A földrengés után két napig még van esély arra, hogy élő embert találnak a romok alatt - mondta az InfoRádiónak Balázs László, a Baptista Szeretetszolgálat kutyás mentőcsapatának vezetője, mielőtt ma kora reggel útnak indultak Szumátrára. Indonéziában 24 órán belül két nagyobb erejű földrengés is volt.
Maffiaellenes rajtaütést hajtott végre a rendőrség New Yorkban; letartóztatták a metropolisban működő öt maffiacsalád egyikének, a Lucchese-klánnak tizennyolc tagját - közölte az ügyészség. Az...
Nettó 64 milliót szánnak a Pécs 2010 nyitórendezvényére. Külön tendert írtak ki rá, de csak tömegrendezvényekben és lézerfestésben jártas indulókat várnak.
A Fidesz-KDNP 2006-ban meghirdetett bojkottja után pénteken volt először vendég Orbán Viktor pártelnök a köztelevízió reggeli műsorában. Az első kérdésre, hogy ki lesz a Fidesz miniszterelnök-jelöltje úgy válaszolt, a hangsúlyt a változásra kell helyezni, nem arra, hogy kit jelölnek majd. Mindemellett kifejtette: mivel vállalta az elnöki posztot, ezért úgy készül, hogy a munka dandárját ő viszi…
Több mint 2%-os csökkenéssel zárták a tegnapi napot az amerikai indexek és az ázsiai tőzsdék is lefelé vették az irányt a ma reggeli kereskedésben. A Nikkei 225 2.5%-os csökkenéssel zárt, a hongkongi...
A fokozódó megrendelések hatására visszatér a kétműszakos termelésre és körülbelül 100 fővel növeli a foglalkoztatottak számát a különböző elektronikai termékek, köztük saját márkás televíziók gyártásával foglalkozó osztrák Robust Plastics GmbH magyar cége....
Orbán Viktor az egykulcsos adózás és a családi adórendszer közül utóbbi pártján áll. A Fidesz elnöke ezt a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában mondta
Egymilliárd forintnál is többet költöttek a szülei a kis Suri Cruise öltöztetésére a kislány születése óta eltelt három évben. A hírek szerint a sztárcsemete meglehetősen válogatós, ha ruhákról van szó, és nem szívesen veszi fel kétszer ugyanazt.
Orbán Viktor az egykulcsos adózás és a családi adórendszer közül utóbbi pártján áll. A Fidesz elnöke ezt a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában mondta pénteken, ahol azt is közölte: ha most...
A HUMET bejelentette, hogy Dr. Ágoston Attila a Társasághoz 2009. szeptember 29-én érkezett levelében lemondott igazgatósági tagságáról. Dr. Ágoston Attila külön jelezte, hogy lemondásával nem...
Befejezte ausztráliai látogatását pénteken Sólyom László köztársasági elnök, aki új-zélandi vizitjével együtt több mint 40 000 kilométeres útról tér vissza szombaton Magyarországra. Az elnök és...
Oszkó Péter pénzügyminiszter október 8-án, csütörtökön 11-tól 13 óráig válaszol olvasóink kérdéseire. A kérdéseket az alábbi link alatt tehetik fel Olvasóink: Oszkó Péter online interjú ...
Az Esztergommal szemben fekvő Párkányban leállítja termelését az egyik legnagyobb munkaadó, a Smurfit Kappa papírgyár. A problémát az okozta, hogy az euró bevezetése miatt megdrágult a termelés,...
Az UNESCO felvette szellemi örökség listájára a mohácsi busójárás. Felvették a mohácsi busójárást az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára. Az UNESCO 2009. szeptember...
A romló nemzetközi befektetői hangulat hatására tegnap estére, illetve ma reggelre egyhetes mélypontra gyengült a forint az euróval szemben. A lengyel zloty bő kéthavi mélyponton jár ma reggel. ...
Hat brókercég - köztük a magyar Concorde - adott be ajánlatot a varsói értéktőzsde most zajló privatizációja során - írta pénteki számában a Napi Gazdaság a Bloomberg hírügynökségre hivatkozva, amely ...
Megnyíltak a szavazóhelyiségek péntek reggel Írországban, ahol másodszor voksolnak az Európai Uniót megreformáló lisszaboni szerződésről. A referendum eredményét szombaton teszik közzé. A...
Az EUR/USD árfolyama szeptember eleje óta nem állt ilyen alacsonyan (1,4502). A részvénypiaci veszteségek jól jönnek a dollárnak. 1,4502 alatt támogatás található 1,4450-nél. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
Európa még nyugtalankodva várja az írországi népszavazás kimenetelét, ám a dublini bukmékerek szerint föllélegezhetnek a lisszaboni szerződés támogatói: a pénteki népszavazás a támogatók jelentős győzelmét fogja hozni.
Ismét bezárták a zalaegerszegi jégcsarnokot; a rendezetlen tartozások miatt kikapcsolták az áramot a jégcsarnokban, az MKB Bank pedig visszavonta a létesítmény tulajdonjogát a Markó Galéria Kft.-től - írta pénteki számában a Zalai Hírlap.
Barack Obama amerikai elnök péntek reggel megérkezett Koppenhágába, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2016-os nyári játékokról döntő szavazásának színhelyére.
A Rzeczpospolita írása szerint hat társaság adott be ajánlatot a lengyel tőzsde 22.82%-os állami pakettjére. Az ajánlattevők között megtalálható egy magyar szereplő is, a Concorde Értékpapír. Az...
Egyre több kérelem érkezik be a közel két hónapja indult Kríziskezelő program keretében igényelhető egyszeri, vissza nem térítendő támogatásra - derül ki az Országos Nyugdíj-biztosítási Főigazgatóság statisztikáiból....
09.00-kor teszik közzé a szeptemberi norvég beszerzési menedzserindexet (előrejelzés 47,0 pont, előző: 42,3 pont). 11.00-kor hozzák nyilvánosságra az augusztusi EU-s termelői árakat (előrejelzés -7,5%, előző: -8,5%). 14.30-kor várható az amerikai munkaerő-piaci jelentés, mely nagy mozgásokat hozhat. 16.00-kor következik az amerikai ipari megrendelések augusztusi mutatója. A DAX szeptember 8-a óta…
5,800 forintról 6,400 forintra emelte ma reggeli elemzésében az OTP részvényekre adott célárfolyamát a Nomura. Az elemzők szerint így továbbra is vásárolni érdemes a papírokat. 64 oldalas...
Napjainkban a magas iskolai végzettség, a nyelvtudás, vagy akár az egyes speciális szakterületek ismerete sokszor már nem elegendő feltételei egy jó állás elnyerésének. Egyre hangsúlyosabb szerepet kap az egyes készségek, kompetenciák megléte, vagy éppen a jelölt egész személyiségének típusa, ha arról van szó, hogy ki a legalkalmasabb egy állás betöltéséhez. Ugyanakkor sokszor nehéz eldönteni,…
Kiváló a szőlő minősége Fejér megyében, a cukortartalom eléri a 19-21 mustfokot; ám a rendkívül alacsony árak ellenére „gyakorlatilag nincs kereslet” a szőlőre – közölte az MTI-vel a Fejér Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Földművelésügyi Igazgatóságának vezetője.
Fásy Ádám műsorvezető és Pákh Imre műgyűjtő is gyanúsított az őssejtügyben - írja az egyik bulvárlap. A lap információi szerint mindketten igazgatósági tagok abban a cégben, amely a nyomozók gyanúja szerint illegális őssejtbeültetéseket végzett Kaposváron.
A válság miatt kényszerült módosítani stratégiáján az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), vagyis 2010 utánra halasztotta a régióból történő kivonulást - indokolta a Népszabadságnak adott...
A gazdasági válság eredményeként felére csökkent a képzésüket saját forrásból finanszírozó résztvevők száma - derült ki az Akkreditált Felnőttképzési Intézmények Országos Egyesületének (AFIOE) friss felméréséből.
Az amerikai munkanélküliségi ráta várhatóan nem áll meg a 10 százalékos szintnél, és meghaladja a II. Világháború utáni időszakot tekintve a legmagasabb értéket, melyet 1983. júniusában mértek.
A tegnapi jelentős esést követően várhatóan további lejtmenettel nyitnak majd ma reggel az európai részvénypiacok - legalábbis erre lehet számítani a határidős indexek jelenlegi állása alapján. A...
Hosszú távú elkötelezettséget és munkahelymegőrzést vár el a magyar kormány a BorsodChem mindenkori tulajdonosától, ám az állam sem közvetlenül, sem az Magyar Fejlesztési Bankon, sem más állami szereplőn keresztül nem nyújt hitelt a cégnek.
Hosszú távú elkötelezettséget és munkahelymegőrzést vár el a magyar kormány a BorsodChem mindenkori tulajdonosától, jelenleg az állam sem közvetlenül, sem a Magyar Fejlesztési Bankon, sem más állami s...
A fegyveres konfliktusokban 4,5-ször gyakrabban szereznek sebesüléseket azok, akiknél van fegyver, mint azok, akiknél nincs - derül ki egy amerikai jelentésből.
Orbán Viktor az egykulcsos adózás és a családi adórendszer közül az utóbbi pártján áll. A Fidesz elnöke ezt a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában mondta pénteken, ahol azt is közölte: ha most bezárják a sydneyi főkonzulátust, akkor a Fidesznek - kormányra kerülése esetén - azt meg kell nyitnia.
Hosszú távú elkötelezettséget és munkahelymegőrzést vár el a magyar kormány a BorsodChem mindenkori tulajdonosától, ám az állam sem közvetlenül, sem az Magyar Fejlesztési Bankon, sem más állami...