Nyílt vitát kezdeményezett Suchman Tamás, az MSZP országgyűlési képviselője a Magyar Gárda ügyében a szervezet vezetőjével, Vona Gáborral - olvasható a Magyar Rádió honlapján.
A Fidesz elutasítja a gyűlöletkeltés és az erőszak minden formáját - közölte Navracsics Tibor. A Fidesz frakcióvezetője ugyanakkor elmondta: elfogadhatatlannak tartják, hogy "a kisebbségi kormány tehetetlensége miatt a rendőrség továbbra sincs abban a helyzetben, hogy biztosítani tudja a köznyugalmat."
Átfogó intézkedéseket sürgetett az élelmiszerellátás biztonsága érdekében a német kancellár, Angela Merkel a vezető ipari államokat és Oroszországot tömörítő G8-csoport hétfői hokkaidói csúcstalálkozója előtt.
Az izraeli hadsereg sikeresen kipróbált egy újfajta rakétaelhárító rendszert, jelentette vasárnap a jeruzsálemi állami rádió. A Vasernyőnek keresztelt rendszer feladata az, hogy észlelje, bemérje és még a célba érés előtt megsemmisítse azokat a rakétákat, amiket Libanonból vagy a Gázai-övezetből lőnek ki Izrael területére.
Nyílt vitát kezdeményezett Suchman Tamás, az MSZP országgyűlési képviselője a Magyar Gárda ügyében a szervezet vezetőjével, Vona Gáborral - olvasható a Magyar Rádió honlapján. A szocialista...
"A Fidesz elutasítja a gyűlöletkeltés és az erőszak minden formáját. Ugyanakkor elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a kisebbségi kormány tehetetlensége miatt a rendőrség továbbra sincs abban a...
Törvénytelen volt a Magyar Vasúti Hivatal megszüntetése, amelyre azért került sor, mert a hivatal megsértette a kormányfő érdekeltségébe tartozó cég érdekeit - hangsúlyozta Fónagy János vasárnap a hivatal székháza előtt.
Elsősorban pártban eddig nem politizálók, illetve a Centrum Pártból, a KDNP-ből és különböző zöld pártokból érkezett tagokkal megalakult a Megújulás a Holnapért Párt - tájékoztatta a gondolát...
Elhatárolódásra szólította fel a politikai pártokat Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke a tegnapi eseményekkel kapcsolatban. A liberális politikus siófoki sajtótájékoztatóján megismételte a Független Hírügynökségnek szombaton elmondott véleményét, amely szerint a Magyar Köztársaság szégyene, ami szombaton a melegfelvonuláson történt.
A Fidesz és az MDF is elutasítja a szombati melegfelvonulás résztvevőit ért támadásokat. A főpolgármester azt közölte: a rongálók több millió forint kárt okoztak a fővárosnak.
Egy vasárnapi rögbiközvetítést megszakítva csaknem négy percnyi pornót sugárzott egy új-zélandi televíziós csatorna. A sportműsorba "elosztási hiba miatt" került egy másik, fizetős csatorna adása - közölte a rögbit sugárzó tévéadó szóvivője.
Holttestet találtak a hódmezővásárhelyi rendőrkapitányság járőrei az éjszaka a Tiszában, az úgynevezett Lúdvári-szivattyútelepnél - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Hét civilt és hat rendőrt vittek kórházba a melegfelvonulás idején, illetve azt követően a mentők; további hat rendőrt pedig kollégáik szállítottak kórházba - közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője. Győrfi Pál elmondta, a még szombaton késő este összesített adatok szerint a tizenhárom, mentővel kórházba szállított közül egyik embernek sem volt súlyos sérülése; a mentők jórészt zúzódásokat,…
Akár ezer forint köztartozás miatt is elveszíthetik jogosultságukat az adózók által felajánlott 1 százalékok fogadására az érintett szervezetek - hívta fel a figyelmet Varga Lászlóné, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elnökhelyettese.
Rendszeresen szívrohamot színlelt egy férfi az Egyesült Államokban, hogy ne kelljen kifizetnie a számláit. A csaló ellen vádat emeltek: akár kilenc hónapos börtönt és tízezer dolláros (csaknem másfél millió forintos) pénzbüntetést is kaphat.
Hét civilt és hat rendőrt vittek kórházba a melegfelvonulás idején, illetve azt követően a mentők; további hat rendőrt pedig kollégáik szállítottak kórházba - közölte az Országos Mentőszolgálat...
A vezető ipari államokat és Oroszországot tömörítő G8-csoport hétfőn kezdődő, hokkaidói csúcstalálkozója előtt átfogó intézkedéseket sürgetett az élelmiszerellátás biztonsága érdekében a német...
Milliós károkat okoz a MÁV-nak az, ha összetörik a vasúti átjárókban a sorompókat. Csakhogy a felszerelt kamerák is drágák, darabonként másfél millióba kerülnek.
Ha Cristiano Ronaldo végül mégis a Real Madridnál köt ki, vélhetően nem Sergio Ramos lesz a legjobb barátja, ugyanis kiderült, hogy kedvese korábban lefeküdt a spanyol védővel is.
Pettkó András MDF-s országgyűlési képviselő is támogatja az Albannach Skót Kulturális Egyesület azon tiltakozó akcióját, melyet az egyik legnagyobb gyorsétteremlánc ellen hirdetett meg, mert az "skót ajánlatként" reklámozza pár száz forintos akcióját.
Megnyugtatták egészségi állapota felől az orvosok Ingrid Betancourt-t, akit több vizsgálatnak vetettek alá Franciaországban, miután több mint hat év után kiszabadult egy kolumbiai gerillaszervezet fogságából.
A magyar férfi vízilabda-válogatott 8-3-ra győzött Görögország ellen a spanyolországi Malagában zajló Európa-bajnokságon, a csoportkör harmadik fordulójában.
Az Európai Bizottság olyan javaslattal készül előállni, amely szerint a mostaninál könnyebben vezethetnének be a tagállamok 15 százalékosnál alacsonyabb forgalmi adókulcsot olyan területeken, ahol ez nem okoz zavart az unió belső piacának működésében. Az érintett ágazatok többsége a munkaerőigényes és helyi szolgáltatások közé tartozik, mint például az éttermi szolgáltatások. (MR)
Letartóztatták vasárnapra virradóra Londonban a legutóbbi halálos késelés négy feltételezett tettesét - közölte a rendőrség. A fiatalokat - három fiút és egy lányt - azzal gyanúsítják, hogy közük...
A Fidesz és az MDF is azt közölte, hogy elutasítja a szombati melegfelvonulás résztvevőit ért támadásokat. Az ellenzéki pártok szerint a politikának távol kellene magát tartania a rendőrségtől, hogy a testület biztosítani tudja a köznyugalmat.
Az Összefogás a Magyar Lóversenyzés Jövőjéért Egyesület vasárnap tartotta figyelemfelkeltő megmozdulását annak érdekében, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. ne adja el a Kincsem parkot. Az eseményen mintegy 150 ember vett részt.
Az Összefogás a Magyar Lóversenyzés Jövőjéért Egyesület vasárnap tartotta figyelemfelkeltő megmozdulását annak érdekében, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. ne adja el a Kincsem parkot. Az...
Csakúgy mint tavaly, idén is voltak vallásgyalázó felvonulók a homoszexuális-demonstráción. Az egyik úgynevezett büszkeség napi résztvevő egy Jézus arcát modern stílusban ábrázoló plakátot vitt végig a meneten, amelyre nagy betűkkel az volt ráírva: Jézusnak is két apja volt.
A Vas megyei városban vasárnap délelőtt, tíz óra körül csaptak fel a lángok az Ada bútorgyár kazánházában, egy vegyes tüzelésű kazán mellett. A tűz oltásához Körmendről és Szombathelyről 6...
Ismét győzött a magyar férfi vízilabda-válogatott a spanyolországi Európa-bajnokságon. Kemény Dénes csapata Görögországot verte meg 8-3-ra vasárnap, továbbra is száz százalékos teljesítményt mutatva a kontinensviadalon. A magyar válogatott legközelebb hétfőn, Montenegró ellen játszik.
Két rendőrre a tegnapi ramazuri résztvevői még sósavval is rátámadtak. A két borsodi fiatal rendőr állapota súlyos. Egy másik rendőrt pedig majdnem meggyilkoltak, a huligánok ugyanis agyba-főbe rugdosták.
Kádár János halálának 19. évfordulóján vasárnap megemlékezést és koszorúzást tartottak az MSZMP központi bizottsága egykori elnökének sírjánál, a Fiumei úti sírkertben. Somogyi Imre, az egykori állampárt mellett működő Központi Ellenőrző Bizottság titkára a megjelent mintegy másfélszáz emlékező előtt azt hangoztatta: Kádár Jánost a szívekből nem lehet kiirtani akkor sem, ha felbontják a sírt és…