Mindkét magyar csapat búcsúzott az UEFA-kupa második selejtezőköréből, miután a Győr és a Debrecen is vereséget szenvedett a csütörtök esti visszavágókon. A Győr a Stuttgarttól kapott ki otthon 4-1-re, míg a Debrecen szintén hazai pályán szenvedett 3-2-es vereséget a svájci Young Boys-tól.
Csütörtökön már a negyedik egymást követő napon zárt emelkedéssel az arany ára. A New York-i tőzsde fémrészlegében (COMEX) a legnagyobb forgalmú decemberi lejáratú arany ára unciánként 3,20 dollár...
Nem létező színházi szervezet nevében toboroz színészpalántákat az egykori ózdi fojtogató. Liebe/Dornay Attila 1978-ban próba közben megölt egy fiatal lányt, majd többeket is életveszélybe sodort.
Erősen rákkeltő, elsősorban a tüdőt roncsoló radioaktív polónium is van a cigarettákban, állítja egy amerikai tanulmány, és erősítik meg magyar szakemberek.
Rossz passzban van Molnár Anikó, orvosai nemrég megállapították, hogy pánikbetegségben szenved. Az egykori Nagy Ő egyre súlyosbodó problémája lelki eredetű: iszonyatosan magányos, és rengeteget csalódott a férfiakban. Csak négy kutyája és egy látó asszony tartja benne a lelket.
A Bloody Mary összetevői: vodka, paradicsomlé, ízesítik húslevessel, zelleres sóval, kell bele Tabasco, Worcester szósz és citromlé. A profik retekpürét is tesznek bele.
Segély helyett munkához kell juttatni azokat, akik tudnak és akarnak is dolgozni, de erre most nincs lehetőségük - mondta az InfoRádióban az MSZP parlamenti frakcióvezetője. Lendvai Ildikó az Arénában kifejtette: az önkormányzatok kötelessége lesz, hogy foglalkoztassák ezeket az embereket.
Több száz rohamrendőr hatolt be pénteken a thaiföldi miniszterelnöki hivatal területére, hogy kiszorítsa az onnan negyedik napja távozni nem akaró ellenzékieket, szemtanúk szerint a biztonságiak...
Ahogy az várható volt: nem zárkózott el az SZDSZ Gyurcsány Ferenc Megegyezés címet viselő, két napja – néhány év alatt a hetedikként – bemutatott programjának támogatásától.
Grúzia csütörtökön azt kérte: folytassanak le nemzetközi vizsgálatot annak kiderítésére, hogy melyek voltak a hónap elején Oroszországgal kialakult fegyveres konfliktusának okai.
A földgáz árának emelése miatt Budapesten 3-4 százalékkal drágulhat a távfűtés novembertől, ami már most is drágább a magyar fővárosban, mint Bécsben - írja a Napi Gazdaság.
Barack Obama az amerikai Demokrata Párt denveri konvencióján csütörtök este elfogadta az elnökjelöltséget; 80 ezer ember előtt mondott beszédében egyebek mellett George Bush bukott elnökségét...
Hétfőn kezdi postázni a Magyar Államkincstár az adategyeztetésre felszólító leveleket a hatósági ellenőrzésen fennakadt gáz- és távhőkompenzációt igénylőknek, a kérelmek jogosságát az idén a korábbiak...
Erősen rákkeltő, elsősorban a tüdőt roncsoló radioaktív polónium is van a cigarettákban, állítja egy amerikai tanulmány, és erősítik meg magyar szakemberek - írja a Népszabadság. A lap pénteki...
Az AAA AUTO csoport 221,8 millió eurós teljes árbevétele az év első hat hónapjában gyakorlatilag változatlan maradt, az előző év azonos időszakához képest 0,5 százalékkal csökkent - derül ki a társasá...
Színészképzés apropóján fojtogatásra biztatja a jelentkezőket egy magát D. Attilának mondó férfi az interneten. A Bors megtudta: a színházi rendezőként bemutatkozó férfi korábban közel 12 évet ült börtönben emberölés és életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt. Valójában L. Attilának hívják, és az ózdi fojtogató néven vonult be a magyar kriminalisztika történelmébe.
A falon végigfutó repedések már júniusban figyelmeztettek az M6-os mecseki szakaszán az alagútomlások veszélyére. A kivitelezőt megintették, és hamarosan újabb intésről is dönthetnek. A kilencedik a koncessziós szerződés felmondásával jár - írja a Népszabadság.
A miniszterelnök szerint adócsökkentő csomagja "nem nagyon tud megbukni". Gyurcsány Ferenc a Magyar Televízió Az Este című műsorában arról is beszélt, hogy valamennyi párt benyújthat...
A 75 milliárd forintos iskolafejlesztési program kiemelkedő összegű támogatásait szinte kizárólag olyan települések nyerték el, amelyeknek szocialista országgyűlési képviselőjük van – derül ki a Magyar Nemzet összeállításából.
Második nekifutásra ez év augusztus végéig szabott magának határidőt Debrecen közgyűlése a repülőtér privatizációjára adta hírül a Népszava. A két menetben lebonyolított pályázat során a szakmai befektetők helyett ingatlanfejlesztők kerültek felszállópályára. Közülük legesélyesebbnek a debreceni ipari park fejlesztője, a Xanga Holding látszott, melynek azonban nincs tapasztalata a légi…
Oroszország korlátozhatja nyugatra irányuló olajszállításait már a következő napokban, válaszul az EU szankciófenyegetéseire és a NATO fekete-tengeri akcióira - írta a pénteki The Daily Telegraph.
Egy afrikai törzs táborába költözteti Frei Tamás a TV2 a sztárjait – értesült a Bors. A csatorna új kalandshow-jában a hírességek nomád körülmények között tengetik majd a napjaikat, a nõk tüzet raknak, míg a férfiak vadásznak. A városi élet luxusáról Zalatnay Cini, Liptai Claudia, és Schobert Norbi volt hajlandó elsõként elmondani.
Felmentett egy kaliforniai bíróság egy volt amerikai tengerészgyalogost az alól a vád alól, hogy 2004-ben az iraki Fallúdzsában kettős gyilkosságot követett volna el. A Los Angeleshez közeli...
A miniszterelnök szerint az Országgyűlés el fogja fogadni a költségvetést és az adótörvényeket, azonban ha mégsem, akkor a kormánynak le kell mondania - jelentette ki Gyurcsány Ferenc a köztévé esti műsorában csütörtökön.
A Budapest Bank csoport adózás utáni nyeresége az idei első félévben 7,5 milliárd forint volt, ami 42 százalékkal haladja meg a tavaly első félévit- mondta Mark Arnold elnök-vezérigazgató.
Pénzt gyűjtenek rajongói Gesztesi Károlynak. A színész iránt a napokban megjelent újságcikkek keltettek olyan mérvű részvétet, hogy sokan adakozni kezdtek számára. Azt hitték ugyanis, hogy kedvenc művészük nem szerepel többé a Jóban- Rosszban című sorozatban, így munka nélkül marad.
Orvosai szerint az előzetes vizsgálatok alapján stabil a dalai láma egészségi állapota. A tibetiek indiai emigrációban élő, 73 éves vallási vezetőjének programjait kimerültségre hivatkozva mondták le a következő három hétre.
A Napi Gazdaság elemzőinek számításai azt mutatják, a havi 233 ezer forintnál többet keresők lennének a nyertesei Gyurcsány Ferenc adócsomagjának. Ők tudnának ugyanis minden kedvezményt a legnagyobb mértékben kihasználni.
Oroszország korlátozhatja nyugatra irányuló olajszállításait már a következő napokban, válaszul az EU szankciófenyegetéseire és a NATO fekete-tengeri akcióira.
Feltehetően elaludt a volánnál annak a kamionnak a sofőrje, amely felborult az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán Győr-Moson-Sopron megyében.
A közép-európai régióban pénteken a lengyelországi második negyedévi GDP-adat kelt figyelmet, a szakértők a várhatóan 5,5 százalék feletti éves növekedés alapján a pénpolitikai enyhítés elmaradására k...
Kis híján sírva fakadt Kulcsár Attila tegnap a Fővárosi Bíróságon. Az ok: elsőfokú, nyolc éves börtönbüntetése után azonnal előzetes letartóztatásba helyeztette őt Varga Zoltán bíró. Mosolygott viszont a brókerbotrány harmadrendű vádlottja a K&H volt vezérigazgatója Rejtő E. Tibor, mert őt felmentették.
Egy brit informatikai szakértő szerint keresztnevünk kezdőbetűje jelentősen befolyásolja, hogy mennyi kéretlen levél önti el elektronikus postaládánkat.
Stabil a dalai láma egészségi állapota, nem ad okot aggodalomra - közölte annak az indiai (mumbai) klinikának a szóvivője, ahova csütörtökön beszállították hasi panaszokkal a tibetiek emigrációban...
A Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium azt állítja: még nincs döntés az októberi gázáremelés mértékéről. A tárca nem erősítette meg, de nem is cáfolta a kormány közeli Népszabadság értesülését.