Ma 14 óra 30 perckor lesz a Farkasréti temetőben Kolonics György temetése. Megemlékezik a kétszeres olimpiai bajnok kenusról Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke, Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Gyenesei István önkormányzati miniszter, valamint Tóth Mihály, Csepel és Szabolcs Attila, Budafok polgármestere. A versenyzőtársak nevében Kiss György búcsúzik majd Kolonics…
Az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok között megvalósuló legnagyobb képzési együttműködés, az Atlantis Program újabb magyar intézménnyel bővült. Az egyedülálló szakmai tudást nyújtó projektben így immár a Semmelweis Egyetem is részt vesz, mely egy finn és egy amerikai felsőoktatási intézménnyel közösen dolgozta ki transzatlanti ápoló képzését.
Vizsgálatot indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az egyik itthoni patikahálózat ellen a versenytörvény megsértésének gyanúja miatt - értesült egy gazdasági lap. Egy gyógyszer-nagykereskedelmi cég fogja össze a 600 patikából álló hálózatot.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is részt vesz Kolonics György temetésén, amelyre ma 14:30 órakor kerül sor a Farkasréti temetőben. A szertartáson az egyházi búcsúztatás mellett megemlékezik a...
Vaddisznónál észlelt sertéspestis gyanúja miatt megfigyelési zárlatot rendelt el a hatóság Heves megye 47 településén, az M3-as autópályától északra eső területeken - tájékoztatta a megye...
Álnéven, egy kétszobás panellakásban, feltűnés nélkül élte mindennapjait eddig Radovan Karadzsics volt szerb elnök. Mostanra már a celláját is kijelölték: narancssárga függönyös, inkább egy kollégiumi szobára hasonlító börtönszobát kap majd Hollandiában.
A Volkswagen csoport luxusmárkája, az Audi 930 millió eurós adózott eredményt jelentett az első félévről, 37 százalékkal többet a tavalyi első félévi 679 milliónál. A profitnövekedés üteme gyorsult a ...
Halálos balesetet okozott a 4-es főúton, a szabolcsi Berkesz határában pénteken hajnalban egy személygépkocsi, amelyik egy ukrán rendszámú kisbusz elé hajtott ki egy mellékútról, írja az MTI.
Kezdeményezte a MÁV Általános Biztosító Egyesület tevékenységi engedélyének visszavonását a PSZÁF, amihez levélben kérte a pénzügyminiszter előzetes hozzájárulását.
Meghalt egy fiatal nő a szentesi kórházban egy rutinműtét után - írta pénteki számában a Délmagyarország. A lap úgy tudja, a nő spontán elvetélt, és ezért egészségügyi küretet végeztek rajta az intézmény szülészeti és nőgyógyászati osztályán.
Halálos balesetet okozott a 4-es főúton, a szabolcsi Berkesz határában pénteken hajnalban egy személygépkocsi, amelyik egy ukrán rendszámú kisbusz elé hajtott ki egy mellékútról - tájékoztatta a térségi rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-t.
Kezdeményezte a MÁV Általános Biztosító Egyesület (MÁV ÁBE) tevékenységi engedélyének visszavonását a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), amihez levélben kérte a pénzügyminiszter...
Három fiatalkorú támadt a tanórát kezdő tanárra Budapesten. Az eset még február 28-án történt, de csak most adott hírt róla a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Egyikük egy osztálytársára is rárontott, zacskót húzott a fejére és megverte.
Kényszerleszállást kellett végrehajtania pénteken az ausztrál Qantas légitársaság egyik Boeing-747-es repülőgépének Manilában, két órával hongkongi felszállását követően, mert a gép törzsén egy nagyjából három méteres lyuk keletkezett, röviddel felszállása után.
Halálos balesetet okozott a 4-es főúton, a szabolcsi Berkesz határában pénteken hajnalban egy személygépkocsi, amelyik egy ukrán rendszámú kisbusz elé hajtott ki egy mellékútról - tájékoztatta a...
Kijelölte olimpiai csapatát a Kínai Olimpiai Bizottság pénteken. A hazai rendezésű játékokon 639 sportoló vesz majd részt, amely minden idők legnagyobb válogatottja az olimpia történetében.
Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) jelentése szerint az elmúlt évben az intézmények közül a Bizottsággal szemben indult a legtöbb vizsgálat, míg a tagállamok közül Románia, Olaszország, Németország, Belgium és Bulgária vezeti a kétes tekintélyű listát.
Vaddisznónál észlelt sertéspestis gyanúja miatt megfigyelési zárlatot rendelt el a hatóság Heves megye 47 településén, az M3-as autópályától északra eső területeken - tájékoztatta a megye főállatorvosa az MTI-t pénteken.
422 év börtönre ítéltek egy férfit az Egyesült Államokban, amiért rendkívüli szadizmussal megkínzott és meg akart ölni egy egyetemista lányt, ám a nő hihetetlen életerővel megmentette magát és...
Hat alkalommal mehettek szavazni országos ügyekben az elmúlt nyolc évben Szerbia választópolgárai. A többpártrendszer 1990-es bevezetése óta egyetlenegy parlamenti ciklus sem tartott a kijelölt ideig, azaz négy évig.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a pénzügyminiszter előzetes hozzájárulását kérte a MÁV Általános Biztosító Egyesület működési engedélyének visszavonásához - tudatta pénteken közleményben a hatóság. A formális lépés azután vált szükségessé, hogy a biztosító csütörtöki rendkívüli közgyűlésén a tagok többsége elutasította, hogy tagdíj-kiegészítéssel, pótbefizetéssel pótolják az…
A fürdőzők mellett a nagy ho-ho-horgászok is elárasztják ilyentájt az élővizek partjait. A pecások ebben az időszakban szinte az összes hazai halfajt megpróbálhatják horogra akasztani. Amennyiben pedig sikerrel járnak, zsákmányukat a természet lágy ölén is elkészíthetik. A horgászat és a vizek szerelmeseinek néhány hazai halfajt mutatunk be összeállításunkban.
A KPMG adószakértőinek segítségével körbenéztünk néhány európai uniós országban: mennyi vesződségbe és pénzbe kerül a nálunk nagy vihart kavart TEÁOR - kódok átsorolása. Úgy tűnik, hogy másutt megkímélték a vállalkozók idejét és pénztárcáját, míg nálunk a társas vállalkozások több tízezer forintot is kifizetnek majd. A határidő elmulasztása pedig százezres bírságot jelenthet.
A jelentős átalakításon átesett, a magyar tejtermék piacon is markánsan jelenlévő francia élelmiszeripari vállalat 701 millió eurós adózott eredményt jelentett az első félévről, 5,3 százalékkal többet a tavalyi első félévi 663 milliónál.
A magyarok esznek, telefonálnak és szexelnek legtöbbet a kocsijukban Közép-Európában. Öt ország autós szokásait kutatva állapították ezt meg a GE Money munkatársai.
A hágai Nemzetközi Törvényszék nem szünteti be tevékenységét, amíg nem ítélkezett minden vádlott fölött - közölte Nerma Jalacic, a hágai bíróság szóvivője.
A háborús bűnökkel vádolt Radovan Karadzic letartóztatása után zajlanak az események Szerbiában: Belgrádban minden este és egyre többen tüntetnek, halálosan megfenyegették a köztársasági elnököt és a belügyminisztert, a kormány pedig igyekszik Európa felé: úgy döntöttek, hogy visszairányítják a nagyköveteket azokba az uniós országokba, amelyek elismerték Koszovó függetlenségét.
Repülés közben 2-3 méteres lyuk keletkezett egy ausztrál utasszállító repülőgép törzsén pénteken, a Boeing 747-es Jumbo Jet Manilában kényszerleszállást hajtott végre. Egy utas elmondta, hogy látta amint különböző tárgyak repültek ki a törzsből, közben a mennyezetből kioldódtak az oxigénmaszkok.