2009. október 20. kedd

okt. 20
17:21
264 forint körül mozgott az euró (hirado.hu)
A piacon elsősorban a térséggel szemben javuló befektetői megítélés hatásának tulajdonították a forint erősödését
okt. 20
17:22
BUX: +0,33 százalék záráskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 70,24 pontos, 0,33 százalékos emelkedéssel, 21.474,51 ponton zárt kedden. A Mol árfolyama 1,53 százalékkal 16.050 forintra csökkent, az OTP részvények...
okt. 20
17:22
Molnár Oszkárt megvédi a Fidesz (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint úgy látszik, hogy a Fidesz formálódó kisebbségpolitikájában simán belefér, ha valaki a zsidó nagytőke térnyeréséről vagy a terhes roma asszonyok ártó szándékáról beszél.
okt. 20
17:24
A betétállomány növelésére koncentrál a Sopron Bank (ProfitLine)
A betétállomány dinamikus növelését kiemelt feladatának tekinti a Sopron Bank Zrt., az osztrák Bank Burgenland 100 százalékos leányvállalata, az osztrák Grawe biztosítócsoport tagja - közölte Thomas Radil, a Sopron Bank vezérigazgatója az új győri fiók keddi megnyitóján.
okt. 20
17:24
Új csúcsra hajtották a Richtert is (Portfolio)
Bár délután több kedvező vállalati gyorsjelentés is érkezett az USA-ból, a gyenge szeptemberi ingatlanpiaci adatok némileg elbizonytalanították a befektetőket, a fejlett piaci indexek jelenleg kisebb...
okt. 20
17:24
Elkészült az új vasúti menetrend koncepciója (Gondola)
Sűrűbben, több férőhellyel közlekednek majd jövőre az országos hálózatban a vonatok, az éves vonatszám azonban alig változik a közlekedési tárca által kedden közzétett koncepció szerint. A...
okt. 20
17:26
265 forint alatt mozgott az EURO árfolyama (ProfitLine)
A kedvező nemzetközi környezetben a forint megőrizte hétfői nyereségét: az eurót 264,65 forinton jegyezték kedden délután öt órakor a bankközi piacon, szemben a hétfő délutáni 265,74 forinttal.
okt. 20
17:28
Korrekció előtt a kanadai dollár? (ProfitLine)
okt. 20
17:36
Működik-e a nyitott kapcsolat? (Blikk)
A szakértők véleménye megoszlik, hogy vajon a monogámia a legmegfelelőbb párkapcsolati forma-e. Azt mindenesetre elfogadják, hogy vannak személyiségtípusok, akiknek a mindennapok elképzelhetetlenek érzelmi és szexuális izgalmak nélkül.
okt. 20
17:36
Hasznos-e a módosított közoktatási törvény? (Infostart)
Módosította a közoktatási törvényt az Országgyűlés. Ezentúl a 12. osztályos iskolák az ötödik és a hatodik évfolyamon is bevezethetik az alsó tagozat nem szakrendszerű képzését. A módosításnak az a célja, hogy több idő jusson az alapismeretek elsajátítására. Az MSZP és az SZDSZ javaslatát nem támogatja a Fidesz és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete sem. Mindkettő attól tart, hogy az…
okt. 20
17:36
A FIFA megalapította a Puskás Ferenc-díjat (Infostart)
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség megalapította a Puskás Ferenc-díjat, amelyet minden évben a legszebb gólt szerző játékos kap - ezt Joseph Blatter, a szervezet elnöke kedden jelentette be Felcsúton.
okt. 20
17:36
Fidesz: alacsony a ténylegesen kifizetett uniós források aránya (Gondola)
A Fidesz szerint igen alacsony a ténylegesen kifizetett uniós források aránya - közölte Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője a kormányfő sajtótájékoztatójára reagálva. A fideszes...
okt. 20
17:36
Joshi Barat majdnem megfogta Mónikát (Kreatív Online)
Tovább nőtt az RTL Klub főműsoridős előnye a TV2-höz képest. A két csatorna közötti különbség már több mint 14 százalék. A TV2 a folyamatokra jelentős programing módosításokkal reagált.
okt. 20
17:36
Új tehetségsegítő program indul uniós támogatással (HírTV)
Magyarország eddigi legnagyobb szabású tehetségsegítő kezdeményezése indult el a Magyar Géniusz Integrált Tehetségsegítő Program elnevezésű kiemelt projekttel - jelentette be Bajnai Gordon miniszterelnök és Hiller István oktatási és kulturális miniszter október 20-án, Budapesten. A projekt 700 millió forintos uniós támogatást nyert el a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében, és fő célja…
okt. 20
17:36
Vásárolt ajánlószelvények - Elrendelték a nyomozást (Alternatív Energia)
Elrendelte kedden a nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Főosztálya a józsefvárosi vásárolt ajánlószelvények ügyében - tudta meg az MTI a BRFK szóvivőjétől. Tafferner Éva tájékoztatása szerint választás, népszavazás és népi kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény miatt ismeretlen tettes ellen indult az eljárás.
okt. 20
17:38
Indul a Géniusz Hálózat (Infostart)
Magyarország eddigi legnagyobb szabású tehetséggondozó kezdeményezését mutatta be a miniszterelnök az Apáczai Csere János Gimnáziumban. A Géniusz Hálózat országos szinten kívánja kiképezni a 35 év alatti tehetségek segítőit.
okt. 20
17:38
MSZP: formálódik a Fidesz kisebbségpolitikája (Gondola)
Az MSZP szerint úgy látszik, hogy a Fidesz formálódó kisebbségpolitikájában simán belefér, ha valaki a zsidó nagytőke térnyeréséről vagy a terhes roma asszonyok ártó szándékáról beszél. Nyakó...
okt. 20
17:38
Tragikus baleset Kecelen (HírTV)
A helyszínen belehalt sérüléseibe az a nő, akit egy furgon gázolt el Kecel közelében kedden reggel - értesült a HavariaPress.
okt. 20
17:38
John Emese: senki nem lépett ki az SZDSZ-frakcióból (Alternatív Energia)
A fővárosi SZDSZ-frakció vezetője cáfolta az MSZP budapesti elnökének azt az állítását, miszerint két liberális politikus elhagyta volna a frakciót, és emiatt eltűnt volna a közgyűlési többség. John Emese hétfőn azt mondta: Burány Sándor nem kellően tájékozott a Fővárosi Közgyűlést érintő kérdésekben.
okt. 20
17:39
40 ezer forint felett a Richter (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 70,24 pontos, 0,33 százalékos emelkedéssel, 21.474,51 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 23,3 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegye...
okt. 20
17:39
Vegyes árváltozások mellett enyhén emelkedett a BUX (hirado.hu)
Az index 0,33 százalékos emelkedéssel, 21 474,51 ponton fejezte be a kereskedést
okt. 20
17:40
1956-os emlékművet avatnak fel Kolozsváron, Szili is ott lesz (Gondola)
Kolozsváron már felállították köztéren azt a műalkotást, amely az 1956 magyarországi forradalom erdélyi áldozatainak állít emléket, és amelyet pénteken avatnak fel. Az eseményen várhatóan Szili...
okt. 20
17:40
Oszkó: elégedett az EU a Magyarországot támogató pénzügyi program haladásával (Alternatív Energia)
Jól halad Magyarország vonatkozásában annak az európai uniós programnak a végrehajtása, amelynek keretében az EU más szervezetekkel együtt a nemzetközi válság miatt nehézségekkel küzdő tagállamainak nyújtott középtávú pénzügyi támogatást, állapította meg az uniós tagországok pénzügyminisztereinek keddi találkozóján Joaquín Almunia, az Európai Bizottság pénzügyi felelőse. Erről Oszkó Péter…
okt. 20
17:41
Nyomoz a rendőrség az ajánlószelvények ügyében (hirado.hu)
A BRFK-n választás, népszavazás és népi kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény miatt ismeretlen tettes ellen indult az eljárás
okt. 20
17:42
Még mindig zsákszám hordják haza az aranytömböket! (Portfolio)
Jelentős emelkedésen van túl az arany árfolyama, szeptember eleje óta 10%-kal került feljebb a kurzus a rekordértéknek számító 1,070 dolláros szintekig. Hiába a heves erősödés, a piacon sokan újabb...
okt. 20
17:42
Elrendelték a nyomozást a józsefvárosi vásárolt ajánlószelvények ügyében (Gondola)
Elrendelte kedden a nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Főosztálya a józsefvárosi vásárolt ajánlószelvények ügyében - tudta meg az MTI a BRFK szóvivőjétől. Tafferner Éva...
okt. 20
17:42
A Fidelitas Gyurcsány kizárását kövelteli az MSZP-ből (Alternatív Energia)
"Megengedhetetlen módon" viccelődött a Fidelitas egyik tagja a blogjában - de miután az eset a Fidelitas elnökségének tudomására jutott, kedden az érintett tag azonnali kizárását kezdeményezték.
okt. 20
17:45
Újabb adóemelés januártól? (Adózóna)
A többségi tulajdonú állami és önkormányzati cégeknél a kétmillió forint feletti fizetéseket különadó sújtaná, vagyis januártól úgynevezett mágnásadót vezetnének be. Nemcsak diszkriminatív a már beterjesztett törvénymódosítás, de Angyal József okleveles adószakértő szerint újabb adósávot, vagyis a gyakorlatban adóemelést jelentene.
okt. 20
17:54
IMF: Magyarországon enyhül a súlyos recesszió (Infostart)
Úgy tűnik, a súlyos magyarországi recesszió enyhülőben van, a gazdaság 2011-ben várhatóan ismét növekedni fog - állapította meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden közzétett jelentésében.
okt. 20
17:54
„Ilyen-olyan gárdák” - 791 településőr kezdte meg a munkát (HírTV)
Az eddig eltelt három hétben 396 településen összesen 791 településőr kezdte meg a munkát - jelentette be Csige Tamás Hajdúdorog szocialista polgármester kedden, Budapesten. A Fidesz szerint nem "ilyen-olyan gárdákra", hanem erős rendőrségre lenne szükség.
okt. 20
17:54
Az EMNT feltételekhez köti az RMDSZ jelöltjének támogatását (Gondola)
A választási kampányban a romániai magyarság stratégiai célkitűzéseinek a megjelenítésétől teszi függővé az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), hogy támogatja-e a Romániai Magyar Demokrata...
okt. 20
17:54
Szávay párosban gyorsan búcsúzott (Metropol)
Szávay Ágnes oldalán Lucie Safarovával döntő rövidítésben kiesett kedden a moszkvai tenisztorna női párosversenyének első fordulójában.
okt. 20
17:56
Oszkó: elégedett az EU a Magyarországot támogató pénzügyi program haladásával (Gondola)
Jól halad Magyarország vonatkozásában annak az európai uniós programnak a végrehajtása, amelynek keretében az EU más szervezetekkel együtt a nemzetközi válság miatt nehézségekkel küzdő...
okt. 20
17:57
Az ügyész visszautasította a politikai per vádját a Clearstream-ügyben (hirado.hu)
Jean-Claude Marin ugyanakkor elismerte, hogy annak kimenetelén múlhat Dominique de Villepin politikai karrierje
okt. 20
17:58
Megbüntette az antiszemita viccelődést a Fidelitas (Gondola)
"Megengedhetetlen módon" viccelődött a Fidelitas egyik tagja a blogjában - de miután az eset a Fidelitas elnökségének tudomására jutott, kedden az érintett tag azonnali kizárását...
okt. 20
18:12
A releváns munkahelyekről készítenének listát bölcsészeknek (HírTV)
Tisztázni kell a bölcsész képzéssel rendelkezőket felszívó munkaerőpiac fogalmát, és a kutatóintézetektől kezdve a médiáig lajstromba kell venni azokat a releváns munkaerő-piaci szereplőket, melyek elmondhatják véleményüket a bölcsész végzettségűekkel kapcsolatban - szorgalmazta dr. Fazekas Csaba, a Magyar Rektori Konferencia (MRK) bölcsész- és társadalomtudományi albizottságának elnöke a Mit ér…
okt. 20
18:12
A megkülönböztetés tilalma mellett kötelezi el magát az EU (Gondola)
Az Európai Bizottság ellene van mindenfajta hátrányos megkülönböztetésnek, így a fogyatékkal élőket sújtó diszkriminációnak is - jelentette ki kedden Strasbourgban José Manuel Durao Barroso, az...
okt. 20
18:12
Mégis lesznek nézők a Megyeri úton (Metropol)
A Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága kedden úgy határozott, hogy szurkolók előtt rendezhetik meg a szombati Újpest FC-MTK Budapest NB I-es mérkőzést.
okt. 20
18:12
Mentőöv a fűtés nélkül maradt lakóknak (Metropol)
Székesfehérvár közgyűlése kedden – zárt ülésén – 7,5 millió forintot szavazott arra a célra, hogy elindulhasson a fűtés a Vásárhelyi lakótelep 330, fűtés nélkül maradt lakásában – jelentette be az ülést követően a város polgármestere.
okt. 20
18:12
Már nem sokáig fáznak Fehérváron (Alternatív Energia)
Székesfehérvár közgyűlése kedden - zárt ülésén - 7,5 millió forintot szavazott arra a célra, hogy elindulhasson a fűtés a Vásárhelyi lakótelep 330, fűtés nélkül maradt lakásában - jelentette be az ülést követően a város polgármestere.
okt. 20
18:12
"Letört a fogam, mire számíthatok?" - Az orvos válaszol (WebBeteg)
"A fogam elől, függőlegesen tört le úgy, hogy nem fáj. Mire számíthatok a fogorvosnál?" - Válogatás a WEBBeteg Orvos Válaszol rovatának kérdéseiből.
okt. 20
18:14
Emberi maradványokkal játszott a kutya (HírTV)
Egy emberi fejet és egy kart talált kutyájánál egy gazda Pécsett. Jelenleg rendőrségi szakértők próbálják kideríteni, kinek a maradványait találta meg az eb a közeli szeméttelepen - értesült a HavariaPress.
okt. 20
18:14
Megszűnik a Quelle németországi áruházlánc (Gondola)
Megszűnik Németország és egyben Európa egyik legtekintélyesebb áruházlánca, a Quelle. Mindezt kedden jelentette be hivatalosan a 82 éves múltra visszatekintő és mindenekelőtt katalógusáról...
okt. 20
18:15
A Quelle végnapjai: lehúzzák a rolót (Privátbankár)
Megszűnik Németország és egyben Európa egyik legtekintélyesebb áruházlánca, a Quelle. Mindezt kedden jelentette be hivatalosan a 82 éves múltra visszatekintő és mindenekelőtt katalógusáról nemzetközi ...
okt. 20
18:15
Híradó, 2009. október 20. 17:30 (hirado.hu)
Hírek röviden
okt. 20
18:16
Italozás közben ráesett az üvegasztalra és meghalt (HírTV)
Spanyolország déli részében egy brit nő egy kávézóban italozás közben ráesett az üvegasztalra - jelentette kedden az AFP. A francia hírügynökség információi szerint a brit nő a karján sérült meg az üvegszilánkoktól. De annyi vért veszített, hogy amire beszállították a kórházba, belehalt sérülésébe.
okt. 20
18:17
Kárpótolják a SkyEurope pórul járt utasait (hirado.hu)
A diszkont légitársaság csődje miatt 280 ezer jegyet nem tudtak felhasználni az utasok
okt. 20
18:18
A világ legszebb McDonald's éttermei: itt a lista + fotók (Pénzcentrum)
Az Askmen.com nevű férfi internetes magazin megválasztotta a világ 10 legszebb McDonald's éttermét. A havi 7 millió látogatót vonzó amerikai portál szerint a Nyugati téri McDonald's a második legszebb a világon....
okt. 20
18:19
82 év után lehúzza a rolót a Quelle (hirado.hu)
November 1-i hatállyal a vállalat több ezer alkalmazottja kerül az utcára Németországban
okt. 20
18:30
Súlyosan sérült a fővárosban megtámadott nő (HírTV)
Súlyos sérüléseket szenvedett az a járókelő, akit egy háromtagú banda támadott meg és fosztott ki hétfőn este a VII. kerületben. A rendőrök a támadókat a közelben elfogták - értesült a HavariaPress.

Keresés