Elutasította Roman Polanski szabadlábra helyezési kérelmét egy svájci bíróság; a testület azzal indokolta a döntést, hogy fennáll a filmrendező szökésének veszélye, miután 30 évvel ezelőtt is elmenekült az Egyesült Államokból a liliomtiprás miatt hozott ítélet kihirdetése előtt.
Bár a székesfehérvári közgyűlés megszavazta, hogy hitelezi a lakók állítólagos gáztartozását azonban még napokig nem lesz fűtés az egykori szovjet laktanya 330 lakásában. A karbantartási munkák ugyanis több napig eltarthatnak.
Három ember megsérült, mikor két személyautó frontálisan ütközött a Békés megyei Gádoros határában. Két sérült állapota súlyos, az utat lezárták - értesült a HavariaPress.
Ahogy a divatban, úgy a lakberendezés világában is előszeretettel nyúlnak vissza a tervezők a múltba. Az 50-es, 60-as és 70-es évek hangulatának felidézéséből születhetett meg a retró stílus, melyet akár egy szűkös panellakásban is kialakíthatunk. Gömbölyded formák, bohókás futurizmus, rikító színek – rendezze be az Orion űrhajó fedélzetét az otthonában.
Kovács Dániel a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) munkatársa szerint a nagyközönséghez nem igazán jut el a kortárs építészet, pedig az emberek nap mint nap találkoznak ezekkel a házakkal, van róluk véleményük.
A Lyon hátrányból fordítva 2-1-re nyert a Liverpool otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörében. Botlott a címvédő Barcelona, és nem tudott nyerni az Inter és az Arsenal sem.
Félig tele pohár, félig üres pohár – teljesült a DVSC egyik BL-álma, a másik viszont nem. Gólt rúgott – nem is egyet, hármat – a Fiorentina elleni harmadik csoportmeccsén, győznie mégsem sikerült az első félidőben szertelenül játszó olasz sztárgárda ellen. Egy káprázatos estével így is megajándékozta a magyar futballszurkolókat.
Megszerezte első góljait a labdarúgó Bajnokok Ligájában a Debrecen, de ezúttal is kikapott: az olasz Fiorentina kedden 4-3-ra győzött a Puskás Ferenc Stadionban.
BUDAPEST – A DVSC-TEVA labdarúgócsapata még mindig lázban tartja az országot. A debreceniek harmadik Bajnokok Ligája-mérkőzésüket játszották tegnap, ezúttal az olasz Fiorentina ellen. Ám hiába várta pont és rúgott gól nélkül a mérkőzést a magyar bajnok, a szurkolók lelkesedése nem lankadt.