Svájc csoportelsőként jutott ki a jövő évi labdarúgó-világbajnokságra, miután 0-0-s döntetlent játszott Izrael ellen. A 2. csoportban Görögország 2-1-re nyert Luxemburg ellen, de így is csak a pótselejtezőt jelentő második helyen zárt.
A szeptember 26-án várossá avatott Balatonkenese képviselő-testülete minősített többséggel a feloszlatása mellett döntött a szerdai, késő estébe nyúló ülésén.
Hóesés miatt szerdára virradóra mintegy 40 ezer háztartás maradt áram nélkül Lengyelországban, főként az északi és keleti vidékeken - közölte Andrzej Pekarski, a PGE lengyel áramszolgáltató szóvivője.
Szinte kizárólag egy elhagyatott, dobozokkal és különféle kacatokkal telezsúfolt, lerobbant gyárépületben játszódik Miklauzic Bence új filmje, A zöld sárkány gyermekei; az egy kínai és egy magyar férfi különleges barátságát bemutató, humoros történet főszerepeit Rátóti Zoltán és a polgári foglalkozását tekintve étteremtulajdonos Yu Debin alakítja.
Az eddigi legnagyobb elemzés alapján a kórházi kezelésre szorult amerikai új influenzás betegek mintegy felének nem volt asztmája vagy más olyan krónikus állapota, amely a szakemberek szerint a H1N1-fertőzés miatti súlyos szövődmények kockázati tényezőjének számít.
Otthonában győztük le a már csoportelső és vb-résztvevő Dániát a világbajnoki selejtezősorozat utolsó, már tét nélküli fordulójában. A meccs egyetlen gólját Buzsáky Ákos szerezte, amellyel 1-0-ra nyert Magyarország.
Az utánpótlás-válogatott – úgy tűnik –, megfertőzte a felnőtt labdarúgókat, ugyanis a 2010-es dél-afrikai vb selejtező-sorozatának utolsó állomásán, idegenben 1-0-ra nyert a Koeman-csapat a már vb-résztvevő Dánia otthonában.
A magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésén 1-0-ra győzött szerdán a már biztos csoportelső és így vb-résztvevő dánok otthonában. A magyarok Buzsáky Ákos 35. percben elért találatával közel 26 év után nyertek ismét a skandináv gárda ellen. Vendégként legutóbb 1967-ben arattak sikert.