Három és fél évet kellett várni a Tankcsapda-rajongóknak a legutóbbi stúdióalbum óta az új lemezre. Magyarország talán legnépszerűbb rockzenekara Minden jót címmel október 14-re időzítette a friss CD megjelenését - éppen arra a napra, amelyen húsz évvel ezelőtt Tankcsapda néven első koncertjüket adták Debrecenben.
Augusztusban a várt 1,0% helyett 1,5%-kal csökkentek az amerikai raktárkészletek (előző: -1,1%). Az EUR/USD-ot 1,49 körül jegyzik, miután új éves csúcsot ért el 1,4920-nál. A kedvező piaci hangulat ellenére sem sikerült a devizapárnak tovább erősödnie. Ellenállások 1,4965-nél és 1,5000-nél, míg támogatás 1,4840-nél és 1,4815-népl található. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
A helyszínen elfogta a rendőrség azt a 33 éves férfit, aki kirabolt egy bankot a főváros IX. kerületében szerda délelőtt - közölte a BRFK sajtóügyeletese.
Orbán Viktorral találkozott Hoszni Mubarak egyiptomi elnök. A Fidesz elnöke a találkozó után azt mondta: Magyarország érdeke a szoros gazdasági együttműködés az észak-afrikai térséggel, és az új kormány ennek figyelembevételével fogja kialakítani külgazdasági stratégiáját.
Magyarországon az új influenza felbukkanása óta 283 esetben igazolták az A/H1N1 vírus jelenlétét - mondta el az egészségügyi miniszter szerdán Budapesten.
A korrupció szimbólumává vált a BKV-botrány - fogalmazott az InfoRádiónak adott interjújában a Vision Politics igazgatója. Török Gábor szocialista belharcok következményének tartja, hogy az MSZP felbontotta a koalíciót a fővárosban az SZDSZ-szel. Hozzátette: a szocialista párt hárítja a felelősséget, azonban a választók nem fogják elfelejteni a szabad demokratákkal való majdnem két évtizedes…
Lankadatlanul folytatódik az USD/NOK csökkenő trendje, és 13 hónapos mélypontot ért el 5,5465-nél. A norvég koronának jól jön, hogy úgy vélik: a Norges Bank hamarosan megemelheti alapkamatát, talán már a következő, október 28-i ülésen. A következő cél az 5,50-es érték. 5,4992-nél fut tavaly szeptemberi minimum, 5,5039nél pedig az április és december közti mozgás 76,4%-os Fibonacci-korrekciós…
Nem tudtak megállapodni a tűzoltó-szakszervezetek az illetékes minisztériummal, ezért megtartják az október 19-ére, jövő hétfőre meghirdetett demonstrációjukat. A tűzoltók azért vonulnak utcára, mert szerintük a 2010-es költségvetés tervezetében jelölt elvonások veszélybe sodorják a tűzoltóságok működését.
Miroslav Lajcáknak meggyőződése, hogy Pozsony, amikor megtagadta a magyar köztársasági elnök belépését Szlovákia területére, teljes mértékben a hatályos szlovák törvényekkel és a schengeni szabályokkal összhangban járt el.
Százmillió forinttal tartozik dolgozóinak a felszámolás alatt álló salgótarjáni öblösüveggyár, a pénzt a bérgarancia alapból fizetik ki - tájékoztatta Balázs Miklós felszámoló szerdán az MTI-t.
Végéhez közeledik a Nyugdíj és Időskor Kerekasztal (NYIKA) munkája, hamarosan megismerheti a közvélemény, hogyan látja egy nyugdíjreform lehetséges irányait a kifejezetten ennek modellezésére...
Az MSZP fővárosi elnöksége azt javasolja Hagyó Miklós és Horváth Csaba főpolgármester-helyetteseknek, hogy november 20-ig mondjanak le tisztségükről - jelentette be Burány Sándor szerdán Budapesten sajtótájékoztatón a fővárosi elnökség ülése után.
Rekord szintre, 2,27 ezer milliárd dollárra nőtt Kína arany- és devizatartaléka szeptember végén. A tartalékszint 19,26 százalékkal nőtt egy év alatt a kínai központi bank szerdán ismertetett adatai s...
Egyre türelmetlenebbek a nyugat-nógrádi falvak polgármesterei, mert az elmúlt hét évben nem jutott uniós pénz az ottani közutak felújítására. Ezzel szemben a főleg szocialista kötődésű keleti térségben már 13,5 milliárd forintot költöttek ugyanerre a célra.
A szakértői vélemények szerint elmebetegségben szenved az a férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy halálos fenyegető leveleket küldött francia politikusoknak.
Minden eddiginél több külföldi szerepel az olasz labdarúgó élvonalban, a csapatok közül - nevéhez híven - a címvédő Internazionale a "legnemzetközibb".
Debreceni módosító javaslatcsomagot nyújtott be a központi költségvetéshez a hajdú-bihari megyeszékhely három fideszes egyéni országgyűlési képviselője: Halász János, Kósa Lajos és Pósán László.
Az MSZP programot készít a válságból való kitörést követő évekre, nem hiteget rendszerváltással, de modellkorrekciót tart szükségesnek - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke a párt 2010-es választási programját ismertetve.
A Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta az első fokú bírósági döntést és jogerősen elutasította a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) keresetét az úgynevezett szoftverlicensz ügyben.
A Fidesz szerint az MSZP irtózik a választásoktól országosan és a fővárosban is, pedig az ország érdeke a "soha senki által be nem tartandó vitairatok megfogalmazása" helyett a kormány félreállása, a mielőbbi új választás, valamint a költségvetés visszavonása lenne.
A szakértői vélemények szerint elmebetegségben szenved az a férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy halálos fenyegető leveleket küldött francia politikusoknak.
A Tesco is gőzerővel készül a 2012-es Olimpiai Játékokra, melyet Londonban tartanak. A készülődés részeként nem csak egy áruházat, de egy kis városnegyedet építenének nem messze a sportesemények helyszínétől....
Liszt Ferenc 198. születésnapján, október 22-én Bogányi Gergely játszik a Művészetek Palotájában (Müpa); a Zongora című sorozatban hallható koncerten a Kossuth-díjas zongorista a 12 Transzcendens etűdöt és Funérailles-t adja elő.
A BKV megküldött minden, a rendőrség által kért iratot a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak - mondta szerdán az MTI-nek Kocsis István, a BKV vezérigazgatója.
A Magyar Televízió ügyvezető alelnöke szerint ha az MSZP komolyan gondolja, hogy a köztelevízió mindenkié, akkor döntéseivel nem lehetetlenítené el a működését - reagált Medveczky Balázs az MTI-nek küldött közleményében szerdán az MSZP szóvivőjének szavaira.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. tulajdonosi körébe tartozó állami vállalatok év végére várható összesített eredménytömege kevesebb mint felét teszi majd ki a 2008. évinek, döntően a pénzügyi-...
Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy induljanak meg az uniós csatlakozási tárgyalások Macedóniával. A testület a szokásos nyári bővítési jelentésében azt írja, hogy Horvátország jövőre lezárhatja a tárgyalásokat, és a legtöbb nyugat-balkáni ország vízummentes¬séget kaphat az EU-ba.
Miután kialakult Erwin Koeman pályára lépő együttese a dánok elleni utolsó vb-selejtező előtt, kiderült, hogy a válogatott csapatkapitánya sem a kezdő 11-ben, sem a cserepadon nem kapott helyet.
A Malév szeptemberre 13 százalékkal növelte éves utasforgalmát, ami a legdinamikusabb emelkedés az európai légitársaságok között - közölte a magyar vállalat. A légitársaság közleményében hangsúlyoz...
Az EIA-olajpiaci jelentés szerint a múlt héten 1,0 millió hordóval emelkedtek a nyersolajtartalékok az előző heti -1,0 millió hordós érték után. A benzintartalékok 0,1 millió hordóval csökkentek, miután legutóbb 0,1 millió hordóval emelkedtek. A könnyű fűtőolajoknál -0,7 millió hordós értékről számoltak be (előző: 0,7 millió). /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
Az Európai Unió további bővítésének folyamatáról készített jelentésében egyebek között azt javasolta szerdán az Európai Bizottság, hogy az EU kezdjen csatlakozási tárgyalásokat a tagjelölt Macedóniával. Történelmi napként ünnepelték az Európai Bizottság ajánlását.
Az MSZP programot készít a válságból való kitörést követő évekre, nem hiteget rendszerváltással, de modellkorrekciót tart szükségesnek - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke a párt 2010-es választási programját ismertetve.
Az előkelő Neue Galerie művészeti múzeum Café Sabarsky szalonjában mutatkozik be csütörtökön a New York-i közönség előtt Falusi Mariann énekes az idei amerikai magyar kulturális évad keretében.
Az FIA és az N. Technology képviselőit kedden hallgatták meg a bíróságon, miután a csapat olasz székhelyű anyavállalata, az MSC még júliusban beperelte az irányító testületet, mert úgy érezte, szabálytalanul járt el az új csapatok kiválasztásakor, és bizonyos nevezőket indokolatlan előnyben részesített másokkal szemben.
A neves közgazdászprofesszor, Nouriel Roubini gazdaságkutató és tanácsadó cége, az RGE Monitor, megemelte a latin-amerikai régió jövő évre vonatkozó gazdasági várakozásait, melyet a globális gazdaságélénkítő csomagok és a kamatcsökkentések hatásával indokolt.
A Fidesz szerint az MSZP irtózik a választásoktól országosan és a fővárosban is, pedig az ország érdeke a "soha senki által be nem tartandó vitairatok megfogalmazása" helyett a kormány félreállása, a mielőbbi új választás, valamint a költségvetés visszavonása lenne.
A Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta az első fokú bírósági döntést és jogerősen elutasította a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) keresetét az úgynevezett szoftverlicensz ügyben - közölte a GVH szerdán az MTI-vel.
A tegnapi pihenő után ma komoly lendületet vettek a részvénypiacok, ehhez az üzemanyagot elsősorban a kedvező vállalati gyorsjelentések adták. Az Intel mellett a JP Morgan is a vártnál jobb számokat...
Az MSZP fővárosi elnöksége azt javasolja Hagyó Miklós és Horváth Csaba főpolgármester-helyetteseknek, hogy november 20-ig mondjanak le tisztségükről - jelentette be Burány Sándor szerdán Budapesten sajtótájékoztatón a fővárosi elnökség ülése után.
Fóris György, a Bruxinfo képzési igazgatója, az Európai Elemző Központ vezetője lesz az Infó Rádió vendége a ma este 19 órakor kezdőd Aréna című műsorban. Az uniós kérdések szakértője többek között...