Gyengült a forint árfolyama az euróval szemben, az eurót 269 forint alatt jegyezték kedden este a londoni bankközi devizapiacon. Röviddel 20 óra előtt az euró árfolyama 268,88 forintra emelkedett...
Barack Obama amerikai elnök kedden közölte: heteken belül dönt az afganisztáni csapaterősítés ügyében. Úgy fogalmazott, hogy a katonai csapatokra vonatkozó döntések fontosak, de csak egy elemét...
Míg az ízületi porcot érintő kopásos, a csontrendszeri és a lágyrészekben zajló kórfolyamatok elsősorban az idősebbekben alakulnak ki, addig a főleg az ízületi belhártya elváltozását okozó gyulladásos természetű betegségek (ízületi gyulladások, arthritisek) a középkorú és a fiatal korosztályt, számos esetben a gyermekeket is veszélyeztetik.
Egy, az amerikai Ohio államban élő idős házaspár mindkét tagjánál mellrákot diagnosztizáltak. Esetük arra világít rá, hogy a rettegett kór nem csak a nőket fenyegeti.
Az MSZP országos elnöksége öt személyt ajánl Bajnai Gordon miniszterelnök figyelmébe, hogy közülük jelölje az Európai Bizottság magyar biztosát - közölte Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke a párt országos elnökségének ülése után.
Az MSZP országos elnöksége öt személyt ajánl Bajnai Gordon miniszterelnök figyelmébe, hogy közülük jelölje az Európai Bizottság magyar biztosát - közölte Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke kedden a...
Az Alzheimer-betegségnek nem az emlékezetromlás az első tünete – fedezték fel amerikai tudósok. A Kansasi Egyetem kutatói kiderítették, hogy más készségek már néhány évvel korábban kezdenek romlani. Erről a BBC brit közszolgálati hírportálon olvasható beszámoló.
Az agglomerációs kistelepülések nyugalma, zöld környezete, alacsonyabb ingatlanárai sok fővárosit csábítottak a Bu-dapest környéki településekre. Ez a folyamat most megtorpant, ami nem csak az ingázással járó nehézségeknek köszönhető. A piacon már megtalálhatóak olyan fővárosi ingatlanok, melyek igazi alternatívájukat adják az agglomerációban álló családi házaknak.
Felbontja a fővárosi koalíciót az SZDSZ-szel az MSZP. Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek a polgári törvénykönyvet a köztársasági elnök. Országszerte 1100 bejelentés érkezett kora estig a viharos erejű szél miatt.
Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke azt javasolta, hogy a magyar pénzügyi rendszer jövőbeni stabilitásának érdekében korlátozzák a lakossági hitelfelvétel lehetőségeit.
Az új bérlők érkezésével csaknem teljesen megtelt nyitás előtt a XI. kerületi, 46 ezer négyzetméteres Allee. A régi Skála helyére épült új városközpont kereskedelmi részlege a XI. kerület napján, november 11-én nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt.
Az MSZP országos elnöksége öt személyt ajánl Bajnai Gordon miniszterelnök figyelmébe, hogy közülük jelölje az Európai Bizottság magyar biztosát, közölte Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke kedden a párt országos elnökségének ülése után az MTI-vel.
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke szerint komoly aggodalomra ad okot az, hogy a rasszista, antiszemita kijelentések mára a politikai közbeszéd részévé váltak Magyarországon.
A téli hőmérsékletek emelkedése miatt az indiai Kasmírban aggasztóan gyorsan olvadnak a gleccserek. Ez hatalmas indiai és pakisztáni területek ivóvízellátását veszélyezteti egy friss tanulmány szerint.
Az országgyűlés sport- és turisztikai bizottsága, a Magyar Labdarúgó-szövetség és a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia meghívására Magyarországra érkezik a jövő héten Joseph S. Blatter, a FIFA elnöke – közölte honlapján kedden az MLSZ.
Új csúcsra száguldott ma az arany árfolyama, a decemberi lejáratú kontraktus 1,066 dollárig emelkedett a kereskedés folyamán a New York Mercantile Exchange-en. Soha nem látott szinteken járt ma az...
A Mesterek Világjátékán Sydneyben a legidősebb női versenyző rekord távolságra dobta a súlyt. A százéves sportoló heti ötször edz, nem iszik és nem dohányzik.
Lemondott kedden az ír parlament elnöke, miután komoly bírálatok érték igen nagyvonalúnak tartott utazási és egyéb hivatali kiadásai miatt. John O'Donoghue az első parlamenti elnök az önálló ír...
Costa Rica juniorjaival találkozik a magyar válogatott a 20 éven aluliak egyiptomi labdarúgó-világbajnokságának pénteki bronzmérkőzésén, miután a keddi, kairói elődöntőben előbbi 1-0-ás vereséget szenvedett a brazil csapattól.
Leonardo Da Vinci alkotása lehet egy fiatal lányról készült arckép, amelyről eddig azt gondolták, hogy a XIX. század elején készült, Németországban - közölték kedden művészettörténeti szakértők. A magántulajdonban lévő kép, amelyet mostani tulajdonosa nagyjából 19 ezer dollárért vásárolt meg, több tízmillió eurót érhet.
Állandó mélyaltatásban tartják Szabó Gyulát, a Nemzet Színészét. Állapota válságos, életveszélyes. A 79 éves művészt két nappal ezelőtt, baktériumfertőzés gyanújával vitték kórházba; az orvosok agyhártyagyulladást állapítottak meg.
Szexuális együttlét után egy bizonyos időre bedagadnak a nagyajkaim, olyan, mintha a hüvelyem duzzadna meg belülről. Nem érzek se fájdalmat, se lüktetést. Utalhat ez valamilyen betegségre? A WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.