Az ecetet már az ókori rómaiak is fogyasztották frissítő italként, gyógyszerként, tartósítószerként és ételízesítőként. Az ételeket aromásabbá és nem utolsó sorban könnyen emészthetővé teszi.
Nemzetközi Népirtás Elleni Központ megalakítását tervezi Magyarország; a budapesti intézet célja egyebek mellett a világban kialakuló konfliktusok előre jelzése lenne - mondta Göncz Kinga...
A hallásban nélkülözhetetlen szerepet betöltő szőrsejteket sikerült újranöveszteniük egerekben amerikai kutatóknak, közlik a Nature című brit tudományos lapban. Az eredmény egy nap segíthet a...
Hetven, Európába bevándorolni szándékozó afrikai minden bizonnyal életét vesztette a Földközi-tengeren, Málta partjai közelében, mert szerdán elsüllyedt hajójuk Málta szigetétől néhány...
Biztosítottak a tanévkezdés feltételei, folytatódik a kormányprogram megvalósítása, a 2008/2009-es tanévben is kiemelt terület marad az oktatás, a kultúra és a tudomány - közölte Tatai-Tóth András...
A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén egyhangúlag úgy döntött, hogy 285 millió forint gyorssegélyt biztosítanak az újpesti kórház számára a 60 napon túli tartozásai kifizetésére. Az önkormányzati...
A fogyasztóvédelmi hatóságnak is lehetősége lesz a jogsértő üzletek ideiglenes bezárására szeptember 1-től, míg az illegális húsüzemek akár kétmilliárd forintos bírságra is számíthatnak - mondta a...
Csongrád és Bács-Kiskun megye tizennégy településének 75 ezer lakosát szolgálja ki a 1,5 milliárd forintos költséggel elkészült felgyői hulladékkezelő központ, melyet csütörtökön adott át Szabó...
Az Európai Unió rendelete szerint szombattól az európai mobil szolgáltatóknak ismét csökkenteniük kell roamingtarifáikat: a három magyar szolgáltató ügyfeleinek esetében a rendelkezés mintegy 10...
Életveszélyesen megsebesített egy nyolcvanas évei elején járó embert egy hajléktalan Budapesten a Jászai Mari téren. A férfit állampolgári segítséggel fogták el a helyszínen a Budapesti...
Az orosz haderő szabadon engedte csütörtökön azt a 12 grúz katonát, akit még a múlt hét elején vett őrizetbe a Fekete-tenger partján fekvő Poti kikötőjében - közölte Alekszandr Lomaia, a grúz...
Az Európai Unió (EU) szankciókat fontolgat Oroszország ellen amiatt, hogy Moszkva elismerte két szakadár grúziai terület függetlenségét - közölte a francia külügyminiszter. Bernard Kouchner párizsi...
Az amerikai piacok a csütörtöki kereskedés során 1 százalékot meghaladó mértékben emelkedtek a vártnál sokkal jobb második negyedéves GDP adat és a csökkenő munkanélküliségi jelentést követően. A DJIA index 212.67 ponttal, 1.85 százalékkal 11,715.18 pontig erősödött. Az S&P 500 index értéke 19.02 pontot, 1.48 százalékot erősödve 1,300.68 ponton zárt, míg a Nasdaq composite index 29.18 ponttal,…
Barack Obamát jelölte az Egyesült Államok 44. elnökének az amerikai Demokrata Párt budapesti idő szerint csütörtökre virradóra denveri konvencióján. Az illinois-i szenátor ezzel hivatalosan a Demokrata Párt elnökjelöltjévé vált. Az amerikai történelemben ő az első afrikai amerikai politikus, aki elnyerte valamelyik nagy párt jelöltségét.
A szabad demokraták ugyan csak ma kezdenek el vitázni Gyurcsány Ferenc adócsökkentési terveiről és kormányának cselekvési programjáról, s aligha hozzák meg döntésüket rövid időn belül, politológusok már most inkább arra hajlanak: ha kompromisszumok árán is, de az SZDSZ várhatóan felsorakozik a tervezett lépések mögé. A kormányfő tegnap a Gazdasági Egyeztető Fórum alakuló ülésén is programja…
Ma már evidencia, hogy az oktatás és a nevelés sorsdöntő Magyarország jövője szempontjából. Ezt hangsúlyozta a köztársasági elnök a VII. Nevelésügyi kongresszus tegnapi zárónapján, és ennek a gondolatnak rendelte alá a Megegyezés oktatásról szóló programját Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is. Ám az Új tudás programja hiába ad megoldási lehetőségeket az elmúlt évtizedek problémáira, úgy tűnik, a…
Hamarosan átrendeződhetnek az európai klubfutball erőviszonyai, ugyanis a német bajnokság már több pénzt termelhet, mint a spanyol és az olasz pontvadászat, így a Bundesliga-klubok is többet költhetnek az átigazolási piacon.
Ismét előzetes letartóztatásba helyezték Kulcsár Attilát, miután a bíróság tegnap bűnösnek mondta ki sikkasztás bűntettében és nyolc év letöltendő szabadságvesztésre ítélte. Rajta kívül még hat ember - Kerék Csaba, Bitvai Miklós, Schönthal Henrik és Garamszegi Gábor, El Abed Hassan és Bende Péter - letöltendő börtönbüntetést kapott. A bíróság, amely szerint a korábban kritizált…
Nagy kérdés, kell-e annyi önkormányzat, amennyi Magyarországon funkcionál. Nem lenne-e elegendő sokkal kevesebb, az elaprózott közigazgatás nem visz-e el túl sok pénzt? Egy kis falu, Vérteskethely most bizonyos tekintetben példát szolgáltat. Csak hatszáz fősnél kisebb település pályázhat falugondnokságra. És mivel körülbelül tíz fővel hatszáz alá csökkent a lélekszám, Petkovics Gyula polgármester…
Barack Obama elfogadta az elnökjelöltséget, majd 80 ezer ember előtt mondott beszédében George Bush elnökségét okolta sok amerikai életszínvonalának romlásáért.Az illinois-i szenátor éppen azon a napon fogadta el a jelöltséget, amikor Martin Luther King fekete polgárjogi harcos 45 éve elmondta híres "Van egy álmom" kezdetű beszédét, amely mérföldkő volt a feketék jogegyenlőségéért folytatott…
Barack Obama az amerikai Demokrata Párt denveri konvencióján csütörtök este elfogadta az elnökjelöltséget; 80 ezer ember előtt mondott beszédében egyebek mellett George Bush bukott elnökségét okolta sok amerikai életszínvonalának romlásáért.
Milyen módon kell teljesíteni az illetékmentes (banki átutalással teljesített) ajándékkal kapcsolatban az APEH felé fennálló bejelentési kötelezettséget? A férjem meghalt, a közös tulajdonú ingatlanunkat szeretném eladni, kell szja-t fizetnem? Gyerekeim ingatlant örököltek, esetükben mi számít az eladáskor a szerzés időpontjának? Olvasói kérdések.
Nagyobb balatoni forgalom mellett felemás szezont zártak idén a dél-balatoni kisvállalkozók, akik a csütörtöki balatonszárszói szezonzáró fórumukon köszönet mondtak a fogyasztóvédelmi hatóságnak, hogy az idén nem a bírságolásra, hanem a megelőzésre tette a hangsúlyt ellenőrzései során.
A faji kérdés az Egyesült Államokban a mai napig annyira kényes téma, hogy az amerikai politikusok igyekeznek sajátos, erősen kódolt, a kívülállók számára szinte megfejthetetlen nyelvet használni. Különösen érzékeny területet érintenek azok az utalások, amelyek az afro-amerikaiakkal kapcsolatos negatív sztereotípiákat, például a lustaságot, a megbízhatatlanságot, a bűnözésre való hajlamot vagy a…
Havi 24 ezer forintot nyernek a kormány tervezte adóváltoztatásokkal a "legszerencsésebbek": 17 ezer marad a munkavállalónál, 7 ezer forint pedig a munkaadónál
Tart az alacsony felvásárlási ár miatt tiltakozó almatermelők demonstrációja Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, továbbra is két feldolgozó üzemet tartanak blokád alatt a gazdálkodók - közölték az akció szervezői péntek hajnalban. A termelők továbbra is 30 forint körüli felvásárlási árakat szeretnének. A feldolgozók 15-20 forintot kínálnak az alma kilogrammjáért.
A miniszterelnök szerint adócsökkentő csomagja "nem nagyon tud megbukni". Gyurcsány Ferenc a Magyar Televízió Az Este című műsorában arról is beszélt, hogy valamennyi párt benyújthat javaslatot programjához a parlamentben.