2008. augusztus 28. csütörtök

aug. 28
5:15
Szabadon mozog a faember - képekkel (Infostart)
Már képes önállóan mozogni, enni, írni a csak "faemberként" ismert, indonéziai Dede Koswara, aki sajtótájékoztatón mutatta be visszaszerzett képességeit. A negyedik műtétén túlesett férfi a ramadán után újra befekszik a kórházba, hogy a maradék kinövéseket is eltávolítsák testéről.
aug. 28
5:33
Jobbra húznak a katolikusok és a reformátusok (Alternatív Energia)
A jövő hónapban vagy októberben a tervek szerint mind a négy történelmi egyház képviselőjével tárgyalóasztalhoz ül a KDNP – tudta meg lapunk. A párt elnöke a közelmúltban már találkozott a Mazsihisz egyik vezetőjével, s a munkaebéden állítólag enyhült a korábban inkább feszültnek, mintsem barátságosnak látszó viszony. A történelminek nevezett egyházak közül időnként mindegyik politizál, bár a…
aug. 28
5:51
Drágább lesz a tanévkezdés (Alternatív Energia)
Idén a közoktatásban 1 689 659 általános és középiskolásnak szól majd a csengő szeptember 1-jén, közülük 93 ezer gyerek életében először ül iskolapadba. Az ő elindításuk iskolától és a szükséges tanszerek minőségétől függően mintegy 15-25 ezer forintba kerül a szülőknek. Azoknak, akik bevásárló­központban szerzik be a füzeteket és az egyéb szükséges holmikat, körülbelül 2 ezer forinttal kell…
aug. 28
5:53
Első fokon finisben a Kulcsár-ügy (Alternatív Energia)
Már semmi előre látható körülmény nem akadályozhatja meg, hogy ma első fokon ítéletet hirdessenek a K&H brókerbotrányában, így csak az a kérdés, kiket talál bűnösnek a bíróság s kik fellebbeznek majd. A múlt heti tárgyalást egy új feljelentés megzavarhatta, ezt azonban elutasították. A pereskedés vége viszont még nagyon messzinek tűnik.
aug. 28
5:55
Megfenyegették a Magyar Gárda-per bíráját (Alternatív Energia)
Elfogultságot jelentett be a Magyar Gárda feloszlatásáért indított perben eljáró bíró, miután több ismeretlen is telefonon fenyegette. Emiatt a Fővárosi Bíróság (FB) – egyelőre ismeretlen időpontra – elhalasztotta a jövő hétfőre kitűzött tárgyalást, s új bírót is ki kell jelölniük. Az ehhez szükséges lépéseket már megtette a bíróság. A rendőrségre hivatalos bejelentés ugyanakkor tegnap délutánig…
aug. 28
5:57
Kevesebb részeg embert látni (Alternatív Energia)
Augusztus első napjától Ózdon tilos az utcán alkoholt fogyasztani. Aki megszegi az önkormányzat szigorú rendeletét, nagyon ráfizethet, súlyos büntetésre számíthat. Mintha kicserélték volna az egykori kohászváros parkjait. A település mindinkább kezd hasonlítani egy csinos szigetre – legalábbis ezt tapasztaltuk az utcákat járva.
aug. 28
6:27
Az adócsökkentési csomagról tárgyal ma a Gazdasági Egyeztető Fórum (Infostart)
Első ülését tartja ma a Gazdasági Egyeztető Fórum, amelyen Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ismerteti a több évre szóló adócsökkentési programot.
aug. 28
6:45
Kulcsár-ügy: várhatóan elsőfokú ítéletet hirdet a Fővárosi Bíróság (Infostart)
Várhatóan elsőfokú ítéletet hirdet a Kulcsár-ügyben a Fővárosi Bíróság a mai tárgyaláson. Korábban vádbeszédében az ügyész tucatnyi vádlottra kért letöltendő szabadságvesztést és összesen több mint 2,3 milliárdos vagyonelkobzást.
aug. 28
7:03
Újabb gázáremelésről tárgyal a kormány (Infostart)
Szerdán 9,8 százalékos lakossági és 12 százalékos ipari gázáremelésről tárgyalt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Kiss Péter kancelláriaminiszter és Szabó Pál, az ármegállapításért felelős szakminiszter. A növekedést a kormány az elmúlt hónapok drasztikus olajdrágulásával indokolja - írja a Népszabadság.
aug. 28
7:39
Feloldották az útzárat az M7-esen (Infostart)
Két súlyos és két könnyű sérültje van annak a balesetnek, amely csütörtökön kora reggel történt az M7-es autópályán Siófok és Zamárdi között, a 110-es kilométerszelvénynél - közölte a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese. Az útzárat már feloldották.
aug. 28
8:33
Cserbenhagyta halott áldozatát egy balatonszemesi sofőr (Infostart)
Cserbenhagyta elütött áldozatát Balatonszemesen egy helybeli férfi. A 36 éves, ugyancsak helybeli férfira holtan talált rá egy járókelő - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön.
aug. 28
9:27
Halálos zuhanás: nem kellett volna mentőhelikopter a megégett gyermekhez? (Infostart)
Túlzás volt mentőhelikoptert riasztani az égési sérülést szenvedett kisfiúhoz - vélekedik a helikopter balesetében súlyosan megsérült édesanya. A gyermek a csirkeforrázó vízbe esett bele. Az édesanya meglepődött, hogy mentőhelikoptert hívtak a kisfiúhoz, akinek 16 százalékban forrázta le testét a víz, de csupán 2 százalék volt másodfokú.
aug. 28
9:45
Május és július között 7 és fél százalékos volt a munkanélküliség (Infostart)
Május és július között 7 és fél százalékos volt a munkanélküliség; ez fél százalékponttal magasabb az egy évvel korábbinál - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
aug. 28
9:47
Ma temették el a lezuhant mentőhelikopter pilótáját (Infostart)
Ma délben, Csepelen temették el a lezuhant mentőhelikopter pilótáját. A férfi a a szerencsétlenség második áldozata, korábban a mentőszolgálat ápolója vesztette életét.
aug. 28
10:03
Nyolc év börtönbüntetésre ítélte Kulcsár Attilát a Fővárosi Bíróság (Infostart)
Első fokon 8 év börtönbüntetésre és 229 millió forint vagyonelkobzásra ítélte a bróker-ügyben Kulcsár Attilát a Fővárosi Bíróság.
aug. 28
10:03
Nyolc évet kapott Kulcsár Attila (Alternatív Energia)
Nyolc év börtönre és 230 millió forint vagyonelkobzásra ítélte első fokon sikkasztás miatt Kulcsár Attilát a Fővárosi Bíróság csütörtökön.
aug. 28
10:57
Bróker-ügy: Rejtő E. Tibort felmentették (Alternatív Energia)
Első fokon ítélet született csütörtök délelőtt a Fővárosi Bíróságon a Bróker-ügyként elhíresült perben. Az ítélőszék nyolc év börtönre és 230 millió forint vagyonelkobzásra ítélte Kulcsár Attilát és felmentette Rejtő E. Tibort.
aug. 28
11:51
Boross Péter: a szocialistákat a Fidesztől való félelem tartja Gyurcsány mögött (Alternatív Energia)
A szocialista politikusokat a Fidesztől való félelem tartja még mindig Gyurcsány Ferenc mögött - mondta Boross Péter, az MDF országgyűlési képviselője, volt miniszterelnök csütörtökön az MTI-nek adott interjúban.
aug. 28
12:27
Az iskolakezdés miatt egy héttel korábban fizetik ki a családi pótlékot (Alternatív Energia)
Az iskolakezdésre való tekintettel egy héttel korábban, már csütörtökön elkezdi a családi pótlék kifizetését a Magyar Államkincstár - jelentette be Budai Bernadett kormányszóvivő csütörtöki internetes tájékoztatóján.
aug. 28
12:29
Fidesz: Gyurcsány Ferenc beismerte felelősségét (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerdán közzétett írásában beismerte, hogy ő a hibás a Magyarországon kialakult gazdasági és szociális válságért; erről Ágh Péter és Koszorús László, az ellenzéki párt két képviselője beszélt csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
aug. 28
12:45
Előbb érkezik a családi pótlék (Infostart)
Az iskolakezdés miatt a szokásosnál egy héttel korábban, már csütörtökön elkezdi a családi pótlék kifizetését a Magyar Államkincstár - jelentette be a kormányszóvivő.
aug. 28
12:47
Új BKV-menetrendet hoz a tanévkezdés (Infostart)
A jövő héttől sűrűbben járnak a BKV járatok. Jelentősen csökken majd a várakozási idő a metróvonalakon és a főbb villamos- és buszjáratok vonalain - mondta az InfoRádiónak BKV Zrt. szóvivője.
aug. 28
13:21
Sólyom: A tanár teszi az iskolát (Infostart)
Az iskola léte nem lehet csak finanszírozási kérdés - jelentette ki Sólyom László köztársasági elnök arra reagálva, hogy az érintett települések polgármesterei azon véleményüknek adtak hangot: ha elmegy az iskola, elmennek a fiatalok és vége a falunak.
aug. 28
13:21
Az orosz haderő szabadon engedett 12 grúz katonát (Alternatív Energia)
Az orosz haderő szabadon engedte csütörtökön azt a 12 grúz katonát, akit még a múlt hét elején vett őrizetbe a Fekete-tenger partján fekvő Poti kikötőjében - közölte Alekszandr Lomaia, a grúz nemzetbiztonsági tanács titkára.
aug. 28
13:39
Kulcsár börtönben (Alternatív Energia)
Kulcsár Attilát az első fokú ítélet kihirdetését követően csütörtökön újra előzetes letartóztatásba helyezte a Fővárosi Bíróság, tekintettel arra, hogy a nem jogerősen kiszabott nyolcéves szabadságvesztés miatt fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye.
aug. 28
13:41
Az SZDSZ egyetért a Gyurcsány-program oktatásra vonatkozó részével (Alternatív Energia)
Sándor Klára hozzátette: mivel a most nyilvánosságra került Megegyezés című Gyurcsány-program oktatásra vonatkozó része teljes összhangban van azzal, amit az SZDSZ a 2006-os koalíciós programban látni szeretett volna, ezt a részt a párt természetesen nem utasíthatja el.
aug. 28
13:57
Kulcsár-ügy: 1,8 milliárd forintos vagyonelkobzás és pénzbüntetés (Infostart)
Börtönbüntetésre ítélte a bíróság a K and H Equties volt befektetési tanácsadóját, Kulcsár Attilát. A sikkasztás miatt elítélt férfit 229 millió forint vagyonelkobzásra ítélte a bíróság. Az összes veszteség az ügyben megközelítheti a 46 milliárdot. Most a bíróság több vádlottat is vagyonelkobzásra és pénzbüntetésre ítélt, ez az InfoRádió számítása szerint több mintegy 1,8 milliárd forint.
aug. 28
13:57
MSZP: az OIT tárgyalja a megfenyegetett bíró ügyét (Alternatív Energia)
Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) legközelebbi ülésén tájékozódjon a Magyar Gárda per bírájának megfenyegetéséről - ezt kezdeményezte Bárándy Gergely, a tanács szocialista tagja csütörtökön.
aug. 28
15:09
Gyurcsány írása "nem cselekvési terv" a Miniszterelnöki Hivatal szerint (Infostart)
A szakértők, a sajtó és a politikusok Gyurcsány Ferenc adóváltoztatási elképzelését elemzik, amely 4,5 millió forintért a Népszabadságban jelent meg. Ez utóbbi okaként a Kormányszóvivői Hivatal azt közölte: a Megegyezés című írás a következő időszak társadalmi és szakmai vitáihoz kíván alapot adni. A költséget fele-fele arányban állta a kormány és az MSZP.
aug. 28
15:27
Határblokádot fontolgat a Magosz (Infostart)
Határblokádot és az Agrana termékeinek bojkottját is elképzelhetőnek tartotta a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke, ha nem jön létre megállapodás az almatermelők és a feldolgozók között.
aug. 28
15:29
Polgári országról álmodik a miniszterelnök (Infostart)
Új szemléletet, nyugatos, polgári, normatartó Magyarországot kíván teremteni a kormány az adórendszer átalakításával - jelentette ki a miniszterelnök a Gazdasági Egyeztető Fórum alakuló ülésén.
aug. 28
15:45
Elvett pénzt ad vissza a kormány a tanároknak (Infostart)
Biztosítottak a tanévkezdés feltételei - mondta Tatai-Tóth András szocialista országgyűlési képviselő. A politikus hozzátette: jövőre csaknem 35 milliárd forinttal növelik az oktatásra fordított összeget, igaz, ez az a pénz, amit korábban a pedagógusok óraszámemelésével takarított meg a kormány.
aug. 28
15:45
Fidesz: ne emelje a gáz árát a kormány! (Alternatív Energia)
A Fidesz arra szólítja fel Gyurcsány Ferencet és a kormányt, hogy ne emelje ismét a gáz árát. Erről Szijjártó Péter, az ellenzéki párt szóvivője beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján.
aug. 28
16:03
Ösztöndíjjal segíti a kormány a szakmunkásképzést (Infostart)
Teljesítménytől függő, alanyi jogon járó szakmunkás ösztöndíjat vezet be a kormány a hiányszakmákat tanuló diákoknak - jelentette be a szociális és munkaügyi miniszter. Szűcs Erika az Országos Szakképzési Tanévnyitó Értekezleten azt mondta: a most kezdődő tanévben is folytatódik a szakképzés irányításának átalakítása.
aug. 28
16:21
Beszorult egy kamion a magasságkorlátozó alá - képek (Infostart)
Beszorult egy kamion csütörtökön délután a magasságkorlátozó szerkezet alá Kőbányán a Mázsa téren - közölte a tűzoltóság szóvivője.
aug. 28
16:39
Magyarságtudat az éttermekben (Alternatív Energia)
Az MDF új fogyasztóvédelmi szabály kidolgozását kezdeményezi annak érdekében, hogy az éttermekben az étlapokon piros-fehér-zöld szimbólummal legyen feltüntetve, mely fogás készül hazai alapanyagokból; erről Herényi Károly parlamenti frakcióvezető beszélt csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki politikus szerint az új szabályozáshoz valószínűleg elegendő lenne a vendéglátóipari…
aug. 28
16:41
Andrassew után Ránkié a Demény Pál Emlékérem (Alternatív Energia)
Nyolcan, köztük több szervezet is megkapta a Demény Pál Emlékérmet csütörtökön a Politikatörténeti Intézetben tartott díjátadón - közölte az emlékérem odaítélésről döntő alapítvány.
aug. 28
16:57
Lezuhant a sárkányrepülő, ketten meghaltak (Infostart)
Két ember életét vesztette Szolnokon, amikor lezuhant egy sárkányrepülő.
aug. 28
17:33
Felmérik, mennyit dolgoznak a tanárok (Infostart)
Felmérés készül a pedagógusok munkaterheléséről - állapodott meg az oktatási miniszter és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke.
aug. 28
17:51
Felmérés készül a pedagógusok munkaterheléséről (Metropol)
Kiderül, hogy a pedagógusok a megemelt kötelező óraszám mellett heti negyven órában dolgoznak vagy azon túl is kénytelenek időt fordítani feladataikra.
aug. 28
17:51
Az adócsökkentés mellett csökkenthető a gazdasági bürokrácia is (Alternatív Energia)
Az adócsökkentés mellett évente 750-800 milliárd forinttal csökkenthető a gazdasági bürokrácia - mondta Bajnai Gordon elnök, nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter a Gazdasági Egyeztető Fórum (GEF) csütörtöki alakuló ülése után sajtótájékoztatón, Budapesten.
aug. 28
18:45
Részben privatizálná a BKV-t az új vezérigazgató (Infostart)
Holdinggá alakítaná a BKV-t a társaság új vezérigazgatója, majd részben magánkézbe adná az alaptevékenységet végző leányvállalatokat. Ez Kocsis István vezérigazgatói pályázatából derül ki, amelyet közzétett az interneten.
aug. 28
18:47
Három mentőt is kiraboltak (Infostart)
Kirabolták a Samaritanus Mentőszolgálat három gépkocsiját, és elvitték a mentéshez használt eszközöket - közölte Váradi Antal, a mentőszolgálat garázsmestere.
aug. 28
19:57
Ítélet a Kulcsár-perben - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Első fokon 8 év börtönre ítélték a bróker-ügyben Kulcsár Attilát, a Fidesz felszólítja a kormányt, hogy ne emelje a gáz árát, Pekingben meggyújtották a paralimpiai lángot. A nap legfontosabb hírei.
aug. 28
19:59
Vízilabdás recept a kishitűség ellen (Infostart)
Sokat jelentene, ha ismét lenne sportminisztérium, a kormányzati lobbierő ugyanis nélkülözhetetlen a globális versenyben - mondta Csapó Gábor olimpiai bajnok vízilabdázó a Heti Válasznak. Hetilapszemle.
aug. 28
20:15
56-ra emlékeztek a szocialisták (Alternatív Energia)
Az MSZP Denverben tartózkodó küldöttsége csütörtökön virágokat helyezett el a helyi 56-os emlékműnél. "Tisztelegtünk a magyar szabadság, illetve az 1956-os forradalom emléke előtt" - tudatta a sajtót Lamperth Mónika, a pártelnöki kabinet irányítója, aki az amerikai Demokrata Párt jelöltállító konvencióján Colorado állam fővárosában tartózkodó szocialista delegációt vezeti.
aug. 28
20:33
Fidesz: a tudás és a munka háttérbe szorítása zajlik Magyarországon (Alternatív Energia)
Évek óta azt tapasztaljuk, hogy a tudás és a munka megbecsülése helyett ezek háttérbe szorítása zajlik Magyarországon - mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke a Polgárok Háza megnyitásának negyedik évfordulóján csütörtökön Budapesten.
aug. 28
22:39
Gyurcsány magabiztos: "meglesz a többség" (Infostart)
A miniszterelnök biztos abban, hogy a parlament megszavazza majd adócsökkentő csomagját, és sikerül biztosítani a többséget a költségvetés elfogadásához is. Gyurcsány Ferenc a közszolgálati televízióban elmondta: valamennyi párt benyújthat javaslatot a programjához.
aug. 28
22:39
Gyurcsány: ez a program nem nagyon tud megbukni! (Alternatív Energia)
A miniszterelnök szerint adócsökkentő csomagja "nem nagyon tud megbukni". Gyurcsány Ferenc a Magyar Televízió Az Este című műsorában arról is beszélt, hogy valamennyi párt benyújthat javaslatot programjához a parlamentben.

Keresés