Mivel a vártnál kedvezőbben alakultak az amerikai adatok, az EUR/USD több mint elvesztette nyereségeit. Az amerikai fogyasztói árak havi szinten 1,1%-kal, éves szinten pedig 5,0%-kal emelkedtek (előrejelzés: +0,7%, illetve +4,5%), míg a TIC-mutatók májusban 67,0 milliárdos befolyó tőkéről adtak számot, miközben az elemzők 70,0 milliárdos értékkel számoltak. Szintén kellemes meglepetést okozott az…
A NATO tüzérséggel és légierő bevetésével kombinált támadást intézett pakisztáni területen lévő célpontok ellen, ahonnan provokáció érte - közölték katonai források szerdán Kabulban.
Kazán dőlt egy munkásra szerda délután a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kisújszállás általános iskolájában. A 39 éves újszászi férfi éppen a kazánt javította, amikor az, egyelőre ismeretlen okból, eldőlt.
Az EIA-olajpiaci jelentés szerint a múlt héten 3,0 millió hordóval emelkedtek a nyersolajtartalékok a legutóbbi -5,9 millió hordós érték után. A benzintartalékok 2,4 millió hordós emelkedést mutattak, miután az előző héten még +0,8 millió hordós értékről számoltak be. A könnyű fűtőolajoknál +3,2 millió hordós értékről számoltak be a legutóbbi +1,8 millió hordós érték után. In-GFX
Az olasz labdarúgó-bajnokságban még mindig jelen vannak a korrupt személyek, mondta Luciano Moggi, a Juventus korábbi igazgatója. Az olasz szakember szerint a 2006-os bundabotrány után sem tisztult meg az olasz futball és akik eltávolították őt, csak féltékenyek voltak a sikereire.
Gyurcsány Ferenc szerint a jelenlegi nyugdíjrendszer jó kompromisszum, mivel a költségvetésnek az lenne a jó, ha az infláció alapján, míg a nyugdíjasoknak az, ha a nettó bérnövekedés alapján számolnák...
A tudomány fog a sportolók segítségére sietni a Kolonics Györgyéhez hasonló tragédiák elkerülésére - állítja a Semmelweis Egyetem Közegészségtani Intézetének igazgatója. Tompa Anna professzor elmondta: azt reméli, hogy olyan eszközök születnek a tudomány révén, amelyek meghatározzák a teljesítőképesség határát, és világossá teszik sportolónak és edzőnek, hogy meddig lehet elmenni.
Miután közzétették, az olajpiaci jelentést, mely szerint a július 11-i héten 2,952 millió hordóval emelkedtek az amerikai nyersolajtartalékok, nyomás alá került a Light Sweet Crude típusú olaj. Az amerikai olajfinomítók kapacitáskihasználtsága 89,5%-ra emelkedett. in-GFX
Egy 500 kilogrammos világháborús bombát találtak a főváros XIII. kerületében a Tahi út és a Tatai utca kereszteződésénél szerda délután, a környéket lezárták, a lakóházakat kiürítik - közölte a...
Mintegy tízezer embert kellett kitelepíteni Angyalföldön egy 500 kilogrammos világháborús bomba miatt. Este fél tízre sikerült mindenkit kitelepíteni a környékről és negyed tizenegykor a tűzszerészeknek sikerült hatástalanítaniuk a robbanószerkezetet.
Gyurcsány Ferenc szerint a jelenlegi nyugdíjrendszer jó kompromisszum, mivel a költségvetésnek az lenne a jó, ha az infláció alapján, míg a nyugdíjasoknak az, ha a nettó bérnövekedés alapján számolnák ki a nyugdíjakat. A kormányfő erről az Arany Alkony Paskál Idősek Otthonában tartott fórumon beszélt szerda délután a fővárosban, néhány száz nyugdíjas előtt.
Minden Olaszországban élő személyről ujjnyomatot vesznek a jövőben - döntött szerdán a Silvio Berlusconi vezette római kormány. A személyi okmányokat 2010-től ezzel az azonosítóval látják el.
Gyurcsány Ferenc szerint a jelenlegi nyugdíjrendszer jó kompromisszum, mivel a költségvetésnek az lenne a jó, ha az infláció alapján, míg a nyugdíjasoknak az, ha a nettó bérnövekedés alapján számolnák ki a nyugdíjakat. A Fidesz-KDNP viszont úgy véli: a nyugdíjasok a kormány csapdájába kerültek, mert a kabinet "propagandára, a választási siker érdekében használja fel az időseket, gondjaikkal…
Egy 500 kilogrammos bomba miatt ürítenek ki több utcát Budapest XIII. kerületében. A második világháborús robbanószerkezetet a Tatai úton találták, egyelőre nem tudni, pontosan hol. A rendőrség egy kilométeres körben kiüríti a lakásokat, az Országbíró utca - Béke út - Dolmány utca - Tatai út által határolt területen. A kiürítésben a kerületi járőrök mellett segítenek a polgári védelem és a…
A NATO tüzérséggel és légierő bevetésével kombinált támadást intézett pakisztáni területen lévő célpontok ellen, ahonnan provokáció érte - közölték katonai források szerdán Kabulban. Az...
A július 5-i homoszexuális felvonuláson történt rendbontások kapcsán Bencze József, országos rendőrfőkapitány a Hír Televíziónak azt mondta: a tojásdobálást a rendőrség következetesen bűncselekménynek vagy szabálysértésnek ítéli meg a jövőben is.
Egeresi Sándor személyében magyar elnököt választott szerdán a vajdasági parlament. A döntés az egyetlen szerb autonóm tartományban abszolút törvényhozási többséggel rendelkező demokrata tábor és...
Hosszú hallgatást követően szerdán hivatalosan bejelentették Hararéban, hogy a zimbabwei infláció meghaladta az évi 2200000 százalékos inflációt. A ráta februárban 165 ezer százalékos volt.
Saját levágott nyelvével akarta kiengesztelni Siva istent egy 25 éves hindu Indiában. A férfi egy borotvakéssel vágta ki a nyelvét a szájából és lerakta a hindu istenháromságban a pusztítást...
Idő előttinek nevezték szerdán Írországban Nicolas Sarkozy francia elnök előző napi javaslatát, hogy tartsanak új népszavazást a szigetországban a lisszaboni EU-szerződésről.
A dinnyetermesztők képviselői csütörtök délután tárgyalnak az Auchan áruházlánc megbízottaival a gyümölcs áráról - közölte a gazdák szószólója. Karsai József kijelentette: az "Isten irgalmazzon" azokn...
A dollár profitált az olajár csökkenéséből, miután közzétették az olajpiaci jelentést. Az EUR/USD tovább, 1,5846-ig folytatta zuhanórepülését, ahol támogatással találta szembe magát. Ha nem tartja magát az 1,5846-39-es támogatás, az elemzők szerint további veszteségekkel kell számolni 1,58-ig. in-GFX
Gyurcsány Ferenc szerint a jelenlegi nyugdíjrendszer jó kompromisszum, mivel a költségvetésnek az lenne a jó, ha az infláció alapján, míg a nyugdíjasoknak az, ha a nettó bérnövekedés alapján...
Az Oktatási Hivatal ellenőrzés után jóváhagyta a felsőoktatási intézmények kapacitásszámait. Jelenleg 489 ezer hallgatói férőhely van a magyar felsőoktatásban, az aktív hallgatói létszám pedig 380 ezer fő - jelentette be Manherz Károly felsőoktatási szakállamtitkár szerdán, Budapesten.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 67,82 pontos, 0,33 százalékos emelkedéssel, 20.350,02 ponton zárt szerdán. A Mol árfolyama 0,05 százalékkal 18.505 forintra erősödött, az OTP...
Bennégett egy ember abban az istállótűzben, ami a Püspökladány melletti Meggyes tanyán gyulladt ki szerdán délután. A helyszínen jelenleg is hét tűzoltóegység küzd a lángok megfékezésével - közölte...
A kormány arra készül, hogy szeptemberben módosításokat nyújt be a parlamentnek az alkalmi munkavállalói könyves (AM-könyves) foglalkoztatással kapcsolatban, az új szabályozást jövő év január 1-jétől szeretnék életbe léptetni - közölte Székely Judit, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szakállamtitkára.
Illetékekből június végéig 72,27 milliárd forint folyt be, ebből 13,9 milliárd júniusban - derül ki az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) honlapján közzétett adatokból. Tavaly az első félévbe...
Várhatóan meghosszabbítják a Keleti pályaudvar körüli - korábban csak 4 hónapra bevezetett - forgalmi rendet - mondta az InfoRádiónak Kiricsi Karola, a BKV szóvivője. Hozzátette: a hosszabbításra nem a metróépítés csúszása miatt van szükség.
Legkésőbb péntek délután eldől, hogy Kolonics György halála után milyen összetételű kenu kettes szerepel majd 500 és 1000 méteren a pekingi olimpián. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke az InfoRádiónak elmondta: szeretnék, ha a tragédia ellenére Kozmann György legalább egy számot vállalni tudna.
A dinnyetermesztők képviselői csütörtök délután tárgyalnak az Auchan áruházlánc megbízottaival a gyümölcs áráról - közölte a gazdák szószólója az MTI-vel szerdán. Karsai József kijelentette: az...
A dollárt ma gyengítették az amerikai pénzügyi szektorral kapcsolatos aggodalmak és a Fed-elnök pesszimista kommentárjai. Az EU-s fogyasztói árak a revízió szerint is a várt szerint 4,0%-kal emelkedtek (előző: +3,7%). A GBP/USD árfolyama visszaesett, miután közzétették a gyenge brit munkaerő-piaci adatokat. A segélyre igényt tartó munkanélküliek száma 15.500-zal emelkedett (előrejelzés: +10.000).…
A Forma 1 Magyar Nagydíj első három helyezettje idén is herendi porcelánvázát vehet át; a manufaktúránál szerdára elkészült a három neoklasszicista stílusú serlegváza és a konstruktőri díjként...
A MÁV szakmailag több ponton vitatja az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ) a vasúti közlekedés korszerűsítésének ellenőrzéséről a napokban nyilvánosságra hozott jelentésének egyes megállapításait, és...
Szerdán késő délután közel öt dolláros veszteségen állt a kőolaj ára arra a meglepő hivatalos adatra, hogy a múlt héten a várt csökkenés helyett jelentősen nőtt az amerikai olaj- és benzintartalék. ...
Erősödött a forint a régiós devizákkal együtt a budapesti bankközi devizapiacon. Délután fél ötkor 232,15/30 forintot ért egy euró - a kedd délutáni és az azzal megegyező szerda reggeli 232,50/60 f...
Harmincegy fős lesz a magyar úszócsapat a pekingi olimpián, miután a Magyar Úszó Szövetség elnöksége jóváhagyta Kiss László szövetségi kapitány javaslatait - mondta Gyárfás Tamás elnök a szerdai ülés után.
Akár tízezer embernek is el kell hagynia ideiglenesen otthonát, amíg a tűzszerészek hatástalanítják azt az amerikai gyártmányú 500 kilogrammos világháborús bombát, amit a főváros XIII. kerületében,...
Gyurcsány Ferenc szerdán ígéretet tett arra, hogy megváltoztatják azt a szabályozást, amely szerint az idősotthonok nem vehetik igénybe az áramár-kompenzációt; a miniszterelnök az Arany Alkony Paskál Idősek Otthonában tartott lakógyűlésen beszélt.
Ittas vezetésen érték és megbilincselve vitték vérvételre a rendőrök Szolnok egyik volt szocialista alpolgármesterét, jelenlegi önkormányzati képviselőt a megyeszékhelyen.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 67,82 pontos, 0,33 százalékos emelkedéssel, 20.350,02 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 11,2 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama a gyen...
Az élet nagy jelentőségű eseményei - mint a gyermek születése, a házasságkötés - boldogabbá tehetik az embert, de csak időlegesen - állítják a szakemberek. A boldogság alapszinten lényegében egész életen keresztül ugyanaz marad.