2008. július 28. hétfő

júl. 28
9:29
BUX: -0,42 százalék a nyitáskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 91,06 pontos csökkenéssel, 21.536,54 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 0,42 százalékkal gyengült.
júl. 28
9:29
Jogellenes a munkahelyi feketelista (HR Portál)
Még akkor is jogellenes a munkahelyi feketelisták nyilvánosságra hozatala, ha ahhoz a listán szereplő munkavállaló hozzájárult. Az adatvédelmi biztos állásfoglalása szerint ugyanis a feketelistán történő adatkezelés révén elért cél nem felel meg az adatvédelmi törvényben rögzített úgynevezett célhoz kötöttség elvének, vagyis nem tekinthető jogszerűnek - írta hétfői számában a Népszava.
júl. 28
9:31
Lerontották hazánk devizaadósságának besorolását (HírTV)
Az eddigi „A mínusz” szintről „BBB pluszra” rontotta le a magyar állam és a Magyar Nemzeti Bank hosszú távú devizaadósságának besorolását a Rating and Investment Information hitelminősítő cég.
júl. 28
9:31
Nyugdíjjogosultság: sokan nem érték el (HR Portál)
Négymillió emberből 1,3 milliónyian tíz év alatt nem dolgoztak annyit, amennyi időarányosan a nyugdíjjogosultsághoz kellett volna, további hétszázezren pedig a bejelentett keresetük alapján nagyon alacsony járadékra számíthatnak majd - írta hétfőn a Népszabadság.
júl. 28
9:33
Az adócsökkentés nélkül elmaradhat a béremelés jövőre (HR Portál)
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára szerint nem lesz lehetőség a béremelésre a versenyszférában, ha a kormány nem csökkenti érdemben a bérterheket - írta a Magyar Hírlap pénteki száma.
júl. 28
9:39
Szinte az összes magánautót kitilthatják Pekingből (Infostart)
Ha a levegő minősége Pekingben nem javul az elvárt mértékben, akkor két nappal az augusztus 8-i nyitóünnepség előtt a magántulajdonban lévő autók 90 százalékát kitiltják az utakról. A szervezők július 20-án a felére redukálták a fővárosban közlekedő, mintegy 3,3 millió gépkocsi számát, ám az eredmények egyelőre elmaradnak a várakozásoktól.
júl. 28
9:39
GfK - Öt éves mélyponton a német fogyasztói bizalom (ProfitLine)
A német fogyasztói bizalom az emelkedő energiaárak a csökkenő vásárlóerő, és a ködös gazdasági kilátások miatt több mint öt éves mélypontjára esett a GfK piackutató intézet felmérése szerint. (ProfitLine.hu)
júl. 28
9:42
Újjászületett Brigitte Nielsen (Blikk)
A dán születésű modell egy londoni partin mutatta meg új külsejét, amelyet egy német valóságshow-ban sikerült visszanyernie
júl. 28
9:45
Csődeljárás indult Neszmély ellen (HírTV)
A bíróság elrendelte a Neszmély község elleni csődeljárás megindítását, amit az önkormányzat maga kezdeményezett egy 35 millió forintos banki inkasszó miatt.
júl. 28
9:45
22-re növekedett az árvíz halálos áldozatainak száma Ukrajnában (Gondola)
Huszonkettőre emelkedett hétfőre az egy nappal korábbi tizenháromról az árvíz halálos áldozatainak száma Nyugat-Ukrajnában, ahol a súlyosbodó áradások következtében már több mint 40 ezer lakóház,...
júl. 28
9:48
Hogyan lett a ferencvárosi lakótelepből színes virágcsoda? (Édenkert)
Kertész leszek, fát nevelek, kelő nappal én is kelek, nem törődök semmi mással, csak a beojtott virággal. A József Attila lakótelepen sokan gondolták így...
júl. 28
9:51
Ferihegyen még nem érződik a Lufthansa-sztrájk hatása (Infostart)
A Lufthansa német légitársaság dolgozóinak hétfőn hajnalban kezdődött munkabeszüntetése Ferihegyen nem érezteti hatását, egyetlen járatot sem töröltek még. A hétfőn nyilvánosságra hozott becslések szerint a sztrájk napi hatmillió eurós veszteséget okozhat a német légitársaságnak.
júl. 28
9:57
Nagygyűléssel akarja megdönteni a kormányt a Szerb Radikális Párt (Infostart)
Tiltakozó nagygyűlést szervez Belgrádban kedd estére a nacionalista Szerb Radikális Párt. Igyekeznek jobb kapcsolatot kialakítani az újságírókkal: bocsánatot kértek a sajtómunkatársakat ért atrocitásokért, és ígéretet tettek arra, hogy a demonstráción minden újságírót két testőr fog védeni.
júl. 28
10:00
Majorné Kelsánszky Mária, a TEVA Gyógyszergyár Zrt. HR igazgatója (HR Portál)
Majorné Kelsánszky Mária 2005-ben került a TEVA Gyógyszergyár Zrt.-hez, hogy három gyár humán erőforrás tevékenységét fogja össze; 2006-tól pedig két éven át a budapesti IVAX Gyógyszerkutató Intézet Kft. (a TEVA csoport tagja) HR tevékenységét is igazgatta.
júl. 28
10:03
Peking 2008: közlekedési szigorítások, elégedetlen a Greenpeace (Gondola)
A kínai hatóságok minden eddiginél szigorúbb intézkedéseket helyeztek kilátásba az olimpiának otthont adó Peking légszennyezettségének csökkentése érdekében. Ha a levegő minősége nem javul az...
júl. 28
10:03
Nyitó kommentár (HírTV)
A hét elején 1,57 körül mozgott az EUR/USD kurzusa, majd a gyenge német GfK-fogyasztói hangulat mutatója miatt visszaesett az árfolyam 1,5685-re. Az index augusztusban 2,1 pontra csökkent, csalódást okozva ezzel. Ez a 2003 óta tapasztalt legalacsonyabb érték. A szakemberek 3,5 pontos értékkel számoltak. Az előző havi értéket 3,9 pontról 3,6 pontra, azaz lefelé módosították. Sem EU-s, sem pedig…
júl. 28
10:15
Ryanair - Jelentős 85%-os nyereségcsökkenés, várhatóan első veszteséges év (ProfitLine)
Európa legnagyobb fapados légitársaságának, a Ryanair Holding nyeresége 85 százalékkal zuhant a meredeken emelkedő olajár miatt, melynek következtében elszenvedheti első teljes éves veszteségét, mióta 1997-ben piacra lépett. (ProfitLine.hu)
júl. 28
10:21
USD/JPY Stern a válságról (HírTV)
Gary Stern ma azt nyilatkozta, hogy az elkövetkező hónapokban is tart majd a válság, sőt, az is elképzelhető, hogy romlik a helyzet. Stern szerint az irányadó kamat jelenlegi szintje megfelelő a válság legyőzéséhez. Az USD/JPY átmenetileg megvédte a 107,60-as támogatást, és 107,72-őn jegyzik. In -GFX
júl. 28
10:21
Az MPP elfogadja az RMDSZ-szel a belső koalíciót (Gondola)
A Magyar Polgári Párt (MPP) elviekben elfogadja a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) belső koalícióra vonatkozó ajánlatát - olvasható a párt legújabb közleményében. Az MPP elnöksége által...
júl. 28
10:23
Nem okoz károkat a tiszai nehézfémszennyezés? (HírTV)
Nem került jelentős mennyiségű nehézfém az élővizekbe a borsabányai zagytározóból - állítja az erdélyi Máramaros megye prefektusa.
júl. 28
10:23
A Lufthansa minden járata közlekedik Ferihegyen (Gondola)
A Lufthansa német légitársaság dolgozóinak hétfőn hajnalban kezdődött munkabeszüntetése Ferihegyen nem érezteti hatását, egyetlen járatot sem töröltek még - tájékoztatta Hardy Mihály, a ferihegyi...
júl. 28
10:25
AUD/USD Kemény hét várható (HírTV)
A kereskedők szerint kemény hete lesz az AUD/USD-nek, miután nagy eladási nyomás alá került. Minden azon múlik, hogy tartja-e magát a fontos 0,9480-0,9500-ös támogatás. A devizapárnak sikerült megállapodnia 0,9550 körül. Az ausztrál dollárt rosszul érinti, hogy a szakemberek szerint az elkövetkező hónapokban kamatcsökkentés várható. In-GFX
júl. 28
10:25
Nőtt a cégalapítási kedv az építőiparban (Gondola)
Az idén június végéig 3.859 építőipari cég alakult, a tavaly első félévi 2.034-gyel szemben - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból. Az Opten MTI-hez hétfőn eljuttatott közleménye...
júl. 28
10:27
Katasztrófahelyzet Ukrajnában (HírTV)
Ukrajnában 22-re emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma. Az ország nyugati felén 34 ezer hektár termőföld semmisült meg. Több mint 40 ezer lakóházat öntött el a víz, 23 ezren átmeneti szállásokon várják az ár levonulását.
júl. 28
10:27
Harmadfokú árvízvédelmi készültség a Tisza felső szakaszán (Gondola)
Már harmadfokú az árvízvédelmi készültség a Tisza felső, Tiszabecs és Vásárosnamény közötti szakaszán - jelentette be a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője a...
júl. 28
10:29
Több és más - képgalériával (Gondola)
Fontos, nagy műveink piedesztálra emelkedtek, a nemzeti jelzőt birtokolják. A Tragédia, a Toldi, a Bánk bán után erre a kitüntetésre pályázik a huszonöt éves István, a király is. Csak legyen, aki fogadja az ősök múltból küldött csókját… (A szerző fotóival)
júl. 28
10:33
Láthatatlan veszély: a beruházók elfeledkeznek a geológiai kockázatról (Infostart)
A Magyar Állami Földtani Intézettől senki nem kért szakvéleményt az M6-os autópálya alagútjának építésének megkezdése előtt a terület geológiai viszonyairól. A hazai nagyberuházásoknál rendszeresen mellőzik a megvalósíthatóságot alapvetően meghatározó helyi geológiai adottságok megismerését. Autópályák, alagutak, gyárak, épülnek anélkül, hogy a tulajdonosok tisztában lennék az őket veszélyeztető…
júl. 28
10:33
Mercedes-gyár: szeptemberben kezdődik a toborzás (HR Portál)
Az ITD Hungary már gyűjti és szűri azokat a vállalkozásokat, amelyek szállíthatnak majd a német autóipari multi kecskeméti üzemébe. Szeptemberben kezdődik az országos méretű toborzás, de már most is lehet jelentkezni.
júl. 28
10:33
Olajvezeték ellenni szabotázs Nigériában (ProfitLine)
A fő fegyveres ellenállási csoport Nigériában a Niger folyó Delta-vidékén megrongált két olajvezetéket. (ProfitLine.hu)
júl. 28
10:35
Margit híd: milliárdos összegtől eshet el a főváros (Infostart)
Nincs összhangban a Margit híd rekonstrukciójának terve a fővárosi szabályozási kerettervvel, emiatt a főváros több milliárd forintos uniós támogatástól eshet el - véli a II. kerületi médiareferens. Balaton Balázs hozzátette: a kerület majdnem elkészült az úgynevezett kerületi szabályozási terv módosításával, jelezték a problémát a fővárosnak, ám nem kapnak választ aggályaikra.
júl. 28
10:35
Pert nyert a hamis nyelvvizsgával tanító tanár (HR Portál)
Pert nyert első fokon munkáltatójával szemben az a tornatanár, aki hamis nyelvvizsga-bizonyítvánnyal tanított a baranyajenői általános iskolában - értesült az Új Dunántúli Napló.
júl. 28
10:39
Lufthansa-sztrájk - nem kellett budapesti járatot törölni (HírTV)
Egyetlen hétfői budapesti járatot sem kell törölni a Lufthansa sztrájkja miatt - mondta el Hardy Mihály, a Budapest Airport Zrt. vállalati és közkapcsolati igazgatója.
júl. 28
10:39
Teherautóval ütközött egy vonat Sarkadon (Blikk)
júl. 28
10:45
Harmadfokú készültség a Tiszán (Piac és Profit)
Már harmadfokú az árvízvédelmi készültség a Tisza felső, Tiszabecs és Vásárosnamény közötti szakaszán - jelentette be a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Védelmi Bizottság nyíregyházi ülésén hétfőn.
júl. 28
10:45
Szélcsendben erősödik a forint (Privátbankár)
Kis erősödéssel nyitott a forint hétfőn, komolyabb árfolyammozgásra nem számít a piac. Az eurót hétfőn reggel 231,40/50 forinton jegyezték a budapesti bankközi kereskedelemben a péntek délutáni 232,05...
júl. 28
10:47
El vannak keseredve a németek (Privátbankár)
Az infláció emelkedésével kapcsolatos aggodalmak, valamint a pénzpiaci bizonytalanságok kedvezőtlenül befolyásolják a németországi fogyasztói hangulatot, ami öt éve legalacsonyabb szintre süllyedt a n...
júl. 28
10:51
Légszennyezés: az ausztrál sportolóknak nem kötelező az olimpia (Infostart)
Az ausztrál sportolóknak nem kötelező rajthoz állniuk a pekingi játékokon, ha a szennyezett levegő miatt veszélyben érzik az egészségüket - jelentette be az ország olimpiai bizottsága (AOC).
júl. 28
10:51
Elképzelhető, hogy nem változtat kamatszintjén a lengyel központi bank (ProfitLine)
A lengyel központi bank várhatóan ebben a hónapban változatlanul három éves csúcsán hagyja az alapkamatot az erősödő zloty infláció mérséklő hatása miatt. (ProfitLine.hu)
júl. 28
10:53
Európai céget vesz az IBM (ProfitLine)
A világ második legnagyobb szoftvergyártója, az IBM várhatóan megveszi a francia, üzleti szoftvereket gyártó ILOG SA szoftverfejlesztőt 215 millió euróért. (ProfitLine.hu)
júl. 28
10:57
Teherautóval ütközött a vonat (HírTV)
Legalább egy ember megsérült, miután teherautóval ütközött egy vonat Sarkadon - értesült a HavariaPress. A baleset hétfőn kora délelőtt, pár perccel fél tíz után történt a román határhoz közeli Békés megyei városban. A teherautó az Anti úti vasúti átjáróba behajtva ütközött össze egy arra haladó vonattal.
júl. 28
10:57
Hiába pózol Beckham az Armaninak (Kreatív Online)
A fogyasztóknak elegük van a sztárok által túlfuttatott kampányokból. Ezek a hirdetések csak bukdácsolnak az amúgy is telített piacon – írja a Brandrepublic a Datamonitor kutatócég jelentésére hivatkozva.
júl. 28
10:59
A 183. balatonfüredi Anna-bál (videó) (HírTV)
Tekintse meg a közelmúlt legérdekesebb felvételeit kommentár nélkül.
júl. 28
11:01
EUR/HUF Középtávon emelkedő potenciál (HírTV)
Egy osztrák befektetési bank tanulmánya szerint középtávon erősödhet az EUR/HUF, miután megállapodott 230,00 körül. A devizapár túlságosan eladott helyzetbe került, ezért 235,00-240,00-re emelkedhet az árfolyam. ráadásul azt várják, hogy az MNB hamarosan 4,2%-ra lefelé módosítja növekedési előrejelzését, ami csökkenti a magyar kamatfantáziát. In-GFX
júl. 28
11:03
Pusztító erdőtüzek Kaliforniában (HírTV)
Elrendelték a lakosság evakuálását vasárnap a kaliforniai hatóságok a Yosemite Nemzeti Parktól nyugatra fekvő térségben. Az itt pusztító erdőtüzet ugyanis - amely számos épületet felégetett már, és mintegy 2000 otthont fenyeget - már nem tudják ellenőrzés alatt tartani a tűzoltók.
júl. 28
11:03
Minden idők 4. legnagyobb árhulláma közeleg (Privátbankár)
Már harmadfokú az árvízvédelmi készültség a Tisza felső, Tiszabecs-Vásárosnamény közötti szakaszán - jelentette be a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője.
júl. 28
11:06
Kevés műemlékvédelmi felügyelő van (HR Portál)
Létszámhiánnyal küzd a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal - mondta az InfoRádióban Mezős Tamás, a hivatal elnöke.
júl. 28
11:08
Járat- és létszámcsökkentés a Malévnál? (HR Portál)
A kerozin árának emelkedése miatt nagyszabású költségcsökkentési intézkedéseket visz véghez a Malév. Bejelentette, hogy télen megszünteti tengerentúli járatait, valamint megújítja flottáját, értesült a Magyar Nemzet.
júl. 28
11:09
Minden idők negyedik legnagyobb árhulláma várható a Tiszán (Infostart)
Már harmadfokú az árvízvédelmi készültség a Tisza felső, Tiszabecs-Vásárosnamény közötti szakaszán - jelentette be a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője hétfőn. A külföldi vízgyűjtő területen hullott jelentős mennyiségű eső miatt minden idők negyedik legnagyobb árhullámának kialakulása várható.
júl. 28
11:09
Adó- és járulékcsökkentés: 5-10 pontos csomag körvonalazódik (Adózóna)
Rövid, mindössze egyórás volt pénteken az a zártkörű tanácskozás, amelyen Gyurcsány Ferenc pártelnök-miniszterelnök, néhány miniszter és az MSZP-frakció vezetői egyeztettek adó- és járulékkérdési ügyekben - írta hétfőn a Népszabadság.
júl. 28
11:11
Végrehajtásból 11 milliárd forint bevétel fél év alatt (Adózóna)
Az APEH Dél-dunántúli Regionális Igazgatósága végrehajtásból az elmúlt év hasonló időszakához képest egyötödével többet, 10,9 milliárd forintot szedett be az év első felében - közölte Marton Ferenc, az adóhatóság szóvivője.

Keresés