2008. július 24. csütörtök

júl. 24
7:25
Hatalmas magma-tavat találtak Nápoly alatt (Blikk)
júl. 24
7:27
Két kivégzés egy napon az Egyesült Államokban (Blikk)
júl. 24
7:30
Tojnak a tisztaságra: vigyázzon, hol ebédel! (Privátbankár)
Lényegesen több ételfertőzést jelentettek az idén, mint tavaly - mondta Ócsai Lajos, az ÁNTSZ Közegészségügyi Főosztályának vezetője. Előretör a széklettel terjedő calici
júl. 24
7:30
Árvízvédelmi készültséget rendelhetnek el a Hernád folyón (Infostart)
Várhatóan még ma elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendel el a Hernád folyón az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság a csapadékos időjárás után kialakult áradás miatt.
júl. 24
7:32
Fegyveres rablás egy budapesti benzinkúton (Infostart)
Kiraboltak egy budapesti benzinkutat hajnalban. Unger Pál, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese közölte: a két rabló fél három után érkezett a Balatoni úti töltőállomásra.
júl. 24
7:39
Vagyonosodási vizsgálat: túllőttek a célon (Piac és Profit)
Az adóhatóság penzuma 2007-ben tízezer vizsgálat volt, de ennél jóval többet, több mint 15 ezret kezdett meg, amelyekből 11 095 fejeződött be.
júl. 24
7:39
Obama váratlan látogatást tett a jeruzsálemi Siratófalnál (Gondola)
Előre be nem jelentett látogatást tett Barack Obama, az amerikai Demokrata Párt elnökjelölt-várományosa a jeruzsálemi Siratófalnál csütörtökön virradat előtt, izraeli látogatásának végén. A zsidó...
júl. 24
7:39
Részeg gyalogos okozott halálos balesetet (Blikk)
júl. 24
7:39
Odaragasztotta magát a miniszterelnökhöz (Blikk)
júl. 24
7:39
Hol vannak a robotrepülők? (HírTV)
Kudarcot vallott a honvédség kis méretű pilóta nélküli repülőgépekkel (Mini UAV) történő felszerelése – értesült a Magyar Nemzet izraeli repülőgép-ipari forrásból. Eszerint a 2006 decemberében mintegy 170 millió forint értékben beszerzett, kézből indítható felderítőeszközök tesztelése során nem részletezett súlyos problémák merültek fel, amelyek miatt vissza kellett küldeni azokat a lengyel ...
júl. 24
7:41
Szexrabszolgaként kezelte 13 éves lányát egy ukrán anya (Gondola)
Kisebb összegekért és ház körüli munkák elvégzéséért bocsátotta tizenhárom éves lányát férfiak rendelkezésére egy nő a nyugat-ukrajnai Csernyivci megyében. A helyi rendőrség információi szerint a...
júl. 24
7:41
Egy visszavont döntés (HírTV)
Váratlanul visszavonta Székely Tamás egészségügyi miniszter azon döntését, miszerint a Mátrai Gyógyintézet (MÁGY) kékestetői részlegét a Debreceni Egyetemnek adnák át. Az érintettek attól félnek, hogy magánkézbe kerül a nagy múltú tüdőszanatórium.
júl. 24
7:43
Új hidat építenének Murakeresztúron Horvátország és Magyarország között (Gondola)
Folyik az eljárás a Zala megyei Murakeresztúr és a horvátországi Kotor közötti híd építésének engedélyezésére, a megvalósítással közúton 50 kilométerrel kerülnének közelebb egymáshoz a légvonalban...
júl. 24
7:48
Egy APEH-lista, amelyre jó lesz felkerülni (Infostart)
A tervek szerint még ősszel a parlament elé kerülhet a pozitív adóslista létrehozásáról szóló törvényjavaslat, amelynek előkészítésén már dolgoznak az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban. Az új nyilvántartási rendszer a pontosan fizető, megbízható ügyfelek számára gyorsabb hitelügyintézést és alacsonyabb törlesztő-részleteket hozhat - tudta meg a Népszabadság.
júl. 24
7:50
Két ember vesztette életét az M30-as autópálya emődi csomópontjánál (Infostart)
Két ember vesztette életét csütörtökre virradóra az M30-as autópálya emődi csomópontjánál, a balesetet egy gyalogos okozta - közölte a rendőrség az MTI-vel.
júl. 24
7:57
Emlékműbe verte lánya fejét – Felébredt a kómából (HírTV)
Felébredt a kómából az a négyéves francia kislány, akit a saját apja vert meg Róma központjában - jelentette az AFP csütörtökön.
júl. 24
7:57
A francia parlament elfogadta a munkaidőreformot (Gondola)
A francia parlament elfogadta azt a törvényt, amelynek értelmében a vállalatok megkerülhetik a 35 órás munkahétre vonatkozó korlátozást; a törvényhozás ezzel gyakorlatilag eltemette az előző,...
júl. 24
7:57
Izgul a Miss Balaton esélyese (Blikk)
Barati Ágnes (25) koktélruhát választott a Miss Balaton fellépésére
júl. 24
7:57
Hárommilliós eurós prémiumot kapott Hiddink (Blikk)
júl. 24
7:59
Öt és fél tonnás hasisfogás Dél-Portugáliában (Gondola)
Több mint 5,5 tonna hasist kobzott el az elmúlt két nap során Portugáliában a rendőrség az ország déli részében folytatott két művelet során - közölték szerdán biztonsági illetékesek. Szerdán a...
júl. 24
8:03
Budapest Bank: újabb 300 munkahely Békéscsabán (HR Portál)
Újabb háromszáz munkahellyel bővítette békéscsabai műveleti központját a Budapest Bank. A szerdai ünnepélyes megnyitón részt vett April H. Foley, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete is.
júl. 24
8:05
Ezer fős leépítésre készül a Siemens Csehországban (HR Portál)
Csaknem ezer ember maradhat Csehországban munka nélkül, mert a német Siemens bezárná Prágában lévő vagongyártó üzemét.
júl. 24
8:06
Meddig nem hajtunk fel a Megyeri hídra? (Privátbankár)
Hamarosan elkészül a 62 milliárd forintos Megyeri híd, szeptembertől már autózhatnánk rajta. Csak autózhatnánk, mert engedélyek hiányoznak. Meg még egy híd.
júl. 24
8:06
Az idegenek léteznek - állítja a Holdat is megjárt űrhajós (Infostart)
Az idegenek sokszor kapcsolatba léptek már a földlakókkal, a kormányok azonban minden alkalommal eltussolták a történteket - állítja Edgar Mitchell, a hatodik ember, aki a Holdra lépett.
júl. 24
8:07
A francia parlament elfogadta a munkaidőreformot (HR Portál)
A francia parlament elfogadta azt a törvényt, amelynek értelmében a vállalatok megkerülhetik a 35 órás munkahétre vonatkozó korlátozást; a törvényhozás ezzel gyakorlatilag eltemette az előző, szocialista vezetésű kormányzat egyik legfontosabb munkajogi reformintézkedését.
júl. 24
8:08
Obama fohásza a Siratófalnál (Privátbankár)
Előre be nem jelentett látogatást tett Barack Obama, az amerikai Demokrata Párt elnökjelölt-várományosa a jeruzsálemi Siratófalnál csütörtökön virradat előtt, izraeli látogatásának végén. A zsidó f...
júl. 24
8:15
Magma-tavon "lebeg" Nápoly - a Vezúv egy szuperkitörésre is képes lehet (Infostart)
Nyolc kilométerrel a dél-olasz város felszíne alatt egy 1100 fokon izzó, egy kilométer vastag, sűrűn folyó magma-réteg található. A hatalmas magma-tóban több magma szunnyad, mint amennyit a vulkán az elmúlt 40 ezer évben kibocsátott. A kutatók arra figyelmeztetnek, hogy a Vezúv nagyobb kitörésekre is képes lehet. A 39 000 éve bekövetkezett szuperkitörés egész Dél-Olaszországot porig rombolta, és…
júl. 24
8:15
Augusztusban borulhat a tej (HírTV)
Lapinformáció szerint várhatóan az Auchan és a Tesco áruházak előtt tüntetnek a tejtermelők augusztusban.
júl. 24
8:15
Magyar Nemzet: nem nyilatkozik a HM az Afganisztánba szánt robotrepülőkről (Gondola)
Nem nyilatkozott a Honvédelmi Minisztérium arról, hogy megérkeztek-e Afganisztánba a korábban felderítésre szánt pilóta nélküli robotrepülők - írta a Magyar Nemzet. A lap szerint a megrendelt...
júl. 24
8:15
Centet lopott szökőkútból egy magyar (Blikk)
júl. 24
8:15
Leállították az aratást (Kripto Akadémia)
A heves esőzések miatt több helyen leállították az aratást Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
júl. 24
8:17
Népszava: 25 milliárdos egyetemfejlesztési programot indít a kormány (Gondola)
Több mint 25 milliárd forintból fejlesztene hat egyetemet és főiskolát a kormány, a program indulását csütörtökön jelenti be a miniszterelnök - értesült a Népszava. A kormány szerdai ülésén döntött...
júl. 24
8:24
Sarkozy belenyúlt a 35 órás munkahétbe (Privátbankár)
A francia parlament elfogadta azt a törvényt, amelynek értelmében a vállalatok megkerülhetik a 35 órás munkahétre vonatkozó korlátozást; a törvényhozás ezzel gyakorlatilag eltemette az előző, szociali...
júl. 24
8:24
Bomberdzsekit kapott Bush elnöktől a brit miniszterelnök (Infostart)
Többet költött átlagosan utazgatásra Tony Blair, mint utódja, Gordon Brown, aki az ajándékozásal is spórol, valamint a Csalagúton át jár Brüsszelbe. A brit miniszterelnök még a tanácsadóknak is kevesebbet fizet ki - úgy, hogy több van belőlük, mint eddig. Ki tudja, mindez talán azért van, mert Gordon Brown korábban pénzügyminiszter volt Tony Blair kormányában.
júl. 24
8:24
Orco - 13%-ról 80% fölé emelkedik az Arena Corner bérbeadott területének aránya (ProfitLine)
Az Endurance Fund tulajdonába tartozó és az Orco Property Group által kezelt Arena Corner-t választotta új irodáinak helyszínéül a dinamikusan növekvő Raiffeisen Bank. A több mint 8.000 m2-es irodát bérlő bank az irodaház egyik legnagyobb bérlőjévé válik 2008 nyarától. Az új bérlő érkezésével a vásárláskori 13%-ról 80% fölé emelkedik a kiadott területek aránya, mely a varsói ORCO Tower…
júl. 24
8:33
Akár ötnapos is lehet az egyórás cégbejegyzés (HírTV)
Lapinformációk szerint a következő hetekben az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium egyeztet a Magyar Államkincstárral a cégbejegyzés illetékfizetési igazolásának meggyorsítása miatt.
júl. 24
8:33
Pierce Brosnan a legszexibb (Blikk)
júl. 24
8:33
Saját lányát mentette ki a körhinta roncsai alól (Blikk)
Igazi vészhelyzetben kellett bevetnie szakértelmét dr. Mészáros Gyula traumatológusnak. A János kórház főorvosa a töki falunapon szórakozott családjával, a körhinta leszakadása után mentőcsapatot szervezett, amíg a mentőautók a helyszínre értek. Két sebészkollégájával látta el a sérülteket, miközben egyszerre saját lányát is megpillantotta: Regina (14) kirepült a körhintából, megrázta az áram,…
júl. 24
8:33
Az APEH 24,5 milliárd forint adókülönbözetet tárt fel (Gondola)
Az adóhatóság az első félévben 3.706 vagyongyarapodási vizsgálatot végzett, amelyek közül 2.610 zárult megállapítással - tette közzé az APEH. Az ellenőrök a vizsgálatok nyomán 24,5 milliárd forint...
júl. 24
8:33
Az amerikai külügyminiszter Ratko Mladic letartóztatásában reménykedik (Kripto Akadémia)
Az amerikai külügyminiszter méltatta csütörtökön a szerb hatóságokat, amiért letartóztatták Radovan Karadzicot, Condolezza Rice abban reménykedik, hogy ezután kézre kerül a népirtással vádolt volt boszniai szerb elnök feltételezett "bűntársa" is, Ratko Mladic egykori hadseregparancsnok.
júl. 24
8:35
Ázsiai záró kommentár (HírTV)
Az EUR/USD egy 33 pipes sávban mozgott az ázsiai kereskedésben. Az USD/JPY devizapár is egy viszonylag szűk 17 pipes sávban mozgott. Az AUD/USD devizapár esetében számos elemző a 0,95-ös érték közelgő áttörésére számít. Délelőtt 10:00-kor teszik közzé a német, júliusi ifo indexet (előrejelzés: 100,1 pont) és a júliusi EU-s beszerzési menedzserindexet (előrejelzés: 48,7 pont, előző érték: 49,2…
júl. 24
8:35
Két halálos ítéletet hajtottak végre az Egyesült Államokban (Gondola)
Két halálos ítéletet hajtottak végre méreginjekcióval helyi idő szerint szerdán az Egyesült Államokban, három hónappal azután, hogy az amerikai Legfelsőbb Bíróság az ország alkotmányával...
júl. 24
8:37
Korszerűtlen berendezés lassítja a mentőket (+videó) (HírTV)
Évtizedek óta mágnestábláról irányítják az Országos Mentőszolgálatnál a mentőkocsikat, emiatt lassúbb lehet a mentés, és több a hibalehetőség is. A megfelelő technikai háttér nélkül a riasztástól kezdve akár 4-5 perc is eltelik, mire a kocsi egyáltalán útnak indulhat.
júl. 24
8:42
Nem túl vidám történet a Fed Bézs Könyvében (Privátbankár)
Valamelyest lassult az amerikai gazdaság aktivitása a július közepéig tartó közel másfél hónapban az előző mintegy másfél hónaphoz képest. Az amerikai jegybank (Fed) 12 körzetének jelentése szerint ek...
júl. 24
8:42
12 tipp, hogy megelőzd a nyári ételfertőzéseket (Blikk)
Ha betartod a szabályokat, nem kapsz szalmonellát
júl. 24
8:42
Credit Suisse - A 2Q nyereség 62%-al csökkent, de még így is közel a duplája lett a vártnak (ProfitLine)
A svájci Credit Suisse Group második negyedéves nyeresége a vártnál kisebb mértékben csökkent. A nettó nyeresége 1.22 milliárd svájci frankra csökkent a tavalyi 3.19 milliárdról, mely részvényenként 1.12 frankot jelent az előző évi 2.82 frankhoz képest. A jelentésben szereplő eredmény közel a duplája az elemzők által várt 617 millió frankhoz képest. (ProfitLine.hu)
júl. 24
8:44
Malév: a tengerentúl elérhetetlen (Privátbankár)
Gazdasági okokra hivatkozva megszünteti hosszú távú járatait a Malév. A téli menetrend alapján már csak átszállással juthatunk el New Yorkba és Torontóba. A Malév korábbi vezérigazgatója szerint ez a ...
júl. 24
8:51
Húsz millió forint egy átlagos nyaraló a Balatonnál (Infostart)
Megélénkült az ingatlanpiac a Balaton-parton. Az InfoRádió által megkérdezett ingatlanszakértő szerint ez főként a tóparti infrastrukturális fejlesztéseknek köszönhető. Simon Amarilla azt mondta: nagyon népszerűek a kis telken lévő hétvégi házak, 20 millió forintos értékben.
júl. 24
8:51
Nem kell antibiotikum megfázásra (Infostart)
A brit orvosoknak az új szabályozás értelmében nem lehet antibiotikumot felírniuk annak a páciensnek, aki enyhe megfázással, köhögéssel vagy hasonló betegséggel jelentkezik a rendelőben.
júl. 24
8:51
Ittas gyalogos okozott halálos balesetet az autópályán (HírTV)
Az M30-as autópályán sétáló gyalogost ütött el csütörtökön hajnalban egy utánfutós mikrobusz Emődnél. A férfi a helyszínen meghalt. Az autó utasai közül egy meghalt, kettőt sérülésekkel kórházba kellett szállítani.

Keresés