Kiadványkészítési és nyomdai feladatokat hirdetett meg a Közbeszerzési Értesítőben a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága. Nettó 53 millió forint a keretösszege.
A mai nyugodt kereskedésben vegyesen szerepelt a dollár, miután mind a japán, mind pedig a német adatok optimistán csengtek. A BoJ közölte: 2011-ig valószínűleg nem kerül ki a témák sorából a defláció. A német kiskereskedelmi forgalmak szeptemberben havi szinten 0,5%-kal csökkentek, miközben az elemzők 1,0%-os értékkel számoltak (előző: -1,8%). Az adatok miatt gyorsan romlott a hangulat. A…
Az MSZP önálló ifjúsági törvény létrehozását fogja kezdeményezni - jelentette be pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján Török Zsolt és Szabóné Müller Tímea, a szocialisták két országgyűlési képviselője.
Nem kidolgozott a Fidesz Budapest-programja, de vannak új és jó elemek benne; ami viszont új, az nem eléggé átgondolt, ami meg jó, az nem új - mondta Demszky Gábor (SZDSZ) főpolgármester pénteken, egyben bejelentve, hogy készül már az SZDSZ saját programja.
Sikkasztás és hivatali visszaélés vádjával kell bíróság elé állnia Jacques Chiracnak - a hírt a volt köztársasági elnök sajtóirodája jelentette be pénteken.
Enyhe csökkenést mutatnak a főbb amerikai határidős indexek a nyitást megelőzően, a Dow futures 20 pontos mínuszban tartózkodik. Mindez a tegnapi erőteljes felpattanás után nem meglepő, azonban a kép...
A roncsprémium program kifutása miatt ismét csökkent az amerikai fogyasztás, amiben semmi meglepő nem volt, az elemzők ugyanis számítottak erre. Szeptemberben a személyes kiadások 0.5 százalékkal...
Korrupció vádjával bíróság elé állíthatják a volt francia elnököt. A vizsgálóbíró szerint feltételezhető, hogy Jacques Chirac párizsi polgármestersége idején közpénzeket sikkasztott el. A legfőbb ügyész azonban egyelőre nem látja indokoltnak az eljárás megindítását. Chirac pedig - aki 2007-ben távozott államfői posztjáról, és ezzel megszűnt mentelmi joga - tagadja a vádakat.
Bár továbbra is hallgat arról, hol folytatja pályafutását a jövő évben, Rubens Barrichello elismerően beszélt a Williamsről, és elmondta, hogy véleménye szerint abszolút feltörekvőben van a grove-i bázisú alakulat.
A francia Sanofi-Aventis SA 6,8 százalékos harmadik negyedévi adózott eredményjavulást ért el, s megemelte éves eredmény-előrejelzését a sertésinfluenza vakcinától a negyedik negyedévben várt 500 millió dolláros forgalom növekedésre hivatkozva.
Felvásárolta az Állami Nyomda a biometrián alapuló, speciális technológiai jogokkal rendelkező Techno-Progress Kft-t. A közleménye szerint a tranzakcióval olyan know-how-ra tett szert a társaság,...
Az Egyesült Államokban a kereskedelmi minisztérium ma közzétett tájékoztatása szerint a személyes fogyasztás szeptemberben 47,2 milliárd dollárral, 0,5 százalékkal csökkent, az előző havi felülvizsgált, nyolc éve nem látott 1,4 százalékos bővülés után. Ez az első csökkenés négy havi emelkedés után. Az előzetes elemzői várakozások 0,4 százalékos csökkenésre számítottak. A fogyasztás csökkenésének…
A Magyar Nemzeti Banknak megvan az opciója, hogy lejáratig megtartja a tavaly ősszel megvásárolt magyar államkötvényeket, de van lehetőség az eladásra is. Ilyen irányú döntés viszont nincs a...
A Fővárosi Közgyűlés felhatalmazta a főpolgármestert, hogy tárgyalni kezdjen a kormánnyal a 4-es metró második szakaszának finanszírozásáról. Ha az előterjesztést elvetette volna a testület, akkor a...
1.72 dolláros egy részvényre jutó nyereségről számolt be a Chevron ma közzétett harmadik negyedéves gyorsjelentésében, amely meghaladta az elemzői várakozásokat. Az olajtársaság részvényei a hírre...
Megpróbálta megakadályozni egy pillanatok alatt összecsődült csoport Mezőzomboron a rendőröket abban, hogy elvigyék az egyik helybeli család jogerősen elítélt, ám a börtönbe be nem vonult tagját. Miközben a rendőrök a járőrkocsihoz kísérték a férfit, családja egyik tagja kövekkel támadt az egyenruhásokra - értesült a HavariaPress.
Fellebbezni kíván az angol első ligás labdarúgó, akit szexuális támadásért és testi sértésért 18 hónap börtönre ítéltek és akit klubja azonnal elbocsátott. Marlon King azt állítja, hogy összekeverték valakivel.
Augusztusban havi szinten 0,1%-kal csökkent a kanadai GDP, miközben az elemzők 0,1%-os értéket vártak (előző: 0,0%). Az USD/CAD 1,0722-ről 1,0791-re emelkedett. Ellenállás 1,0800-nál található. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Az alkohol és a cigaretta veszélyesebb, mint a kannabisz (marihuána), az LSD vagy az ecstasy - közölte a brit kormány vezető drogügyi tanácsadója. David Nutt, a londoni Imperial College professzora egy új drogosztályozási rendszert javasol, amely összehasonlíthatóvá tenné az emberek számára a legális és illegális szerek ártalmait.
Az amerikai fogyasztói bevételek szeptemberben a várt szerint 0,5%-kal csökkentek (előző: 1,4%). A bevételek változatlanok maradtak (előző: 0,1%). Az EUR/USD árfolyama 1,4795 és 1,4853 között mozog. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Szeretnénk a figyelmébe ajánlani azokat a borokat, amiket újonnan fedeztünk fel és megnyerték tetszésünket, vagy legutóbbi kóstoláskor olyan jó formában voltak, hogy lenyűgöztek bennünket a bennük rejlő zamatgazdagságukkal.
Felvásárolta az Állami Nyomda a biometrián alapuló, speciális technológiai jogokkal rendelkező Techno-Progress Kft-t. A tranzakcióval olyan know-how-ra tett szert a Társaság, amely tovább erősítheti pozícióit a személyazonosítás terén.
Lezárult az OTP fix 6.5%-os kamatozású 2010/XVII 001 sorozatának kötvény jegyzése, a befektetők összesen 1.7 milliárd forint értékben jegyeztek kötvényt. A 2009. október 26. és 2009. október 30....
Magyarország piacvezető biztosítótársasága nemcsak az új ügyfeleknek kínál versenyképes díjakat, hanem a meglévőknek is, akik pedig használják az Allianz egyéb pénzügyi szolgáltatásait, azok további összegeket spórolhatnak meg....
Bár az előző hónaphoz képest jelentősen csökkent a lakáscélú új forinthitelek átlagos hitelköltség mutatója, a szeptemberi 11,76 százalékos átlagkamat még mindig 79 bázisponttal magasabb a tavaly novemberinél, noha azóta a jegybanki alapkamat 300 bázisponttal csökkent - derül ki a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb összeállításából.
Több vállalkozásnak kell naponta végrehajtási bírságot fizetnie amiatt, mert nem teljesítették a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) határozatában számukra előírt kötelezettségeiket.
Gyurcsány Ferenc volt kormányfő a háttérből irányítja a kormányzati politikát - jelentette ki Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője Budapesten sajtótájékoztatón. Az ellenzéki politikus annak k...