Ismét nagy a torlódás Röszkénél (Infostart)
Jelentős torlódás alakult ki a röszkei határátkelőhelyen a Nyugat-Európába tartó vendégmunkások utazása miatt.
aug. 13
11:23
Rekordot döntöttek a balatoni vízimentők (Infostart)
Kedden hat órán belül 33 ember életét mentették meg a balatoni vízi rendőrök; ilyen sok beavatkozásra még nem volt példa.
aug. 13
11:57
Fidesz: szemfényvesztés a kormány egészségügyi programja (Infostart)
A Fidesz szerint nem ad választ a betegellátás problémáira a kormány új egészségügyi programja.
aug. 13
12:15
Gyurcsány Ferenc elutazik az olimpiára (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc - családjával közösen - úgy döntött, hogy elutazik Pekingbe. Erről a miniszterelnök nyilatkozott az MTI-nek szerdán.
aug. 13
12:33
Máig lehet beadni a pótjelentkezéseket a felsőoktatásba (Infostart)
Szerdán jár le a pótfelvételi jelentkezések beérkezésének határideje. A tavaszi felvételi eljárás lezárultával 5535 betöltetlen államilag támogatott hely maradt; ezek mindegyike a felsőfokú szakképzésben vagy a mesterképzésben van.
aug. 13
12:51
HM: Magyarország nem adott el fegyvereket Grúziának (Alternatív Energia)
A kormányszóvivő és a Honvédelmi Minisztérium (HM) is cáfolta szerdán azt a sajtóhírt, hogy Magyarország fegyvereket adott volna el Grúziának.
aug. 13
13:09
Lezárták az M6-os autópálya építkezéséhez vezető utakat (Infostart)
Lezárták az M6-os autópálya építkezéséhez vezető utakat, mert földmozgást észleltek a löszös talajon. Kapás Szabolcs sajtómunkatárs cáfolta azt a lapértesülést, hogy újabb 60 méteres szakaszon omlott be az épülő sztráda alagútja.
aug. 13
13:27
Álló autóba rohant egy kamion az M7-esen (Infostart)
Négyen megsérültek, amikor egy kamion belerohant egy külföldi rendszámú, a leállósávban veszteglő személyautóba szerdán az M7-es autópályán - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletese.
aug. 13
14:03
Hogyan lehetne hatékonyabb a drogstratégia? (Infostart)
A drogtúladagolásos halálesetek rendkívüli halmozódása ismét a közbeszéd középpontjába állította a kábítószer ügyet. Szakértőktől politikusokig szinte mindenki megszólalt. Szerdán délután az országos rendőrfőkapitány által összehívott drogkonferenciát tartanak, a megelőzést szolgáló, minél hatékonyabb együttműködés érdekében. A kormány elé szeptemberben kerül az a javaslat-csomag, amely várhatóan…
aug. 13
14:05
HM: Magyarország nem juttatott fegyvereket Grúziának (Infostart)
A Honvédelmi Minisztérium szóvivője cáfolta a Právo című prágai baloldali lap azon értesülését, mely szerint Magyarország 66 páncélozott harckocsit szállított a grúz hadseregnek. Bocskai István az InfoRádiónak azt mondta: Magyarország csak a NATO számára szállít fegyvereket.
aug. 13
14:39
A Csányi Alapítvány várja a tehetséges gyermekek jelentkezését (Infostart)
Megkezdődött a Csányi Alapítvány idei utolsó nyári tábora Sárospatakon, ahol a hátrányos helyzetű gyermekeknek biztosítják az angol nyelv oktatását. Az alapítvány szakmai vezetője elmondta: jövőre is lesz nyári tábor, addig is várják a támogatásra vagy speciális képzésre szoruló hátrányos helyzetű, szegény sorból érkező, de rendkívül tehetséges 10 év körüli gyermekek jelentkezését.
aug. 13
14:57
160 millió az Észak-alföldi Régiónak (Alternatív Energia)
Az Észak-alföldi Régió turisztikai rendezvényeit és marketing célkitűzéseit 160 millió forinttal támogatja az idén a térségi regionális idegenforgalmi bizottság (RIB) - jelentette be Tóth József, a RIB elnöke szerdán Debrecenben sajtótájékoztatón.
aug. 13
14:59
"nem nagyon ízlésem szerinti a turulszobor megáldása". (Alternatív Energia)
Nem vesznek részt hivatalosan a Magyarországi Református Egyház (MRE) és a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) képviselői a Budapest XII. kerületi turulszobor vasárnapra tervezett megáldásán - nyilatkozták az MTI-nek szerdán az egyházak képviselői.
aug. 13
15:15
"Felszálló ágban vannak a szélsőjobboldali mozgalmak" (Alternatív Energia)
A Magyar Gárdáról közöl cikket legfrissebb számában Békés népi táncosok címmel a müncheni Focus hírmagazin.
aug. 13
15:33
Augusztus 20.: Kenyérfesztivál és az Ország Tortájának ünnepe (Infostart)
Budapesten három helyszínen, a Kossuth téren, a Hősök terén és az Andrássy úton lesznek egész napos programok augusztus 20-án. A Kossuth téren lesz Kenyérfesztivál, és szintén a Kossuth téren, délután 14.00 órakor mutatkozik be a nagyközönség előtt az Ország Tortája, az a szatmári szilvatorta, melynek receptjét a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete alkotta meg az államalapítás ünnepére.
aug. 13
15:51
Valóban nincs kábítószer probléma hazánkban? (Alternatív Energia)
Kábítószer-ügyben Magyarországon nincs azonnali cselekvést igénylő helyzet - mondta Juhász Gábor, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára szerdán a kormány ülését követő tájékoztatón.
aug. 13
15:53
Egyre több a probléma az M6-os építésénél (Alternatív Energia)
Felgyorsult a talaj süllyedése az épülő M6/M60-as autópálya Bátaszékhez közeli, részben beomlott "A" jelzésű alagútjánál, ezért sürgősen meg kell találni a továbbépítéshez szükséges technológiát - közölte a kivitelező Mecsek Construction Group (MCG) főmérnöke szerdán, a beruházás Kozármislenyhez közeli helyszínén tartott sajtótájékoztatón.
aug. 13
15:55
"Az egészségügyben csak egy előre hozott választás hozhat változást" (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint a kormány nemrégiben megjelent egészségügyi programja nem ad választ a betegellátás problémáira, így az egészségügyben csak egy előre hozott választás hozhat változást - mondta Pesti Imre, az ellenzéki párt szakpolitikusa szerdai sajtótájékoztatóján. Az egészségügyi államtitkár szerint a fideszes képviselő csaknem 500 milliárd forintos fejlesztést vesz semmibe.
aug. 13
16:09
Budapest: 44 milliárd forint 5 villamosmegállóra (Infostart)
Bár a főpolgármesteri kabinet csökkenteni szeretné az 1-es és a 3-as villamos uniós forrásból történő meghosszabbításának költségeit, szakértők példátlanul drágának találják, hogy 44 milliárd forintot szánnának 5 megálló kiépítésére. A főpolgármester-helyettes az InfoRádiónak elmondta: a villamosvonal teljes rekonstrukciója miatt ilyen drága a projekt.
aug. 13
16:09
100 milliárd a környezetvédelemre (Alternatív Energia)
A kormány döntése értelmében az Új Magyarország Fejlesztési Terv Környezetvédelem és Energia Operatív Programja keretében hat, összesen közel 100 milliárd forint értékű környezetvédelmi nagyprojekt kap támogatást - mondta Oláh Lajos, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) államtitkára szerdán Budapesten, a kormányszóvivői tájékoztatón.
aug. 13
16:27
Az igazi Szigetelő autó helyett hajóval érkezik (Infostart)
A szervezők szerint nem érdemes autóval indulni a ma kezdődő Sziget fesztiválra, hiszen a közelben szinte lehetetlen parkolni, a rakpart lezárása miatt pedig a Szentendrei út a szokásosnál is terheltebb. A hajójáratokkal és tömegközlekedéssel viszont könnyen megközelíthető a Hajógyári-sziget - mondta az InfoRádiónak a rendezvény főszervezője. Gerendai Károly arról is beszélt, hogy a tavalyinál…
aug. 13
16:27
"Fel kell bontani a HospInvest működtetéséről szóló szerződést" (Alternatív Energia)
Eljött az ideje, hogy a hevesi megyegyűlés felbontsa az egri kórház működtetéséről szóló, a HospInvesttel kötött szerződést, mert a cég nem tudja biztosítani a működtetéshez szükséges személyi feltételeket - jelentette ki szerdán Egerben a megyegyűlés Fidesz-frakciójának vezetője.
aug. 13
16:29
Vajon mire gondol Göncz Kinga? (Alternatív Energia)
Újfajta nemzetközi jelenlétre van szükség grúziai válság érintette térségben, olyanra, amelyben az ENSZ, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet és az Európai Unió is benne van - hangsúlyozta Göncz Kinga az EU-tagországok külügyminisztereinek brüsszeli rendkívüli találkozóján, szerdán.
aug. 13
17:21
Hat környezetvédelmi projekt támogatására 100 milliárd forint (Infostart)
Hat nagy környezetvédelmi projekt támogatásáról határozott a kormány mintegy 100 milliárd forint értékben - közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium államtitkára. Oláh Lajos elmondta: a két árvízi tározó, a két hulladékgazdálkodási rendszer és a két szennyvíztisztítási projekt több mint 500 település, 1,4 millió lakosának környezetét érinti.
aug. 13
17:21
Helmeczy "koholt bizonyítékok" miatt feljelentett több médiumot (Alternatív Energia)
Feljelentett több sajtóorgánumot, köztük a Hír TV-t, hamis vád és hatóság félrevezetése miatt Helmeczy László szerdán - erről a Görögországban tartózkodó ügyvéd maga tájékoztatta faxon az MTI-t.
aug. 13
17:23
Vacilál a kormány (Alternatív Energia)
Nem döntött a kormány a humanitárius segítség nyújtásáról a grúz-orosz konfliktus áldozatainak - mondta Daróczi Dávid kormányszóvivő szerdán, a kabinet ülését követő sajtótájékoztatón.
aug. 13
17:25
Hamisítással gyanúsítanak 4 SZDSZ-est (Alternatív Energia)
A Borsod megyei SZDSZ-alapszervezet négy tagját gyanúsítja magánokirat-hamisítással a rendőrség - erősítette meg a Magyar Nemzet Online információját az MTI-nek a BRFK kommunikációs osztályának szóvivője szerdán.
aug. 13
18:15
Túl tiszta volt, az volt a baj-droghalál (Alternatív Energia)
Nem szennyezett, hanem nagy tisztaságú, magas koncentrációjú heroin okozta az utóbbi napok kábítószeres haláleseteit - mondta Nagy Gábor szakértő a rendőrségi szakemberek, különböző minisztériumok, kórházak és civil szervezetek képviselőinek részvételével megrendezett drogkonferencián az Országos Rendőr-főkapitányságon (ORFK) szerdán.
aug. 13
18:33
Biztosítja a lóversenyzés működését 2009. végéig az NVT (Alternatív Energia)
Biztosítja a magyar lóversenyzés működését 2009. végéig az Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT).
aug. 13
19:27
Magyar mérleg Pekingben: ma egy ezüst és egy bronz - a nap hírei (Infostart)
Egy ezüst és egy bronzérmet szereztek a magyar sportolók a pekingi olimpia ötödik versenynapján. Négy biztonsági tervet készített az augusztus 20-ai rendezvények lebonyolításáért felelős operatív törzs. Kész közreműködni a dél-oszétiai béke fenntartásában az Európai Unió. A nap legfontosabb hírei.
aug. 13
19:45
Ketten meghaltak egy Sümeg melletti balesetben (Infostart)
Ketten életüket vesztették, három ember súlyosan, egy pedig könnyebben sérült meg abban a balesetben, amely szerdán délután történt Sümeg és Balatonederics között, a 84-es úton.
aug. 13
20:39
Kedvezmények, amelyek megkönnyítik a tanévkezdést a családoknak (Infostart)
Beiskolázási támogatás, ingyen tankönyv és kedvezményes étkeztetés. A tanévkezdet előtt érdemes tájékozódni mindarról, hogy a gyermekek után milyen kedvezmény, vagy állami támogatás igényelhető.
aug. 13
21:15
Növekszik a heroin hatóanyag-tartalma - a túladagolásos halálesetek háttere (Infostart)
Átalakulóban van a heroin-fogyasztási szokás Magyarországon, emiatt halhattak meg többen túladagolásban - mondta Nagy Gábor, az Igazságügyi és rendészeti minisztérium Bűnügyi Szakértői és Kutató Intézetének osztályvezetője egy drogkonferencián. Az elmúlt években folyamatosan növekszik a heroin hatóanyag-tartalma.
aug. 13
21:51
Megnyitották a székesfehérvári királysírokat (Infostart)
Megnyitották a magyar történelem első fél évezredében Alba Regiában eltemetett királyok földi maradványait is őrző osszáriumot - közös sírkamrát - szerdán a székesfehérvári Nemzeti Emlékhelyen. Az egykori koronázó és temetkező helyen Szent István királytól 1543-ig - Székesfehérvár török kézre kerüléséig - 15 királyunkat - köztük az államalapítót, valamint fiát, Imre herceget, továbbá Könyves…
aug. 13
23:03
22-én megtörheti hallgatását a fővádlott (Alternatív Energia)
Értesüléseink szerint a K and H brókerügy elsőrendű vádlottja, Kulcsár Attila – közvetítőn keresztül – utalt arra, hogy az elsőfokú per lezárásakor, az „utolsó szó jogán” hajlandó vádlottársai számára kedvező nyilatkozatot tegyen. Ami azért lehet lényeges, mert többek ellen egyetlen bizonyíték csak Kulcsár vallomása.

Keresés