2008. július 17. csütörtök

júl. 17
9:51
Tízezren rekedtek utcán egy bomba miatt (BorsOnline)
Becslések szerint tízezer embernek kellett elhagynia ideiglenesen az otthonát Angyalföldön, azok után, hogy egy műhely szerelőaknájának bővítése során 500 kilogrammos második világháborús bombát találtak. Lapzártánkkor még nem kezdődhetett meg az amerikai szerkezet vizsgálata, mivel a lakók egy része nem volt hajlandó kiköltözni a lakásából.
júl. 17
9:51
Nyolc osztály elég, hogy tengeralattjárót építsen az ember (Infostart)
Saját tengeralattjárót épített az udvarában egy kínai férfi, pedig semmilyen speciális végzettsége nincs; mindössze az általános iskola nyolc osztályát járta ki. Viszont technikai zseni, amit az is bizonyít, hogy 17 szabadalmat jegyeztetett már be.
júl. 17
9:51
Hordozható DVD-lejátszók (Blikk)
Egyszerű eszköz, amellyel lefoglalhatjuk a gyerekeket utazás közben
júl. 17
9:54
Nagyot csökkent az ukrán munkanélküliség (Index)
Meredeken, mintegy 35 ezerrel csökkent júniusban az egy hónappal korábbihoz képest a bejelentett munkanélküliek száma Ukrajnában.
júl. 17
9:54
EUR/HUF A vártnál kisebb mértékben emelkedő magyar bérek (HírTV)
Reggel csökkent az EUR/HUF árfolyama, de a legutóbbi magyar adatok közzététele után ismét emelkedett. Az átlagbérek májusban éves szinten a várt 10,8% helyett csupán 9,6%-kal emelkedtek (előző: +10,6%). Az EUR/HUF-ot 230,66-on jegyzik. Ellenállás 232,51-nél, míg támogatás 229,81-nél található. In-GFX
júl. 17
9:54
Napi két óra napsütés felezi a rákkockázatot (Gondola)
Mindössze napi kétórányi napozás felére csökkenti bizonyos daganatos betegségek kialakulásának kockázatát a napsütés hatására keletkező D-vitamin révén - állítják olasz kutatóorvosok....
júl. 17
9:54
MPG - új médiaigazgatót nevezett ki (Kreatív Online)
Júliustól új szakember látja el a médiaigazgatói teendőket a Media Planning Group-nál (MPG). Horváth Gergely egy másik ügynökség hasonló pozíciójából érkezett a céghez.
júl. 17
9:54
Obama nem tarthat beszédet a Brandenburgi kapunál (Blikk)
júl. 17
9:54
Éjjel mehettek haza az angyalföldiek (Blikk)
Közel 500 kilós bomba miatt kellett kitelepíteni több ezer embert a 13. kerületből
júl. 17
9:54
A pápa a vallás csökkenő szerepét okolja (Kripto Akadémia)
Elítélte XVI. Benedek pápa csütörtökön Sydney-ben a katolikus ifjúsági világtalálkozón elítélte az elanyagiasodott társadalom "hamis bálványait".
júl. 17
9:54
A MÁV megszűnteti a hibridvonatot? (hirado.hu)
A hibridet 2006 decemberében vezették be, ez a vonat IC-kocsikból és gyorsvonati vagonokból álló szerelvény
júl. 17
9:56
„Koló” halála ügyében vizsgálódnak a rendőrök (HírTV)
A rendőrség is vizsgálja a kétszeres olimpiai bajnok kenus, Kolonics György halálának körülményeit. Korábbi hírekkel ellentétben az OMSZ nem rendelt el teljes körű vizsgálatot.
júl. 17
9:56
Két év alatt duplájára nőhet a gáz ára is (Gondola)
A Nemzetközi Energia Ügynökség vezetője szerint a következő két évben esnek majd az olajárak, mert jelentősen emelkedni fog a kitermelés. Európában ugyanakkor arra számítanak, hogy a gázárak, az olajár mintájára, két éven belül megduplázódnak. Ha ez így lesz, jelentősen megemelkedik az áram ára is.
júl. 17
9:56
Az oroszok nem adják ki Szacjukot Ukrajnának (Kripto Akadémia)
Moszkva elutasította az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) volt elnökének, Volodimir Szacjuknak a kiadatására vonatkozó kijevi kérvényt - adta hírül csütörtökön a BBC orosz híroldala.
júl. 17
9:57
Meg kell tervezni a kiszervezést (HR Portál)
Az outsourcing stratégiai fontossága megkívánja az alaposságot és a megfontolt döntéseket. Az outsourcingra készülő szervezeteknek hasznos költséganalízist, munkaerőtervet, és egy komplex üzleti tervvázlatot készíteniük, hiszen jelentős források szabadulhatnak fel, amelyek lekötésére fel kell készülnie a vezetésnek és az alkalmazottaknak.
júl. 17
9:58
Hatástalanították a hatalmas bombát (Gondola)
Sikeresen hatástalanították a szerdán, a XIII. kerületben talált második világháborús bombát. A robbanásveszély miatt kitelepített mintegy 6-8 ezer ember még éjjel hazatérhetett.
júl. 17
9:59
Hazánkban is terjeszkedik a Barclays (HR Portál)
Összesen 1700 új IT-munkahelyet hoz létre Magyarországon, Indiában, valamint Szingapúrban a brit Barclays bank - adja hírül a Világgazdaság.
júl. 17
10:06
Reálisan nézve is több lett a fizetésünk (Privátbankár)
A január–májusi reálkereset (a fogyasztóiár-index 6,9%-os növekedése mellett) 0,3%-kal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva. Egyre valószínűtlenebb a kamatemelés
júl. 17
10:09
Ne hajoljon le Jordániában! (BorsOnline)
Kellemetlen meglepetések érhetik a embert a nyaraláson, ha nem ismeri az adott ország szokásait – tudtuk meg Görög Ibolya protokollszakértőtől. Illik felkészülni annak az országnak a szokásaiból, ahová indulunk, s mindenütt örömmel veszik, ha néhány szót megtanulunk az adott nyelven. A figyelmességet megkülönböztetett bánásmóddal jutalmazzák. A szakértő segítségével csokorba gyűjtöttük néhány…
júl. 17
10:09
Ha nyár, akkor vesekő - 5 tipp, hogyan kerüljük el (Infostart)
Nyári forróság, izzadás, kiszáradás - ezek a vesekő kialakulásának feltételei, ám egy kis odafigyeléssel meg tudjuk előzni a kellemetlen problémát.
júl. 17
10:12
Figyelőlistán a Mol (Index)
A Standard & Poor's hitelminősítő csütörtökön figyelőlistára tette, negatív előjellel, a Mol hosszú lejáratú adósságának "BBB mínusz" besorolását.
júl. 17
10:12
USD/CHF A svájci ZEW-index romlásával számolnak az elemzők (HírTV)
Az európai nyitáskor ismét megközelítette az USD/CHF 1,0189-es csúcsát. Az érték átlépése esetén szabaddá válhat az út 1,0218-ig. Támogatás 1,0115-nél található. Hatással lehet a jegyzésekre a 11.00-kor megjelenő svájci ZEW-index, amelynél a -63,8 pontról -67,0 pontra való romlással számolnak az elemzők. In-GFX
júl. 17
10:12
Renault - tenderen választott (Kreatív Online)
A Renault Magyarország meghívásos tenderen választotta ki azt az ügynökséget, amelyet a Dacia Sandero kampányának feladataival bízott meg. A direkt marketing eszközökre épülő népszerűsítés célja, hogy minél több érdeklődőt vonzzon be a márkakereskedésekbe.
júl. 17
10:12
Kiszáll a CSI sztárja (Gondola)
William Petersen, a CSI: A helyszínelők című krimisorozat sztárja a kilencedik évad után sutba vágja a mikroszkópot. A CBS egyik legnézettebb (heti 17 millió néző) szériájának executive...
júl. 17
10:12
Kolonicsnak már volt kisebb szédülése (Metropol)
Kolonics György, a kedden elhunyt kétszeres olimpiai bajnok kenus a július 9-i sportkórházi vizsgálat előtt a keretorvosának már szólt arról, hogy korábban volt kisebb szédülése – mondta Berkes István, a Magyar Olimpiai Bizottság orvosi bizottságának vezetője, a Sportkórház főigazgatója csütörtökön a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.
júl. 17
10:12
XVI. Benedek pápa Sydney-ben: marginalizálták a vallást (hirado.hu)
A pápa elítélte az elanyagiasodott társadalom "hamis bálványait"
júl. 17
10:14
Nem lesz kamatemelés júliusban (Index)
A reálkeresetek első öt havi adatai megerősítették azt a várakozást, miszerint a jegybank júliusban nem emeli az alapkamatot - mondták csütörtökön makrogazdasági elemzők.
júl. 17
10:14
Megindult a nagy roham – Kétórás várakozás Röszkénél (HírTV)
Egyre többen jelentkeznek kilépésre a röszkei határátkelőnél szerda délután óta, most két órát kell itt várakozni. Az elmúlt hetekhez hasonlóan most is főleg a szabadságra hazatérő török és szerb vendégmunkások vesztegelnek a határon.
júl. 17
10:14
Elvált a móri bankrablás gyanúsítottja (Gondola)
Kimondták W. Róbert, a nyolc ember halálát okozó móri bankrablás egyik gyanúsítottjának válását a férfi jelenléte nélkül a Tatabányai Városi Bíróságon - erről csütörtöki számában írt a 24 Óra,...
júl. 17
10:14
Jamaicán megy férjhez a gyönyörű színésznő! (hirado.hu)
Mena Suvarit hamarosan, egy egzotikus utazás során vezetik az oltár elé
júl. 17
10:16
AUD/USD Az ausztrál dollár kereslete (HírTV)
Az AUD/USD összeszedte magát zuhanórepülése után, és 0,9723-ról 0,9779-re emelkedett kurzusa. Egyes kereskedők szerint az ausztrál dollár időközben kiérdemelte a „biztos pont”-státuszt. A magas kamatoknak és a változatlan elvárásoknak köszönhetően kereslet mutatkozik a devizára. Az AUD/USD-ot 0,9765-ön jegyzik. Azzal kell számolni, hogy az elkövetkező hetekben elérik a paritást. Az egykori…
júl. 17
10:16
Csörte a MÁV és az ÁSZ között (Gondola)
Sem indokolatlan, sem ésszerűtlen nem volt a MÁV teherfuvarozó üzletága - állítják a vasúttársaság mostani és korábbi vezetői. A Számvevőszék azonban éppen ellenkezőleg látja a privatizációt, ahogy más kritikát is megfogalmaztak a cég működésével kapcsolatban. A MÁV érvelése viszonylag egyszerű: azt mondják, ők jobban ismerik a helyzetet, mint az ÁSZ.
júl. 17
10:18
A hivatali ereszt is ellopták a zsiványok (HírTV)
Lelopták az ereszt és a párkánylemezeket a gyomaendrődi polgármesteri hivatalról. A hivatal feljelentést tett az ismeretlen fémtolvajokkal szemben, a kár néhány tízezer forint.
júl. 17
10:18
Előretolt helyőrséget vesztett az USA Afganisztánban (Gondola)
A tálib felkelők nagy propaganda-győzelmet arattak azzal, hogy a vasárnapi kemény harcok után a NATO-csapatok mára feladták egyik előretolt helyőrségüket. Az amerikai média hétfőn még a szövetséges erők hősies győzelméről beszélt, a kivonulással azonban a fundamentalisták sajtója arathat diadalt.
júl. 17
10:24
Emelkednek a reálkeresetek - nem várható kamatemelés (Infostart)
A reálkeresetek első öt havi adatai megerősítették azt a várakozást, miszerint a jegybank júliusban nem emeli az alapkamatot - vélekednek makrogazdasági elemzők.
júl. 17
10:24
Ez erős lesz: felszökik a bors ára (Privátbankár)
Szűkössé válhat a borskínálat a világpiacon, miután a legnagyobb termelő, Vietnam a tavalyinál lényegesen kevesebbet takarított be az idén.
júl. 17
10:26
A leminősítés kapujába került a Mol (Privátbankár)
A Standard & Poor´s hitelminősítő csütörtökön figyelőlistára tette negatív előjellel a Mol hosszú lejáratú adósságának "BBB mínusz" besorolását, a horvát INA olajvállalat nagyrészének megvásárlási szá...
júl. 17
10:27
38 éve képtelen elvégezni az általánost (BorsOnline)
Az indiai Shiv-Charan Yadov 74 éves, és még mindig tizedik osztályba jár. Nem csoda tehát, hogy hivatalosan is a nyugdíjas férfit választották a világ legrosszabb tanulójának.
júl. 17
10:27
Pubertáskorban eltűnik a gyerekekből az energia (Infostart)
A kisgyerekek elképesztő mennyiségű időt tudnak mozgással tölteni, ám egy új amerikai kutatás kiderítette: amikor elérik a pubertáskort, szinte már csak a számítógép és a tévé előtt ülnek.
júl. 17
10:30
Ismerje meg a világ tíz legfiatalabb vezetőjét (Infostart)
Ha Barack Obama megnyeri novemberben az amerikai elnökválasztást, akkor 47 évesen az egyik legfiatalabb lakója lesz a Fehér Háznak. De még így is jóval öregebb lesz, mint az a tíz politikus, aki fiatal kora ellenére emelkedett a legmagasabb vezetői tisztségbe.
júl. 17
10:30
Lesznek bűvészek Kapolcson (Index)
A korábbi évekhez hasonlóan nyolc nap múlva idén is lesz fesztivál a szép Balaton-felvidéki falvakban: Kapolcson, Taliándörögdön, Monostorapátiban, Öcsön, Pulán és Nagyvázsonyban is.
júl. 17
10:30
A 2008-07-17 nap előrejelzései (HírTV)
Az utolsó frissítés időpontja: 2008-07-17 09:58:00
júl. 17
10:30
Hodorkovszkij szülei az elnökhöz fordultak fiuk szabadon bocsátása érdekében (Gondola)
Mihail Hodorkovszkij volt olajmágnás szülei csütörtökön Dmitrij Medvegyev elnökhöz fordultak fiuk szabadon bocsátása érdekében. Egyes források szerint erre már októberben sor kerülhet. Az egykori...
júl. 17
10:30
Októberre szabad lehet Hodorovszkij (Kripto Akadémia)
Mihail Hodorkovszkij volt olajmágnás szülei csütörtökön Dmitrij Medvegyev elnökhöz fordultak fiuk szabadon bocsátása érdekében. Egyes források szerint erre már októberben sor kerülhet.
júl. 17
10:31
"Tudom mit tett az apád" - Felpofozták az utcán W. Róbert gyermekét (hirado.hu)
A Tatabányai Városi Bíróságon kimondták W. Róbert válását
júl. 17
10:31
Meredeken csökkent Szingapúr exportja (ProfitLine)
Júniusban már második hónapja csökkent a Szingapúr exportja, mellyel 2002 óta a legrosszabb fél éves periódust könyvelhették el, az európai, az amerikai és a kínai piacokra történő szállítások visszaesése miatt. (ProfitLine.hu)
júl. 17
10:32
Megszűnhet a magyar hibridvonat (HírTV)
Az utasok megszerették, a MÁV mégis azt tervezi, hogy megszünteti a Budapest-Szeged között óránként járó hibridvonatot.
júl. 17
10:32
A Standard & Poor's figyelőlistára tette a Mol besorolását (Gondola)
A Standard & Poor's hitelminősítő csütörtökön figyelőlistára tette, negatív előjellel, a Mol hosszú lejáratú adósságának "BBB mínusz" besorolását, a horvát INA olajvállalat...
júl. 17
10:33
Drágul a bors (hirado.hu)
A legnagyobb termelő, Vietnam a tavalyinál lényegesen kevesebbet takarított be az idén
júl. 17
10:33
8 százalékkal emelkedett a Fresenius első féléves nettó jövedelme (ProfitLine)
A németországi gyógyszeripari óriás, a Fresenius SE első féléves nettó jövedelme a tavalyi évhez képest 8 százalékkal emelkedett 2 százalékos értékesítési növekedés mellett. (ProfitLine.hu)

Keresés