2008. július 2. szerda

júl. 2
7:21
Balkáni nézeteltérések a Szocialista Internacionálé kongresszusán (Gondola)
Távozott a Szocialista Internacionálé (SI) athéni kongresszusáról Zlatko Lagumdzija, a boszniai Szociáldemokrata Párt (SDP) vezetője, tiltakozva az ellen, hogy a gyűlésen megjelent Ivica Dacic, a...
júl. 2
7:21
Csurran-cseppen valami a Megyeri hídból Újpestnek is? (Privátbankár)
Várhatóan a kormány is foglalkozik a Megyeri hídhoz kapcsolódó újpesti követelések ügyével, az sem kizárt, hogy már a mai ülésén sor kerül erre - írja a Népszava. Derce Tamás, Újpest polgármester a...
júl. 2
7:21
Brutálisan megemelik az evát? (hirado.hu)
Fentebb vinné a PM az eva kulcsát, és az áfaemeléstől sem riad vissza, de lehet, hogy 9 millió forintig alanyi adómentesek lesznek az ebbe a körbe tartozók, és 10 százalék lesz az adóráta
júl. 2
7:23
Balatoni építkezések csak feltételekkel (HírTV)
Nem ért egyet a köztársasági elnök a Balaton kiemelt üdülőkörzet területrendezési tervének azzal a rendelkezésével, amely szennyvízcsatorna-hálózat és megfelelő víztisztító mű hiányában is lehetőséget adna építési engedélyek kiadására.
júl. 2
7:23
Medián: az Eb után a Mercedes beruházása a legismertebb (Gondola)
A Mercedes döntése, hogy Kecskemétre telepíti új autógyárát, az elmúlt időszak egyik legjelentősebb fejleményének bizonyult - derül ki a Medián felméréséből, amelyet a Népszabadság tett közzé. Az...
júl. 2
7:23
Fizetünk és kizöldülünk (Privátbankár)
Az új lakásokra jövő év első napjától, a meglévőkre - eladáskor és bérbeadáskor - 2012-től kötelező az energetikai jellemzők tanúsítása, amelyért legfeljebb 11 ezer forintot és költségtérítést lehet felszámítani. Magyarország kizöldül?
júl. 2
7:23
Navracsics: Gyurcsány a túlélésre játszik (hirado.hu)
A Fidesz frakcióvezetője szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek minden nap nyereség, amit hivatalban tölthet
júl. 2
7:25
Gates: Litvánia jó alternatíva raképajzs-ügyben (Gondola)
Robert Gates amerikai védelmi miniszter kijelentette, hogy Litvánia "jó alternatívát" kínálhat egy amerikai rakétavédelmi támaszpont telepítésére, amennyiben kudarcba fulladnak a...
júl. 2
7:27
Kásás mamája: pótanya tanítja főzni a fiamat (BorsOnline)
Kásás Zoltánné színitanodába járt, ma is csinos asszony, mégis mások alkítják abban a telefonos reklámban, amelyben fia, az olimpiai bajnok Kásás Tamás a fõszereplõ. A hírek szerint Tamás féltve õrzi mamáját, ezért nem ajánlotta a szerepre.
júl. 2
7:27
Spamszűrő nélkül hamar eltömődik a levelesláda (Infostart)
Levélszemét-szűrő program nélkül naponta átlagosan 70 kéretlen elektronikus levelet (spam) kapna minden internetező - mutatta ki egy biztonsági szoftvereket fejlesztő cég kutatása.
júl. 2
7:27
Gyenesei: Újabb feladatokhoz több pénz kell az önkormányzatoknak (Infostart)
Vagy nem szabad több feladatot róni az önkormányzatokra, vagy többlettámogatást kell nyújtani számukra - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az önkormányzati miniszter. Gyenesei István hozzátette: az önkormányzatok terhein úgy is lehet enyhíteni, ha a kormány a különböző projekteknél a megvalósítás határidejét módosítja, vagy egyszerűsíti a minőségi előírásokat.
júl. 2
7:29
P. József: bekattantam, és megöltem három embert (BorsOnline)
A folyamatos zsarolás miatt bekattantam és megöltem Noémit, a nagymamáját majd a barátomat, Norbit. Elborult a világ, amikor ezt tettem - így vallott pénteken a nyomozóknak P. József. A fiatalember hirtelen változtatta meg vallomását, idáig azt állította, hogy a két nő megöléséhez semmi köze, azt Norbi hajtotta végre.
júl. 2
7:39
Videó: meztelenül az emberiségért (Piac és Profit)
Számtalan módszerrel próbálták már felhívni a figyelmünket arra, hogy az emberiség jelenleg a saját elpusztítása felé rohan. Volt, amikor meztelenkedtek.
júl. 2
7:39
Ha a Fidesz hatalomra jut, szakértői kormányt alakít (Privátbankár)
Fidesz számára nem megoldás a konstruktív bizalmatlansági indítvány, megoldás csak az előre hozott választás lehet - mondta Navracsics Tibor, a párt frakcióvezetője
júl. 2
7:39
Beismert politikai befolyásolás (HírTV)
Gyakorlatilag nem rendelkeznek rájuk vonatkozó, törvénybe foglalt szabályozással a Bajnai Gordon által kinevezett mentorok, akik uniós támogatásból megvalósuló beruházások körül koordinálhatnak.
júl. 2
7:39
Láva ömlik a chilei Llaima vulkánból, evakuálják a lakosságot (Gondola)
Láva tört ki Dél-Amerikai egyik legaktívabb vulkánjából Chilében, a hatóságok elrendelték a környékbeli lakók kimenekítését. Az ország déli részén, a fővárostól, Santiago de Chilétől 650...
júl. 2
7:39
Fegyvereket pakoltak ki a felborult rendőrautóból? (Blikk)
júl. 2
7:39
Megyeri híd fokozottan veszélyessé teheti újpest utcáit (Alternatív Energia)
Várhatóan a kormány is foglalkozik a Megyeri hídhoz kapcsolódó újpesti követelések ügyével; az sem kizárt, hogy már a mai ülésén sor kerül erre - írja a Népszava.
júl. 2
7:41
Később kerül a kormány elé a biztosítási modell (Gondola)
A tervezettnél egy héttel később kerül a kormány elé az egészségügyi miniszter biztosítási modellváltásról szóló javaslata - írja a Népszabadság; korábbi információk szerint a kabinet e héten...
júl. 2
7:41
Meghalt egy csecsemő kórházi fertőzés miatt (Blikk)
júl. 2
7:41
Nagy horderejűnek tartjuk a Mercedes beruházását (Alternatív Energia)
A Mercedes döntése, hogy Kecskemétre telepíti új autógyárát, az elmúlt időszak egyik legjelentősebb fejleményének bizonyult - derül ki a Medián felméréséből.
júl. 2
7:43
Az ENSZ pénzalap létrehozását javasolja a természeti csapások kivédésére (Gondola)
Az ENSZ tízmilliárd dolláros pénzalap létrehozását javasolja, hogy segítse a szegény országok küzdelmét a természeti katasztrófák ellen, amelyek - a világszervezet szerint - mind gyakrabban és...
júl. 2
7:43
Beomlott egy szénbánya, 18 ember meghalt (Blikk)
júl. 2
7:45
Újabb maffiaellenes razzia: 20 letartóztatás (Blikk)
júl. 2
7:45
Feró válogatja a tehetségeket a Megasztár 4-ben (BorsOnline)
Nagy Feró lehet a Megasztár 4 egyik zsűritagja. A zenész megerősítette, hogy tárgyalni fog a TV2-vel. Információink szerint a rocker előtt többen határozottan visszautasították a felkérést, Soma szerint azért, mert attól félnek, nem éri el korábbi sikereit a leporolt énekverseny.
júl. 2
7:57
Újra erőre kaphat a forint (Privátbankár)
Szerdán tovább erősödhet a forint a felfelé mutató kamatkilátások miatt, illetve azért is, mivel a sávhatár megszűntével enyhültek a kockázatok - írta elemzők véleményét idézve szerda reggel a Dow Jon...
júl. 2
7:57
Népszabadság: Kisebb zökkenőkkel startolt az e-cégbejegyzés (Gondola)
Csak traktorral lehetett venni az akadályokat az elektronikus cégeljárás bevezetésének első napján, legalábbis a megkérdezett ügyvédek és szakértők panaszai alapján ez a következtetés vonható le -...
júl. 2
7:57
Gyermekorvosi ügyelet nélkül maradhat Siklós kistérsége (HírTV)
Augusztustól megszűnhet a gyermekorvosi ügyelet a siklósi kistérségben. A rendkívül alacsony ügyeleti díjak miatt ugyanis nincs kit beosztani a szabadságolások idején.
júl. 2
7:57
Folytatódik a vasutassztrájk (HR Portál)
Két héten belül folytatja a VDSzSz Szolidaritás a február elsejétől meghirdetett sztrájkot - így döntött a szakszervezet sztrájkbizottsága, miután június 26-án a VDSzSz Szolidaritás MÁV-Start társasági szervezete a munkabeszüntetés júliusi folytatására szólította fel munkavállalóit, legalábbis a tárgyalások további eredménytelensége esetén - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
júl. 2
7:59
Spam: idegesít és megkárosít (Privátbankár)
A kéretlen levelek (spam) ellen van megoldás, és jobb ha védekezünk! A spam ma már nem egy apró probléma, hanem az internetes bűnözés egyik válfaja: adatot is lophatnak tőlünk
júl. 2
7:59
Spamszűrő nélkül hamar eltömődik a levelesláda (Gondola)
Levélszemétszűrő program nélkül naponta átlagosan 70 kéretlen elektronikus levelet (spam) kapna minden internetező - mutatta ki egy biztonsági szoftvereket fejlesztő cég kutatása. A kísérlet...
júl. 2
8:01
Magyar Hírlap: Navracsics: az előre hozott választás a megoldás (Gondola)
A Fidesz csak akkor támogatna az Országgyűlésben egy, a miniszterelnök elleni konstruktív bizalmatlansági indítványt, ha az új kormányfő rögtön ezután előre hozott választásokat kezdeményezne -...
júl. 2
8:03
Beomlott egy kínai szénbánya, 18 ember halt meg (Gondola)
Beomlott egy szénbánya Kína északnyugati részén, a baleseten 18 ember életét vesztette. A baleset kedd délután történt az északnyugati Senhszi tartománybna, a szerencsétlenség pillanatában 28...
júl. 2
8:03
Berni belefogyott a családi drámába (BorsOnline)
Házassági válságának kirobbanása óta hétfőn este állt először színpoadra Gregor Bernadett. Moliere: Dandin György, avagy a megcsúfolt férj című darab premierjén hatalmas sikert aratott, de látszott rajta, hogy megtörték az események.
júl. 2
8:05
Radóra kente a mészárlást Nagy László (BorsOnline)
Ellenőrzi a rendőrség azokat az információkat, amelyek szerint a móri mészárlással meggyanúsított, és a börtönben öngyilkosságot elkövető Nagy László összesen 13 ember haláláért felelős. Legalábbis ez derül ki a férfi titkos naplójából, amelyből könyv is készült.
júl. 2
8:06
Tüntetések Ulánbátorban: legalább öt halott (Infostart)
Öten meghaltak és több mint háromszázan megsebesültek azokban a heves megmozdulásokban, amelyek kedden este törtek ki a mongol fővárosban a hét végi választások eredményének állítólagos meghamisítása miatt.
júl. 2
8:08
"Takarító expedíció" indul a Mount Everestre (Infostart)
Tibeti környezetvédők azt akarják, hogy Kína korlátozza a hegymászók csúcsdöntési kísérleteit a világ legmagasabb pontján, mivel ott hamarosan takarítók fognak dolgozni: rendbe kell tenni ugyanis a több tonna szemétben fulladozó Csomolungmát.
júl. 2
8:15
Semmit nem tudni a kínai-tibeti tárgyalásokról (Privátbankár)
Titok övezi második napja tartó kínai-tibeti tárgyalásokat, amelynek célja enyhíteni a feszültséget a márciusi tibeti zavargások után. Az indiai Dharamszalában működő tibeti emigráns kormány szerint s...
júl. 2
8:15
Lengyel vétó a lisszaboni szerződésre? (HírTV)
A lengyel elnök szerint felesleges aláírni a lisszaboni szerződést, ha már az írek úgyis elutasították azt. Lech Kaczynsky állásfoglalása nehéz helyzetbe hozta az EU soros elnökségét éppen átvevő Franciaország miniszterelnökét, Nicolas Sarkozy ugyanis pont azt szeretné, ha Írországra korlátozódna a dokumentum elfogadási folyamatának elakadása. A lisszaboni szerződést még 8 uniós tagállam nem…
júl. 2
8:15
Különleges léghajók Oroszországban (Gondola)
Matrjoska- és sárgatengeralattjáró-alakú hőlégballonok is lesznek a Moszkva melletti Szergijev Poszad felett a különleges formájú ballonok számára rendezett VII. fesztiválon. Új résztvevője lesz a...
júl. 2
8:15
Felrobbant egy lakás egy emeletes házban (Blikk)
júl. 2
8:15
Négy halott a mongol fővárosban (Kripto Akadémia)
Legalább négyen meghaltak és 400 rendőr sebesült meg azokban a heves megmozdulásokban, amelyek kedden este törtek ki a mongol fővárosban a hét végi választások eredményének állítólagos meghamisítása miatt.
júl. 2
8:15
Törvényen kívüliek Bajnai mentorai? (hirado.hu)
Nincs olyan törvény, mely a gazdasági miniszter kinevezte, az uniós projekteket koordináló mentorokra vonatkozna - állítja a Magyar Nemzet
júl. 2
8:17
Ázsiai záró kommentár (HírTV)
Az EUR/JPY 32 pipes sávban mozgott az ázsiai kereskedésben, 167,64 és 167,32 között. Ellenállás 168,13-nál, míg támogatás 166,63-nál található. Az EUR/GBP árfolyama 0,7911 és 0,7926 között alakult. A következő ellenállás 0,7939-nél van. Támogatás 0,7880-nál helyezkedik el. A GBP/CHF árfolyama csökkenő tendenciát mutatott az ázsiai kereskedésben, és 2,0361-rőkl visszaesett 66 pippel 2,0295-re. Ma…
júl. 2
8:17
Jövő januártól zöld kártya a házakra, lakásokra is (Gondola)
Az új lakásokra jövő év első napjától, a meglévőkre - eladáskor és bérbeadáskor - 2012-től kötelező az energetikai jellemzők tanúsítása, amelyért legfeljebb 11 ezer forintot és költségtérítést...
júl. 2
8:17
Találkozz az Offspringgel! (hirado.hu)
2008. július 5. 23:00, Sopron - Volt Fesztivál
júl. 2
8:19
Egy trillió jüan a kínai gazdaság vesztesége a földrengés miatt (Gondola)
A Kína délnyugati részét sújtó, pusztító erejű májusi fölrengés által okozott közvetlen gazdasági kár már meghaladta az egy trillió jüant (yuan, kb 146 milliárd dollár) - közölte Szecsuán tartomány...
júl. 2
8:19
Bazinagy pocak-mustra - Nézze meg Hollywood leggömbölyűbb kismamáit! (hirado.hu)
Hiába az 44-es méret, ők még így is elkápráztatnak
júl. 2
8:21
Hofi Géza, ahogy soha nem láttuk (Blikk)
A humoristát bilincsbe verve látta egész Celldömölk
júl. 2
8:21
Kéztöréssel megúszta a negyven méteres zuhanást - képek (Infostart)
Kajakozás a vízesésben - az egyik leglátványosabb, de egyben legveszélyesebb extrém sport is. A sportot pedig szinte már művészetté emeli, ha a lélegzetelállító mutatványokról egy profi fotós készít hasonlóan lélegzetelállító képeket.

Keresés