Az indiai Apollo Tyres Kft. gumiabroncsgyárát a nyilvánosság teljes kizárásával akarták megvalósítani Gyöngyösön - jelentette ki Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke pénteken Budapesten,...
Nem szab határidőt az amerikai csapatok kivonásának az Irakban szolgáló amerikai erők jövőbeli jogállásáról szóló amerikai-iraki szerződéstervezet, de Bagdad azt szeretné, hogy az amerikai harcoló katonák 2011. végéig elhagyják az országot - közölte csütörtökön Ali al-Dabbagh iraki kormányszóvivő.
Az orosz csapatok megkezdték a kivonulást a stratégiai fekvésű grúziai Gori városából, és ígéretet tettek arra, hogy helyi idő szerint délután öt órára be is fejezik azt - közölte pénteken a grúz...
A BKV szerint a vártnál kevesebb problémát okozott az átállás első üteme a budapesti tömegközlekedésben; a csütörtöktől érvényes új menetrend miatt eddig mintegy száz panasz, illetve módosítási...
Mel C is végre terhes lett, utolsónak a Spice Girlök közül. A 34 éves énekesnő pénteken jelentette be a hírt honlapján. Az apa Thomas Starr, akivel már hat éve él együtt az asszonykorú fűszeres...
A brazil hatóságok kiadták az Egyesült Államoknak az egyik leghatalmasabb kolumbiai drogbárót, akit azzal gyanúsítanak, hogy csaknem ötszáz tonna kokaint csempészett az országba mintegy tízmilliárd...
A második negyedévben többen léptek be a rossz adósok táborába, mint ahányan kikerültek belőle, ezért a bankok szigorítani készülnek hitelezési szabályaikat - írja a Népszabadság. Az elmúlt...
Egy százéves kínai asszony a pekingi olimpia szuperszurkolója: az idős hölgy az ötkarikás játékok valamennyi élő közvetítését végignézte. Mint a kínai lapok megírták, a matrónát annyira...
Kivonultak az orosz csapatok a szűkebb értelemben vett Grúziából, az egységek közép-európai idő szerint 17 óra 50 perckor átlépték Dél-Oszétia határát jelentette be tegnap este Anatolij Szergyukov orosz védelmi miniszter az Interfax hírügynökség szerint. Orosz állítás szerint már csak ötszáz katona maradt az úgynevezett ütközőzónában. A grúz kormány megerősítette, hogy az oroszok nagy része…
A Magyar Nemzet birtokába került jogi szakvélemény szerint vagyoni kárt okozott egy törvényellenes szerződés megkötésével a HospInvest által működtetett kiskunhalasi kórház igazgatója; erről a lap...
Gordon Brown miniszterelnök és elődje, Tony Blair elleni halálos fenyegetések ügyében indított nyomozás során került a brit rendőrség látókörébe az a három férfi, akiket egy héttel ezelőtt vettek...
Miközben a Fidesz politikusai ismét lavíroznak a Magyar Gárdát hol helytelenítő, máskor éppen bátorító kijelentéseikkel a szélsőjobb felé, addig a szervezet egyéves lett. A tavaly augusztusi avatás óta első születésnapját még biztosan megéri, ám szeptemberben folytatódik ellene a feloszlatását célzó bírósági tárgyalás. Más kérdés, hogy a bíróság a jogi trükkel szétválasztott Magyar Gárda Egyesület…
Konzorciumok is pályázhatnak európai uniós támogatásra, a valótlan adatot közlő pályázó nem támogatható - egyebek mellett ezeket a szabályokat is tartalmazza a nemzeti fejlesztési és gazdasági...
A közigazgatással kapcsolatos lakossági és a vállalkozói elégedettségét vizsgáltatja meg a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ). Az erről szóló tender-felhívás a Közbeszerzési Értesítőben jelent...
Nemzetbiztonsági okokra hivatkozva valószínűleg nem írnak ki közbeszerzési eljárást az új Kossuth téri mélygarázs építésére - tudta meg a Magyar Hírlap. A lap szerint nem lesz nyilvános pályáztatás...
Hetven éve nem kellett cserélnie egy villanykörtéjét egy asszonynak Nagy-Britanniában. De nem azért, mert sosem kapcsolta fel a lámpát. Becslése szerint vagy 600 ezer órán át világított eddig az...
Kevesli az MSZP, illetve Veres János pénzügyminiszter által emlegetett jelenlegi adócsökkentési számokat az SZDSZ, ráadásul értékelésük szerint időzavarban vannak a szocialisták.
Az MSZP frakcióvezetője szerint a magyar jogszabályok egyértelműen rendelkeznek arra az esetre, ha az Országgyűlés nem fogadja el ősszel a jövő évi költségvetést; erről Lendvai Ildikó a Népszavának...
A terjesztők szerint időre megérkezik minden tankönyv az iskolákba. Ezt erősítette meg Bakonyi László, az Oktatási Hivatal elnöke és Jókai István, a Nemzeti Tankönyvkiadó vezérigazgatója is. Így reagáltak a Magyar Nemzet tegnapi cikkére, amely szerint félmillió tankönyv biztosan nem lesz tanévkezdésre az iskolákban.
Három ember életét oltotta ki Dél-Kínában a Nuri névre keresztelt tájfun, amely több százezer embert kényszerített otthona elhagyására. A tájfun pénteken okozott hatalmas káoszt Hongkongban, a...
Nem alakul olyan bizottság az MDF-ben, amely esetleg meghatározhatná a szeptember 27-ei tisztújításra készülő elnökjelöltek kampányának szabályait - tudta meg a Népszava. A lap úgy értesült, hogy a...
Minden akadály elhárult az elől, hogy a jövő héten ítélet szülessen a K&H Equities 23 milliárdos brókerbotrányában. A hamis vád miatti feljelentést elutasították, az elsőrendű vádlott, Kulcsár Attila pedig a várakozásokkal ellentétben nem módosított vallomásán az utolsó pillanatban.
Kövérsége miatt nem tudnak egy gyilkossággal vádolt nőt bíróság elé citálni és börtönbe zárni Texasban. A 27 éves korára 4 és fél mázsás nőt 2 esztendős unokaöccse agyonverésével gyanúsítják....
Kigyulladt egy iskola épületének tetőszerkezete hajnalban a fővárosban - közölte a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság (FTP) szóvivője. A főváros XI. kerületében, Gazdagréten a Szent György Informatikai...
Az elefánt jobban számol, mint az ember - állítják japán kutatók. Az eredményhez az állatok szeme láttára két vödörbe almákat ejtettek, nem egészen ugyanannyit mindegyikbe, azután választásra...
Öngyilkos merénylő robbanóanyaggal megpakolt teherautót röpített levegőbe egy északnyugat-pakisztáni rendőrőrsnél, kioltva legkevesebb hat rendőrtiszt életét. A rendőrség egyik illetékese szerint...
Két tiltakozni szándékozó idős asszonnyal szembeni durva bánásmóddal Kína elnyerte az elnyomás aranyérmét - írta a The Washington Post játékok rács mögött című szerkesztőségi cikkében. "Az...