2008. július 9. szerda

júl. 9
19:18
Januártól indulhat az új egészségügyi rendszer - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Januártól indulhat az új egészségügyi rendszer, amely nem csak a biztosítási rendszert foglalja magában - jelentette be az egészségügyi tárca vezetője. Székely Tamás a kormányszóvivői tájékoztatón azt mondta: a kabinet megtárgyalta a változásokról szóló koncepciót, amelyet a tervek szerint augusztus közepéig tartó társadalmi vitára bocsátanak.
júl. 9
19:18
Elfogadta a diszkriminációt tiltó törvényt a horvát parlament (Kripto Akadémia)
A horvát parlament elfogadta szerdán a hátrányos megkülönböztetés megelőzését célzó törvényt, dacára az egyházak tiltakozásának.
júl. 9
19:18
"Elvetik a nemzethez tartozás legfontosabb szimbólumát". (Alternatív Energia)
A honvédelmi miniszter döntése értelmében az idei augusztus 20-ai tisztavatáson már nem a korona másolata előtt teszik le esküjüket a katonák - közölte a Honvédelmi Minisztérium. Az SZDSZ ügyvivője szerint ez fontos és üdvözlendő lépés. A KDNP viszont azt hangsúlyozta, hogy a kormány "pillanatnyi érdeke szerint értékeli a nemzeti szimbólumokat".
júl. 9
19:20
Műanyagból fűtőolaj (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsdén is jegyzett RFV Regionális Fejlesztési Vállalat Nyrt. RFV Galga Power System Kft. néven projekttársaságot hozott létre, hogy műanyag hulladékból fűtőolajat állítson elő - jele...
júl. 9
19:20
Fidesz: az EU 27 tagországa közül 21-ben az élelmiszerekre kedvezményes áfa-kulcsot alkalmaznak (Alternatív Energia)
Az Országgyűlés Költségvetési, Pénzügyi és Számvevőszéki Bizottsága szerdai ülésén 13 támogató szavazat mellett 16 ellenszavazattal elvetette a Fidesz törvénymódosítási javaslatát, amely a benzin jövedéki adójának mérséklésére, valamint az alapvető élelmiszerek és a távhő áfa-kulcsának 20 százalékról 5 százalékra csökkentésére vonatkozik.
júl. 9
19:22
2010 a Fesztiválok Éve lesz (Privátbankár)
2009-et a kulturális turizmus népszerűsítésének szenteli a Magyar Turizmus Zrt., 2010 pedig a Fesztiválok Éve lesz. A Magyar Turizmus Zrt. azt követően döntött a 2010-es év tematikájáról, hogy májusba...
júl. 9
19:27
Elkeltek a bérletek - telt ház a Balaton Soundon (HírTV)
Elfogytak a bérletek a csütörtökön kezdődő Balaton Sound Fesztiválra. A zenei rendezvény pénteki és szombati napjára pedig már napijegy sem kapható. Csütörtökre és vasárnapra is már csak korlátozott számban vannak belépők - tájékoztatott szerdán délután Vető Viktória, a Balaton Sound fesztivál sajtófőnöke.
júl. 9
19:29
Trezeguet bejelentette visszavonulását a válogatottól (HírTV)
Bejelentette visszavonulását a francia nemzeti csapattól David Trezeguet. A Juventus csatára hiába rúgta a gólokat klubcsapatában, Raymond Domenech szövetségi kapitány ennek ellenére sem válogatta be Európa-bajnoki keretébe. A csatár Domenechet okolja mostani döntése miatt.
júl. 9
19:33
Mibe fektessünk 2008. második felében? (Piac és Profit)
Az ING Investment Management (ING IM) közreadta 2008 második félévére vonatkozó előrejelzését. Elemzői szerint az év második felében a legnagyobb kockázatot már nem az Egyesült Államok jelzálogpiaci krízisének további terjedése, hanem a globális inflációs nyomás, illetve egy esetlegesen elhúzódó USA recesszió jelentheti. Jelentősebb és fenntartható részvénypiaci növekedés 2008 utolsó negyedévében…
júl. 9
19:36
Csődbe mennek az antikváriumok? (Infostart)
A Múzeum körúti antikváriumok vezetői és munkatársai aggódnak a néhány hete megkezdett felújítási munkálatok miatt, de bíznak abban, hogy azok befejeztével sikerül visszacsalogatni a vásárlókat.
júl. 9
19:36
Szexre éhes hetvenesek: évról-évre nő a vágy (Privátbankár)
Egyre több örömet találnak a nemi életben a hetvenévesek, különösen a nők tűnnek inkább elégedettnek - mutatta ki egy Svédországban folytatott vizsgálat
júl. 9
19:36
"Olaszországban élő kiskorú romák gyakran válnak gyermekkereskedelem áldozataivá" (Kripto Akadémia)
Járóka Lívia néppárti európai parlamenti (EP-) képviselő szerint bár az előző olasz kormányokat is súlyos mulasztás terheli a romák integrációja terén, a mostani kormányerőknek prioritássá kell tenniük a roma népesség helyzetének javítását.
júl. 9
19:42
Bod Péter Ákos: A társadalom túl sokat vár az államtól (Infostart)
Magyarország leszakadt az európai uniós átlagtól és az újonnan csatlakozott államoktól is, annak ellenére, hogy az ország reformképes - jelentette ki Bod Péter Ákos, a Corvinus Egyetem tanszékvezető tanára a Magyar Egészséggazdaságtani Társaság országos konferenciáján. A volt ipari miniszter és jegybankelnök hozzátette: a magyar társadalmi értékrend még mindig inkább az államhoz kötődik, és jobban…
júl. 9
19:45
Megtalálták a szegedi kisfiút (HírTV)
Szerda délután, nem sokkal fél hat előtt lakossági bejelentés alapján megtalálták a Szegeden eltűnt kisfiút. A gyerek a régi 5-ös úton gyalogolt, egy régi orosz laktanya közelében.
júl. 9
19:45
Számítógépes vírusoktól tartanak az olimpia idején (Blikk)
júl. 9
19:51
Gyalogost gázoltak a Podmaniczky utcában - képpel (Infostart)
Elütött délután egy gyalogost egy autó Budapesten, a Podmaniczky utcában.
júl. 9
19:54
Hetven fölött is kell a szex (Infostart)
Egyre többen szexelnek túl a hetvenen is - erre a megállapításra jutottak svéd kutatók, akik 1500 embert kérdeztek szokásaikról 30 éven keresztül. A növekedés oka az lehet, hogy a mai idősek a szexuális forradalom idején voltak fiatalok.
júl. 9
19:54
Nem kerülhetnek idegen kézbe a stratégiai súlyú orosz cégek (Kripto Akadémia)
Az orosz kormány szerdán összehangolt lépéseket tett annak megakadályozására, hogy külföldi befektetők túl nagy részesedéshez jussanak Oroszország stratégiai jelentőségű cégeiben.
júl. 9
20:03
Kiesett Szávay (Blikk)
júl. 9
20:03
Horvátország és Albánia csatlakozik a NATO-hoz (HírTV)
Elkezdődött Horvátország és Albánia tényleges csatlakozási folyamata a NATO-hoz. A két ország külügyminiszterei és az észak-atlanti szervezet főtitkára szerdán írták alá Brüsszelben az erről szóló jegyzőkönyvet.
júl. 9
20:05
Motoros ütközött kisteherautóval (Blikk)
júl. 9
20:09
Harry herceg rámpát és étkezdét épít - képekkel! (Infostart)
A brit trón harmadik számú várományosa ezúttal nem Londonban partizik, hanem kemény munkával az afrikai AIDS-árvákon segít.
júl. 9
20:12
Titkos női recept: a férfiaknak jobban sülhet el (Privátbankár)
A nők HIV-vírussal szembeni védekezését szolgáló gél úgy tűnik, inkább az erősebbik nem tagjainak sülhet el jól
júl. 9
20:21
Jelentősen romlott az ország gazdasági helyzetének lakossági megítélése (Gondola)
A múlt év decemberéhez képest jelentősen romlott az ország gazdasági helyzetének lakossági megítélése, az ezzel kapcsolatos lakossági várakozás - tartalmazza a KOPINT-TÁRKI Zrt. idei második negyed...
júl. 9
20:21
Egyre népszerűbb a kvász az oroszoknál (Blikk)
júl. 9
20:27
Nagyobb pocak, kevesebb egészséges sperma (Infostart)
Az elhízott embereknek rosszabb minőségű spermájuk van. Valószínűleg azért, mert hájas lábuk körbevonja a heréket, így azok túl melegben vannak, ezt pedig a spermák már nem viselik el.
júl. 9
20:30
Újra folyik az alkohol a háború által sújtott fővárosban (Infostart)
Megint lehet alkoholt árusítani és vásárolni az iraki fővárosban, ami bizonyítja, hogy normalizálódik a társadalmi élet a háború sújtotta országban.
júl. 9
20:39
Van már vádlottja a brutális kettős gyilkosságnak (HírTV)
Megvádoltak egy 33 éves férfit szerdán a Londonban agyonszúrt két francia diák meggyilkolásával - közölte a brit rendőrség. A férfi hétfőn adta fel magát egy londoni rendőrőrsön. A huszonéves diákokkal június végén több mint 200 késszúrással végeztek. A nyomozók korábban azt mondták, több gyilkos is lehet.
júl. 9
20:39
Augusztusban 5,5%-kal emelik a távfűtés hődíját Budapesten (Gondola)
Augusztusban 5,5 százalékkal, az idén már harmadik alkalommal emelik a távfűtés hődíját Budapesten - közölte a Főtáv Zrt. szóvivője az MTI-vel. Balog Róbert hozzátette, hogy a 10 százalékos júliusi...
júl. 9
20:41
Tizenkét embert jelentettek fel a szombati incidensek miatt (HírTV)
Tizenkét ember ellen tett feljelentést a rendőrség az úgynevezett Meleg Méltóság Menete alatt történt incidensek miatt az ügyészségen. A rendbontók ellen hivatalos személy elleni erőszak miatt indult eljárás. Rajtuk kívül még 38 embert jelentettek fel, legtöbbjüket garázdaság miatt.
júl. 9
20:45
"Soha nem vennék fel hitelt" (Piac és Profit)
A GfK Hungária Piackutató Intézet komplex Fogyasztói Bizalom Indexe a Fogyasztói Várakozások Indexével együtt emelkedett a második negyedévben, ugyanakkor a Vásárlási Hajlandóság Index csökkenő tendenciát mutat, és 2002 óta a második legalacsonyabb szinten áll - áll a GfK Hungária legfrisebb felmérésében.
júl. 9
20:48
Elődöntős a magyar férfi vízilabda-válogatott (Infostart)
A magyar férfi vízilabda-válogatott 14-8-ra nyert a német csapat ellen, ezzel bejutott az elődöntőbe a málagai Európa-bajnokságon.
júl. 9
20:57
A Skandináv lottó nyerőszámai és nyereményei (Gondola)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a július 9-én megtartott 28. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták: Első számsorsolás: 2, 4, 10, 12, 24, 32, 34. Második...
júl. 9
20:57
Vízilabda Eb: elődöntős a magyar férfi csapat (Blikk)
júl. 9
20:59
Second Life-riválist indított a Google (Gondola)
Lively néven új szolgáltatást indított a Google. A háromdimenziós pixelparadicsomban a felhasználók reklámok nélkül élvezhetik egymás társaságát. A www.lively.com oldalról ingyen letölthető...
júl. 9
21:03
Mégsem olyan jótékony az akupunktúra (Infostart)
Nincs elegendő bizonyíték arra, hogy az akupunktúrás kezelések jótékonyan hatnának a nők termékenységére, annak ellenére, hogy a beavatkozások végzői régóta ezt állítják.
júl. 9
21:05
Belehalhat a nevetésbe (Infostart)
A legtöbb édesanya azt szeretné, hogy gyereke élete tele legyen nevetéssel - ám Lucy Hoggan ha meghallja kisfia nevetését, összeszorul a gyomra. Kisfiánál ugyanis a nevetés epilepsziás rohamot jelent, amibe akár bele is halhat.
júl. 9
21:15
Kopint-Tárki: jelentősen romlott az ország gazdasági helyzetének lakossági megítélése (Gondola)
A 2007 decemberi hangulathoz képest jelentősen romlott az ország gazdasági helyzetének lakossági megítélése, és az ezzel kapcsolatos lakossági várakozás. A lakosság körében a saját anyagi helyzetük megítélése változatlan. Továbbra is jellemző, hogy az ország gazdasági helyzetét lényegesen rosszabbnak ítéli a lakosság, mint saját helyzetét - derül ki a KOPINT-TÁRKI Zrt. 2008 II. negyedéves…
júl. 9
21:15
Fényes nappal hordták el a mozdonyt (HírTV)
Több mint 10 tonna fém alkatrészt loptak el fényes nappal daruval, markolóval és teherautóval a Balatonfenyvesi Kisvasút telephelyéről a község központjából. Az eset még június 25-én történt, de csak most került nyilvánosságra.
júl. 9
21:24
A fiatalok biztonságban érzik magukat, ha fegyvert hordhatnak (Infostart)
Aggasztóan sok fiatalkorú érzi biztonságban az utcán magát akkor, ha kést vagy fegyvert hordhat magánál - derül ki a brit kormány tanulmányából.
júl. 9
21:33
Egyelőre nem privatizálják a Volán-társaságokat (HírTV)
A kormány egyelőre nem tervezi a Volán-társaságok privatizációját, először a veszteségeket akarják megszüntetni. A közlekedési tervek fejlesztési tervét októberig kell elkészítenie a közlekedési tárcának és a nemzeti vagyonkezelőnek. A Mávnál azonban újabb járatritkításra kell számítani. Somogy megye után megszüntetnék a tokaji borvidékre közlekedő kör-InterCityket is.
júl. 9
21:35
Hazatérhet a 41 kiló heroinnal utazó magyar kislány (HírTV)
A görög hatóságok hozzájárultak, hogy hazajöhessen Magyarországra az a 11 éves magyar kislány, aki a 41 kilogramm heroinnal Híosz szigetén elfogott felnőttekkel utazott Görögországba. A lány szerda délután találkozott édesapjával az athéni magyar nagykövetségen - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Szelestey Lajos külügyi szóvivő.
júl. 9
21:39
Egy ügyvéd százszoros áron akarta az államnak eladni a földeket (Piac és Profit)
A mai magyar szabályozási, jogi környezet akadályozza a közpénzek optimális elköltését, hangsúlyozta Reményik Kálmán, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. elnök-vezérigazgatója és Kemény Emil, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) főigazgató-helyettese egybehangzóan az autópályák építéséről készített számvevőszéki jelentésről tartott sajtótájékoztatón.
júl. 9
21:39
Túl sokat beszélt a barátja - kihívta a rendőrséget (Infostart)
Egy kétségbeesett asszony azért hívta a rendőrséget Németországban, mert barátja megállás nélkül 30 órán keresztül beszélt hozzá.
júl. 9
21:42
Új tender a légi utántöltő repülőgépek beszerzésére Amerikában (Kripto Akadémia)
Az Egyesült Államok újra megnyitja a 179 légi utántöltő repülőgép beszerzésére kiírt pályázatot. A légierő ugyanis jelentős hibákat követett el az eredeti tender elbírálásakor februárban, amikor az amerikai Northrop Grummannal együttműködő EADS európai hadiipari vállalatot hirdették ki győztesnek a Boeing repülőgépgyárral szemben - jelentette be szerdán Robert Gates védelmi miniszter…
júl. 9
21:44
A palesztin elnök felháborítónak minősítette a kelet-jeruzsálemi építkezéseket (Kripto Akadémia)
Izrael mintegy 1800 új lakást készül építeni Jeruzsálem környéki palesztin területen, két nagyobb tömbben - jelentette szerdán a közszolgálati rádió.
júl. 9
21:46
A volt elnökjelölt állami vezetőket vádolt meg a minszki robbantás ügyében (Kripto Akadémia)
Négy embert vettek őrizetbe a múlt heti minszki robbantás ügyében - jelentette szerdán a fehérorosz televízió magas rangú titkosszolgálati vezetőkre hivatkozva.
júl. 9
21:51
Izrael 1800 új lakást készül építeni palesztin területen (Gondola)
Izrael mintegy 1800 új lakást készül építeni Jeruzsálem környéki palesztin területen, két nagyobb tömbben - jelentette szerdán a közszolgálati rádió. Mintegy 900 lakást építenek Har Homa negyed...
júl. 9
21:51
„A centrumos parkolóőrök egy része is zsebre dolgozik” (HírTV)
A centrumos parkolóőrök egy része is zsebre dolgozik - az egyik volt parkolóőr állítása szerint. Azt állítja: autósok ezreit verik át manipulált fotókkal, a parkolóőrök ott is büntetnek, ahol a szabályok szerint nem lehetne. Az Emberibb Parkolásért Mozgalom feljelentette a céget.
júl. 9
22:00
Chilében van az áldozatai szívébe benzint fecskendező náci orvos? (Infostart)
Azt állítja a még élő náci háborús bűnösök felkutatásával foglalkozó Simon Wiesenthal Intézet, hogy rábukkant az egyik legkeresettebb náci, Doktor Halál nyomára. Aribert Heim naplót vezetett az ausztriai Mauthausen koncentrációs táborában meggyilkolt áldozatainak szenvedéséről.

Keresés