Megkezdődött hétfőn a hágai Nemzetközi Törvényszéken a népirtással vádolt Radovan Karadzic volt boszniai szerb elnök büntetőpere; a vádlott nem jelent meg a bíróság előtt.
Ne a betétesek pénzével, állami garancia mellett vagánykodjanak a bankvezérek, hanem vágjanak bele a hedge fundok világába - véli Soros György, aki szerint ezt szolgálná, ha államilag korlátoznák a...
A CLB Független Biztosítási Alkusz piaci prognózisa szerint az idén sem éri el a 800 ezres nagyságot az új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződést kötő ügyfelek száma. A legnagyobb hazai biztosítási alkuszcég alábbi elemzése amellett, hogy mérlegeli a biztosítást váltók számának és a díjak alakulásának esélyeit, igyekszik előre jelezni az egyes biztosítók várható stratégiáját…
Eljárást indított a rendőrség annak a férfinak az ügyében, akit október 23-án, a megemlékezésekről hazafelé, zászlóval a kezében támadtak meg a XIII. kerületben. A BRFK súlyos testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomoz, de vizsgálják, hogy más bűncselekmény megvalósult-e.
Az agrár- és a felzárkóztatási politikáról három új prioritás - a munkahelyek, az éghajlatváltozás és a külpolitika - felé terelné a 2014 és 2020 közötti uniós keretköltségvetés kiadásainak...
A dollár 14 hónapos csúcsra gyengült, a kínaiak végre már nem csak G20 találkozókon emlegetik a tartalékátrendezési elgondolásukat, hanem a sajtóban is szellőztetik - írja napi piaci kommentárjában...
Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésekor kiderült: véglegesen elromlott valami az országban - mondta Pesty László dokumentumfilmes az InfoRádió Aréna című műsorában.
Felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek hétfőn Dél-Koreában egy korábban ünnepelt, őssejtkutatásokkal foglalkozó helyi tudóst. A bíróság előbb csak azt mondta ki, hogy a tudós, az 56 éves Hvang Vu...
A svéd külkermérleg többlete szeptemberben 5,4 milliárdról 5,5 milliárdra emelkedett. Az EU-s országokhoz képest még mindig alacsonynak számít a svéd többlet. Az EUR/SEK 10,1400-re esett, és 10,1677-en jegyzik. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
Megmentettek három magyar hegymászót az olasz menőalakulatok a hét végén az olasz Alpokban. A L'Unione Sarda című szardíniai újság honlapján megjelent rövid beszámoló szerint a magyarok...
Telefonon adott instrukciókkal vezette le a szülést egy mentésirányító hétfőn hajnalban a Balaton közelében. A mentőkocsi ugyanis még útban volt, mikor a szülés már megindult.
A dollár ma gyengén nyitott. A zöldhasú nyomás alá került, miután nyereségekről számoltak be az ázsiai részvénypiacon, majd egy kínai újság jelentése szerint Kína dollárból euróba és jenbe kívánja átcsoportosítani devizatartalékait. Az EUR/USD visszahódította az 1,.50-es értéket, és új éves csúcsot ért el 1,5063-nál. Az eurónak jól jött, hogy az EKB-tag, Christian Noyer nem nyilatkozott negatívan…
Telefonon keresztül, az apa segítségével vezetett le egy szülést az Országos Mentőszolgálat egyik mentésirányítója. Mire a mentőkocsi a helyszínre ért, a baba már világra jött.
Ismeretlen tárgy zuhant le vasárnap este egy lettországi kisváros házaitól néhány száz méterre. Talán meteor, de a hatóságok egyelőre azt sem zárják ki, hogy egy műhold roncsai okozták a közel 20 méter átmérőjű és 10 méter mélységű krátert. A becsapódás környékét a katonaság hermetikusan lezárta.
A héten sem pihenhetnek a befektetők, ami a vállalati gyorsjelentéseket illeti. Egyre több gyorsjelentés lát napvilágot Európában, míg Amerikában már inkább csendesedik a szezon, a Dow vállalatok...
A 80 ezer forintos minimálbérben a szakszervezetek sem bíznak igazán, azonban a szimbolikus béremelésnél többet várnak az érdekvédők a kormánytól - írja a Napi Gazdaság....
Mi kell egy menő kertészethez? Végy egy egyhektáros növényházat, klímaberendezést, fűtést, pótvilágítást, öntözőrendszert és kezdődhet is a high-tech növénytermesztés.
Megállapodást kötött a Szociális és Munkaügyi Minisztérium az Országos Fogyatékosügyi Tanáccsal (OFT). Ennek értelmében a tárca a szociális intézményi foglakoztatás támogatására összesen ötmilliárd forintot biztosít 2010-ben, amelyet pályázati úton nyerhetnek el a szervezetek.
Kissé gyengül a forint az elmúlt heti árfolyamához képest: az eurót 266,55 forinton jegyezték hétfőn délelőtt, szemben a múlt hét csütörtök délutáni 265,98 forinttal.
Győr, 2009. október 26., hétfő (MTI) - Az első háromnegyed év ellenőrzései során 20,3 milliárd forint nettó adókülönbözetet állapított meg az APEH nyugat-dunántúli regionális igazgatósága. Ez az összeg 4,5 milliárd forinttal haladja meg a tavalyi év azonos időszakának feltárását.
A hazai szezonzárást követően is maradt említésre méltó evezős esemény, méghozzá nem akármilyen. Igaz, egy speciális számban – a tengeri evezős világbajnokságon –, ahol újabb aranyéremmel gazdagodott a magyar evezőssport.
Fontos jegesmedve-élőhellyé nyilvánított az Egyesült Államok Alaszkában és annak partjai előtt egy összesen 518 ezer négyzetkilométeres területet. Ez a lépés tovább korlátozhatja a jövőbeli olaj-...
Megkezdődött hétfőn a hágai Nemzetközi Törvényszéken a népirtással vádolt Radovan Karadzic volt boszniai szerb elnök büntetőpere, de azonnal el is napolták, mert a vádlott nem jelent meg a bíróság előtt.
A rehabilitáció valamilyen állapot és/vagy funkciónak az eredetihez közeli visszaállítását kísérli meg több szakterület szakemberének segítségével és irányításával.
A BÉT és az Erste Befektetési Zrt. szakemberei egy országos előadássorozaton mutatják be a tőzsdei kereskedéssel és befektetésekkel kapcsolatos alapvető tudnivalókat. A 2009. október 28-án induló...
A Gfk Slovakia felmérése szerint északi szomszédunknál az év első felében 16,1 %-kal csökkent a háztartási gépek és berendezések forgalma a tavalyi volumenhez képest. Szakértők szerint jövő nyárra megugorhat a forgalom, különösen a lapostévék tekintetében, mivel a nemzeti válogatott kijutott a focivébére....
A középtávú gazdasági növekedést illetően túl optimista a kormány, többek között ez az oka annak, hogy további kiigazítások nélkül az államháztartási deficitcél 2011-2012-ben nem teljesül - ez is...
Megkezdődött Németország történetének eddigi legnagyobb oltási akciója. Hétfőtől minden német állampolgár ingyenesen beoltathatja magát az új típusú influenza ellen. A hatóságok ismételten arra...
Az USD/JPY maga mögött hagyta 91,57-es minimumát Erőre kapott a jen, miután egy kínai újság szerint a PBoC azt fontolgatja, hogy dollárból jenbe és euróba csoportosítja át devizatartalékait Az USD/JPY-t 91,80-on jegyzik. Ellenállások 91,95-nél és 92,25-nél találhatók. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
Az NHH idén átfogóan vizsgálta az adatforgalom korlátozásával élő szolgáltatókat, a tapasztalatok alapján pedig számos szolgáltatót figyelmeztetett az eljárás miatt, írja az Index.
Milyen indokok alapján nevezett ki Bajnai Gordon miniszterelnöki megbízottat egy olyan feltételezett külföldi beruházás koordinálására, amiről senki nem tud? - intézett írásbeli kérdést Molnár Csaba Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterhez a Fidesz.
A Paranormal Activity című, mindössze 11 ezer dollárból (mintegy kétmillió forintból) készült amerikai horrorfilm volt a legnépszerűbb a Halloween előtti hétvégén az Egyesült Államokban, maga mögé utasítva többek között a Fűrész horrorsorozat legújabb, hatodik részét.
A Budapesti Értéktőzsde Zrt. és az Erste Befektetési Zrt. szakemberei egy országos előadássorozaton mutatják be a tőzsdei kereskedéssel és befektetésekkel kapcsolatos alapvető tudnivalókat. A 2009...
Egy égből hulló izzó tárgy ütközött a földnek Lettországban - közölték helyi katasztrófa elhárítási illetékesek. Az ország északi határa közelében vasárnap este becsapódó tárgy 15 méter széles, 5...
Az utóbbi két évben Szíria, Irak, Jordánia, Libanon és Törökország egyes részein évtizedek óta nem tapasztalható szárazság van. Mostanra a vízhiány az emberi tényező mellett stratégiai szempontból is egyre nagyobb problémát jelent.
Nobel-díjas közgazdászok, nyugat-európai kormányfők, fideszes politikusok - egy valami közös bennük: nem a Bajnai-úton kezelik, kezelnék a gazdasági válságot. Hogy milyen lépéseket tervez a Fidesz? A konkrétumokról Matolcsy György, a Fidesz gazdasági programjáért felelős volt gazdaság miniszter beszél a Kontrasztban.
A Jobbik "házi zenekarának" tartott Hungarica együttes vezeti a MAHASZ lemezeladási listáját. Lévai Balázs zeneszakértő az InfoRádiónak adott interjújában elmondta, az utóbbi években eltűnt a hazai rockzenéből a politikai tartalom, ezt pótolják az ilyen együttesek.
Egyik olvasónk a Posta által folytatott bankkártyás tranzakciókkal kapcsolatos írásunkkal egyetértve tovább kívánja bővíteni a sort egy évek óta gyakorlattá vált újabb felháborító "cselekménnyel."...
Egyik olvasónk a Posta által folytatott bankkártyás tranzakciókkal kapcsolatos írásunkkal egyetértve tovább kívánja bővíteni a sort egy évek óta gyakorlattá vált újabb felháborító "cselekménnyel."...