A tulajdon elleni szabálysértések számának növekedésével indokolta a szabálysértési törvény módosítását expozéjában a szaktárca államtitkára kedden a parlamentben. Avarkeszi Dezső elmondta: komoly problémát jelent, hogy a szabálysértések elkövetőinek jelentős része ismeretlen marad.
A Generali Biztosító a MÁV ÁBE csődje kapcsán 400 millió forintot fizetett ki azoknak az ügyfeleinek, akiknek MÁV-os biztosított okozott kárt, és a casco biztosítása a Generalinál volt - mondta Ilics László vezérigazgató-helyettes kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
A GBP/USD tovább növelte nyereségeit. Piaci megfigyelők szerint a font azoknak a spekulációknak köszönhetően erősödik, melyek szerint külföldi befektetők vehetik át egyes megtépázott angol bankok bizonyos részegységeit. A GBP/USD 1,6438-ra emelkedett. A 13.00 órai brit CBI-kiskereskedelim jelentésre való tekintettel átmenetileg óvatosnak kell lenni a long oldalt illetően. Ha csalódást okoznak az…
Megbénította az ország vasúti közlekedését az öt reprezentatív szakszervezet 12 órakor véget ért, kétórás figyelmeztető sztrájkja - ismerte el közleményében a MÁV.
Teherán 48 órán belül átadja hivatalos válaszát arra a javaslatra, amelyet Mohamed el-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója indítványozott
Meghosszabbította bérleti szerződését a Dorottya Udvarban az Alfa Laval. Az Alfa Laval meghosszabbította bérleti szerződését a Dorottya Udvarban. A vállalat, amely különböző gyártási folyamatokat...
A CIB Bank 50 bázisponttal csökkentette forint alapú, piaci kamatozású, egy éves kamatperiódusú lakáshiteleinek és szabad-felhasználású jelzáloghiteleinek kamatát a múlt heti alapkamat-csökkentést követően. A bank jelzáloghitel oldalon szinte azonnal követi az MNB kamatcsökkentését, ugyanakkor a pénzügyi intézmény kínálja a piacon a legalacsonyabb, 9,99% THM-el rendelkező jelzáloghitel…
Az egyes szektorok teljesítménye nagyon eltérő volt az európai és az amerikai részvénypiacokon az idei évben. Az európai ciklikus részvények és a pénzügyi vállalatok magasan felülteljesítették...
Befejeződött a két órás országos figyelmeztető vasutassztrájk, az öt reprezentatív szakszervezet kedd délelőtt 10 és 12 óra között a mellékvonalak tervezett bezárása ellen tiltakozott.
A Generali Biztosító a MÁV ÁBE csődje kapcsán 400 millió forintot fizetett ki azoknak az ügyfeleinek, akiknek MÁV-os biztosított okozott kárt, és a casco biztosítása a Generalinál volt - mondta Ilics ...
Kifejezetten "haladónak" tekinthető Pécs önkormányzatának az a lépése, hogy szerződést bontott a részben a francia Suez Environnement társaság által tulajdonolt Pécsi Vízmű Zrt.-vel. S bár Nicolas Sarkozy elnök az esetet szóvá tette Bajnai Gordon kormányfő minapi párizsi látogatásakor, a francia lapok gyakorlatilag alig foglalkoztak a történtekkel, ami nem csoda, hiszen az ottani önkormányzatok is…
Egyeztetett a büntetőeljárás alatt Gyurcsány Ferenccel és Lendvai Ildikóval, kézbe kapta lehallgatási jegyzőkönyveit, a rendőröknek pedig minden lépéséről előre tudott Zuschlag János, az ellene indult büntetőper egy kedden meghallgatott tanúja szerint - jelenti a HavariaPress.
Kedden induló akciójuk során aktivistáik egy, az adatvédelmi biztosnál bejegyeztetett adatgyűjtő ívvel keresik fel a választókat. A Lehet Más a Politika célja, hogy olyan állampolgárokat találjanak, akik vállalják, hogy a következő választás vagy választások során segítik az LMP-t az indulásban.
A Generali Providencia Biztosító Zrt. által végzett ügyféligény felmérés végeredményéből megállapítható, hogy az autósok döntését elsősorban a díjak mértéke határozza meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokkal kapcsolatban. A biztosító átlátható kedvezményrendszerrel és a Generali Direct beindításával könnyíti meg a fogyasztók döntését a novemberi kampányban....
Összesen 103 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) négy autónavigációs készülékeket (GPS-eket) gyártó és forgalmazó vállalkozásra, mivel a cégek 2005-2006-ban rögzítették termékeik árát és komoly szankciókkal fenyegették meg azokat a vállalkozásokat, amelyek annál olcsóbban árusítottak - közölte a GVH kedden az MTI-vel.
Az angol labdarúgó-bajnokságot is elérte az új típusú influenza, a Blackburn három játékosánál diagnosztizálták a H1N1-vírust. Sam Allardyce, a csapat menedzsere attól tart, a betegség futótűzszerűen terjed el a Premier League-ben, de a liga vezetői jelezték, hogy nem halasztanak el meccseket.
Kisebb közösségek, vagy az egész társadalom fejlődését segítő kezdeményezéseket népszerűsítő riportokat várnak. Október 31-ig publikált, magyar nyelvű anyagokat lehet nevezni.
A szovjet megszállás után egy héttel Csepel még kitart, a Mecseki láthatatlanok november közepén is lőnek még. Antikommunista gerillák az erdőkben, asszonytüntetés Budapesten. Sztrájkoló munkástanácsok, szovjetellenes röplapháború.
Fegyverembargót vezet be az Európai Unió az afrikai Guinea ellen a kormányellenes tüntetőkkel szembeni szeptemberi véres fellépés miatt, feloldják ugyanakkor a fegyverszállítási tilalmat a közép-ázsiai Üzbegisztán ellen.
Felfüggesztett börtönbüntetést kapott a szcientológiai egyház franciaországi vezetője, mert egy párizsi bíróság bizonyítottnak látta, hogy az 1990-es években becsapta a vallás híveit. Alain Rosenbergnek emellett 30 ezer eurós (körülbelül 8 millió forintos) pénzbüntetést is ki kell fizetnie. Az egyházat szintén bűnösnek találták és 600 ezer euróra (160 millió forintra) büntették.
Óriási zuhanást mutattak délelőtt egyes európai bankok részvényei, köztük a belga KBC 15, a brit Lloyds Banking Group csaknem 6, a Royal Bank of Scotland pedig 9 százalékot vesztett értékéből....
Miközben Nyugat-Európában enyhe pluszt mutatnak a tőzsdék, a régió lendületesen esik, ez azonban elsősorban annak tudható be, hogy a tegnapi amerikai botlást igazán most reagálják le az indexek. A...
Közzétette a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. a Sukoró és az Albertirsa-Pilis területeken lévő gyümölcsösök cseréjéről szóló szerződést. A vagyonkezelő honlapján olvasható dokumentum szerint az értékbecslője a Perfekting Kft. volt.
Összesen 103 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) négy autónavigációs készülékeket (GPS-eket) gyártó és forgalmazó vállalkozásra, mivel a cégek 2005-2006-ban rögzítették termékeik árát és komoly szankciókkal fenyegették meg azokat a vállalkozásokat, amelyek annál olcsóbban árusítottak.
Az észak-magyarországiak a közösség erejében bíznak, a Dél-Alföldön élők szerint a válság miatt nincs lehetőség, hogy az egészségmegőrzéssel törődjenek.
Két Mi-17-es típusú helikoptert küld Afganisztánba a magyar honvédség 2011-ben; a gépekkel 30 főnyi kezelőszemélyzet is érkezik a közép-ázsiai országba.
Az USD/ZAR 7,6043-ra emelkedett. A piac izgalommal várja a héten megjelenő 2009/10-es előrejelzéseket. Lehetséges, hogy a pénzügyminiszter kevés pozitívummal szolgál. Az elemzők a költségvetési hiány a GDP 7%-ára emelkedhet. 7,6500 fölött szabaddá válhat az út 7,7841-ig. Az USD/ZAR-t 7,5745-ön jegyzik. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
Fegyelmi vizsgálatot kezdeményezett az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetője Bende Péter fővárosi tűzoltóparancsnok ellen a még szeptemberi, Hajcsár úti tűzoltás közben történt esetleges áramütés miatt.
Ahhoz, hogy Magyarország 2014-ig az eurózóna tagja legyen, Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelő befektetési igazgatója szerint nincs szükség nagy erőfeszítésre.
Az EUR/GBP ismét 0,90 felé indult. A legutóbbi CBI-kiskereskedelmi jelentés indexe októberben meglepően 3 pontról 13 pontra emelkedett, meghaladva ezzel a 5 pontos előrejelzést. Az EUR/GBP-t 0,9066-on jegyzik. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
Beoltatta magát az egészségügyi miniszter az új influenzavírus elleni oltóanyaggal kedden. A védőoltást az Egészségügyi Minisztérium foglalkozás-egészségügyi orvosa adta be a tárcavezetőnek a minisztériumban, miután Székely Tamás egy budapesti patikában megvásárolta az oltóanyagot.