Oroszország befejezte grúziai békefenntartó hadműveletét, s egyben ideiglenes fegyverszünetet hirdet, mert elérte minden célját és megvalósította a békefenntartó misszió mandátumát: helyreállította...
Ellopták a felújításra váró budapesti Szabadság híd vas szerkezeti elemeit, illetve a munkálatok elvégzéséhez szükséges szerszámokat a szállító nyíregyházi cég telephelyéről, az okozott kár mintegy...
Szeptember 1-től bevezeti a kisgyermeket nevelő szülőknek járó kedvezményes bérletet a BKV. A 3250 forintos szelvények forgalmazása augusztus 26-án kezdődik - tájékoztatta a cég kedden az MTI-t. Az...
A kormányfő a következő két évről szóló kormányzati stratégiai koncepciót augusztus 25-én, illetve a parlament őszi ülésszakának első munkanapján ismerteti a Népszabadság értesülése szerint; a lap...
A gyalogosokat és a biciklistákat is ellenőrizni fogja a jövőben egy akció keretében a rendőrség - közölte az országos rendőrfőkapitány, akivel a Népszava szerdai számában közölt interjút. Bencze...
A rendőrség eddig három Borsod-Abaúj-Zemplén megyei SZDSZ-alapszervezeti tagot gyanúsított meg magánokirat-hamisítással a tavaly márciusi tisztújító küldöttgyűlésen történt szabálytalanságokkal...
Egyre nehezebb a zenei kiadók kereskedelmi tevékenysége, mert Magyarországon minden megvásárolt zenei cd-re legalább három-négy illegális másolat jut - írja szerdai számában a Napi Gazdaság. Az...
Cseh László 1:52,70-es fantasztikus Európa-csúccsal ezüstérmet nyert a férfi 200 méteres pillangóúszásban a pekingi olimpián. Mindössze 67 századmásodperccel kapott ki a minden idők legeredményesebb olimpikonjává előlépő, immár Pekingben a negyedik, összesen a tizedik aranyérmét nyerő Michael Phelpstől.
Az idillikus közép-németországi Rüsselsheim városka központjában lévő sétálóutcában lövöldözés volt egy olasz fagylaltozó teraszán. Hárman a helyszínen életüket vesztették egy további személy pedig életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba. A véres esemény háttere eddig ismeretlen.
A déloszét válságról tartanak szerdán rendkívüli értekezletet az uniós külügyminiszterek Brüsszelben, s a tanácskozáson Magyarországot Göncz Kinga külügyminiszter képviseli. Az EU soros elnökségét...
New Yorkban ötödször is elutasította a szövetségi állam büntetés-végrehajtási bizottsága John Lennon gyilkosának, Mark Chapmannek feltételes szabadlábra helyezési kérelmét.
Kivégeztek méreginjekcióval egy háromszoros gyilkost Texasban szerda hajnalban - közölték a szövetségi állam igazságügyi hatóságai. Az elítélt, a 32 éves Leon Dorsey, egyrendbeli emberölésért...
Dmitrij Medvegyev orosz elnök tegnap délelőtt bejelentette, leállította az orosz hadműveleteket Grúziában. A tartós fegyvernyugváshoz azonban azt követeli, hogy Grúzia teljesen vonuljon ki Dél-Oszétiából, és végérvényesen mondjon le az erőszak alkalmazásáról. Tbiliszi közölte, kedd délután is bombáztak az oroszok legalább két grúz települést. Ezután az orosz elnök bejelentette, hogy Oroszország ki…
Bácsi Péter bejutott a legjobb nyolc közé a 74 kilogrammos kötöttfogású birkózók versenyében a pekingi olimpián, míg a 66 kilósok között Lőrincz Tamás kikapott, de a vigaszágon még bronzérmet szerezhet.
Alvó férjét faggatta ki egy gyanakvó feleség Kínában és a férfi vallott: elmotyogta, hogy szeretője van. A nej körmönfontan beszélgetést kezdett férjével, miután az elaludt és sikerült is...
Túl vagyunk a Magyar Dal napján, az Iron Maiden koncertjén, de valójában csak ma kezdődik az első fesztiválcsörte, hiszen az igazi szigetelés ma vindul. Pörghetünk a monstre rock and roll vurstliban, bár az energiákat érdemes beosztani, hiszen a koncert kínálat parádés, a réteg és a tömegigényeket egyaránt kiszolgálja, sorjáznak a nagy ikonok, de felfedezhetjük a médiavircsaftból kimaradt…
Angyalkommandó látogatott el a Móricka című vicclap szerkesztőségéhez, hogy jelképesen megtisztítsa a lap főszerkesztőjének fejét a rasszista gondolatoktól. Közösség elleni izgatás miatt több szervezet és magánszemély is feljelenti a gyülöletkeltő képregényt közlő újságot. Egy videomegosztó szexoldalán pedig még lapzártánkkor is látható volt egy holokauszttagadó film.
Cseh László 1:52,70-es fantasztikus Európa-csúccsal ezüstérmet nyert a férfi 200 méteres pillangóúszásban a pekingi olimpián. Mindössze 67 századmásodperccel kapott ki a minden idők legeredményesebb olimpikonjává előlépő, immár Pekingben a negyedik, összesen a tizedik aranyérmét nyerő Michael Phelpstől. A Legyőzhetetlen aztán nyert még egy aranyat, a váltóval.
Tizenhét fős roma nagycsalád költözött a IX. kerületből egy csepeli társasházba. A ferencvárosi önkormányzat itt ajánlott föl nekik lakást. A társasház lakói úgy gondolják, hogy mindez felbolygatta az életüket, lehetetlenség ugyanis temérdek embert összezsúfolni egy kis lakásban. Tóth Mihály Csepel polgármestere úgy véli, nem egyedi esetről van szó, a ferencvárosi önkormányzat exportálja a…
Magyarország a középmezőnybe tartozik azzal a 20 millió forinttal, amit egy-egy pekingi aranyéremért kapnak a sportolók. Thaiföldön 55 milliót, az Egyesült Államokban viszont csak 3,5 milliót ér egy olimpiai győzelem. Van viszont, ahol örökös életjáradékot, aranytömböt, vagy olajkutat adnak a győztesnek.
Csökkenő számú halálos, illetve ittasan okozott balesetről tanúskodnak a legújabb közlekedési statisztikák. Az év elején elindított szigorítások, úgy tűnik, lassan célba érnek. A rendőrség - az országos rendőrfőkapitány, Bencze József ígérete szerint - azonban továbbra is fejleszt.
Miközben az épülő 4-es metró csaknem harmada elkészült, még hónapokat kell várni arra, hogy kiderüljön: lesz-e pénz a befejezésre. A beruházás támogatási pályázata ugyan már Brüsszelben van, az Európai Bizottság várhatóan leghamarabb az ősszel dönt a várt 900 millió euró odaítéléséről. Addig megoldódnak az beruházónak jelenleg legnagyobb gondot okozó problémák, így a Fővám és a Gellért téri…
Szeptember 1-jétől külön bérletet kapnak a kisgyerekesek. A forgalmazás augusztus 26-án kezdődik, az újfajta bérlet havonta 3250 forintba kerül majd - közölte a BKV
Az amerikaiak alkoholfogyasztása fokozatosan csökkent az elmúlt évtizedekben - vélik kutatók, akik kiderítették azt is, hogy a tengerentúlon jobban kedvelik a bort a sörnél.
Magas vérnyomás miatt szélütés okozta Isaac Hayes Oscar-díjas amerikai soulzenész, zeneszerző halálát - közölték a memphisi hatóságok. A 65 éves zenészt magas vérnyomással kezelték és tavaly már...
Filmes utómunkálatokra alapított céget a volt kormányszóvivő, akinek egy másik érdekeltsége több millió forint közpénzt kapott állami vezetők kommunikációs tréningjére
Az immár 16. alkalommal megrendezendő Sziget Fesztivál könnyű- és komolyzenei koncertekkel, tánc- és színházi programokkal, művészeti előadásokkal és vidám nyári hangulattal várja a szórakozni vágyó bel- és külföldi közönséget