56%-os profitcsökkenésről számolt be a Honda a harmadik negyedévre, azonban az autógyártó eredményei felülmúlták a várakozásokat és a menedzsment megemelte a folyó évre vonatkozó prognózisait is. ...
A hallgatók továbbra is a presztízs egyetemeket tartják a legszínvonalasabbnak, az újonnan alapított iskolák oktatóival azonban elégedettebbek a diákok....
Az előzetes adatok szerint ez év első nyolc hónapjában 64.417 gyermek született, 2,3 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban; a halálozások száma 86.942 volt, a 2008. január-augusztusihoz képest 0,5 százalékkal magasabb - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Hatalmas szakadék tátong a hivatalos statisztikák és a piaci megfigyeléseken alapuló becsült fafelhasználás között Magyarországon, a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK) elemzése szerint...
A kabak, nyakas és szívótök néven ismert lopótök (Lagenaria siceraria) Indiából származik. Régen a kiszárított héját folyadéktárolásra használták. Mára sokféle variációját termesztik: a lopótököt hosszú szárú bunkó formája; az ikertököt korsóhoz hasonlító formája; a kolbásztököt hatalmas, akár két méteres hossza miatt díszítésre használjuk. Most ősszel már megtaláljuk a piacokon a dísztököket, és…
A tegnapi amerikai, valamint a ma reggeli ázsiai részvénypiaci csökkenés hatására a BUX is mínuszban nyitott, azonban nagy ijedtségről nincs szó, a benchmark jelenleg már csak 0.5% körüli...
Óvatos gyengülés bontakozott ki kedd hajnal óta a dollár piacán azok után, hogy hétfő délután látványos és hirtelen erősödésnek indult az amerikai fizetőeszköz az euróval szemben. A ma reggeli...
Egy gyerek meghalt, ketten pedig eltűntek, amikor leszakadt egy függőhíd az észak-malajziai Perak államban hétfő este - adta hírül a BBC brit közszolgálati médium kedden. 19 gyereket sikerült kihozni a folyóból, 20-an pedig a híd szerkezetébe kapaszkodva menekültek meg.
A Twitter, a Facebook és hasonló közösségi oldalak 1,38 milliárd font (mintegy 400 milliárd forint) kárt okoznak a brit nemzetgazdaságnak az elvesztegetett munkaidő miatt - derül ki egy felmérésből.
A látási problémák és a rövidebb élettartam közötti összefüggést mutatták ki ausztrál kutatók. Ez nem csak az idős emberekre igaz, hanem a 49-74 év közötti korosztályra is.
Évente 3 millió köbméter fát vágnk ki illegálisan, ennek értéke mintegy 50-75 milliárd forint. A feketén kitermelt mennyiség 80 százaléka tüzifaként hasznosul
A globális hangulat hálójának finom rezdülései ismét a negatív irányba pumpálták a befektetők hangulatát - írja napi piaci kommentárjában Márvány Zsolt, a Commerzbank treasury sales vezetője a dollár...
Az idei 177 600 forintról januártól 964 500 forintra nő a rehabilitációs hozzájárulás mértéke. Ezt az összeget minden egyes munkavállaló után be kell fizetniük a munkaadóknak, ha a foglalkoztatottjaik létszáma meghaladja a húsz főt....
Az Art Of Knowledge magasra tette a mércét: a képzés hatékonyságát szerintük leginkább az bizonyítja, hogy a végzett hallgató el tudja-e indítani saját coaching praxisát vagy sem. Kaposi Kálmán, az Art of Knowledge szakmai vezetője egy olyan coaching képzési formát mutat be, amely ebben az értelemben bizonyult sikeresnek: az előző években végzett hallgatók többsége jelenleg coach-ként dolgozik.
Etiópiában kenyérgabonaként termesztik, nálunk eddig csak takarmányozásra használták, de a nemesített tritikáléból mostantól kenyeret is sütnek Kisvárdán
A BKV-nál több vezető poszton is exrendőr dolgozik - számol be a Blikk. A cég azt állítja: a rendőrségi múlt nem jelent előnyt a felvételnél, teljesen véletlen, hogy ennyi egykori egyenruhás dolgozik náluk.
Magyarország az uniós pénzek legjobb felhasználója előző évi teljesítménye alapján - legalábbis a kelet-közép-európai régióban - maga mögé utasítva olyan EU-s tagállamokat, mint Szlovénia, Lengyelország vagy Csehország.
A MotoGP immáron hétszeres világbajnoka, Valentino Rossi elárulta, hogy már megkereste a Ferrari csapatfőnökét, Stefano Domenicalit, hogy megtudja, lenne-e lehetőség arra, hogy ismét egy f1-es teszttel ünnepelhesse meg újabb bajnoki címét.
Áttekinthetetlen és feleslegesen bonyolult a jelenlegi magyar személyi jövedelemadózás szerkezete, melyen érdemben, csak egy új és egyszerűbb jogszabály segíthetne. Többek közt ezt a gondolatot sugallja a mai naptól megtekinthető az adózásról szóló zenés-táncos produkció, az ADÓZENE 2009 teljes, 10 perces változata.
Európa városlakóinak fele szenved az utakról, vasúttól és légi közlekedéstől származó zajszennyezéstől, amely akadályozza az alvást és rontja a tanulási képességet
A török egészségügyi miniszter arra figyelmeztetett, lehetőség szerint a következő öt hónapban Törökországban mindenki kerülje a puszilkodást és a kézfogást, hogy feltartóztassák az új típusú influenza terjedését - közölték a keddi török lapok.
Az EUR/SEK növelte nyereségeit, és 10,2555-re emelkedett. A svéd termelői árak szeptemberben havi szinten 0,9%-kal, éves szinten pedig 1,6%-kal csökkentek (előrejelzés. -1,5%, előző: -0,1%). Az EUR/SEK-et 10,2487-en jegyzik. Ellenállás 10,2573-nál található. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
Magyarország világelső lehet a költségvetési egyensúly helyreállítása tekintetében - nyilatkozta a Bloombergnek Radoslaw Bodys, a Bank of America Merrill Lynch közgazdásza, aki szerint 2011-ben már öt százalékos gazdasági növekedést produkálhat a magyar gazdaság.
Megkezdődött az országos figyelmeztető vasutassztrájk, az öt reprezentatív szakszervezet a mellékvonalak tervezett bezárása ellen tiltakozik délelőtt 10-től 12-ig. Az érdekképviseletek elutasítják azt is, hogy jövőre 40 milliárd forinttal csökkenjen a vasút finanszírozása, emellett a helyközi közösségi közlekedés tervezett átalakítását és a mellékvonalak tervezett bezárását is kifogásolják.
A Kulcs-Soft Számítástechnikai Nyrt. 6 millió darab 10 forint névértékű részvény bevezetését kérte a Budapesti Értéktőzsde részvényszekciójának B kategóriájába - áll a BÉT honlapján közzétett kibocsát...
Több mint 10 százalékkal csökkent az Egyesült Államokban a napilapok április és szeptember között mért átlagos forgalma a tavalyi év hasonló időszakához képest.
Lesz pénz a Szentmihályi úti buszsáv megépítésére - mondta kedden Budapest főjegyzője, aki megköszönte a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesületnek (VEKE), hogy felhívta a figyelmet több buszsáv-projekt elmaradásának veszélyeire.
A hongkongi külkermérleg deficitje 29,1 milliárdra emelkedett. Ennek oka a csökkenő exportokban keresendő. Éves szinten 8,6%-os mínusz mutatkozik a legutóbbi -13,6% után. Az SGD/HKD fölérendelt csökkenő trendben mozog 5,50 felé. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/