A pápa hétfőn megkezdte nyaralását Észak-Olaszország egyik német nyelvterületén fekvő hegyi városában, Bressanonéban (németül Brixen). XVI. Benedek augusztus 11-ig marad itt. Ez idő alatt két „hivatalos” programja lesz: két vasárnap ő tartja a város főterén az Úrangyala imádságot.
Nem közelíthető meg közúton a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kiskinizs, miután a településre vezető utakat a Hernád áradása miatt le kellett zárni. A helyi polgármester azt reméli, hogy az esti órákra legalább az egyiket megnyitják, így ismét lehet majd azon közlekedni.
A magyarokon kívül német, norvég, lengyel, román, brit, kanadai, amerikai és dél-afrikai csapatok jelentkeztek eddig az első Kaukázusi ralira, amelynek résztvevői augusztus 30-án startolnak...
A Batthyány Lajos Jogász Szakkollégium szervezésében július 7-én negyedik alkalommal nyitotta meg kapuit a Batthyány Nyári Egyetem. Az angol nyelvű, kéthetes rendezvény közép- és kelet-európai egyetemistákat, PhD-hallgatókat látott vendégül.
A Philip Morris két márkájával, a Marlboroval és a Multifilterrel mára gyakorlatilag az egész hazai könnyűzenei fesztiválpiac egyedüli dohánybeszállítójává és támogatójává vált. Az egyre szigorúbb reklámtörvény miatt azonban megpróbálnak úgy csinálni, mintha ott sem lennének. Helyszíni szemle, interjúk, háttérbeszélgetések, értékelés.
Továbbra is Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere vezeti a politikusok népszerűségi rangsorát - holtversenyben Sólyom László köztársasági elnökkel -, a sort pedig még mindig Kóka János, az SZDSZ korábbi elnöke zárja - olvasható a Századvég és a Forsense közös felmérésében, amelyet hétfőn juttattak el az MTI-nek.
Forróság nehezíti a gyorsan terjedő erdőtüzek feltartóztatatását Kaliforniában, a Yosemite Nemzeti Park egyik bejárata közelében és Los Angeles térségében.
A forgalomban közlekedő autóbuszok menetokmányait és műszaki állapotát ellenőrizték a Nemzeti Közlekedési Hatóság munkatársai, akik kisebb hiányosságoktól eltekintve rendben találták a BKV...
A hét elején veszteségeket könyvelt el a török líra a dollárral szemben, ami a piaci szakemberek szerint a török belpolitikai helyzetre vezethető vissza. A devizát rosszul érintették az európai tőzsdék veszteségei. Az USD/TRY árfolyama 1,2091-re emelkedett. in-GFX
A vérvétel szerint alkohol volt a vérében annak az osztrák rendőrnek, aki vasárnap hajnalban halálra gázolt egy fiatalt Magyarországon, majd elhajtott - értesült a Független Hírügynökség. Információink szerint a férfi azt állította, hogy csak a baleset után ivott.
Csak szeptembertől ellenőrzi a külföldi rendszámú járműveket a Vám- és Pénzügyőrség. A szervezet parancsnoka az InfoRádiónak elmondta: a helyi hatóságok nyilvántartása szerint összesen ötezer magyar vásárolt gépjárművet Szlovákiában. Az utóbbi időben nemcsak a szlovák, hanem német, valamint az egyesült államokbeli rendszámok is elszaporodtak Magyarországon.
Vizsgálják a Tisza kárpátaljai szakaszának vízminőségét a Kárpátalja Megyei Állami Környezetvédelmi Felügyelőség szakemberei, miután a múlt héten a romániai Borsabánya zagytározójából üledék került a folyó vízgyűjtőjéhez tartozó Csiszla patakba.
A Dunaújvárosi Főiskola pótfelvételi nyílt napot tart július 30-án, szerdán 11 órától a főiskola A-épületében, az A9-es előadóteremben. A nyílt nap résztvevői teljes körű tájékoztatást kapnak a főiskoláról és a pótfelvételin választható szakokról, sőt egyúttal a jelentkezési lapok kitöltésében is segítenek a Hallgatói Önkormányzat tagjai.
Gráf József szerint jövőre meg kell változnia a magyar agrárgazdaság támogatási rendszerének, át kell térni az Egységes Mezőgazdasági Támogatási Rendszerre, az SPS-re. A földművelésügyi és vidékfej...
Összesen 27 lengyel, román, szlovén, horvát és osztrák rendőr segíti majd a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szakembereit a hétvégi Forma-1 Magyar Nagydíjon - tájékoztatta a rendőrség hétfőn.
A Vasas Futball Kft. többségi tulajdonosa, Jámbor János úgy döntött, hogy legkésőbb az év végéig eladásra kínálja az első csapatot működtető gazdasági társaságban meglévő üzletrészét.
Előzetes számítások szerint 164 millió hrivnya, azaz közel ötmilliárd forintnak megfelelő összegű kárt okozott Kárpátaljának az elmúlt hét esőzései nyomán kialakult öt árhullám - közölte hétfőn a...
Egyiptomi, bolgár, japán, amerikai, kínai, brit, olasz diákok, sőt, új-zélandiak is jelentkeztek a PTE FEEK Summer University programjára azért, hogy magyarul tanulhassak.
A Tisza vízállása hétfő reggel Szolnoknál 487 centiméteres, vagyis erősen áradó volt; a Közép-Tiszán az áradás várható napi üteme a hét többi napján 30-60 centiméter között lesz - tájékoztatta Varga László, a Közép-Tisza vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság igazgatója az MTI-t.
Kína legnagyobb, állami tulajdonú olaj- és gázvállalata, a China National Petroleum Corp. (CNPC) munkaerő gárdájának öt százalékát bocsátja el az elkövetkező három évben a magas munkaköltségeknek köszönhetően.
Miután korábban megállapodott 1,57 körül, nem csak, hogy elérte, de át is lépte a pénteki 1.5754-es csúcsot. Miután napi csúcsot értek el 1,5768-nál, a kereskedők szerint jó esély van rá, hogy legalább 1,58-ig emelkedik a kurzus, ahol a többhónapos oldalirányú sáv felső oldala fut. Ha nem sikerül átlépi azt, középtávon visszaesés várható 1,5610-ig. in-GFX
A Fidesz szerint 1,8 millió gazda járna azzal rosszul, ha a kormány terveinek megfelelően 2009-től Magyarország bevezetné egységes mezőgazdasági támogatási rendszert (SPS) - mondta a Független Hírügynökségnek Font Sándor, az ellenzéki párt szakpolitikusa az agrárminiszter hétfői bejelentésére reagálva.
A Fidesz-KDNP frakciószövetség népjóléti kabinetvezetője szerint jövőre adóemelésre készül a kormány. A Népszabadság információi szerint kormánykörökben felvetődött a differenciált áfaemelés lehetősége az adó- és járulékcsökkentéshez szükséges források bővítéséért.
Az Brit Tesco áruházlánc hétfői bejelentése szerint 950 millió font készpénzért megveszi a Royal Bank of Scotland 50 százalékos részesedését a Tesco Personal Finance részére. (ProfitLine.hu)
Összesen 18 különböző folyón és patakon, 754 kilométer hosszúságú folyószakaszon zajlik árvízi védekezés, aminek költsége már meghaladta a 120 millió forintot - közölte Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter.
Gázcsövet vágott el egy munkagép hétfőn Pécsett, a gázömlés miatt a környéken lakókat ideiglenesen kiköltöztették. Bár a szakemberek használni tudták az elzárókat, a gáz estig szivárgott a vezetékből - tudatta a baranyai katasztrófavédelem.
Július 28-án megkezdte rendezvényeit a VIII. Magyar Sziget, amely augusztus 4-éig várja az érdeklődő fiatalokat. A szervezők színes programokkal várják azokat, akik kedvelik a nemzeti rockot, illetve a tartalmas kerekasztal-beszélgetéseket.
A Tisza vízállása hétfő reggel Szolnoknál 487 centiméteres, vagyis erősen áradó volt; a Közép-Tiszán az áradás várható napi üteme a hét többi napján 30-60 centiméter között lesz - tájékoztatta...
Jövő hétfőtől ismét lehet licitálni az interneten a svábhegyi gyermekkórház eszközeire. Az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet (EKI) újabb árverésén már nemcsak az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral (OEP) szerződött kórházak, rendelők tehetik meg ajánlataikat két héten át, hanem magánorvosok, állatorvosok, sőt egészségügyi alapítványok is.
Továbbra is Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere vezeti a politikusok népszerűségi rangsorát - holtversenyben Sólyom László köztársasági elnökkel -, a sort pedig még mindig Kóka János, az...
Lakihegy Rádió néven, szigetszentmiklósi telephellyel új helyi rádió indult el. Az adó zenei arculatát és műsorstruktúráját közvélemény-kutatásokra és a helyi lekérdezésekre alapozta.
Egy nagy német befektetési bank tanulmánya szerint 1,9760 fölött kedvezőek a GBP/USD kilátásai. Amíg tartuja magát az érték, nyereségekkel lehet számolni 2,0128-ig, majd 2,0153-ig. in-GFX
Pontosan egy héttel a pekingi nyári olimpiai játékok előtt, augusztus 1-jén teljes napfogyatkozás lesz Kínában - emlékeztet a Párizsi Obszervatórium égi mechanikai előrejelző intézete. A jelenség...
Gázcsövet vágott el egy munkagép hétfőn Pécsett, a gáz folyamatos ömlése miatt a környéken lakókat ideiglenes kiköltöztetik - tájékoztatta a Baranya megyei katasztrófavédelem az MTI-t. A Komlói...
Az Egyesült Államokban két tűzoltó meghalt a gyorsan terjedő kaliforniai erdőtüzek oltása közben. A lángok péntek óta már több mint tízezer hektárt perzseltek fel a Yosemite Nemzeti Park egyik bejárata közelében és Los Angeles térségében.
Az Egyesült Államok hétfőn Brüsszelben bemutatta elektronikus utazásengedélyezési rendszerét (ESTA), amelyet januártól kötelezően használnia kell a vízummentességet élvező országokból beutazóknak. A rendszer próbaüzemét pénteken kezdik meg.
Szülei akarata ellenére el kell temetni egy fiúcska holttestét, amelyet huszonegy éve őriznek egy londoni halottasház fagyasztószekrényében. A helyi hatóság küldött felszólítást a szülőknek a...
Jövőre bevezetné az Egységes Mezőgazdasági Támogatási Rendszert az agrárminiszter. Az átállással megváltozna a szektor forrásainak jelenlegi struktúrája.
A kormányszóvivő szerint a patikaliberalizáció beváltotta a hozzáfűzött reményeket, hiszen nőtt a gyógyszertárak száma, és jelentősen javult a hozzáférés lehetősége a gyógyszerekhez. A Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke viszont úgy látja, hogy a vidéki gyógyszertárak a működőképességük határáráig jutottak és több száz veszteséges patika volt a tavalyi évben
A gázművek munkatársai elzárták azt a gázvezetéket, amelyet egy markoló szakított át hétfő délután Pécs külvárosában, a 6-os út és a Komlói út kereszteződésénél, egy üres telken. Egy szennyvízcsőnek ástak árkot, amikor a baleset történt.