A pénzügyminiszter a jogtalan építkezés miatt többmilliós pénzbüntetést kapott az önkormányzattól - írja a Magyar Nemzet. A pénzügyminiszter a jogtalan építkezés miatt többmilliós pénzbüntetést kap...
Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO nyilvánosságra hozott véleménye szerint súlyos, szervi betegségek gyógyítására nem alkalmas a népszerű gyógymód, a homeopátia.
Sok-sok évtizeddel ezelőtti filmslágereket, kávéházi kuplékat vett ismét elő és porolt le Farkas Róbert hegedűs-gitáros, a Budapest Bár alapítója; a projekt a két évvel ezelőtt elsöprő sikert...
A túlsúlyos nők jobban teszik, ha nem vesznek kezükbe olyan női és divatlapokat, amelyek tele vannak sovány modellek fotóival - legalábbis ez egy nemzetközi kutatócsapat vizsgálatának végkövetkeztetése.
Láttunk egy címeres mezben focizó csapatot, amely nem egyszerűen „küzdött” – amint azt az elmúlt negyedszázad „gyászjelentéseiben” megszokhattuk egy magyar válogatottal kapcsolatban - , hanem erőtől duzzadóan, a szakma szabályai szerint, sikeresen játszott. Sírni valóan szép, gyönyörű vb volt!
A Richard Goldstone dél-afrikai bíró vezetésével készített jelentés szerint az izraeli hadsereg és a palesztin fegyveresek is követtek el háborús bűnöket az offenzíva alatt
Leégett egy családi ház tetőszerkezete és egy melléképület a Veszprém megyei Bakonynána községben szombaton; az oltás közben egy tűzoltó könnyebben megsérült - tájékoztatta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletese.
Magyarország és Ausztria jól kihasználja az Európai Unión belüli együttműködés lehetőségeit - vélekedett Bajnai Gordon a Kurier című osztrák napilapban megjelent interjújában. A két ország közötti...
Őrizetbe vették a rendőrök azt a férfit, aki 2 méter közelről állon lőtte vitapartnerét egy flóbert pisztollyal Kecskeméten. A meglőtt férfi megsebesült, de sérülései nem súlyosak - értesült a HavariaPress.
„A Fidesz nem lesz partner abban, hogy a fővárost szétlopó MSZP-SZDSZ-koalíció bármely része vagy képviselője tovább rombolhasson, vagy megpróbálkozzon a felelősség áthárításával, elkenésével” - írja szombati közleményében Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője.
Pakisztánban nagyszabású szárazföldi hadműveletet indított a hadsereg az iszlamista lázadók ellen az Afganisztánnal határos Dél-Vazirisztán régióban. A területet a haderő az elmúlt hetekben többször bombázta, és tüzérséggel is lőtte.
Bejött Oszkó Péter számítása, nem kell lebontania új házának pincéjét. A pénzügyminiszter a jogtalan építkezés miatt több milliós pénzbüntetést kapott az önkormányzattól - tudta meg a Magyar Nemzet a helyszínen.
Konferencia Kósa Lajos, Köves Slomó, Tőkés László, Weisz Péter, Mikola István, Szabó György részvételével. A lényeget a KÉSZ elnöke mondta ki: „Jó, hogy vagytok magyar zsidó testvéreim!"
Engedélyezte a londoni felsőbíróság egy volt guantánamói fogoly állítólagos kínzásáról készült, a brit hatóságokkal megosztott amerikai titkosszolgálati iratok közzétételét; a brit kormány máris fellebbezni készül a döntés ellen.
2006. január 6. és március 12. között a Kogart kiállítást rendezett a Párizsban élt, akkor 79. életévében járó Csernus Tibornak: az ebben a két hónapban a Kogart Ház mindhárom emeletén bemutatott, összesen 87 darab kép a legtöbb volt, amit a művésztől addig Magyarországon egyszerre, együtt látni lehetett. (No nem mintha korábban annyira el lettünk volna kényeztetve Csernus-kiállításokkal: a…
Ausztria és Lengyelország is részt vállal az Opel megmentésére kidolgozott több milliárd eurós programban - közölte a német gazdasági miniszter. Karl-Theodor zu Guttenberg szerint erre írásban kapt...
Tizenkét hónap alatt háromszázmilliárd forinttal emelkedett a polgárok és a vállalkozások köztartozásainak együttes értéke – dacára annak, hogy az APEH idén szeptember végéig 11 százalékkal több végrehajtási intézkedést foganatosított, mint tavaly.
Tudta, hogy a petrezselyem (Petroselinum hortense, P. crispum) levele C-vitamint tartalmaz? Igaz ugyan, hogy fűszernövényként szinte nélkülözhetetlen a konyhában, de emellett gyógyító hatású is. A felhasználásának egyéb titkait pedig lássuk a videón
Az európai átlagnál több gyermeket szeretne a magyar fiatalok zöme, 43 százalékuk azonban úgy ítéli meg: nem engedheti meg magának a gyermekvállalást - hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzetnek adott interjújában Soltész Miklós KDNP-s országgyűlési képviselő, az ellenzéki frakciószövetség népjóléti kabinetjének vezetője.
A véralvadásgátló hatású heparin kémiailag sok cukormolekula összekapcsolódásából álló hosszú láncú molekula. A lánc nagy része azonban közömbös a hatás szempontjából, viszont nagy szerepe van a mellékhatások, allergiás reakciók és a bizonytalan biológiai hasznosulás kialakulásában.
A szerb rendőrség büntetőfeljelentést tett pénteken Boris Tadic köztársasági elnök, Snezana Samardzic-Markovic sportminiszter és két sportvezető ellen, akik a tiltás ellenére alkoholt fogyasztottak a belgrádi futballstadionban a Románia ellen 5-0-ra megnyert világbajnoki selejtező után.
Az amerikai szövetségi állam népszerű síövezetének üdülőhelyein rendszeresen lecserélik a régi öltözékeket, a régiből pedig adományt küldenek Közép-Kelet-Európa rászorultjainak, Magyarországon kívül Romániába és Ukrajnába.
Vádat emelt a manhattani ügyészség az egyik leggazdagabb amerikai, Raj Rajaratnam milliárdos, valamint neves amerikai fedezeti befektetési alapok és vállalatok öt vezető tisztségviselője ellen, mert minden idők legnagyobb szabású, bennfentes tőzsdei kereskedelmet folytató bűnszövetkezetét hozták létre.
Picasso négy műve jelenti a legnagyobb attrakciót a Christie's impresszionista és modern alkotásokat kínáló árverésén, de az érdeklődők Monet, Matisse, Degas és Pissarro képeire is licitálhatnak.
A Fidesz semmilyen alkuban, "mutyizásban" nem vesz részt a fővárosban, mert továbbra is úgy látják: új választásra van szükség - közölte Cser-Palkovics András szombaton az MTI-vel.
Nagyszabású szárazföldi hadműveletet indított a pakisztáni hadsereg az iszlamista lázadók ellen szombaton az Afganisztánnal határos Dél-Vazirisztán régióban - közölték kormányzati forrásból.
Berlinbe költözött szombattól a Balaton. A magyar kulturális intézetben, a Collegium Hungaricumban (CHB) ugyanis megnyílt az a berlini fal leomlásának 20. évfordulójához időzített, valóban történelmi kiállítás, amely Német egység a Balatonnál címmel a hatvanas, a hetvenes és a nyolcvanas években a magyar tenger partján lezajlott német-német találkozókra emlékezik vissza.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 130,94 pontos, 0,62 százalékos csökkenéssel, 21.137,98 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 20,8 milliárd forint volt, a vezető részvények az erősödő Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) kereskedési rendszerének tervezett cseréjét versenyképességi szempontok indokolják, a cél az, hogy a hazai részvények kereskedését hosszú távon a hazai piacon lehessen...
A tanácskozáson délután a magyar kormány nevében felszólal Gémesi Ferenc államtitkár, valamint Orbán Viktor, az Európai Néppárt alelnöke, a Fidesz elnöke
Az euróövezeti pénzügyminiszterek csoportja, az Eurogroup elnöke szerint az euró ereje jelenleg nem ad okot túlzott aggodalomra, de probléma lehet, ha tovább erősödik. Az európai valuta az év eleje ót...
Az Európai Néppárt elnöke nem érti világosan a cseh köztársasági elnök kifogásait a Lisszaboni Szerződéssel összefüggésben, de mielőbbi megoldást szeretne a jelenlegi helyzet feloldására. Wilfried Martens az InfoRádiónak adott interjújában a magyar belpolitikáról szólva azt mondta: nemcsak Európa, hanem Magyarország is nyerhet a Fidesszel. A volt belga miniszterelnök életrajzi könyvét pénteken…
A Fidesz szerint a jövő évi költségvetésben nincs elég pénz az egészségügyi struktúra átalakítására - mondta Pesti Imre, a Fidesz szakpolitikusa. Véleménye szerint Oszkó Péter pénzügyminiszter és...