Személyiségi jogi pert indít Baka András, a Legfelsőbb Bíróság elnöke ellen Szelényiné Roszik Erzsébet - írta hétfői számában a Népszava, miután az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatalának...
Szirmabesenyő - Pánik a levegőben! Több mint kétezer méter szabadesés után őrült sebességgel zuhant a föld felé az az 45 éves férfi, aki nem tudta kinyitni ejtőernyőjét, miután szombaton késő délután Szirmabesenyőnél kivetette magát egy repülőből.
Jelentősen visszaesett az engedélyezett és a folyósított lakáscélú hitelek száma és összege is az idén az első félévben - állapítja meg a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai Tükör című...
Az antikorrupciós törvénycsomag része a bejelentővédelmi csomag, amelynek segítségével kiemelt védelmet és anyagi ösztönzést kapnak azok a munkavállalók, akik jelzik az állam megkárosítását
Számos helyen sokkal jobban átlátható helyzetet teremthet a nyugdíjrendszert alapjaiban megváltoztató törvénytervezet, azonban egyelőre semmi biztosíték nincsen arra, hogy a rendszer felállása...
Mától egy órával korábban nyitnak az amerikai tőzsdék, miután az Egyesült Államok csak a hét végén áll át a téli időszámításra. Egy órával korábban nyitnak és zárnak a héten az amerikai tőzsdék, az...
Eséssel zárták a pénteki kereskedést az amerikai tőzsdék, a vezető részvényindexek közül a Dow 1.1, az S&P 1.2, a Nasdaq pedig 0.5%-kal került lejjebb. Az elemzői várakozásokat felülmúló...
Az FBI a napokban 100.000 dollárt ajánlott fel annak, aki információval szolgál a többek között pénzmosással, csalással, kábítószer kereskedelemmel, fegyvercsempészettel gyanúsított Szemjon...
Okirat-hamisítás, csalás megalapozott gyanúja és más bűncselekmények elkövetésének lehetősége miatt a legfőbb ügyészhez fordul a Fidesz a budapesti gyógyfürdők beléptetőrendszerének közbeszerzése ügyében - írja a Magyar Nemzet.
Irán legfőbb vallási és politikai vezetője ellenzi, hogy Teherán közvetlen párbeszédet folytasson Washingtonnal - mondta egy hétfőn megjelent interjúban a teheráni parlament alelnöke....
Több mint százan jelentkeztek egy amerikai napilap kábítószerkritikust kereső állás hirdetésére, sokan ingyen is vállalnák a munkát. A Westword alternatív denveri napilap olyan...
A korszerű vállalatvezetés legfontosabb feladata, hogy mutatószámokkal definiálja a hatásköröket és a teljesítményeket. Sok cég azonban ma még úgy működik, hogy nem látja, miből lesz nyeresége, vagy vesztesége. Egy professzionális, sok helyen megforduló controller nemcsak ebben tud segíteni, hanem a változásokra korszerű és gyors választ tud adni. Ráadásul, mindezt költséghatékony módon, mivel…
Az ING hétfői bejelentése szerint különválasztja banki és biztosítási tevékenységét, melyet követően értékesíteni kívánja a biztosítási üzletágait, emellett pedig visszafizetné a holland államnak, a korábban kapott pénzügyi segítség felét. Ennek keretében 7,5 milliárd eurós IPO-ra készül - tudósít a Reuters.
Újabb ötéves mandátumot nyert el Zin el-Abidin ben Ali tunéziai államfő a vasárnap megrendezett elnökválasztáson, amelyen a hivatalos végeredmény szerint a szavazatok közel 90 százalékát szerezte...
A katolikus hierarchia ellenzése ellenére egy firenzei parókia papja celebrálta vasárnap egy olasz férfi és egy nővé operált férfi egyházi házasságkötését.
Vegyes képet mutatnak a ma reggeli kereskedésben az ázsiai részvényindexek annak ellenére, hogy az amerikai tőzsdék jelentős mínuszban zárták a pénteki napot. A kedvező dél-koreai markoadatok a...
Október 30-án 20 magyarországi fiókját zárja be a Raiffeisen Bank. Több olyan egység is erre a sorsra jut, amelyet kevesebb, mint két éve nyitottak. Az ítélet meghozatalakor a jövőbeli üzleti potenciál mellett szerepet játszott a másik Raiffeisen-fiók közelsége is....
Vélhetően tovább csúszik a magyar áramtőzsde (HUPX) létrehozása, tekintettel arra, hogy az MVM, illetve az állami tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. nem adott zöld jelzést...
Amundi néven folytatja működését a Credite Agricole és a Société Generale vagyonkezelési üzletágának összeolvadásából létrejövő mamutcég, ami a hatósági engedélyek birtokában közel 900 milliárd...
A magyar munkaszüneti nap alatt (október 23.), múlt pénteken mérsékelten gyengült a forint és heti mélypontra jutott, ma reggel azonban a kedvezőbb külpiaci hangulatnak köszönhetően az erősebb...
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, s egyben a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia alapítója szokásához híven a helyszínen tekintette meg a Videoton bajnoki mérkőzését. A Debrecen elleni találkozó után éles kritikát mondott a magyar válogatott szövetségi kapitányáról, s egyben a Magyar Labdarúgó-szövetségről.
Összedőlt egy lakóház vasárnap éjjel a földközi-tengeri Mallorca szigetén, a balesetben legkevesebb négy ember életét vesztette - közölték hivatalos forrásból. Az RNE spanyol közszolgálati rádió...
Megkezdődik hétfőn délelőtt a Debreceni Ítélőtáblán az olaszliszkai lincselés másodfokú tárgyalása. A 2006-ban meggyilkolt tiszavasvári tanár ügyében első fokon a bíróság összesen kilencvenhét évet és egy életfogytig tartó büntetést osztott ki.
A német GfK-fogyasztói hangulat mutatója novemberben 4,0 pontos értéket hozott (előrejelzés. 4,50 pont). Az adatok miatt 1,4980 felé indult az euró. Az októberi értéket 4,2 pontra lefelé módosították. Az EUR/USD-ot 1,5020-on jegyzik. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
Budakalász - Micsoda siker! Japán és szingapúri üzletemberek versengenek Barna Tamás (37) világszabadalom alatt álló találmányáért, aki már 2003 óta dolgozik a korábban a genfi világkiállítás bronzérmét is elhódító mágnesfalon.
Igazi magyar sikertörténet az év elején külföldön is nagy feltűnést keltő Vekla-Habiten építőanyag. A csodaanyagot még nem gyártják, de tulajdonjogáért máris ádáz csatát vív a feltaláló és az eddig százmilliókat hiába költő befektető....
Hétfő hajnalban újabb 14 hónapos mélypontjára esett a dollár az euró ellenében. A részvénypiacok további erősödése és a globális gazdasági fellendülés által támasztott optimizmus következtében...
A magyar piac kimaradt a pénteki eseményekből, így ezt a nap elején némileg lereagálhatjuk, azonban az amerikai futuresek már pluszosak, emiatt inkább vegyes a kép. A befektetők kivárhatnak a hét...
Az ING ma bejelentette, hogy leválasztja biztosítási üzletágát az elkövetkező négy évben, valamint 7.5 milliárd eurós tőkeemelést visz véghez részvénykibocsátással, amelyből a tervek szerint...
90 millió euróból forgó hotel épül Horvátországban. A szálloda így minden szobájából biztosítja a tengerre néző kilátást, s egy nap 1,3 szor fordul el tengelye körül - írja az Index. Forgó hotel...
Sólyom László köztársasági elnökkel együtt 47 pontot kapva vezeti a politikusok népszerűségi rangsorát Orbán Viktor, a Fidesz elnöke - derül ki a Szonda Ipsos e havi felméréséből. A Népszabadságban...
Németországban romlott a fogyasztói bizalom: a novemberre szóló hangulatmutató 4,0 pontra csökkent az előző 4,2 pontról, jelentették a mutatót készítő GfK piackutató intézetben hétfőn. Az elemzők...
Az Európai Unióban (EU) 3,6 millió ember dolgozik a takarítási ágazatban, amely annak ellenére kevés figyelmet kap, hogy nagyok a benne rejlő munkahelyi kockázatok - közölte az Európai Munkavédelmi Ügynökség (EU-OSHA). Az ágazatot alvállalkozások uralják, köztük sok kisvállalkozás, ahol az árversenyben az egészségvédelem és a biztonság kérdése elsikkad.
Moammer el-Kadhafi líbiai vezető bocsánatot kért országa nevében egy hétfőn sugárzott tv-interjúban egy fiatal brit rendőrnő 25 évvel ezelőtti megöléséért.
A gazdasági válság a vállalatok jövő évi üzleti tervében is nyomott hagyott: béremeléssel, bérbefagyasztással és több cégnél bércsökkentéssel is számolniuk kell a munkavállalóknak. Míg korábban az egyéni teljesítményre, a kompetenciák és készségek teljes körű kihasználására épített elsősorban egy vállalatvezető, amikor a bérek felől döntött, ma sokaknál már csak a gazdasági bizonytalanságot szem…