"Lendvai Ildikónak vagy igen rövid az emlékezete, vagy tanúi lehettünk eddigi legarcátlanabb hazugságának. Az 1956-os forradalom 50. évfordulóján – nyilvánvalóan felsőbb utasításra – rohamrendőrök támadtak brutálisan a Fidesz békés megemlékezésén részt vevő emberekre is" - közölte Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője a szocialista politikus közleményére reagálva csütörtökön.
Akkor következhet el október 23-a igazi ünnepi jelentősége, amikor végre teljes konszenzus lesz 1956 megítélését illetően - mondta Navracsics Tibor az 1956-os forradalom és szabadságharc 53. évfordulója tiszteletére rendezett ünnepségen csütörtök este Csornán.
A hitről, a szabadság csodájáról, 1956 történelmi örökségéről beszélt Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke Miskolcon, a párt városi szervezetének október 23-i ünnepségén csütörtök este.
Az amerikai szívgyógyászok joggal gondolhatták, hogy pácienseik, akiket szívinfarktus után hazaengedtek, gondosan és pontosan szedik azokat a tablettákat, amelyek a szívroham által bizonyított koszorúér-betegség romlásának lassítását szolgálják. Kellemetlen meglepetésükről, hogy az infarktus után három évvel már a betegek fele sem szedi a gyógyszereit, az American Journal of Medicine legújabb…
Közös hadgyakorlatot kezdett Izrael és az Egyesült Államok. 16 napon keresztül készülnek egy esetleges iráni rakétatámadásra. A perzsa állam 3 hete tesztelt olyan rakétát, amellyel akár Izraelt is elérhetik. Az amerikai légierő 17 hadihajóval és 2 ezer katonával vesz részt a gyakorlatban. Az izraeli légvédelem egy új, amerikai fejlesztésű radarrendszert is tesztel.hírTV
Akkor következhet el október 23-a igazi ünnepi jelentősége, amikor végre teljes konszenzus lesz 1956 megítélését illetően - mondta Navracsics Tibor az 1956-os forradalom és szabadságharc 53....
Életének 83. évében elhunyt Dargay Attila animációs filmrendező - tudatta a Magyar Filmművészek Szövetsége csütörtökön. A Balázs Béla-díjas, érdemes és kiváló művészt, a Vuk, a Pom Pom meséi, a Lúdas Matyi alkotóját kedden érte a halál.
A Fidesz szóvivője szerint Lendvai Ildikónak vagy igen rövid az emlékezete, vagy eddigi legarcátlanabb hazugsága hangzott el. Az 1956-os forradalom 50. évfordulóján ugyanis rohamrendőrök támadtak brutálisan a Fidesz békés megemlékezésén részt vevő emberekre. Így valóban nehéz békésen, méltó módon ünnepelni. Lendvai Ildikónak is tudnia kell, hogy az akkor történtekért előbb-utóbb vállalni kell a…
Nagyon komoly változás előtt állunk Amerikában, hiszen a jegybank szerepét betöltő Fed vélhetően olyan jogköröket kap majd a jövőben, amivel nyugodtan beleszólhat a bankok bérezési politikájába. A...
Változékony, de enyhébb időjárásra lehet számítani a hétvégén - mondta az InfoRádiónak az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. Vadász Vilmos hozzátette: csapadék is várható, ennek ellenére érdemes kimenni a szabadba.
A francia elnök fia visszalép a Párizs üzleti negyedét, a La Défense-t irányító közhivatal (EPAD) vezetői posztjára való jelöltségtől. Ezt maga Jean Sarkozy jelentette be csütörtökön este a France2...
A Fidesz frakcióvezetője szerint az emberek azért csalódtak a rendszerváltásban, mert Gyurcsány Ferenchez és Bajnai Gordonhoz hasonló, üzletemberből lett politikusok egyetlen lehetőséget sem hagytak ki saját vagyonuk gyarapítására és a közvagyon megcsapolására.
Több helyen tartottak megemlékezéseket az 1956-os forradalom és szabadságharc 53., valamint a harmadik köztársaság kikiáltásának 20. évfordulója alkalmából.
Rendőrségi rajtaütés 19 amerikai államban: több mint 300, egy mexikói drogkartellnek dolgozó bűnözőt tartóztattak le az Egyesült Államokban. A kétnapos akcióról csütörtökön számoltak be a hatóságok. A rajtaütés során több mint egy tonna különböző kábítószert, 3,4 millió dollár készpénzt, több mint 140 fegyvert és csaknem 110 autót foglaltak le a rendőrök és szövetségi ügynökök. Amerika…
Iráni diplomaták támogatták azt az alkut, amelynek nyomán az iszlám köztársaság jó néhány évig képtelen lenne atomfegyverhez jutni. Teherán főtárgyalója méltatta a Bécsben kidolgozott nemzetközi elképzelést, amelynek nyomán külföldre küldenék a dúsítandó uránt. Kérdés azonban, hogy a teheráni vezetés is rábólint-e az alkura.
Blokád alá vonhatják jövő héten az erőművi és ipari kazánokat, valamint vegyipari készülékeket gyártó TE Ganz-Röck Zrt. kiskunfélegyházi gyáregységét a dolgozók, ha addig nem kapják meg a több hónapja elmaradt bérüket.
Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) és a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF) - közölte a BKIK.
Harminchét rendbeli emberölésért huszonöt év szabadságvesztésre ítélte a bíróság Gregorio Conrado Álvarez Armelino nyugalmazott tábornokot, Uruguay egykori diktátorát - jelentette be a montevideói államügyészség csütörtökön.
Négy napig még a kerítés is kolbászból lesz Békéscsabán, ahol idén tizenharmadjára rendezik meg a kolbászfesztivált. A régió legnagyobb gasztronómiai rendezvényére több mint száz ezer látogatót várnak, Békés megyében ilyenkor minden szállást már hónapokkal a fesztivál előtt lefoglalnak.
Londonban az este összetűzések voltak a BBC televízió központjánál. Több százan gyűltek össze az ellen tiltakozva, hogy az egyik politikai vitaműsorba meghívták a szélsőjobboldali Brit Nemzeti Párt elnökét.
Több száz millió eurós költségvetési hiánnyal kell szembenéznie a NATO-nak az elkövetkező években - jelentette ki a katonai szövetség szóvivője csütörtökön Pozsonyban. James Apparthurai kiemelte: a deficit amiatt jelentkezik elsősorban, hogy a kormányok milyen célokat tűztek ki és mindezekhez mennyi pénzt hagytak jóvá.