A pénteki esés után ma némi felfelé korrekció várható a tengerentúlon, legalábbis erre következtethetünk a határidők jelen állásából. A vállalati szektorból több pozitív hír is érkezett, a befektetők...
Kételyeinek adott hangot az új német kormány adócsökkentési terveinek megvalósíthatóságával kapcsolatban a Deutsche Bank vezető közgazdásza. Norbert Walter egy hétfői interjúban a német gazdaság...
Az Egyesült Államok egészségügyi rendszere évente 505-850 milliárd dollárnak megfelelő összeget pazarol el - állítja egy friss tanulmány. A Thomson Reuters elemzői szerint éppen ezért létfontosságú a...
Sérelmesnek tartja a földhivatali díjemelést és a falugazdászok átcsoportosítását a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek (Magosz) - közölte Obreczán Ferenc, a Magosz főtitkára hétfőn budapesti sajtótájékoztatóján.
Az OTP Bank ukrajnai leánybankja, a CJSC OTP Bank 947 millió hrivnyás, mintegy 20 milliárd forint veszteségről adott számot a harmadik negyedévben, így összességében közel 1,7 milliárd hrivnyás veszteségnél járhat az eddig eltelt három negyedévben a Cashline hírlevele szerint.
Amint lendületbe jött a kínai gazdaság, azonnal megnőtt az ország fűtőanyag-import igénye is. A világ legnagyobb széntermelője és egyben szén importőre az elektromos energia mintegy 80 százalékát szén...
Észtországnak többet kell tennie költségvetési deficitjének az euró bevezetéséhez szükséges mértékű kordában tartásáért - közölte a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hétfőn.
Várható, hogy a prágai Alkotmánybíróság kedden hozzájárul a Lisszaboni Szerződés cseh ratifikálásához, tehát az utolsó akadály is elhárul a megállapodás hatályba léptetése elől. Ez után válik lehetővé, hogy az Európai Unió kiválassza első elnökét és külügyi főbiztosát. A volt brit kormányfő, Tony Blair alkalmasnak érzi magát az előbbi tisztség betöltésére, ám az kérdés, van-e erre komoly esélye.
A dollár délelőtt nem a legjobb formáját hozta. A zöldhasú nyomás alá került, miután nyereségekről számoltak be az ázsiai részvénypiacon, majd egy kínai újság jelentése szerint Kína dollárból euróba és jenbe kívánja átcsoportosítani devizatartalékait. Az eurónak az is jól jött, hogy Az EKB-tag, Christian Noyer nem bírálta az euró erősségét. Az EUR/USD visszahódította az 1,50-es értéket, és új…
Egy új felfedezés során az afrikai Malawi északi részén, Karonga tartományban talált történelem előtti eszközök és hominidák maradványai újabb bizonyítékul szolgálnak, hogy ez a vidék lehetett az...
A meggyőző képek és videóflvételek ellenére hétfő délutánra kiderült: átverés volt az a hír, miszerint egy égből hulló izzó tárgy ütközött a földnek Lettországban - közölték hivatalos források
Tizennyolc játékosnak küldött ki meghívót a november 1. és 3. közötti edzőtáborozásra Kemény Dénes, az olimpiai bajnoki címvédő férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.
Szerdán ismerteti 130 oldalas, "A nemzet fővárosa" címet viselő programját Tarlós István. A Fidesz fővárosi frakcióvezetője már múlt hétfőn "belengette" a kiadványt, amely nagyjából a két évvel ezelőtt nyilvánosságra hozott elképzeléseire épít, és a jelenlegi fővárosi ellenzék választási programjának is tekinthető.
Forródrótot létesítettek Oroszországban azoknak az újságíróknak, akik fenyegetve érzik magukat fizikai létükben - közölte hétfőn honlapján az orosz távközlési minisztérium.
Ismét drágulnak az üzemanyagok szerdától - a benzin és a gázolaj litere is 4 forinttal kerül majd többe a hazai kutakon - értesült a holtankoljak.hu internetes oldal piaci forrásokból.
A gyermekjogokkal kapcsolatos jogalkotás elkezdődött, ám a jogalkalmazásnak még számos akadálya van - állapította meg a gyermekjogi ombudsmanként is eljáró Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa.
A költségvetési tanács szerint 2011-re és 2012-re a hivatalos deficitcél túllépése prognosztizálható, ami elérheti a GDP 0,7 százalékát a jövő évi törvényjavaslatához kapcsolódó középtávú költségveté...
Az EUR/USD ma, miután új éves csúcsot ért el 1,5063-nál, 1,50 felé indult. Az amerikai Chicago-Fed-National-Activity-Index szeptemberben -0,81 pontra esett. Az előző havi értéket közben -0,90 pontról -0,65 pontra módosították. Az EUR/USD-ot 1,5022-őn jegyzik. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
Dávid Ibolya törvényjavaslatban kezdeményezte az ajánlószelvény-gyűjtés szabályainak megváltoztatását. Előterjesztése szerint az ajánlószelvényeket nem a jelölő szervezetek gyűjtenék be, hanem a...
A szerkesztőségek és egyes újságírók ezen a forródróton keresztül jelenthetik a médiát felügyelő szervnek, ha például konkrét fenyegetés éri őket. Az intézkedés célja, hogy véget vessenek a médiára nehezedő nyomásnak, és hogy megbüntessék azokat, akik vétenek a sajtó ellen.
Újra járható Budapesten a Kálvin tér, miután Demszky Gábor főpolgármester és Klados Gusztáv, a 4-es metrót kivitelező DBR Metró Projekt Igazgatóság projektigazgatója átadta a közúti forgalomnak a teret hétfőn.
A legfrissebb, hétfői rendőrségi összesítés szerint 155-re emelkedett a Bagdadban vasárnap elkövetett két öngyilkos merénylet halálos áldozatainak a száma.
Dávid Ibolya törvényjavaslatban kezdeményezte az ajánlószelvény-gyűjtés szabályainak megváltoztatását. Előterjesztése szerint az ajánlószelvényeket nem a jelölő szervezetek gyűjtenék be, hanem a választók juttatnák el a helyi választási szervhez.
A szlovén közvélemény egyre kevésbé támogatja azt az egyezményt, amely Szlovénia és a szomszédos Horvátország határvitájára lenne hivatott pontot tenni. A Delo című napilap felmérése szerint a...
Újra járható Budapesten a Kálvin tér, miután Demszky Gábor főpolgármester és Klados Gusztáv, a 4-es metrót kivitelező DBR Metró Projekt Igazgatóság projektigazgatója átadta a közúti forgalomnak a teret hétfőn.
A biztosító a kárrendezési elszámolást nem teheti függővé bírósági eljárás jogerős befejezésétől; biztosító ellen csődeljárás nem indítható, a felszámolási eljárásban pedig a biztosító egyesületeknél is a csődtörvényt kell alkalmazni - egyebek mellett ezt is tartalmazza az az újabb pénzügyi törvénymódosító csomag, amely az Országgyűlés honlapján olvasható.
A költségvetési tanács szerint 2011-re és 2012-re a hivatalos deficitcél túllépése prognosztizálható, ami elérheti a GDP 0,7 százalékát a jövő évi törvényjavaslatához kapcsolódó középtávú költségvetési kitekintésben rendre prognosztizált 2,8, illetve 2,5 százalékos hiány felett.
Újra járható Budapesten a Kálvin tér, miután Demszky Gábor főpolgármester és Klados Gusztáv, a 4-es metrót kivitelező DBR Metró Projekt Igazgatóság projektigazgatója átadta a közúti forgalomnak a teret hétfőn.
Újra járható Budapesten a Kálvin tér, miután Demszky Gábor főpolgármester és Klados Gusztáv, a 4-es metrót kivitelező DBR Metró Projekt Igazgatóság projektigazgatója átadta a közúti forgalomnak a tere...
A legfrissebb, hétfői rendőrségi összesítés szerint 155-re emelkedett a Bagdadban vasárnap elkövetett két öngyilkos merénylet halálos áldozatainak a száma. Hírügynökségek szerint az elmúlt...
Szemtanúk segítségével vették őrizetbe a rendőrök Székesfehérvár egyik temetőjében azt a tolvajt, aki a gyanú szerint egy sor lopást követett el a városban az elmúlt hetek során - jelenti a HavariaPress.
A legfrissebb, hétfői rendőrségi összesítés szerint 155-re emelkedett a Bagdadban vasárnap elkövetett két öngyilkos merénylet halálos áldozatainak a száma. Hírügynökségek szerint az elmúlt valamivel több mint két évben ez volt a legvéresebb merénylet Irakban.
Egy napra információs pultot állított fel hétfőn a Parlamentben az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ), ahol kiadványokkal segítik a képviselők és a vendégek tájékoztatását az új influenzavírus elleni védekezésről.
Biztosító ellen csődeljárás nem indítható, a felszámolási eljárásban pedig a biztosító egyesületeknél is a csődtörvényt kell alkalmazni - áll az újabb pénzügyi törvénymódosító csomagban
Újra járható Budapesten a Kálvin tér, miután Demszky Gábor főpolgármester és Klados Gusztáv, a 4-es metrót kivitelező DBR Metró Projekt Igazgatóság projektigazgatója átadta a közúti forgalomnak a...
Ma oldalazásba kezdett az EUR/CZK. A kereskedés nyugodtnak mondható, és csekély a volatilitás. Ma nem jelennek meg cseh adatok, ezért a nagyobb piacok határozzák meg az irányt. Ha a Wall Streeten nyereségekről számolnak be, kisebb nyereségeket könyvelhet el a korona. Az EUR/CZK-t 25,885-ön jegyzik. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
Elhidegülő férjek, született feleségek, botrányos válások és gyerekfelügyeletért küzdő felek. Hollywoodban csak a filmvásznon fenékig tejfel a sztárok élete, valójában azonban nekik is meg kell küzdeniük magánéleti és családi problémákkal.
A költségvetési tanács szerint 2011-re és 2012-re a hivatalos deficitcél túllépése prognosztizálható, ami elérheti a GDP 0,7 százalékát a jövő évi törvényjavaslatához kapcsolódó középtávú...
Szívesen kérkednek az orosz politikusok a méregdrága karóráikkal - áll abban az összeállításban, amit a Vedomosztyi című moszkvai lap közölt hétfőn. Az üzleti napilap szerint Vlagyimir Reszin moszkvai főpolgármester vezeti a drága órák versenyét. A főváros építészeti szektoráért felelős politikus DeWitt óráját ugyanis 1,03 millió dollár (183 millió forint) alatt nem lehet megvenni.
Az ING Csoport bejelentette, hogy stratégiai döntése értelmében szétválasztja banki és biztosítói üzletágát. A stratégiai döntés a magyarországi ING Biztosító és ING Nyugdíjpénztár tevékenységében...